2010. június 24. csütörtök

jún. 24
19:12
MSZP: a "három csapástól" nem oldódnak meg a közbiztonsági problémák (Gondola)
Az MSZP szerint a "három csapás" néven ismertté vált intézkedéstől nem oldódnak meg a közbiztonsági problémák - közölte Bárándy Gergely, a párt országgyűlési képviselője
jún. 24
19:12
Nem kell éjfélkor bezárniuk (HírTV)
A szállodákban lévő vendéglátóhelyeknek nem kell majd bezárni éjfélkor az erzsébetvárosi csendrendelet-tervezet módosítása szerint - jelentette be Gergely József, a kerület szocialista alpolgármestere.
jún. 24
19:14
Módosítanák az államháztartásról szóló törvényt (Gondola)
Módosítaná az államháztartásról szóló törvényt egy törvényjavaslat, amelyet csütörtökön nyújtott be az Országgyűlésnek két kormánypárti képviselő, Rogán Antal (Fidesz) és Latorcai János (KDNP)
jún. 24
19:21
Megdöbbentő lelet: embert ettek a brit-szigetek őslakói (Infostart)
A jégkorszak befejeztével, 14 700 évvel ezelőtt vadászó-gyűjtögető törzsek kezdték benépesíteni a brit szigeteket. Az első telepeseket a kannibalizmus segíthette a túlélésben - állítják brit kutató.
jún. 24
19:27
Tenyészfarmról származik az oroszlánhús (Infostart)
Oroszlánburgerrel is szolgál egy étterem az Egyesült Államokban a labdarúgó világbajnokság tiszteletére, és Afrikára utalva.
jún. 24
19:27
Amszterdam "csalizsidókat" vetne be az antiszemiták ellen (Kripto Akadémia)
Az antiszemita támadások jelentős növekedése miatt az amszterdami hatóságok "csalik" bevetését fontolgatják: ortodox zsidónak öltözött, fedett rendőröket küldenének az utcákra, akik azonnal őrizetbe vennék a gyalázkodó vagy erőszakosan fellépő gyanúsítottakat, és ezzel elrettentenék az esetleges további támadókat.
jún. 24
19:27
Tovább csúsznak lefelé a lejtőn a piacok - Hol lesz a megálló? (Portfolio)
A kereskedés első felében 1% körüli mínuszban oldalaztak az amerikai indexek, majd a második félidőben némi lendületet vettek lefelé. A benchmarkok a napi mélypont közelében állapodtak meg: a Dow 1.6...
jún. 24
19:30
Obama és Medvegyev meglepett egy hamburgerest (Infostart)
Gazdasági témákról és a látványosan javuló kétoldalú diplomáciai kapcsolatokról tárgyalt csütörtökön Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök a washingtoni Fehér Házban. A politikusok a megbeszélések után rajtaütésszerűen beugrottak egy helyi hamburgereshez is.
jún. 24
19:30
Leváltják a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóját? (HírTV)
Leváltják a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóját, Dobokay Gábor altábornagyot. Az atv.hu információi szerint utódja Boda József lesz. Dobokay Gábort még január közepén nevezte ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójának Bajnai Gordon akkori miniszterelnök.
jún. 24
19:30
Az NMK vitáján a demokratikus elvek érvényesülését szorgalmazták (Gondola)
A média megújulásának fő célja a demokratikus elvek érvényesülése és a teljes magyar kultúra reprezentálása - mondta Domokos Lajos, a Nemzeti Média Kerekasztal (NMK) ügyvivője csütörtökön Budapesten a szervezet nyilvános vitáján
jún. 24
19:39
MNB - alacsony infláció mellett is lehet túlfűtött a gazdaság (ProfitLine)
Az inflációs célok teljesítésével még nem merül ki a jegybank feladata, a makrogazdasági stabilizáció gyakran olyan monetáris lépéseket is szükségessé tehet, amelyek az inflációs kilátások alakulásával nehezen indokolhatóak - ismertette Csermely Ágnes, a Magyar Nemzeti Bank monetáris stratégia szakterületének igazgatója csütörtökön sajtóbeszélgetésen a negyedévente megjelenő MNB-szemle egyik…
jún. 24
19:45
Sztrájk a nyugdíjreform ellen Franciaországban (Kripto Akadémia)
Idén negyedik alkalommal sztrájkoltak csütörtökön a franciák a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, amelynek legnagyobb elégedetlenséget kiváltó intézkedése a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 60-ról 62 évre emelése 2018-ig. A mintegy kétszáz városban tartott tüntetéseken a szakszervezetek szerint 2 millióan vettek részt.
