Amerikai elsö munkanélküli segélykérelmek múlt heti száma: 465.000- elörejelzés: 451.000- elözö heti érték: 450.000. Részletek következnek.. in-www.globalfx.hu
A franciaországi pénzintézetek legkockázatosabb tevékenységeire jövőre újfajta adót vezet be a francia kormány, amelyből 2011-ben 504 millió euró bevételre számít - mondta a Les Échos című gazdasági napilapban megjelent interjúban Christine Lagarde gazdasági miniszter
A „K+F”, azaz kutatás és fejlesztés – a vállalkozók számára ismerős kifejezés. A K+F, mint adócsökkentő lehetőség azonban még a könyvvizsgálók egy része számára sem, hiszen, ha eddig egyáltalán alkalmazták, akkor is csak a „baj volt vele”, homályos, kevéssé ismert területeket jelölve. Pedig a K+F - az adótörvény változásoknak köszönhetően – immáron három adónemben is lehetőséget ad elgurult…
Magyar ügyet tárgyalt csütörtökön az Európai Bíróság: az Európai Bizottság keresete alapján a testület azt vizsgálja, diszkriminatív-e az a hazai szabályozás, amely a más tagállamban fekvő...
Csütörtökön, nem sokkal 12 óra után ismét félbeszakadt Budaházy György büntetőperének tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán. A hallgatóság méltatlankodása, közbekiáltásai miatt többszöri figyelmeztetés után Máziné Szepesi Erzsébet bíró kiüríttette a tárgyalótermet. A tárgyalás várhatóan 13.00 órakor, immár csupán a sajtó, a média munkatársainak jelenlétében folytatódik majd.
Összesen 839 ezer forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki az intézkedő rendőrök a szerdai biciklis felvonuláson 110 embernek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján csütörtökön.
Kiszáll a CEZ a romániai Cernavoda atomerőmű két blokkal történő bővítési projektjéből. A cseh társaság a projektben érdekelteknek értékesíti a 9.12%-os üzletrészét - tudósít a Reuters. A CEZ...
Elhunyt Szekrényi Ágnes, a Nemzeti Kottatár vezetője. A szakembert életének 64. évében, méltósággal viselt rövid szenvedés után csütörtökön érte a halál - közölte az MTI-vel a Nemzeti Filharmonikusok igazgatósága.
Múlt héten 12 ezerrel 465 ezerre nőtt az első ízben munkanélküli segélyért fordulók száma az USA-ban - jelentette az Amerikai Munkaügyi Minisztérium. Tekintettel arra, hogy az elemzők változatlan...
A franciaországi pénzintézetek legkockázatosabb tevékenységeire jövőre újfajta adót vezet be a francia kormány, amelyből 2011-ben 504 millió euró bevételre számít - mondta a Les Échos című gazdasági napilapban csütörtökön megjelent interjúban Christine Lagarde gazdasági miniszter.
A kritikus ellenállás szinteknél elbizonytalanodtak a részvényindexek, köztük az EuroStoxx 50 is. Miután jó néhány napig oldalazott a 2800-as ellenállás mentén, megnövekedett a volatilitás és ezzel összhangban lefordult az árfolyam is. Ma ismét 1% körüli mínuszban mozog a határidős termék és letörte az emelkedő trendvonalat. Ha alatta is zár, akkor az enyhébben emelkedő trendvonal lesz a célszint…
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokkal ellentétben 12.000 fővel 465.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 453.000 főről. Az előzetes elemzői várakozások 455.000 főre történő emelkedéssel számoltak.
Szerkesztőségünk vendége volt a Barátok közt rosszfiúja, Rékasi Károly. A sármos színészt leginkább hétköznapi szokásairól faggatták rajongói, de természetes akadtak kérdések Bartha Zsoltról is.
Vajon sikerül a réznek tartósan kitörnie felfelé? A réz novemberi kontraktusa tegnap átlépte 3,5325 és 3,5500 közti konszolidációs sávjának felsö szélét, amelyen belül már az elözö napokban is dominált a keresleti oldal. Emelkedéssel számolunk, még akkor is, ha kevésbé dinamikus a lendület. Ha megszilárdul a tegnapi kitörés, célba vehetik a 3,6545-ös ellenállást. A gyenge dollár jól jön, így a…
Összesen 839 ezer forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki az intézkedő rendőrök a szerdai biciklis felvonuláson 110 embernek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján
Súlyos harcok robbantak ki csütörtökön a szomáliai fővárosban az iszlamista felkelők, illetve a kormányerők és a nemzetközi békefenntartók között, s ezek során legalább 19 ember meghalt és csaknem 70 megsebesült - közölte a városi mentőszolgálat vezetője.
Bár még technikailag ki sem jött a recesszióból az ír gazdaság, az első negyedéves növekedés után újból visszaesés következett a második negyedévben. A gazdaság 1,2%-kal esett vissza negyedéves...
Kéjgázt szívott halála előtt az a középkorú férfi, akinek latexruhás holttestére a közelmúltban bukkantak egy szombathelyi lakásban, értesült a Vas Népe online kiadása.
