2010. június 28. hétfő

jún. 28
18:50
Eseti bizottság foglalkozhat az új alkotmánnyal (Privátbankár)
Alkotmány-előkészítő bizottság felállításáról döntött hétfőn az Országgyűlés, a negyvenöt fős testület év végéig terjeszt a Ház elé javaslatot az új alaptörvény alapvető elveiről. A törvényhozás 30...
jún. 28
18:51
Jack Nicholson szerelmi háromszögbe került (BorsOnline)
Több év kihagyás után egy romantikus vígjátékkal tér vissza Jack Nicholson, aki nélkül nem nagyon került Oscar-közelbe A Simpson család-sorozat forgatókönyvét jegyző James L. Brooks rendező.
jún. 28
18:51
Medián: három emberből kettő lemondana az augusztus 20-i tűzijátékról (Infostart)
Három emberből kettő a teljesen tűzijátékmentes augusztus 20-át részesítené előnyben a Medián legfrissebb, júniusi felmérése szerint.
jún. 28
18:51
Korábbi Manchester United-profival erősített a Videoton (Infostart)
Két új játékost is igazolt Svédországból a Videoton - számolt be róla a fehérvári klub honlapja. A 28 éves Bojan Djordic pályafutása elején a Manchester United játékosa volt, megkapta a vörös Ördögöknél az év legjobb ifjúsági játékosának járó díjat is. Martin Mutumba ugandai származású, már svédországi születésű. 2009 őszén mindketten dupláztak a solnai AIK csapatával a svéd élvonalban.
jún. 28
18:51
Kétharmad a tüzijáték ellen (Metropol)
A Medián legfrissebb, júniusi felmérése szerintárom emberből kettő a teljesen tűzijátékmentes augusztus 20-át részesítené előnyben. A Facebookon nemrégiben indult mozgalmat már több mint 200 ezren támogatják.
jún. 28
18:51
Az LMP szerint "pártkatona" kerül az adóhatóság élére (hirado.hu)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn visszavonta Szikora János APEH-elnök megbízatását
jún. 28
18:53
A regisztrációs jegy nélkül utazóknak nem kell pótdíjat fizetnie (Metropol)
A regisztrációs jegy nélkül utazóknak nem kell pótdíjat fizetniük július elsejétől, ellentétben az előző kormány szándékaival - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
jún. 28
18:54
Az alpolgármesterek jogállásáról döntött a parlament (Gondola)
A jövőben a képviselő-testületen kívülről is lehet alpolgármestert, főpolgármester-helyettest és megyei közgyűlési alelnököt választani, miután az Országgyűlés elfogadta az ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítást, illetve törvénymódosítást
jún. 28
18:54
Erőlködés nélkül a nyolc között Hollandia (HírTV)
Az Olaszország elleni bravúros továbbjutás után Szlovákia a legjobb 16 között Hollandiával találkozott, s bár bátran futballozott, 2-1-es vereséget szenvedett.
jún. 28
18:55
LMP: pártkatona kerül az APEH élére (Metropol)
Az LMP szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Szikora János vezetése alatt rontotta az adózási morált, a párt azonban kifogásolja, hogy Vida Ildikó személyében "pártkatona" kerül az adóhatóság élére.
jún. 28
18:56
Elfogadák az új médiaszabályozáshoz kapcsolódó alkotmánymódosítást (Gondola)
Bekerült az alkotmányba a szólás szabadságához való jog és a "közszolgálati médiaszolgáltatás" feladata - a Fidesz javaslatára átírták a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságáról szóló passzust az alaptörvényben
jún. 28
18:56
Aláírta Sólyom a választási eljárásról szóló törvényt (HírTV)
Sólyom László köztársasági elnök aláírta a választási eljárásról szóló törvényt hétfőn. Az egy héttel ezelőtt elfogadott módosítás értelmében egyebek mellett rövidebb lesz a választási kampány időszaka és kampánycsend is csak a szavazás napján lesz.