jún. 24
19:48
Elhalasztanák a KRESZ-távoktatás bevezetését (HírTV)
Elhalasztaná a fejlesztési tárca a KRESZ-távoktatás bevezetését. A Bajnai-kormány rendelete július elsején lépne hatályba, a tanfolyamot ezután oktató nélkül, az interneten is el lehetne végezni. Az autósiskolák tiltakoznak, a szakminisztérium szerint az új szabály nincs megfelelően előkészítve.
jún. 24
19:48
Obama Medvegyevvel tárgyalt a Fehér Házban (Gondola)
Gazdasági témákról és a látványosan javuló kétoldalú diplomáciai kapcsolatokról tárgyalt csütörtökön Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök a washingtoni Fehér Házban
jún. 24
20:03
Bono hátsérülése miatt kihagyja a U2 a Glastonbury sárfesztivált (Infostart)
Gumicsizmák előkészítve, akár térdig is érhet a sár. Kezdődik Nagy-Britannia leghíresebb szabadtéri zenei és előadóművészeti rendezvénye, a Glastonbury fesztivál, amely idén lett 40 éves.
jún. 24
20:03
MSZP: a "három csapástól" nem oldódnak meg a közbiztonsági problémák (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a "három csapás" néven ismertté vált intézkedéstől nem oldódnak meg a közbiztonsági problémák - közölte Bárándy Gergely, a párt országgyűlési képviselője.
jún. 24
20:03
Navracsics: ebben a ciklusban kevés az esély az euró bevezetésére + videó (ATV)
Javuló gazdasággal és csökkentő államháztartási hiánnyal számol a kormány.
jún. 24
20:05
Ekkora károkra a legidősebb biztosítási ügynökök sem emlékeznek (Infostart)
A legidősebb biztosítási szakemberek sem emlékeznek olyan mértékű károkra, mint amelyek az elmúlt hetek és hónapok alatt keletkeztek az árvíz, az esőzések és a viharok miatt - mondta az InfoRádiónak a Magyar Biztosítók Szövetsége lakásbiztosítási tagozatának helyettes vezetője.
jún. 24
20:05
Lyukat ütött a ház oldalán és ajtókat tépett ki a gázrobbanás + videó (ATV)
Egy ember meghalt a nyíregyházi tragédiában.
jún. 24
20:06
Martonyi egyetértésre lelt Washingtonban (Infostart)
Egyetértettek a magyar külpolitika fő célkitűzéseivel az amerikai kongresszusnak azok a vezető tisztviselői, akikkel washingtoni munkalátogatásán találkozott Martonyi János külügyminiszter csütörtökön.
jún. 24
20:06
Hiába a botrány: a Chelsea hosszabított Anelkával (Infostart)
Egy évvel meghosszabbította jövő nyáron lejáró szerződését Nicolas Anelka, a Chelsea francia válogatott támadója, aki botrányával tűnt ki a dél-Afrikában zajló labdarúgó-világbajnokságon.
jún. 24
20:06
A MeH-ben is divat volt az adattárolás kiszervezése? (HírTV)
Nemcsak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél, hanem a Miniszterelnöki Hivatalban is divat volt az előző kormány alatt az adatok mentésének és tárolásának kiszervezése. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Rétvári Bence elmondta: a szociálliberális kabinet magánvállalkozásnak adta ki például a kormányülések hangfelvételeinek kezelését is.
jún. 24
20:06
Mesterházy: aggályos a Fidesz hatalomgyakorlása (Gondola)
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint az elmúlt 30 nap parlamenti munkájának tapasztalata alapján aggályos a Fidesz hatalomgyakorlása
jún. 24
20:08
Amerikai intés az ukrán cenzoroknak (Infostart)
Óva intette az új ukrán kormányzatot a cenzúra visszatérésétől az Egyesült Államok kijevi nagykövete.
