2010. szeptember 23. csütörtök

szept. 23
19:00
Megfenyegették az ózdi polgármestert (Blikk)
szept. 23
19:00
Nyolc autó ütközött az M3-ason (HírTV)
Nyolc autó karambolozott Pest megyében, az M3-as autópályán, csütörtök késő délután.
szept. 23
19:00
20 dollárba kerülhetnek majd a GM részvények (Portfolio)
Elsősorban elsődleges részvénykibocsátás keretein belül igyekszik megválni az amerikai állam a General Motors részvényektől olyan árfolyamon, ami a kisbefektetőket sem riasztja el - írja a CNBC. Az...
szept. 23
19:00
Víz alatt Újdelhi egy része: veszélyben a Nemzetközösségi Játékok (ATV)
Több ország küldöttsége elhalasztotta az utazást.
szept. 23
19:02
Újra közlekedik a komp Muhinál (Gondola)
Ismét közlekedik a komp a Sajón Muhi és Köröm között; a forgalom a folyó áradása miatt szünetelt a két település között
szept. 23
19:12
252 milliárd forintot hoz ide az Audi (Privátbankár)
Bővíti győri gyárát a német Audi AG autógyártó vállalat, amely a 252 milliárd forintos, hároméves beruházással ezernyolcszáz új munkahelyet hoz létre hazánkban
szept. 23
19:18
Hogy lehetne kulturáltabb a Nyugati tér? (Infostart)
Hajléktalanok takarítják a Nyugati téri aluljárót a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében; őket biztosan nem tiltják ki onnan, ha életbe lép a Belügyminisztérium tervezett rendelet-módosítása. Amivel egyébként nem ért egyet "a szakma", jelesül a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának elnöke sem.
szept. 23
19:18
Magyar EP-képviselő a közelgő napkitörések veszélyeire figyelmeztet (Gondola)
Fel kell készülnie az Európai Uniónak a 2013 környékén várható napkitörésekre, ha el akarja kerülni a tetemes gazdasági károkat – figyelmeztetett Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő az Európai Bizottsághoz intézett írásbeli kérdésében
szept. 23
19:18
Vélhetően kémkedő japánokat fogtak el Kínában (Blikk)
szept. 23
19:18
Szalai Annamária nemzetközi összefogást sürget (HírTV)
Össze kell hangolni a közép-európai médiahatóságok munkáját – jelentette ki Szalai Annamária a Közép-Európai Szabályozó Hatóságok Fórumán.
szept. 23
19:18
A Mol százmilliárd forint kerettel indít kötvényprogramot (ProfitLine)
A Mol Nyrt. 100 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot állított fel 2010-2011-re - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
szept. 23
19:18
Jobbik: fantomokkal hadakozik a pénztárszövetség (Portfolio)
Az alábbiakban Hegedűs Tamásnak, a Jobbik frakcióvezető-helyettesének közleményét tesszük közzé, melyben arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a nyugdíjpénztárak "államosítására" vonatkozó...
szept. 23
19:18
Lovas polgárőrség alakult Diósdon (ATV)
Főként az autóval nehezen megközelíthető településrészek ellenőrzése, illetve a falopások és az illegális szemétlerakóhelyek felszámolása lesz a feladata a Pest megyei Diósdon most megalakult lovas polgárőrségnek - közölte Sohajda István (Fidesz-KDNP-MDF), a község alpolgármestere csütörtökön az MTI-vel.
szept. 23
19:20
Tárgyalást kezdtek az uniós védelmi miniszterek (Gondola)
A védelmi képességfejlesztés költségvetési korlátairól is tárgyalnak a belgiumi Gentben az uniós országok védelmi miniszterei, csütörtökön kezdődött kétnapos kötetlen találkozójukon
szept. 23
19:20
Meghajoltak a makroadatok előtt az európai piacok (ProfitLine)
Gyengültek a nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön, már a harmadik egymást követő napon zártak veszteséggel.
szept. 23
19:20
Franciaország is megadóztatná a bankokat (Portfolio)
A franciaországi pénzintézetek legkockázatosabb tevékenységeire jövőre újfajta adót vezet be a francia kormány, amelyből 2011-ben 504 millió euró bevételre számít - írja az MTI a Les Échos című...
szept. 23
19:36
Szombathelyi "tized": az ügyvéd szerint szó sincs kényszerről (Alternatív Energia)
Probjákunik Péter, a szombathelyi korrupciós botrány hangfelvételén szereplő vállalkozó ügyvédje cáfolja, hogy ügyfele kényszer hatása alatt állt, amikor a barátainak juttatandó kenőpénzről beszélt.
szept. 23
19:36
Fischer Ádám lemondott (Spa Trend Online)
Fischer Ádám lemondott a Magyar Állami Operaház vezető karmesteri státuszáról - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) csütörtökön az MTI-vel.