A tagállamok átlagánál jobban teljesít Magyarország az európai uniós jogszabályok átvételében, jelenleg mindössze a szabályok 0,7 százalékának saját jogba ültetésével adós
A globális pénzügyi válságra adott erőteljes kormányzati válaszok - és főképp a fejlett államok kiköltekezéséből feléledő adósságválságok - újra érdekessé tették a költségvetési szabályok kérdését....
Súlyos harcok robbantak ki csütörtökön a szomáliai fővárosban az iszlamista felkelők, illetve a kormányerők és a nemzetközi békefenntartók között, s ezek során legalább 19 ember meghalt és csaknem 70 megsebesült - közölte a városi mentőszolgálat vezetője
Amikor afrodiziákumokról vagy természetes nemi vágy fokozókról beszélünk Brazíliában, mindenkinek a catuaba jut eszébe. A catuaba, tudományos nevén világszerte a brazil viagraként ismert, a viagra káros hatásai nélkül.
A rossz időjárás miatt idén kevesebb és rosszabb minőségű a gabonatermés, mint az előző években. A gabonatermelők több mint fele nehezen vagy csak módosítással tudja teljesíteni a felvásárlókkal kötött szerződést - mondta az InfoRádiónak a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Vancsura József hozzátette: ilyenkor szokás a szerződést módosítani, és a felvásárlók elfogadják a vis maiort,…
A vártnál gyengébben alakult az euróövezet országainak gazdasági teljesítménye szeptemberben, az ezt jelző összetett mutató hét havi mélypontra csökkent
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke szerint hasznos együttműködniük a közép-európai médiahatóságoknak, mivel számos hasonló problémával kell szembenézniük a médiaszabályozás területén.
A vártnál gyengébben alakuló amerikai adatok hatására az EUR/USD maga mögött hagyta az 1,3307-es értéket. Ellenállás 1,3350-nél, míg támogatás 1,3300-nál és 1,3284-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Letöltendő börtönbüntetésre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön annak a szakközépiskolai tanulónak a korábban kiszabott, felfüggesztett fogházbüntetését, aki 2008 januárjában annyira bántalmazta osztálytársát Budapesten, a VIII
Letöltendő börtönbüntetésre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön annak a szakközépiskolai tanulónak a korábban kiszabott, felfüggesztett fogházbüntetését, aki 2008 januárjában annyira bántalmazta osztálytársát Budapesten, a VIII. kerületben, hogy a sértett - miután hazament - életét vesztette.
Tájékoztatási kötelezettségének eleget téve a Pannunion Nyrt. a saját nevében, valamint Gyimóthy Tamásné, Gyimóthy Dénes Pannunion Nyrt. Igazgatóságának elnöke közeli hozzátartozója (édesanyja)...
Már a parlament előtt van az a népi kezdeményezés, amely alapján az Országgyűlésnek napirendre kell vennie és újra kell tárgyalnia a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelésének ügyét....
Jövőre jelentősen drágulnak a személyautók számára a szlovák autópálya-matricák: míg az éves matrica jelenleg 36,5 euró, ezért jövőre már 50 eurót kell fizetni.
Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktort, álljon ki a lakosság elé és vallja be, hogy hazudott, becsapta a választópolgárokat, amikor egyszeri, azonnali és nagyarányú adócsökkentést, illetve jövő januártól egykulcsos adórendszert ígért
Az elemzők összességében hisznek a kormány azon vállalásában, melynek értelmében jövőre Magyarországon 3% alá csökken a (GDP-arányos) költségvetési hiány - derül ki a Reuters által készített...
Az előző aukció kiemelkedő túljegyzésénél kisebb, de így is két és félszeres volt a kereslet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján a megszokott 50 milliárd forint értékben kínált 3, 5 és 10 éves államkötvényekre.
Magyar ügyet tárgyalt csütörtökön az Európai Bíróság: az Európai Bizottság keresete alapján a testület azt vizsgálja, diszkriminatív-e az a hazai szabályozás, amely a más tagállamban fekvő lakástulajdon eladását követő magyarországi lakásvásárlást kedvezőtlenebb bánásmódban részesíti, mint ha az eladott lakás Magyarországon lenne
A "cigánybűnözés" kifejezés jogsértő voltára hivatkozva mind a Magyar Televízió, mind a Magyar Rádió megtagadta a Jobbik választási hirdetésének sugárzását - tájékoztatott Dúró Dóra, a párt szóvivője
Jövőre jelentősen drágulnak a személyautók számára a szlovák autópálya-matricák: míg jelenleg az éves matrica 36,5 euró, ezért jövőre már 50 eurót kell fizetni.
A hallgatóság kizárásával, csupán a sajtó és a média munkatársainak jelenlétében folytatódott az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületével vádolt Budaházy György pere a Fővárosi Ítélőtáblán.
Szalai Annamária szerint hasznos együttműködniük a közép-európai médiahatóságoknak, mivel számos hasonló problémával kell szembenézniük a médiaszabályozás területén
Szakdiplomatákat hív vissza Magyarország a brüsszeli állandó képviseletről, akiknek a helyére hamarosan újak kiküldését kezdeményezi a Nemzetgazdasági Minisztérium - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
A fogantatás pillanatától kezdve számos változás kezdődik szervezetben, mely a magzat egészséges fejlődését szolgálja. A pocak gömbölyödése mellett a várandósság alatti hormonális és kötőszöveti változások hatásai a bőr és a haj állapotában is egyaránt jelentkeznek.