jún. 24
20:21
Amerikai kongresszusi vezetők egyetértenek a magyar külpolitika fő célkitűzéseivel (Kripto Akadémia)
A washingtoni munkalátogatáson tartózkodó Martonyi János külügyminiszter csütörtökön az amerikai kongresszus több vezető tisztviselőjével találkozott; tárgyalópartnerei egyetértettek a magyar külpolitika fő célkitűzéseivel.
jún. 24
20:21
Merényletre készültek a G20 csúcstalálkozón + videó (ATV)
A rendőrség őrizetbe vett egy 37 éves férfit, akinél robbanóanyag volt.
jún. 24
20:24
Gates: "Nem rendszerhiba, csupán anomália" (Infostart)
Robert Gates amerikai védelmi miniszter szerint az incidens, ami miatt Stanley McChristal tábornoknak távoznia kellett az afganisztáni amerikai és nemzetközi erők főparancsnoki tisztéből, csak "anomália, nem pedig rendszerhiba" az amerikai katonai vezetőségben.
jún. 24
20:24
Összehívja a hévízi gyógyfürdő közgyűlését az MNV (HírTV)
A gyanús ügyletek miatt a Hévíz Gyógyfürdő Zrt. közgyűlésének összehívását kezdeményezi a résztulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Itt dönthetnek a tófürdőt üzemeltető cég ügyvezető igazgatója, Hegedűs Lajos leváltásáról.
jún. 24
20:24
Megszüntették a volt Yukos-alelnök elleni eljárást (Gondola)
Elévülés miatt megszüntették a Yukos halálos beteg volt alelnöke, Vaszilij Alekszanjan elleni bírósági eljárást csütörtökön
jún. 24
20:26
Kitüntette a Transparency International magyar igazgatóját a brit királynő (Gondola)
Kitüntette Alexa Noémit, a Transparency International (TI) magyarországi ügyvezető igazgatóját a brit királynő
jún. 24
20:39
Mesterházy: aggályos a Fidesz hatalomgyakorlása (Alternatív Energia)
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint az elmúlt 30 nap parlamenti munkájának tapasztalata alapján aggályos a Fidesz hatalomgyakorlása.
jún. 24
20:42
Beindult a benzinturizmus (HírTV)
Romániában és Szerbiában is jobban megéri már tankolni, ezért a keleti és déli határszakaszokon is megindult a benzinturizmus. A hazai üzemanyagárak történelmi csúcsa miatt akár 15-20 százalékot is tudnak spórolni a határ közeli lakosok.
jún. 24
20:45
Kopint-Tárki: Nagyobb lehet a magyar gazdaság növekedése (Infostart)
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet legfrissebb jelentésében 1,5 százalékra emelte korábbi 0,8 százalékos 2010. évi GDP prognózisát.Az új GDP előrejelzés nemcsak a márciusban adottnál, illetve az akkor jelzett 0,5-1,0 százalékos sávnál magasabb, de nagyobb valamennyi ismert magyar előrejelzésnél - közölte az intézet igazgatója.
jún. 24
20:57
Bono hátsérülése miatt kihagyja a U2 a Glastonbury sárfesztivált (Infostart)
Gumicsizmák előkészítve, akár térdig is érhet a sár. Kezdődik Nagy-Britannia leghíresebb szabadtéri zenei és előadóművészeti rendezvénye, a Glastonbury fesztivál, amely idén lett 40 éves.
jún. 24
20:57
"Shortolom a részvényeket, veszem a nyersanyagokat" (Portfolio)
A híres befektetési guru, Jim Rogers meglehetősen pesszimistán vélekedik a jövőbeli kilátásokról. A szakértő a Bloombergnek adott telefonos interjújában elmondta, a világ még több problémával...
jún. 24
20:57
Egy évet vár még az esküvővel a monacói herceg (ATV)
Tündérmesébe illő esküvőt várnak a törpeállamban.
jún. 24
20:59
Védi a DNS-t a rózsaszín festékanyag (Infostart)
A halételek rendszeres fogyasztása kifejezetten szívvédő hatású, de a lazachús különös színét adó festékanyagról most azt is kimutatták, hogy védi a géneket hordozó DNS-t.
