Húsz éve egyetlen napot sem dolgozott Egerszegi Dániel matematikus, azóta a játékgépek tartják el, állítja: nem is rosszul. Csakhogy az efféle szenvedély igen veszedelmes.
Az őszi ülésszakban semmiféle változás nem lesz a parlamenti munkában, a házbizottság szerdai ülésén már nyilvánvalóvá vált, hogy a költségvetés vitája határozza meg az ülésszak rendjét - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Kövér László házelnök által a Fidesz-KDNP képviselőcsoportnak adott tájékoztatása alapján pénteken.
Valós veszélynek vannak kitéve a magyar katonák Afganisztánban; a helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy akár a misszió teljesítése is veszélybe kerülhet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Tapolcán, egy katonai egyenruhákat bemutató kiállítás megnyitóján.
A mozambiki távközlési hatóság felszólította az ország mobilszolgáltatóit, hogy blokkolják ügyfeleik szöveges üzeneteit, mivel a kormányzat szerint egy SMS-kampány eredményezte a múlt heti zavargásokat az afrikai ország több városában - jelentette pénteken a Mediafax című helyi független napilap.
A címben szereplő megállapítással foglalhatók össze az európai szociálpolitikai elemzők éves konferenciájának főbb megállapításai. Az idén az ELTE Társadalomtudományi Kara szervezésében Budapesten megtartott rendezvényen a szakértők kifejtették: újra kell gondolni a jóléti államok környezethez való viszonyát, szegénység felfogását és kollektív döntéshelyzeteit.
A fenntartói és megrendelői elvárásokkal, a jelenlegi képzési stratégiával ellentétes a nemzetbiztonsági alapszak indítása a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE) - indokolta kérdésünkre az intézményt fenntartó Honvédelmi Minisztérium azt a felsőoktatásban meglehetősen furcsa helyzetet, hogy a ZMNE meghirdetett szakára felvett 25 diák szak nélkül maradt.
Ha az állam beavatkozik egy polgári jogi szerződésbe, és ebből bármelyik félnek kára származik, akkor azt kötelessége megtérítenie az államnak - mondta Lövétei István alkotmányjogász az MTI-nek azzal...
Az MSZP elnöke az önkormányzati választási kampány eddigi eredményeit sikeresnek ítéli, mert, mint mondta, az állampolgárok nagy számban támogatták ajánlószelvényeikkel a párt jelöltjeit és nem okozott gondot a szükséges számú ajánlás összegyűjtése. Erről Mesterházy Attila pénteken, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Az őszi ülésszakban semmiféle változás nem lesz a parlamenti munkában, a házbizottság szerdai ülésén már nyilvánvalóvá vált, hogy a költségvetés vitája határozza meg az ülésszak rendjét - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Kövér László házelnök által a Fidesz-KDNP képviselőcsoportnak adott tájékoztatása alapján
Lemondásra szólította fel a múlt hétvégén nyilvánosságra került hangfelvétel-ügy miatt az érintett négy képviselőt a kónyi önkormányzat többi tagja. A polgármester eljárást is indít az egyik résztvevő, a faluvezetői posztra pályázó iskolaigazgató ellen.
Bár veszített napközbeni lendületéből a forint, de késő délután is erősebb szinteken mozgott az euróval és főként a svájci frankkal szemben, mint csütörtök este. Az állampapírok másodpiacán...
Gyengüléssel zárta a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde, a tőzsde részvényindexe, a BUX 251,95 ponttal, 1,08 százalékkal 23.045,71 pontra csökkent.
Egész nap édességeket esznek, késő este is nassolnak, az edzést és a fogyókúrát még hírből sem ismerik, mégis úgy néznek ki, mint egy istennő. Mindannyian ismerjük őket, és próbáljuk megfejteni karcsúságuk titkát.
Washington nemzeti egységkormányt szorgalmaz Irakban, hogy hat hónappal a választások után legyen végre vezetése az országnak - írta meg nem nevezett illetékesekre hivatkozva pénteken a The New York Times
Valós veszélynek vannak kitéve a magyar katonák Afganisztánban; a helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy akár a misszió teljesítése is veszélybe kerülhet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Tapolcán, egy katonai egyenruhákat bemutató kiállítás megnyitóján.
Bentlakásos iskolába küldené a cigány gyerekeket a Jobbik, hogy kiszakítsák őket a szülői környezetből. Vona Gábor pártelnök szerint erre azért van szükség, mert a romák száma nő, a réteg társadalmi állapota romlik, a folyamat pedig polgárháborús veszéllyel fenyeget.
