A nagy meleg miatt csökkenteni kellett a vonatok sebességét hétfőn a Budapest-Esztergom vasútvonalon, Óbuda és Esztergom között - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Az amerikai lepkekabóca váratlanul bukkant fel és fertőzött meg egy parlagfű palántát a nyírségi erdőben, a szakértők szerint a végleges ünneplés még korai
A forint még mindig az egyik leginkább vonzó feltörekvő piaci deviza - legalábbis a Credit Suisse friss értékelése szerint. A svájci bank elemzői által havonta összeállított felmérés legújabb adatai...
Budapest rendezi 2010-ben az Úszó Európa-bajnokságot a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában augusztus 4-e és 15-e között. A Fővárosi Közterület-felügyelet a rendezvény ideje alatt kiemelt figyelmet fordít a sziget közterületeire....
Egy óra alatt elfogták a rendőrök azt a 15 éves fiút, aki súlyos sérülést okozva kifosztott egy idős nőt vasárnap Kunmadarason - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Hat tizenéves fiút erőszakoltak meg különböző tárgyakkal a hollandiai Ameland szigetén szervezett nyári táborban. A gyerekeket kísérő felügyelők annak ellenére, hogy tudtak a dologról, nem avatkoztak közbe.
Az önkormányzatok két hét múlva hétfőn kezdik postázni az értesítőket és ajánlószelvényeket az október 3-án tartandó önkormányzati választásokra; ekkor indul el a "verseny" az ajánlásokért.
A parlament elé terjesztette a kormány az Országgyűlés őszi ülésszakára készített törvényalkotási programját, amely negyvenkét javaslatból áll. A tervek szerint a Ház elé kerül egyebek mellett a 16 százalékos szja bevezetéséről szóló adócsomag, valamint a nemzeti eszközkezelőről szóló indítvány is.
Nemcsak a politikusok, hanem a pénzügyi piac viselkedése szempontjából is számít, milyen véleménnyel van Magyarországról a külföldi sajtó, hiszen ők a Der Standardból, a The New York Timesból, a Washington Postból értesülnek a magyarországi eseményekről – mondta a hétfő reggeli JAM adásában Magyar Kornélia, a Progresszív Intézet igazgatója.
A görög közúti fuvarozók szakszervezete már bejelentette a sztrájk végét, sok kamionos azonban még nem kezdett el újra dolgozni. A fuvarozók azért tették le a munkát, mert a kormány az uniós segélycsomagért cserébe vállalta a szállítási piac megnyitását a külföldi vállalkozók előtt. A benzinkutakat elbarikádozó sofőrök miatt súlyos benzinhiány alakult ki, ami komoly károkat okozott az…
A kormány prioritásként tekint az alapellátás megerősítésére, ennek keretében támogatni fogják a fiatal orvosok praxishoz jutását, és vonzóvá teszik a háziorvosi életpályát - válaszolt levélben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője Gyenes Géza jobbikos képviselőnek, aki az alapellátási vállalkozások támogatásáról kérdezte Réthelyi Miklóst.
A kínai Geely hétfőn lezárta a Volvo ügyletet, amelynek révén a kínai autóipari vállalat másfél milliárd dollárért megvette a Fordtól a svéd világmárkát
Az egészségturizmus fejlesztésével olyan programokra van szükség, amelyek az életminőség javítását szolgálják, az egész országra kiterjednek, térségeket ölelnek át, a gazdaság felemelkedését, a munkahelyteremtést, az egészséges életmód terjedését, a környezet fenntartható fejlesztését egyaránt elősegítik - derül ki az Új Széchenyi Terv vitairatából. (MTI)
Az MSZP szerint 800 milliárd forintot vesztettek a devizahitelesek az Orbán-kormány megalakulása óta. Szekeres Imre azt mondta, a bankok a rájuk kivetett különadó 60 százalékát áthárítják majd a lakosságra. A politikus mindezzel együtt is tarthatónak látja a költségvetési hiánycélt.
