Az amerikai internethasználók több időt töltöttek a Facebookon augusztusban, mint a Google oldalain - derült ki a comScore pénteken nyilvánosságra hozott statisztikájából, amely szerint ez volt az első alkalom, hogy a közösségépítő oldal maga mögött hagyta az internetóriást.
Két pap megadott két telefonszámot, melyet az imámnak 21.20-ig kellett volna felhívni, mert tárgyalni akartak vele a New Yorkban tervezett iszlám központról
Németországban 6,6 millióval csökkenhet a légitársaságok utasforgalma az ágazatra kivetni tervezett különadó miatt - mutatta ki egy pénteken megjelent felmérés.
Vajon hány embernek jut eszébe, hogy kezet mosson a sportszerek használata előtt és után, ha edzőterembe megy? És van-e mindenkinek rendszeresen tisztított tornaszőnyege a gyakorlatokhoz? Hányan zuhanyoznak antibakteriális szappannal vagy samponnal, és vesznek-e fel tiszta ruhát edzés után?
Tüntetők fogadták Kispest szocialista polgármesterét Gajda Pétert, amikor a helyi gördeszka park átadására érkezett. A kerületi lakosok korábban petícióval is tiltakoztak az önkormányzatnál, hogy az erős zaj miatt ne nyissák meg a központot, de ezt az MSZP-s polgármester nem vette figyelembe.
A vártnál jóval alacsonyabb augusztusi infláció nyomán enyhült a magyarországi jegybanki kamatemelés kockázata - vélekedtek a 3,7 százalékos múlt havi éves drágulási adat pénteki közzététele után londoni felzárkózó piaci elemzők.
Folytatódik az ingyenes képzés női vállalkozók részére a gazdasági tárca támogatásával a Budapesti Ifjúsági Vállalkozói Központban (BIVÁK), a jelentkezéseket szeptember 27-éig várják - közölte a programot lebonyolító Közgazdasági Politechnikum szervezet.
Orbán Viktor értékelt - Mire volt elég az új kormány első száz napja? Felkészületlenség vagy szándékos távolmaradás? - A tévéostrom az egykori rendőri vezetők szemével.
Berlin szívében, a Potsdamer Platzon pénteken megnyílt a német Hírességek sétánya, amely hollywoodi mintára csillaggal állít emléket az ország legkiemelkedőbb filmes alkotóinak, színészeinek.
A Népszava korábban azt írta: a BKV eddig hét pert vesztett el a "jó erkölcsbe ütköző" kifizetések tárgyában, a bíróság szóvivője mindezekre azt mondta: a 2009 őszén beadott 31 keresetlevél alkalmatlan volt a tárgyalás kitűzésére, ezért döntés sem születhetett
A sok eső a budapesti borfesztivál látogatóit és kiállítóit is keseríti, ám néhány hete a felhőszakadás Tolcsván sokkal nagyobb riadalmat okozott. A budai Várba a kedvezőtlen időjárás ellenére pénteken is sok borkedvelő ellátogatott.
A Mol Nyrt. 450 millió euró összegű rulírozó hitelszerződést írt alá szeptember 10-én - tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken este. A kölcsön az ez év...
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) nem támogatja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) önálló pénzügyi békéltető testület létrehozására vonatkozó javaslatát - közölte a FEOSZ pénteken az MTI-vel.
A magyar demokráciát szolgálná, ha a helyhatóságokban nem lennénk többségben a kormánypárti képviselők - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Schiffer András, a Lehet Más a Politika parlamenti frakciójának vezetője. Schiffer András elismerte, hogy 2006-ban az önkormányzati választáson már ítéletet mondott a nép az akkori kormány addigi teljesítményéről. Hozzáfűzte, hogy a helyhatósági…
Nem reagált az általa felborított vízibusz és a környező vízi járművek hívására az az uszályt mozgató tolóhajó, amely júliusban két magyar fiatal halálát okozta Philadelphiában - állapította meg egy pénteken nyilvánosságra hozott, előzetes amerikai szövetségi vizsgálat.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság nem hozott, nem hozhatott döntést arról, hogy jó erkölcsbe ütköznek-e a BKV által kifizetett végkielégítések, mivel a keresetlevelek alkalmatlanok voltak a tárgyalások megindítására.
A most nyilvánosságra került amerikai szövetségi vizsgálatban azt írják: a 35 utast - köztük a magyar csoportot - szállító kétéltű vízibuszról az ütközés előtti pillanatokban a tolóhajóra elküldött rádióüzenetek megválaszolatlanok maradtak
A Közbeszerzések Tanácsának korábbi elnöke, Bakonyi József főtitkár-helyettesként folytatja tevékenységét, a hivatalt pedig átszervezi Gajdos Róbert, a hétfőn megválasztott új elnök.
Oroszország Vlagyimir Putyin miniszterelnök rendelkezésére 600 millió dollárt fektet az indiai Sistema Shyam Teleservices (SSTL) távközlési vállalatba, amelynek többségi tulajdonosa az orosz Sistema AFK(Szisztema pénzügyi befektetési részvénytársaság).
"Húsz éves vagyok és még soha nem volt orgazmusom. Se hüvelyi se csikói eredetű. Van egy komoly barátom, 3 éve vagyunk együtt. A szexet élvezem, de úgy érzem, hogy egy bizonyos ponton nem tudok átjutni." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.