Húsevő betegséget okozó baktérium miatt halt meg egy 48 éves férfi Hongkongban - közölte hétfőn a hongkongi egészségügyi minisztérium. A férfit ugyanaz a baktérium támadta meg, amely augusztusban egy 68 éves nőt fertőzött meg a ritka betegséggel, és a bőr alatti szövetek gyors pusztulásával jár.
Ma kezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka, a Ház azonban a kétnapos ülését követően máris szünetet tart, és legközelebb az október 3-i önkormányzati választás másnapján ül össze. Az ülés előtt felszólalt a miniszterelnök is. Délután döntenek a Médiatanács tagjait jelölő bizottságról, valamint a Közszolgálati Közalapítvány felállításáról is. Kövér László ma debütál házelnökként.
Görögország lényegében már csődbe ment, és még az EU segítség ellenére is a kötelezettségek átstrukturálására kényszerülhet, véli a Templeton elnöke Mark Möbius. A Templeton feltörekvő piaci guruja...
Vádemelési javaslattal lezárult a nyomozás a dombóvári uzsoraügyben, a rendőrkapitányság négy embert összesen huszonöt rendbeli zsarolással és ugyanennyi uzsora-bűncselekménnyel gyanúsít.
Hozzávalók 2 kisebb üveghez: 45-50 dkg padlizsán 50 dkg piros paprika (kápia vagy érett, húsos pritaminpaprika – akár vegyesen is) 2 gerezd fokhagyma 1 nagyobb paradicsom (kb. 25 dkg) 1 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál jó minőségű vörösborecet só cayenne bors
Az úszás kortól, nemtől függetlenül mindenkinek ajánlott mozgásforma. Megmozgatja a test összes izmát, edzi a szívet, a tüdőt és javítja a keringést. Ősszel és télen az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy kondiban tartsa magát.
Hatalmas érdeklődés közepette megkezdődött a Cozma-gyilkosság tárgyalása a Veszprém Megyei Bíróságon. A per első napján be sem fért a sok kíváncsiskodó a tárgyalóba.
Amerikai kutatók arról számoltak be, hogy első ízben sikerült megtanítaniuk egy robotot hazudni. A Georgiai Műszaki Egyetem szakemberei úgy programoztak egy kis járművet, hogy hamis nyomokat hagyjon hátra követőinek megtévesztésére.
Az IMF vezetője szerint mindaddig nem lesz vége a globális gazdasági válságnak, amíg nem következik be jelentősebb csökkenés a munkanélküliség területén.
Hozzávalók 2 kisebb üveghez: 45-50 dkg padlizsán 50 dkg piros paprika (kápia vagy érett, húsos pritaminpaprika - akár vegyesen is) 2 gerezd fokhagyma 1 nagyobb paradicsom (kb. 25 dkg) 1 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál jó minőségű vörösborecet só cayenne bors
Megvert egy taxisofőrt egy dühös férfi vasárnap este Miskolcon. A támadót a rendőrök a közelben elfogták. A taxist verő férfival szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás, a rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette.
Szabadságvesztésre ítéltek hétfőn Angliában egy magyar nemzetiségű romániai labdarúgót, aki - még hazája EU-csatlakozása előtt - magyarországi rokonának útlevelét meghamisítva és felhasználva telepedett le Nagy-Britanniában.
Általános sztrájk kezdődött a Tel-Aviv-i repülőtéren, miután a munkaadók nem teljesítették a dolgozók nyugdíjköveteléseit. A légikikötő nem indít járatokat. Az érkező gépek ugyan leszállhatnak, a csomagokhoz azonban nem juthatnak hozzá az utasok.
Magyarország elkötelezett amellett, hogy tartani fogja idén a 3,8 százalékos, jövőre pedig a 3 százalékos költségvetési hiánycélt - erősítette meg Martonyi János Brüsszelben
Elsősorban stabil gazdasági környezetre van szükségük azoknak a finn befektetőknek, akik Magyarországra érkeznek - mondta Mari Johanna Kiviniemi finn miniszterelnök
A tavalyihoz képest kevesebb embert és hajót kellett megmenteniük a horvát kutató- és mentőszolgálatnak idén augusztus végéig, a múlt évihez képest csaknem a felére csökkent Horvátországban elhunyt magyar állampolgárok száma
Magyarország elkötelezett amellett, hogy tartani fogja idén a 3,8 százalékos, jövőre pedig a 3 százalékos költségvetési hiánycélt - erősítette meg Martonyi János hétfőn Brüsszelben.