szept. 23
19:38
Ön mennyit fizet a vízért? - Lehet, hogy háromszorosát, mint mások (Alternatív Energia)
Nem elég, hogy a NatGeo felmérése szerint a világon második legdrágább helyen áll Budapest vízdíj tekintetében, de még abban sem lehetünk biztosak mindenki ugyanannyit fizet. Ugyanis van olyan település, ahol háromszor annyiba kerül a víz és csatorna szolgáltatás, mint máshol.
szept. 23
19:51
BÉT- nem változott az 'A'-kategórisá papírok besorolása (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. elvégezte az "A" kategóriába tartozó részvénysorozatok besorolásának fél évente esedékes felülvizsgálatát, amely alapján nem változott a tőzsdei kibocsátók kategória besorolása - közölte a társaság csütörtökön a honlapján.
szept. 23
19:54
Ő lehet a következő szupermodell (Blikk)
szept. 23
19:54
Végeztek Jorge Briceo Suárezzel (HírTV)
A kolumbiai hadsereg egységei csütörtökön megölték a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű baloldali gerillaszervezet egyik magas rangú katonai vezetőjét – közölte a kolumbiai államügyész. Jorge Briceo Suárez tagja volt a szervezetet vezető héttagú titkárságnak, és gyakran mint a szervezet fő katonai stratégájaként, vagy a katonai akciók vezetőjeként hivatkoznak rá. Az Egyesült Áll...
szept. 23
19:54
Bulgária és Románia szétválasztaná a schengeni övezet ügyét a romákétól (Gondola)
Bulgária és Románia ragaszkodik ahhoz, hogy a romákkal kapcsolatos problémák ne befolyásolják a két ország jövőre tervezett belépését a schengeni övezetbe
szept. 23
19:54
Jogilag lép fel Staudt ellen Balajti (Alternatív Energia)
Jogi lépéseket tesz Balajti László, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) jelenlegi főigazgatója Staudt Gábor ellen, amiért a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtökön azt állította róla, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki.
szept. 23
19:54
Buffett szerint még nem ért véget a recesszió Amerikában (Portfolio)
Warren Buffett szerint a recesszió még nem ért véget az Egyesült Államokban, vagy legalábbis saját definíciója alapján. Az egy főre jutó reál GDP ugyanis még elmarad a válság előtti szinttől, és az...
szept. 23
19:54
Obama egy év alatt összekalapálná szabad Palesztinát + videó (ATV)
Az amerikai elnök New Yorkban az ENSZ segítségét kérte az államalapításhoz.
szept. 23
19:56
USA: elromlott a nap végére a hangulat (Portfolio)
Napközben inkább csak oldalazás jellemezte az amerikai tőzsdéket, miután a ma napvilágot látott vegyes makroadatok nem tudtak irányt mutatni a piacoknak. A kereskedés utolsó órájában azonban lefelé...
szept. 23
20:03
100 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot indított a Mol 2010-re és 2011-re (Infostart)
100 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot indított a Mol 2010-re és 2011-re. Az olajipari társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte: a kötvényprogram célja a Mol finanszírozási forrásainak bővítése.
szept. 23
20:12
Még nincs döntés a fővárosi romaügyi megbízott személyéről (Infostart)
Még nincs döntés a fővárosi romaügyi megbízott személyéről; a posztot főpolgármesterré választása esetén Tarlós István tervezi létrehozni a Fővárosi Cigány Önkormányzat kezdeményezésére.
szept. 23
20:12
Obama találkozott a kínai miniszterelnökkel (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön az ENSZ székházában megbeszélést kezdett Ven Csia-pao kínai miniszterelnökkel.
szept. 23
20:12
Egykori Boca Juniors-játékossal erősített a Győri ETO (Infostart)
Két argentin középpályást szerződtetett a Győri ETO FC labdarúgócsapata. Carlos Marinelli egy plusz két évre, míg Juan Ignacio Briones egy plusz három évre írt alá.
szept. 23
20:12
Senki nem dobolt jobban Csige Attilánál (HírTV)
Csige Attila, a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának II. évfolyamos, ütőhangszeres hallgatója első helyen végzett az olaszországi Fermóban megrendezett 8. Nemzetközi Ütőhangszeres Versenyen.
szept. 23
20:12
Még nincs döntés a fővárosi romaügyi megbízott személyéről (Gondola)
Még nincs döntés a fővárosi romaügyi megbízott személyéről; a posztot főpolgármesterré választása esetén Tarlós István tervezi létrehozni a Fővárosi Cigány Önkormányzat kezdeményezésére
szept. 23
20:12
252 milliárddal dobja meg az Audi a magyar gyárát + videó (ATV)
2015-re 15 ezer munkahelyet teremt a cég, az MSZP gratulált Orbánnak.
szept. 23
20:14
Navarasics Tibor: a kormány partnereket keres az önkormányzatokban (Infostart)
A kormánynak olyan önkormányzatokra van szüksége, amelyek parterei lehetnek az ország talpra állításában és fejlesztésében - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Szombathelyen.