jún. 28
19:06
"A kormánynak szüksége van önkorlátozásra" (Privátbankár)
Hankiss Elemér egyetemi tanár szerint Magyarországon a kétharmados parlamenti többséggel elvben megnyílt a lehetőség a gyors változásra, ennek azonban megvannak a maga komoly veszélyei; a kormányzat részéről egyszerre van szükség határozott vezetésre és önkorlátozásra.
jún. 28
19:09
Alig tudta eltakarni hatalmas mellét az énekesnő – fotóval (BorsOnline)
Egy szál bugyiban pózolt az Esquire következő számának címlapjára Katy Perry. A fiatal énekesnő kezével igyekezett eltakarni dús keblét, de nem nagyon sikerült neki.
jún. 28
19:09
Nem kell nullás igazolás a közbeszerzési kifizetéshez (Metropol)
December 31-ig meghosszabbította az Országgyűlés hétfőn annak a rendelkezésnek a hatályát, amely alapján a 200 ezer forint feletti közbeszerzési kifizetéseknek nem lehetnek akadályai a 2008.szeptember 30-át követően keletkezett köztehertartozások.
jún. 28
19:09
Nem büntetik a regisztrációs jegy nélkül utazókat (hirado.hu)
A díjmentesen utazóknak március elseje óta kell regisztrációs jegyet váltaniuk a közösségi közlekedésben, amelynek elmulasztását július 1-jétől 500 forinttal szankcionálta volna az előző kormány
jún. 28
19:09
A többség tűzijátékmentes augusztus 20-át akar (ATV)
Az internetes mozgalmat 200 ezren támogatják.
jún. 28
19:11
Iskolába járatáshoz kötik a támogatás folyósítását (Metropol)
Az Országgyűlés egy hetes halasztás után hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében, ha a gyermek a kötelező tanórai foglalkozásokról igazolatlanul több mint ötven órát mulaszt, az adott település jegyzője elrendeli védelembe vételét és a teljes iskoláztatási támogatás felfüggesztését.
jún. 28
19:11
Döntött az Országgyűlés! Iskolába járatáshoz kötik a támogatás folyósítását (hirado.hu)
Ha a gyermek igazolatlanul több mint ötven órát mulaszt, az adott település jegyzője elrendeli védelembe vételét és a teljes iskoláztatási támogatás felfüggesztését
jún. 28
19:11
Erdőtűz pusztít Kínában, 9 ezren próbálják megfékezni (ATV)
A tűz okát még nem tudják.
jún. 28
19:12
Hét kurd a ládák között (HírTV)
Hét török embert találtak a határrendészek egy furgonban, Csengersimánál. A határsértőkkel szemben a román hatóságok indítottak eljárást.
jún. 28
19:12
Három emberből kettő a tűzijátékmentes augusztus 20-át támogatja (Gondola)
Három emberből kettő a teljesen tűzijátékmentes augusztus 20-át részesítené előnyben a Medián legfrissebb, júniusi felmérése szerint
jún. 28
19:13
Eltűnt FIFA-medál és alsónadrág: meglopták az angol focistákat a szállodában (ATV)
A tolvajok nem a készpénzre hajtottak.
jún. 28
19:14
Eseti bizottság foglalkozhat az új alkotmány előkészítésével (Gondola)
Alkotmány-előkészítő bizottság felállításáról döntött hétfőn az Országgyűlés, a negyvenöt fős testület év végéig terjeszt a Ház elé javaslatot az új alaptörvény alapvető elveiről
jún. 28
19:16
Nem kell nullás igazolás a közbeszerzési kifizetéshez (Gondola)
December 31-ig meghosszabbította az Országgyűlés annak a rendelkezésnek a hatályát, amely alapján a 200 ezer forint feletti közbeszerzési kifizetéseknek nem lehetnek akadályai a 2008
jún. 28
19:18
Havi bruttó félmillió körül keresnek a katolikus iskolák rektorai (Gondola)
Mindössze havi bruttó félmillió forint körüli fizetést kapnak a katolikus felsőoktatási intézmények rektorai, miközben az államilag támogatott egyetemek, főiskolák vezetői havi 750 ezer és 3,5 millió forint között keresnek
jún. 28
19:27
Lemondott a pedofíliát vizsgáló egyházi bizottság (Metropol)
Lemondott hétfőn annak a bizottságnak a teljes testülete, amely az egyházon belül elkövetett szexuális visszaéléseket vizsgálta Belgiumban.