Ha az olajpiaci szereplők a fundamentumokra fókuszálnának a részvény és devizapiaci mozgások helyett, úgy az árfolyamnak a jelenlegi felénél kellene állnia - mondta a CNBC-nek Peter Beutel, a Cameron...
Hat héttel a Pakisztánt sújtó romboló erejű áradások kezdete után újabb árhullám fenyeget az ország déli részén több várost - közölték helyi illetékesek, akik beszámoltak arról is, hogy emberek további tízezrei menekülnek otthonukból
Nem egyszerre, hanem több részre bontva nyújtja be a kormány a 29 pontos gazdasági csomag folytatását. A fontosabb bejelentések közül több jut majd a költségvetési vita időszakára, de lesznek olyan javaslatok, amelyekről már a következő hetekben dönt a parlament - mondta Varga Mihály az InfoRádió Aréna című műsorában. A Miniszterelnökség államtitkára beszélt arról is, hogy nem csupán 63…
Az Országgyűlés hétfőn határozati javaslatban kezdeményezte a Közszolgálati Közalapítvány felállítását, a Magyar Televízió Közalapítvány átalakításával
Magyarország elkötelezett amellett, hogy tartani fogja idén a 3,8 százalékos, jövőre pedig a 3 százalékos költségvetési hiánycélt - erősítette meg Martonyi János hétfőn Brüsszelben.
A botulinum toxin, ismert nevén botox, a Clostridium botulinum baktérium által termelt méreg, mely akár halált is okozhat. Mintegy 20 éve kezdte az orvostudomány gyógyszerként alkalmazni, kezdetben a kancsalság kezelésében.
Egy hónapja nem látott magasságba emelkedtek piacnyitást követően az amerikai részvényindexek, de a kezdeti lendület mostanra lankadt a piacon. Az S&P 500 persze így is 0.8%-os emelkedést mutat. ...
Az Országgyűlés hétfőn határozati javaslatban kezdeményezte a Közszolgálati Közalapítvány felállítását, a Magyar Televízió Közalapítvány átalakításával. A képviselők 245 igen és 92 nem szavazattal döntettek erről a lépésről.
Személyes adattal való visszaélés miatt nyomozást indított a rendőrség a XVI. kerületben – ismeretlen tettes ellen. Az ügyben a fideszes polgármester tett feljelentést, szerinte a szociális bizottság MSZP-s tagja visszaélt a rászoruló fiatalok adataival.
MEGBOCSÁTÁS - Születendő kisfia és felesége nyugalma a legfontosabb most John Travolta számára, ezért is döntött úgy, hogy kérvényezi a bíróságon, hogy ejtsék a zsarolási ügyét.
Az iráni hatóságok őrizetbe vettek egy ázsiai újságírót, mert „gyanús kérdéseket tett fel” a teheráni utca emberének - közölte hétfőn az iráni állami televízió. A jelentés szerint a riporter az iráni atomprogramról, és az iráni-orosz viszonyról kérdezte a járókelőket az iráni fővárosban.
Nagyobb volatilitásra, rövidebb üzleti ciklusokra, több jegybanki eszközvásárlásra és az elöregedő társadalmak miatt átlag alatti hozamokra kell felkészülniük a befektetőknek, vélik a Deutsche Bank...
A Bázel III néven most elfogadott új szabályozás világméretekben biztonságosabbá teszi a bankrendszer működését, erősíti a tőkekövetelményeket, s ezáltal csökken a bankcsődök valószínűsége
Mély sajnálatát fejezte ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója amiatt, hogy Irán feketelistára tett két tapasztalt ellenőrt, és ezzel tovább gyengítette az iráni atomprogram jellegének kiderítését célul kitűző ügynökség munkáját.
Akár kétszázmilliós is lehet tél után a Balaton beton partjában a kár, Siófokon. A júniusi vihar után 50 milliós kár keletkezett. Az önkormányzat vis maior keretre pályázatot adott be, de még nem kapott pénz, a helyreállításhoz pedig már nem alkalmas sem az időjárás sem a vízállás. A balatoni önkormányzatok máshol is hasonló gondokkal küzdenek.
Elsősorban stabil gazdasági környezetre van szükségük azoknak a finn befektetőknek, akik Magyarországra érkeznek - mondta Mari Johanna Kiviniemi finn miniszterelnök hétfőn Budapesten.