A népszerű glükozamin és kondroitin kiegészítők nem segítettek az ízületi gyulladásban, ezért az egészségpénztáraknak nem kellene fizetniük értük - állítják most közzétett tanulmányukban svájci kutatók.
A szocialista párt nem tanult a tavaszi országgyűlési választásokon elszenvedett történelmi verségből, ugyanazokat a paneleket hangsúlyozzák, miközben nyilvánvaló állításaik tökéletes tartalmatlansága - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke Szegeden.
A vallásos hit "marginalizálódásának" veszélyére hívta fel a figyelmet péntek esti londoni beszédében XVI. Benedek pápa, aki ugyanakkor hosszasan méltatta a brit parlamenti demokrácia erényeit, azt, hogy a brit parlamentarizmus rendszere hatékony akadálya "a túlzott hatalmi törekvéseknek".
Póta Georgina óriási csatában legyőzte a címvédő német Wu Jiaduót, így nagy bravúrt végrehajtva bejutott a negyeddöntőbe egyesben az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon.
A terézvárosi városvezetés szerint szabályos a Balettintézet épületének szerződése, Mernyó Ferenc, a "Mentsük meg a Balettintézet épületét" elnevezésű civil kezdeményezés vezetőjének állításai pedig több ponton sem állják meg a helyüket - közölte a kerület sajtóirodája.
Két parlamenti képviselőjelöltet és megfigyelő szervezetek munkatársait raboltak el Afganisztánban. Összesen 18 embert ejtettek túszul, az egyik képviselőt Kabultól keletre, a többieket a tálibok által ellenőrzött északnyugati körzetben.
Öt férfit tartoztatott le pénteken a brit rendőrség Londonban. A külföldi férfiak feltehetően merényletet terveztek végrehajtani XVI. Benedek pápa ellen. A terroristaelhárítók a titkosszolgálatoktól kapott füles alapján fogták el az öt férfit hajnalban, fegyvereket, vagy robbanószert egyelőre nem találtak.
Szinte hihetetlen: immár negyven éve, hogy 1970. szeptember 18-án, alig huszonnyolc évesen elhunyt Jimi Hendrix. Minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosának legendás játéka még mindig tetemes pénzt hoz az élelmes lemezcégeknek. Élete legalább olyan talányos volt, mint halálának körülményei. Zenéje viszont örök. Jóllehet, valódi muzsikus pályafutása csupán négy esztendeig tartott.
Belezuhant a Tiszába az épülőfélben lévő gyalogoshídról egy munkás Szolnokon. A folyóban elmerült munkást több hajóval keresik – értesült a HavariaPress.
Szoros együttműködésben állapodott meg az EU-elnökség folytonosságának biztosításáért Orbán Viktor magyar és Yves Leterme belga miniszterelnök pénteken Budapesten.
Írásbeli szavazással Plank Gábort 2013. március 31-éig megválasztották a társaság igazgatósági tagjának - közölte a CIB Bank Zrt. a BÉT honlapján pénteken. Plank Gábor 2010. május 17-e óta az üzleti...
Egy héten keresztül blokkolja a különböző közösségi oldalak elérhetőségét az iskolai hálózatról egy amerikai műszaki egyetem, hogy a diákok a saját bőrükön tapasztalhassák meg az internet nélküli világ előnyeit, vagy éppen hátrányait
A délkelet-mexikói Veracruznál pénteken elérte a szárazföldet az immár 3-as fokozatúvá erősödött Karl hurrikán - jelentette a miami székhelyű amerikai hurrikánfigyelő állomás (NHC)
A 2013-ig rendelkezésre álló uniós fejlesztési forrásokból az előző kormányzat már több mint 8 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget lekötött, 1200 milliárd forintot kell fordítani a már futó projektek finanszírozására, és mindössze 1800-1900 milliárd forint szabad fejlesztési forrás maradt - mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős…
Az Egyesült Államokban letartóztattak egy házaspárt azzal a váddal, hogy katonai atomtitkokat akartak elárulni Venezuelának - jelentette be pénteken az igazságügyi minisztérium.