jún. 28
19:27
Médiacsomag: elfogadták az alkotmánymódosítást (hirado.hu)
A szólás szabadságához való jog és a "közszolgálati médiaszolgáltatás" feladata került be az alkotmányba a Fidesz javaslatára
jún. 28
19:30
Külső alpolgármesterek is beülhetnek az önkormányzatokba (HírTV)
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt az alkotmánymódosítást és a helyi önkormányzatokról szóló törvénymódosítást, amely értelmében mostantól a képviselő-testületen kívülről is lehet alpolgármestert, főpolgármester-helyettest és megyei közgyűlési alelnököt választani.
jún. 28
19:30
Vb-2010: több mint egymilliárd fontba kerül a briteknek a csapat kiesése (Gondola)
Több mint egymilliárd font veszteséget okoz a brit gazdaságnak az angol labdarúgó-válogatott korai kiesése a dél-afrikai világbajnokság további küzdelmeiből
jún. 28
19:30
Megússzák a pótdíjat a regisztrációs jegy nélkül utazók (Blikk)
jún. 28
19:32
A szólásszabadságról fogadtak el alkotmánymódosítást (HírTV)
A fideszes képviselők által benyújtott a média szabályozását és működését szabályozó törvénycsomag keretein belül fogadott el törvénymódosítást hétfőn az Országgyűlés. A csomag többi eleméről ugyanakkor csak később - egy részükről biztosan csak ősszel - szavaznak a képviselők.
jún. 28
19:32
Iskolába járatáshoz kötik a támogatás folyósítását (Gondola)
Az Országgyűlés egy hetes halasztás után hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében, ha a gyermek a kötelező tanórai foglalkozásokról igazolatlanul több mint ötven órát mulaszt, az adott település jegyzője elrendeli védelembe vételét és a teljes iskoláztatási támogatás felfüggesztését
jún. 28
19:34
Az MSZP reméli, nem kap "politikai ízű" kéréseket az ÁSZ (Gondola)
Az MSZP reméli, hogy nem lesznek az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felé irányuló "politikai ízű" kérések, vagy ha igen, akkor az apparátus - amely eddig is kiválóan végezte a munkáját - ellen tud állni ezeknek - közölte a szocialista frakcióvezető, miután az Országgyűlés Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt az ÁSZ elnökévé Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvárnak az MSZP, az SZDSZ és a…
jún. 28
19:45
A közpénzek hatékony felhasználását ígéri az ÁSZ két új vezetője (Metropol)
Pénzköltés helyett gazdálkodást, az állami vagyon tekintetében fenntartható gazdálkodást ígért Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke megválasztása után tartott sajtótájékoztatóján, hétfőn a Parlamentben.
jún. 28
19:45
Az alpolgármesterek jogállásáról is döntött a parlament (hirado.hu)
Ezentúl a képviselő-testületen kívülről is lehet alpolgármestert, főpolgármester-helyettest és megyei közgyűlési alelnököt választani
jún. 28
19:47
Magyar finanszírozással indul újra az Erdélyi Napló? (hirado.hu)
A hetilap volt főszerkesztője, Makkay József Liszkay Gáborral, a Magyar Nemzet és a Hír TV első emberével állapodott meg az újság újraindításáról - írja a hirkereso.ro romániai magyar portál
jún. 28
19:48
Iskolai jelenléthez kötötték a családi pótlékot (HírTV)
Az idei tanévtől kezdve felfüggeszthetik a családi pótlékot, ha egy gyerek legalább 50 tanórát igazolatlanul hiányzik az iskolából. Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott módosítás értelmében a gyereket a jegyzőnek kell védelembe vennie, és ő rendeli el a családi pótlék kifizetésének felfüggesztését is.