Az MSZP elnöke az önkormányzati választási kampány eddigi eredményeit sikeresnek ítéli, mert, mint mondta, az állampolgárok nagy számban támogatták ajánlószelvényeikkel a párt jelöltjeit és nem okozott gondot a szükséges számú ajánlás összegyűjtése. Erről Mesterházy Attila pénteken, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Valós veszélynek vannak kitéve a magyar katonák Afganisztánban; a helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy akár a misszió teljesítése is veszélybe kerülhet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Tapolcán, egy katonai egyenruhákat bemutató kiállítás megnyitóján
Kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Lenti egyik tanintézetéből gyógyszermérgezéssel kórházba szállított diákok ügyében - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
A Harcolj vagy menekülj című kétkötetes riportkönyvéről a szerző azt mondta: sokáig nem volt benne biztos, hogy megírja a magyar lánglovagok sztoriját, de amikor találkozott a tűzoltókkal, akkor akkora ihletet kapott, hogy nem volt más út előtte
Gyengüléssel zárta a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde, a tőzsde részvényindexe, a BUX 251,95 ponttal, 1,08 százalékkal 23.045,71 pontra csökkent. A részvénypiac forgalma mindössze...
A minőségi termékek gyártása az egyik legfőbb tényező, ami az országot előrébb viszi, és ami versenyképessé teszi a magyar vállalatokat. Ezzel nem árultunk el nagy titkot. De hiába a minőségi termék, ha nincs elég megrendelés, nincs elég partner.
Az MSZP elnöke az önkormányzati választási kampány eddigi eredményeit sikeresnek ítéli, mert, mint mondta, az állampolgárok nagy számban támogatták ajánlószelvényeikkel a párt jelöltjeit és nem okozott gondot a szükséges számú ajánlás összegyűjtése
Az MSZP szerint "Kósa Lajos üldözési mániájának legújabb jele, hogy végtelen hazudozásai közepette elhiszi már a saját tódítását is, miszerint az MSZP bankárkormányt működtetett"
Koncertek, táncház, sportbemutatók és lépcsőfutó verseny is szórakoztatja az érdeklődőket szombaton és vasárnap a 100 éves János-hegyi Erzsébet-kilátónál.
Gyorsított eljárásban négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a fiatalembert, aki megtámadott és kifosztott egy férfit Sárospatakon. A jogerős ítélet rekord idő alatt, az elfogástól számított második napon megszületett – értesült a HavariaPress.
Jóváhagyta a képviselő-testület a marcali kórház új vezetője által megkezdett teljes belső átszervezést; átalakítása után a 270 ágyas intézmény jobb ellátást nyújt a térség lakóinak, s az intézkedésekkel megtakarítások érhetők el - közölte Sütő László (MSZP), Marcali polgármestere.
"Mérföldkő" a magyar kormánynak az az ígérete, hogy teljesíti az államháztartási hiányra vonatkozó uniós követelményt, és ez segítheti az MNB-t elkerülni a kamatemelést - jelentette ki Bihari Péter, az MNB Monetáris Tanácsának tagja a Reutersnek nyilatkozva
"Mérföldkő" a magyar kormánynak az az ígérete, hogy teljesíti az államháztartási hiányra vonatkozó uniós követelményt, és ez segítheti az MNB-t elkerülni a kamatemelést - jelentette ki Bihari Péter, a...
A munkanélkülivé válás elkerülése érdekében a magyar lakosság inkább vállalja a többletmunkát vagy a rosszabb munkakörülményeket, mint a munka miatti költözést – derül ki a TÁRKI kutatásából
Az idénymunkások foglalkoztatásról a szeptemberi bevallást hétfőig kell elkészíteniük a munkaadóknak az adóhatóság számára - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA) közleményében, amelyet pénteken juttatott el.
Sebastian Vettel nyerte a Formula-1-es olasz nagydíj második szabadedzését. A Red Bull versenyzője 76 ezredmásodperccel előzte meg Fernando Alonsót, míg a harmadik a szintén ferraris Felipe Massa lett.
Kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Lenti egyik tanintézetéből gyógyszermérgezéssel kórházba szállított diákok ügyében - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-t
A nyugat-európai piacokon uralkodó hangulat határozta meg a kereskedés irányát a hazai piacon is, ennek köszönhetően gyengüléssel zárta a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde, a tőzsde részvényindexe, a BUX 251,95 ponttal, 1,08 százalékkal 23.045,71 pontra csökkent.
Nem estünk a fejünkre, sőt, a nap sem sütött meg minket a nagy kabriózás (bocsánat: roadsterezés) közepette: ezúttal nem egy szokványos összehasonlító tesztet szeretnénk letenni olvasóinknak az asztalra, hanem két, egymástól teljesen eltérő, ám kiindulási alapjukat tekintve azért mégiscsak azonos koncepciót mutatunk be egyetlen témára, amely nem más, mint a roadsterezés.