Nick Heidfeld harmadszor kapott szerződést a Sauber istállónál, ami akár azt is jelezheti, hogy nem túl határozott. A versenyzőt ezért választási helyzetekbe hoztuk.
Bizonyára mindenki gyönyörködött már az őszi táj szépségében. Mi rejlik a lombszíneződés hátterében? Ősszel a fák a rövidülő nappalok és az éjszakai hőmérséklet csökkenése miatt lombszínt váltanak...
Öt napja tartó folyamatos emelkedés után zárták először veszteségben a tegnapi napoz az amerikai részvénypiacok, leginkább a technológiai és a banki részvényeket adták.
Kína a világgazdasági válság nyerteseként gyors felzárkózását a globalizációnak köszönheti, hiszen az olcsó munkaerő és a nagyobb profit miatt telepíti oda a kapacitásait a tőke - mondta az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója az intézet Kínával foglalkozó konferenciáján.
Örülnénk, ha a kormányzat tartaná azt az ígéretét, miszerint a pedagógusfizetéseknek el kell érniük az értelmiségi átlagbért a ciklus végére - mondta a PDSZ elnöke
Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Biszku Bélát – értesült a Magyar Nemzet. A BRFK kommunikációs osztálya a lap kérdéseire adott válaszából kiderül: az 1957 és 1961 között belügyminiszterként tevékenykedő férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt, amelynek megalapozottságáról az ügyészség dönt majd.
Az Audi német autógyár csütörtökön bejelentheti, hogy egymilliárd eurót fektet be a magyarországi gyára kibővítésébe - közölte budapesti keltezésű jelentésében a Reuters brit hírügynökség az AFP francia hírügynökségre hivatkozva szerdán
A körülöttünk lévő hét ország közül hatnak nincs baja a kettős állampolgársággal. Először történt meg, hogy nem állt ellenünk össze a kisantant - jelentette ki a köztévében a miniszterelnök-helyettes
A nemzetközi közösségnek jobban kell teljesítenie ahhoz, hogy elérje a szegénység felszámolása terén 2015-ig kitűzött célokat - hangoztatta Barack Obama amerikai elnök a millenniumi célokkal foglalkozó ENSZ-konferencián, és egyúttal bejelentette, hogy megváltozik az Egyesült Államoknak a fejlesztési segélyekkel kapcsolatos stratégiája
A kormánynak szemfényvesztés helyett a valódi problémákkal kellene foglalkoznia és azokat megoldania, a tervezett nyolcpontos intézkedéscsomagból például csak egy segítene valóban a devizahitelesek gondjain, a banki középárfolyam alkalmazása – ezt mondja Élő Norbert.
Örülnénk, ha a kormányzat tartaná azt az ígéretét, miszerint a pedagógusfizetéseknek el kell érniük az értelmiségi átlagbért a kormányzati ciklus végére - mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) újonnan megválasztott elnöke az MTI-nek adott interjújában.
Ötpontos javaslatcsomagot dolgozott ki a Lehet Más a Politika (LMP) a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása érdekében - jelentette be Ertsey Katalin, a párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A Németországban tapasztalt robusztus gazdasági növekedést érzik a munkavállalók is: a második negyedévben átlagosan 2,3 százalékkal nőttek a reálbérek az egy évvel korábbihoz képest; ekkora növekedésre az indexszámítás megkezdése, 2007 óta nem volt példa.
Használt trolibuszokat vehet a BKV, a kiírandó közbeszerzési eljárás egyik esélyese a németországi Eberswalde városban 15 éve működő MAN gyártmányú jármű lehet
A bérek és a jóléti kiadások fájdalmas lefaragásával a bruttó hazai termék (GDP) 4,6 százalékára csökkentené az államháztartási hiányt a jövő évi cseh költségvetés, amelynek tervezetét csütörtökre vir...
Rendezett körülmények között élő családapa volt a múlt héten holtan talált latexruhás férfi – közölte korábban a Bors. Most újabb körülmények derültek ki a kettős életet élő áldozatról, akit a gyanú szerint 46 éves ismerőse fojtott meg egy szexuális együttlétük során.
Budapest ‒ Újra Stohl Andráson köszörülte a nyelvét Fábry Sándor (56), aki az Esti showder múlt heti felvételén nem bírta megállni, hogy ne nyomjon egy újabb fricskát a színész orrára.
Súlyosan károsítják az egészséget a műanyag, a kezelt fa és a műszálas textilek égetése során felszabaduló anyagok, pedig vannak olyan települések az országban, ahol csak hulladékkal tudják befűteni otthonukat az emberek - mondta az InfoRádiónak Lenkei Péter természetvédelmi mérnök, a Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője.