A válság lehetőség arra, hogy Európa szembenézzen a valósággal – mondta Orbán Viktor az Európai Néppárt háromnapos budapesti konferenciáján, pénteken. A magyar miniszterelnök kifejtette, hogy a szocialista tervgazdaság darabokra törte a közép-kelet-európai országokat és káros volt a neoliberalista kísérlet is, amely ki akarta szorítani az államot a piacról. Pedig szerinte a piac mindenhatósá...
A Karl a júniustól novemberig tartó hurrikánszezon hatodik ilyen szélvihara. Az idei hurrikánok azonban - legalábbis eddig - viszonylag kevés kárt okoztak, mert közülük jó néhány már a szárazföldtől távol, még az Atlanti-óceán felett elveszítette erejét.
Pesty László, a Pesty Fekete Doboz főszerkesztője szerint egy osztrák társaság 1,3 millió eurót fizetett egy a XIII. kerületi főépítészhez köthető cégnek az Árpád híd pesti hídfőjénél található Erste-székház építési engedélyeinek megszerzéséért.
A vallásos hit "marginalizálódásának" veszélyére hívta fel a figyelmet péntek esti londoni beszédében XVI. Benedek pápa, aki ugyanakkor hosszasan méltatta a brit parlamenti demokrácia erényeit, azt, hogy a brit parlamentarizmus rendszere hatékony akadálya "a túlzott hatalmi törekvéseknek".
A humán papillomavírus-fertőzés a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség. Leggyakrabban a 25 év alatti, szexuálisan aktívak körében fordul elő. Minden szexuálisan aktív nőnél fennáll a rizikója annak, hogy olyan daganatkeltő humán papillomavírussal fertőződik, amely a későbbiekben méhnyakrákot okozhat.
Gyilkos hattyúra lettek figyelmesek a walesi Pembrok vár melletti tóban. A kegyetlen jószág már több mint kéttucatnyi fajtársát mészárolta le. Ráadásul párjának és csibéinek büszkén mutogatja kimúlt áldozatait.
Szakértői szinten egyeztet tovább a Fidesz a lakáshiteleseket megsegítő javaslatokról a bankszövetséggel. Új szabályozást sürgetett Közép- és Kelet-Európában a devizahitelek terén az EBRD elnöke. Többnapos látogatásra Magyarországra érkezett a dalai láma.
Az Egyesült Államokban letartóztattak egy házaspárt azzal a váddal, hogy katonai atomtitkokat akartak elárulni Venezuelának - jelentette be az igazságügyi minisztérium
Az a szerencsésebb eset, ha az emberek azt a vallást követik, amit hagyományként kaptak életükben – nyilatkozta a Hír Televíziónak adott interjúban a dalai láma.
A miniszterelnök az Európai Néppárt budapesti rendezvényén azt mondta: a piac mindenhatósága és önszabályozása csak elmélet, az állam szerepe pedig maga a valóság
Sokkal szigorúbb szabályozást és ellenőrzést kell azok esetében alkalmazni, akik spekulálnak, és azokat kell felszabadítani a terhek alól, akik munkahelyeket teremtenek - mondta a kormányfő az...
A Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) az oktatási-kulturális területen végzett tevékenysége segíthet abban, hogy a vajdasági magyar fiatalok megmaradjanak szülőföldjükön - mondta Balla Mihály, a külügyekkel és a határon túli magyarokkal foglalkozó országgyűlési bizottság elnöke vajdasági tárgyalásai után
Átadták Zalaegerszegen a Budapesti Gazdasági Főiskola helyi intézményében az informatikai centrumot. A 622 millió forintos beruházást Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár avatta fel, aki beszédében kihangsúlyozta: a minőségi oktatás elengedhetetlen feltétele az ilyen jellegű fejlesztések támogatása.