Újból felfelé próbálkozik az olaj és az optimista nemzetközi hangulat segíti az emelkedésben. Legutóbb nem tudta elérni a $80-os szintet az olaj árfolyama és ebből adódóan lefordult, egészen 76 dollárig esett a jegyzés. Ott viszont komoly vételi érdeklődés mutatkozott és azóta folyamatosan emelkedik az árfolyam. (Solar Capital)
Niedersachsen, a Porsche Volkswagen-konszernbe történö teljes integrációja esetén megválna 20,01%-os Volkswagen-részesedésétöl. A Porsche beolvasztása miatt az elkövetkezö hónapokban megváltozhatnak a többségi részesedési viszonyok. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Űrutazást ajándékozott születésnapjára párjának Katy Perry amerikai énekesnő. A harmincöt éves Russell Brand színész-komikus rövid privát utazást tehet a világűrbe a SpaceShip Two fedélzetén.
Amennyiben kedden sikeresen átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, az angol másodosztályú Ipswich Town labdarúgócsapatának játékosa lesz a magyar válogatott kapus, Fülöp Márton.
A kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe az a férfi, akit Vonyarcvashegyen, gyalogátkelőhelyen gázolt el egy osztrák autós - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Pokolgép segítségével siklatták ki a vonatot hétfőn kurd "terroristák" a Törökország keleti részén fekvő Erzincan tartományban - közölte a török vasúttársaság.
A nemzetközi piacokat jellemző kedvező hangulat érezteti hatását az amerikai határidős indexek teljesítményében is, melyek közül a Dow 104, az S&P 500 12.8, a Nasdaq 100 19.5 pontos pluszban áll. ...
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal közleménye szerint július 4-én egy szegedi termelő kígyóuborka szállítmányában találtak a megengedettnél több növényvédőszer-maradékot....
A piaci szereplök szerint fokozódhat az NZD/USD emelkedö trendje, ami az emelkedö nyersanyagáraknak és a nehéz amerikai helyzetnek köszönhetö. Ellenállások 0,7397-nél és 0,7430-nál, míg támogatások 0,7275-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Januártól 40 év szolgálati idő után életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnek a nők - ezt közölte lapunkkal a Fidesz szakpolitikusa. Iván László kijelentette, a kabinet már döntött ebben a kérdésben, a parlament az őszi ülésszakon szavaz az ügyben. Más konkrét lépésről egyelőre nem nyilatkozott, annyit mondott: "korszerű és igazságosabb" nyugdíjellátást dolgoznak ki.
Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette keretét az augusztus 11-én, a Wembley-stadionban, magyar idő szerint 21 órakor kezdődő Anglia-Magyarország barátságos mérkőzésre. A keretnek közel egy év kihagyás után ismét tagja Gera Zoltán is, aki a múlt héten bejelentette, hogy újra vállalja a szereplést a nemzeti csapatban.
Prediabéteszről akkor beszélünk, mikor valakinek a vércukorszintje magasabb a normálisnál, de még nem érte el azt a szintet, amikor már 2-es típusú cukorbetegségről beszélünk.
Az amerikai nyitáskor 1,3118-ra kúszott fel az EUR/USD. Egyes piaci szereplök szeirnt az amerikaiak meggyözönek találták az európai beszerzési menedzserindexeket. Erös ellenállás található 1,3125 körül. A legközelebbi ellenállás 1,3140-bél helyezkedik el. Nem várhatók nagyobb veszteségek, azonban még mindig nyitva a gap 1,3038-nál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Demszky Gábor szerint ez a közép-európai régió legnagyobb környezetvédelmi, közlekedési és árvízvédelmi beruházása, ami minden posztszocialista ország nagyvárosának mintát jelent
Az OECD tanácsa által nemrég jóváhagyott irányelvek szerint szigorodik a kettős adóztatást kizáró szabály - hívja fel a figyelmet a Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó cég. Amennyiben az egyik ország...
Az MSZP a demokrácia és a politikai eszközök teljes tárházával kíván küzdeni azért, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg a roma holokauszthoz vezető események.
Budapest rendezi 2010-ben az Úszó Európa-bajnokságot a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában augusztus 4-e és 15-e között. A Fővárosi Közterület-felügyelet a rendezvény ideje alatt kiemelt figyelmet fordít a sziget közterületeire....