A szocialista jelöltek a jövő vasárnapi önkormányzati választásokig személyes jelenlétükkel akarják bizonyítani az elmúlt nyolc év sikereit, fejlesztéseit - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP kampányfőnöke. Szanyi Tibor beszélt arról is, hogy a parlamenti választásokhoz képest jobb eredményre számít a mostani szavazáson, és azt jósolta, hogy az MSZP több helyen meglepetést fog…
14.7 milliárd forintos tőkeemelést szavazott meg a Malév közgyűlése tegnap, ezzel egyidőben pedig az MNV további 5.7 milliárd forintos hitelt is nyújtott a társaságnak, hogy biztosítsa a likviditást....
A hatvan évvel ezelőtti szakítás óta most először ad kölcsön műtárgyakat Tajvan Kínának, hogy ezzel is hozzájáruljon a két fél kapcsolatainak javításához.
Elárverezik a Forbes játékkatonákból és katonai modellhajókból álló gyűjteményét. A szakértők azzal számolnak, hogy a 7500 darabos kollekció akár 5 millió dollárt (1 milliárd forintra) is hozhat.
A kubai kormány a jövőben a magánfoglalkoztatás kiterjesztésével is segíteni akarja, hogy a közszférában megszüntetésre ítélt munkahelyeken dolgozók ne maradjanak állás nélkül.
A hitel átváltását ajánlják a szakemberek azoknak, akik szabadulni szeretnének egyre dráguló svájcifrank-kölcsönüktől. A lehetőség a megbízható adósok előtt áll nyitva. A váltás függ az árfolyamtól, illetve a banki költségektől is.
"Ha valakit valamilyen hatóság vagy bíróság elmarasztal közpénzekkel összefüggő magatartás miatt, az ne tölthessen be köztisztséget, ne juthasson közforráshoz, ne indulhasson közbeszerzési pályázaton"
Egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek amikor egy személygépkocsi egy tehergépkocsival ütközött az 52-es úton Solt közelében szombaton reggel; a mentés idejére teljes útzár van a főút érintett szakaszán - közölte a rendőrség
A férfi meddőség legtöbb típusa nem előzhető meg. Ami a többi típust illeti, kerülje kábítószerek, doppingszerek - különösen az anabolikus szteroidok - alkalmazást, a túlzott alkoholfogyasztást és dohányzást.
Egy amerikai és két orosz űrhajóssal a fedélzetén Kazahsztánban szállt le a Szojuz orosz űrhajó, amelynek visszatérését pénteken elhalasztották, mert nem tudott időben lekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomásról. A 3 asztronauta 176 napot töltött a világűrben.
Babanaszisz Sztergiosz, a Mediterrán Kutatóintézet elnöke szerint Magyarországnak is meg kell találnia azokat a területeket, amelyeken világszínvonalú versenyre képes, különben nem tudja majd beérni az unió fejlett országait.
Egy aktív dolgozónak munkába állása kezdetétől havi 45 ezer forintot kellene félretennie, hogy nyugdíjasként tisztességesen meg tudjon élni. Ám a magyarok nagy részének nemhogy öregségére, de pár hónapra elegendő tartaléka sincs.
A súlycsökkenés eléréséhez jobb stratégia, ha naponta háromszor asztalhoz ül valaki az étkezésekhez, mint ha többször csak bekap néhány falatot - állapították meg amerikai kutatók.
Hiába várták, nem ment el Gyurcsány Ferenc a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság pénteki ülésére. A volt kormányfő levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt távolmaradásának okairól.