szept. 23
20:16
Simicskó István: a honvédelemnek szüksége van az önkéntes-tartalékos rendszerre (Infostart)
Az önkéntes-tartalékos rendszer bevezetését és a katonai életpálya-modell megtervezését jelölte meg a honvédelem legfontosabb feladataként Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára egy csütörtökön Tiszavasváriban megtartott lakossági fórumon.
szept. 23
20:18
Bulgária és Románia elválasztaná a schengeni övezet ügyét a romákétól (Infostart)
Bulgária és Románia ragaszkodik ahhoz, hogy a romákkal kapcsolatos problémák ne befolyásolják a két ország jövőre tervezett belépését a schengeni övezetbe.
szept. 23
20:21
A TriGranit kapta az idei Főváros Gazdaságáért díjat (Infostart)
A TriGranit Fejlesztési Zrt. elnyerte a Főváros Gazdaságáért 2010 díjat.
szept. 23
20:30
Zongora lett a végzete (Blikk)
Tragikus véget ért egy neves energiaital égisze alatt megrendezett mókás repülőverseny.
szept. 23
20:30
Nem sikerült a terv: túl sok a kövér az Egyesült Államokban (Infostart)
Esélytelennek tűnik, hogy teljesüljön az idei év végére az egy évtizede elhatározott közegészségügyi célkitűzés az Egyesült Államokban, hogy csökken az elhízottak aránya - állapították meg kormányzati egészségügyi tisztviselők.
szept. 23
20:30
Clinton: az izraeli orosz bevándorlók akadályozzák a békét! (Infostart)
Nagy felháborodást váltott ki Bill Clinton Izraelben azzal a véleményével, hogy az izraeli-palesztin békemegállapodás megkötésének az orosz bevándorlók a fő akadályozói.
szept. 23
20:30
Gigaberuházás Kecskeméten – 60 milliárdból újul meg a város közlekedése (HírTV)
Magyarországon egyedülálló, vezeték nélküli trolibuszhálózat kiépítése, környezetkímélő autóbuszok beszerzése, új csomópontok és közlekedési hálózat. A tervek szerint 60 milliárd forintból 2014-ig teljesen átalakul Kecskemét tömegközlekedése. Új, négysávos térségi gyorsforgalmi úthálózat épül, a város szélén hatalmas parkolókat alakítanak ki, ahonnan tömegközlekedéssel percek alatt elérhető a…
szept. 23
20:30
Obama találkozott a kínai miniszterelnökkel (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön az ENSZ székházában megbeszélést kezdett Ven Csia-pao kínai miniszterelnökkel
szept. 23
20:30
Popova Aleszja kapja idén az Osváth Júlia-díjat (Spa Trend Online)
Popova Aleszjának, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosnőjének ítélték idén az Osváth Júlia-díjat, amelyet a művész pénteken este a Magyar Állami Operaház Budapest színpadán, az Elfújta a szél című táncmű előadása után vesz át.
szept. 23
20:32
Navarasics: a kormány partnereket keres az önkormányzatokban (Gondola)
A kormánynak olyan önkormányzatokra van szüksége, amelyek parterei lehetnek az ország talpra állításában és fejlesztésében - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Szombathelyen
szept. 23
20:48
Hallgat a rendőrség az ügyről (HírTV)
Egy bank előterében lévő pénzkiadó automatát ért támadás csütörtökön hajnalban Gyomaendrődön.
szept. 23
20:48
Erősödött a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest (Gondola)
Erősödött a forint csütörtök este a délutáni euró és svájci frank árfolyamhoz képest, de gyengült a reggeli szinthez viszonyítva a nemzetközi bankközi devizapiacon
szept. 23
20:57
Túlbüntetik Magyarországot a hitelminősítők? (ProfitLine)
Magyarország az államadósságon belül a devizaadósság arányát 30-35 százalékra akarja csökkenteni néhány éven belül a jelenlegi 49 százalékról, és inkább a biztonságosabb belföldi finanszírozás felé akar elmozdulni - mondta el Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Zrt. (ÁKK Zrt.) nemrég beiktatott vezérigazgatója a Reutersnek.
szept. 23
21:00
Mióta hordjuk a farmert? (Infostart)
Egy 17. századi olasz művész festményei jelenthetik a kulcsot a több százéves farmerrejtélyhez, ugyanis az elmúlt években felfedezett alkotások szinte mindegyikén a már jól ismert indigókék ruhaanyagba öltöztette szereplőit az ismeretlen festő - állítják a művészettörténészek. Az alkotásokat ezen a héten mutatták be egy kiállításon Párizsban.
szept. 23
21:06
Csodát varázsoltak a Tancsa családnál (Blikk)
Nehéz sorsú családok otthonát varázsolja újjá a Viasat3

Keresés