jún. 28
19:48
Oxikoleszterin - a legveszélyesebb koleszterin? (WebBeteg)
Szívünk és ereink számára egy, ma még kevéssé ismert koleszterin jelenti a legnagyobb fenyegetést: az oxikoleszterin. A sütés folyamata által az ételbe kerülő, valamint számos készételben már eleve meglévő ún. szuperzsír egykönnyen eláraszthatja szervezetünket.
jún. 28
20:03
Veszélyes anyaggal tarolt a kamion (BorsOnline)
Felgöngyölte a szalagkorlátot egy veszélyes anyaggal megpakolt kamion az M5-ön hétfőn. A 10 tonnányi, gyúlékony és maró folyadékot tartalmazó 60 hordó szerencsére nem sérült meg, így nem került a méreg a levegőbe.
jún. 28
20:03
"Apának lenni a legfontosabb" (Infostart)
Apának lenni az egyik legfontosabb szerep a férfiak életében - állítja az amerikaiak többsége. A nők anyaszerepét a megkérdezettek közel háromnegyede véli alapvetőnek - derül ki egy most közzétett kutatási eredményből.
jún. 28
20:03
Óriási győzelmet arat a fegyverlobbi Amerikában (Kripto Akadémia)
Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn kiterjesztette a fegyvertartási jogot, megállapítva, hogy az alkotmány második kiegészítése által biztosított jog szövetségi, állami és helyi kormányzati szinten sem korlátozható jelentős mértékben.
jún. 28
20:03
Alkotmány-előkészítő bizottságot állítanak fel (hirado.hu)
A negyvenöt fős testület év végéig terjeszt a Ház elé javaslatot az új alaptörvény alapvető elveiről
jún. 28
20:03
Szikora reggel elnökként érkezett, délután már nem volt munkahelye + videó (ATV)
Számított a menesztésre az APEH elnöke.
jún. 28
20:06
Súlyosan megsérült a járdán elgázolt gyalogos (HírTV)
Súlyosan megsérült egy idős férfi, mikor egy személyautó elgázolta a zebrán, Veszprémben.
jún. 28
20:06
Az alakuló szlovák koalíció megegegyezett a tárcákról és tisztségekről (Gondola)
Megegyezett a kormányzati tárcák és a parlamenti tisztségek elosztásáról az alakuló szlovák koalíció
jún. 28
20:06
Szentpétery Kálmán a Szerencsejáték Zrt. új elnök-vezérigazgatója (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) 2010. június 26-i hatállyal Szentpétery Kálmánt nevezte ki a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára - közölte a Szerencsejáték Zrt. hétfőn az MTI-vel.
jún. 28
20:08
Brutális gázáremelés Bulgáriában (ProfitLine)
Bulgáriában több mint 24 százalékkal emelkedik a fölgáz ára, és mintegy két százalékkal az áramdíj júliustól.
jún. 28
20:10
Az OTP ma sem úszta meg csökkenés nélkül (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,08 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 20.881,87 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a gyengülő OTP-t kivéve erősödtek az előző napi záráshoz képest.
jún. 28
20:21
Fél koponyája odalett, miután 8 méter zuhant – sokkoló fotóval (BorsOnline)
Biztonsági felszerelés nélkül küldte fel a tetőre munkaadója a 28 éves, tapasztalatlan Alan Hindet. A végeredmény az lett, hogy 8 métert zuhant a skót férfi és fél koponyája odalett.

Keresés