Átfogó vizsgálatot kezdeményez az illetékes hatóságoknál a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a több iskolát csődbe vivő Vocational Academy ügyében – értesült a Magyar Nemzet. A tárca arra kíváncsi, hová folyt el a gyerekek oktatására kifizetett több száz millió forintos állami támogatás.
Elfogultnak minősítette Izrael az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentését, amelyben a testület megállapította, hogy a Gázai övezetbe tartó nemzetközi segélyflottilla elleni májusi támadással a zsidó állam súlyosan megsértette az emberi jogokat
Zöld utat kapott az a bizottsági javaslat, amely a gazdák nehéz helyzetére való tekintettel tíz tagállam számára lehetővé tenné, hogy valamivel hamarabb kezdjék meg a közvetlen kifizetések egy...
Románia jövő áprilisban már csak készenléti hitelmegállapodást kötne a Nemzetközi Valutaalappal - jelentette ki a román elnök szerdán. Traian Basescu úgy vélte továbbá, hogy az eddiginél esetleg későb...
Négy hónap sem volt elegendő, hogy a nemzetbiztonság főigazgatója az adatvédelmi biztos felhívására nyilvánosságra hozza az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült jelentés egyes részeit. Ez derül ki Jóri András a Magyar Nemzetnek írt tegnapi leveléből.
A tegnapi csökkenés után kiigazításképpen emelkedéssel indulhat az európai kereskedés a csütörtöki napon, a befektetők továbbra is a Fed szavait mérlegelik, azonban várhatóan a piacok későbbi irányát a na folyamán nyilvánosságra kerülő európai szolgáltató- és feldolgozóipari, valamint az amerikai foglalkoztatottsági és ingatlanpiaci adatok fogják meghatározni.
Mai elemzésünkben a svájci frank árfolyamának várható alakulását tekintjük át a technikai elemzés segítségével. Az alpesi deviza árfolyamát sokan izgatottan figyelik, hiszen a lakossági hitelek miatt a törlesztő részletek nagysága is az árfolyam alakulásának függvénye.
A szelén olyan mikroelem, amely mindössze 10-15 mg mennyiségben található meg az ember szervezetében, jelenléte mégis sokrétű biológiai hatást közvetít. A szelén legnagyobb része a lágy szövetekben, kiváltképp a májsejtekben található meg. A táplálékkal vesszük föl a szervezetbe.
A Synergon Rendszerintegrátor Kft. a Volksbank Magyarország Zrt-vel hitelkeret nyitásáról kötött megállapodást. A társaság a hitelkeretet a folyamatban lévő projekt eszköz beszerzések szállítóinak kiegyenlítésére használja fel - olvasható a BÉT honlapján.
Oroszországban 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan kiigazított augusztusi hazai össztermék (GDP) júliushoz képest, elsősorban a hőhullám és az évtizedek óta legnagyobb szárazság következményeinek a hatására - közölte szerdán az orosz gazdasági minisztérium.
A Fed kamatdöntés, illetve az ülés utáni közlemény utóhatása mozgatta a nemzetközi piacokat, így a hazait is a tegnapi kereskedésben. Ennek megfelelően a nyitás utáni pozitív hangulatban emelkedett az index, majd az amerikai makroadatok és a tőzsdenyitás előtt kivárás uralkodott. Az OTP 5 forinttal, 0,10 százalékkal 4.900 forintra gyengült, forgalma 9,2 milliárd forintot tett ki. Mai elemzésünkben…
A bérek és a jóléti kiadások fájdalmas lefaragásával a bruttó hazai termék (GDP) 4,6 százalékára csökkentené az államháztartási hiányt a jövő évi cseh költségvetés, amelynek tervezetét csütörtökre virradóra fogadta el a prágai kormány.
Kormányzási hiba miatt ütközött egy jéghegynek a Titanic, amely csak azért süllyedt el olyan gyorsan, mert a kapitányt rábeszélték, hogy a tengerjáró folytassa útját - állítja egy hajótiszt leszármazottja. Louise Patten író és a Titanic másodtisztjének, Charles Lightollernek az unokája egy interjúban úgy fogalmazott, erről azért nem beszéltek több mint száz éven át, hogy megóvják nagyapja - egy…
Nem kapnának ellátást a rendőrök, katonák és más rendvédelmi dolgozók a korkedvezményes és az általános öregségi nyugdíj közötti időszakban egy jogszabály-módosítás szerint - írta csütörtöki számában a Népszava
Nem sokkal csütörtök 11 óra előtt a tűzszerészek hatástalanították azt a világháborús bombát, amit még szerdán találtak a II. kerületi Ferenchegyi úton.
Az Országos Választási Iroda csütörtök délelőttre sajtóbejárást szervezett a X. kerületi Állami Nyomdába, hogy bemutassa, milyen biztonsági intézkedések mellett folyik a választási dokumentumok előállítása.