jún. 24
20:59
Solymosi: a Fidesz úgy gondolta, mindenre megbizatást kapott + videó (ATV)
Az akadémikus szerint ki kellett volna kérni az emberek véleményét.
jún. 24
21:00
Megszüntették a Hodorkovszkij volt ügyvédje elleni pert (Infostart)
Elévülés miatt megszüntették a Yukos halálos beteg volt alelnöke elleni bírósági eljárást. Vaszilij Alekszanjan az egykori orosz olajkonszern jogi részlegének vezetője, és e minőségében korábban Mihail Hodorkovszkij elnök védőügyvédje volt.
jún. 24
21:00
Kilopták a lakótelepen a liftekből a rugót (HírTV)
Elfogták a rendőrök azt a bandát, melynek tagjai kilopkodták egy szolnoki lakótelep liftjei alól az ellensúlyok fékezőrugóit.
jún. 24
21:00
A Likud jóváhagyta a ciszjordániai telepépítés folytatását (Gondola)
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő pártjának, a Likudnak a vezető szervei csütörtök este egyhangúlag jóváhagyták a ciszjordániai telepépítés folytatását
jún. 24
21:00
Nem vetkőzik többet a magyar pornós (Blikk)
jún. 24
21:02
Véget ért minden idők leghosszabb teniszmeccse (Gondola)
Az amerikai John Isner 11 óra alatt 70:68-ra nyerte a döntő játszmát a francia Nicolas Mahut ellen.
jún. 24
21:15
Éhségsztrájkba lépett a Szlovákiában befogadott három volt guantánamói rab (Kripto Akadémia)
Éhségsztrájkba lépett az a három volt guantánamói fogoly, akiket amerikai kérésre január végén fogadott be Szlovákia - közölte az Amnesty International (AI) szlovákiai szervezete az egyik fogolyra hivatkozva csütörtökön.
jún. 24
21:18
Éhségsztrájkol a Szlovákiában befogadott három volt guantánamói rab (Gondola)
Éhségsztrájkba lépett az a három volt guantánamói fogoly, akiket amerikai kérésre január végén fogadott be Szlovákia - közölte az Amnesty International (AI) szlovákiai szervezete az egyik fogolyra hivatkozva csütörtökön
jún. 24
21:18
Az MSZP szándékosan akarta összeugrasztani az önkormányzatokat? (HírTV)
Pápa polgármestere szerint a júliustól újra működő szárnyvonalakon a MÁV-nak kell helyreállítania a kifosztott állomásokat, hiszen a vasúttársaság hagyta azokat évekig gazdátlanul. A Csorna-Pápa vonalon már az új menetrendről egyeztetnek az érintett önkormányzatok.
jún. 24
21:20
Spanyol milliomosok svájci bankszámlái után kutat a madridi kincstár (Gondola)
A spanyol kincstár nyilatkozattételre szólított föl több ezer adófizetőt, akiről adatlopás során tudódott ki, hogy milliárdokat tarthatnak a HSBC svájci bankban
jún. 24
21:33
Januártól indul a kormány lakásfelújítási programja - a nap hírei (Infostart)
Továbbra is törvénytelennek tartja a Magyar Külügyminisztérium, hogy Szlovákia nem engedte tavaly augusztusban Sólyom László köztársasági elnököt az ország területére lépni. Schmitt Pál államfővé választása esetén nem gátolná a kormány törvényalkotási lendületét. Januártól évi 100 ezer lakás teljes felújításával megkezdődik a nemzeti épületkorszerűsítési program - a nap legfontosabb hírei.
jún. 24
21:33
Megszüntették a volt Yukos-alelnök elleni eljárást (Kripto Akadémia)
Elévülés miatt megszüntették a Yukos halálos beteg volt alelnöke, Vaszilij Alekszanjan elleni bírósági eljárást csütörtökön.
jún. 24
21:33
Oroszországban fektet be a Cisco (Portfolio)
A Cisco Systems az elkövetkező 10 évben 1 milliárd dollárt szándékozik beruházni Oroszországban, hogy kiépítsen egy technológiai központot - közölte a cég vezérigazgatója, John Chambers. A világ...

Keresés