Bár ma este a svájci Basel ellen sok százmillió forintról döntő BL-selejtező vár a magyar bajnok Debrecenre, a klubnál másra is kénytelenek összpontosítani: Kabát Péter kínos ügyét kellene elsimítani.
Diego Maradona már nem szövetségi kapitány, miután az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) úgy döntött: nem hosszabbít szerződést a korábbi futballsztárból lett szakvezetővel.
A Hungaroring 1986 óta íródó történelmében annyi fontos vagy éppen izgalmas esemény történt, hogy egy tízes listában szinte lehetetlen összeszedni ezeket. Az InfoRádió mégis megpróbálta - alig két nappal a 2010-es Magyar Nagydíj kezdete előtt.
Hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök a sukorói kaszinóberuházás kapcsán – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Budai Gyula miniszterelnöki megbízott. Mint mondta, több levél és egy hangfelvétel is bizonyítja, hogy a két korábbi kormányfő tudott a beruházás részleteiről és részt vett az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken. A politiku...
Washington dollármilliárdokat ígért az iráni ellenzéki vezetőknek, ha sikerül megdönteniük az iszlám rendszert - jelezte az ILNA iráni hírügynökség szerdán egy befolyásos iráni politikust idézve
Egyelőre csak annyi biztos, hogy a független színházaktól fűnyíróelven vonnak el 34 százaléknyi támogatást. Hogy a tizenegymilliárd többi részét mely területeken fognák meg, még titok - írja az Index...
Több, mint 500 millióan élnek az Európai Unió 27 tagállamában a 2010. január elsejei állapotokat tükröző Eurostat-adatok szerint. Egy év alatt ez 1.366 milliós népességnövekedésnek felel meg uniós...
A szálláshelyszolgáltatók és vendéglátóipari cégek felszámolásának rekordját hozta az idei év első fele - közölte az Opten Informatikai Kft. szerdán. (MTI)
Ismét nyereséget könyvelhetett el a PSA Peugeot Citroen az év első felében az autópiac fellendülésének, a kínai kereslet növekedésének, a költségcsökkentésnek, és számos új modell bevezetésének köszönhetően.
A rendszerfelállítás mint fejlesztési módszer rövid idő alatt képes döntő fontosságú információt adni a szervezeti dinamikáról, az egyes szervezeti egységek közötti kapcsolatokról, konfliktusok forrásáról. Ezen módszerről az egyik alapítóval, Dr. Matthias Varga von Kibéd professzorral Marek István beszélgetett.
Nyugat-európai és amerikai menedzsment kurzusok felvételije nehezen kerülhető meg GMAT (Graduate Management Admission Test) kitöltése nélkül. A négyórás megmérettetésen a pályázó vizsgázik angolból, matematikából, szövegértésből és gyorsaságból is. Az MBA képzés akár 230 ponttal elérhető.
Ismét nyereséget könyvelhetett el a PSA Peugeot Citroen az év első felében - a tervek szerint hamarosan a bevételek több mint fele Európán kívülről származik majd
A kisebbségi választói jegyzéket - ellentétben a települési önkormányzati választás névjegyzékével - nem vásárolhatják meg a jelöltek, jelölőszervezetek az októberi választás előtt, mert olyan különleges adatot tartalmaznak, mint a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás
Budai Gyula állítása szerint dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt. Bajnai és Gyurcsány is tagad.
Több mint 400 szakon mintegy 2.500 költségtérítéses finanszírozási forma közül választhatnak azok a diákok, akik nem kerültek be a július 22-i ponthúzás alapján egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A diákok augusztus 10-ig egyetlen helyre nyújthatnak be kérelmet.
Elhunyt Maury Chaykin kanadai színész, aki több mint három évtizedes pályafutása során olyan népszerű produkciókban szerepelt, mint a Farkasokkal táncoló, a Mondvacsinált hős vagy Az élet sója.
A GBP/CHF múlt hét vége óta 600 pipet nyert. A kedvezö brit adatok szinte eufóriát okoztak a font körül. Az elemzök szerint még nincs vége a mozgásnak, és célba vehetik az 1,6590-es értéket. Támogatás 1,6460-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Négyen – köztük két gyerek – is megsérült abban a balesetben, amely szerda délelőtt történt Tapolca és Veszprém között. Két egy irányba haladó kocsi ütközött össze a tótvázsonyi kereszteződésnél, előzés közben.
Bár januártól életbe lép, részleteiben még kidolgozatlan az egykulcsos, 16 százalékos adórendszer. Három szakértő próbálta megfejteni, milyen lépéseket takarhat Orbán Viktor bejelentése.
Dr. Siklósi Gábor – vagyis az a jóképű motoros mentős, akit a Jóban Rosszban című sorozatból is ismerhetünk, most a jó cél érdekében még a félmeztelen pózolást is bevállalta.
Elhunyt Maury Chaykin kanadai színész, aki több mint három évtizedes pályafutása során olyan népszerű produkciókban szerepelt, mint a Farkasokkal táncoló, a Mondvacsinált hős vagy Az élet sója.
Több mint 400 szakon mintegy 2500 költségtérítéses finanszírozási forma közül választhatnak azok a diákok, akik nem kerültek be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A felvételizők augusztus 10-ig egyetlen helyre nyújthatnak be kérelmet.
Budapest forint- és devizaadósságát is – leminősítést valószínűsítő – felülvizsgálat alá vette a Moody's pár nappal azután, hogy Magyarország közepes befektetői adósbesorolásával is ezt tette.
Több mint 400 szakon mintegy 2.500 költségtérítéses finanszírozási forma közül választhatnak azok a diákok, akik nem kerültek be a július 22-i ponthúzás alapján egyetlen felsőoktatási intézménybe sem
Herzog Mór Lipót örökösei Washingtonban beperelték a magyar államot és a felügyelete alatt lévő több múzeumot, hogy visszakaphassák a néhai bankár 1944-ben ellopott műgyűjteményének Magyarországon található darabjait - jelentette szerdán a The New York Times című napilap.