Életét vesztette egy nő pénteken késő este, amikor a pestszentlőrinci vasútállomáson egy vonat elütötte - közölte Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
A Szojuz TMA-18-nak pénteken kellett volna lekapcsolódni az űrállomásról, de annak a hermetizálást ellenőrző berendezése téves jelzést adott, s emiatt a rögzítő berendezések nem engedték el az űrhajót
Nem várnak kamatmódosítást az MNB hétfői monetáris tanácsi ülésétől londoni felzárkózó piaci elemzők, akik közül többen azt sem zárják ki, hogy a magyar jegybank akár 2012-ig a jelenlegi, 5,25 százalékos mélységi rekordon tartja irányadó kamatát
Találkozott Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökkel Sarah Shourd, az Irán által állítólagos kémkedés miatt több mint egy éven át fogva tartott, s a múlt héten elengedett amerikai nő, hogy továbbra is iráni fogságban lévő vőlegénye és egy másik amerikai turista szabadon bocsátását kérje tőle - jelentette az ABC amerikai tévécsatorna
A láb mindig kéznél van - régebben ez a szlogen népszerűsítette a futást, mint bárki számára elérhető tömegsportágat. Mára azonban a futás úgymond elitsporttá vált - tudta meg az InfoRádió a Budapest Sportiroda szakértőtőjétől. Kocsis Árpád szervező beszélt arról is, hogy a hétvégi nemzetközi maratoni futófesztivál miatt több helyen útlezárásokra kell számítani.
A Civil Összefogás Fórum még májusban tett feljelentést, amiért a nemzeti vagyonleltárban több tízmilliárd forintos eltérések vannak, és az állami vagyon nyilvántartásnál az elmúlt években - a feljelentők szerint szándékosan - a legelemibb szabályokat sem tartották be
Felségsértés és a számítógépes bűnözést tiltó törvény megsértésének vádjával őrizetbe vették egy népszerű thaiföldi hírportál vezetőjét, miután hazatért az internetes szólásszabadságról a héten Magyarországon rendezett konferenciáról
Sínek közé szorult két kis elefántot védték társai, mikor hetven kilométeres sebességgel rohant nekik egy tehervonat Indiában. A hatalmas állatok közül hét elpusztult.
Egy ember meghalt, egy súlyosan, ketten könnyebben megsérültek amikor egy személygépkocsi teherautóval ütközött az 52-es úton Solt közelében szombat reggel; a mentés idejére Dunatetétlen felé terelték el a főút forgalmát - közölte a rendőrség
A nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában kikapott az ötödikként rangsorolt Alisza Klejbanovától a 220 ezer dollár összdíjazású, szöuli keménypályás női tenisztorna szombati elődöntőjében.
A támadás egy rendőrkordonnál történt, amelyet szélsőséges fegyveresek búvóhelye köré vontak. A sebesültek közül fele rendőr, másik fele civil. Egyes jelentések harmincra teszik a sérültek számát.
Egy ember meghalt, egy súlyosan, ketten könnyebben megsérültek amikor egy személygépkocsi teherautóval ütközött az 52-es úton Solt közelében szombat reggel. A mentés idejére Dunatetétlen felé terelték el a főút forgalmát.
Hétfőtől ismét szabad utat engednek az otthoni pálinkafőzésnek, miután hatályba lép az erre vonatkozó törvénymódosítás. A világszerte ismert, hungaricumnak számító pálinka körüli szabályváltozások azonban nem az Orbán-kormány "szabad gyümölcspárlat főzést" engedő gesztusával kezdődtek, és várhatóan nem is ezzel fejeződnek be.
A rendőrség tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 172 közúti közlekedési baleset történt, amelyből 4 követelt halálos áldozatot, 25 súlyos, 43 pedig könnyű sérüléssel végződött, ezen kívül 100, személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset is történt
Növekvő terrorfenyegetésről számol be a brit titkosszolgálat, mely szerint várható, hogy észak-ír terrorcsapatok érkeznek Londonba, hogy ott egyszerre több robbantásos merényletet kövessenek el.
Szükség van az állami segítségre a jelzáloghitelesek esetében, ám a terhekből az adósoknak is ki kell venniük a részüket - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjúban.
Erőteljes emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei pénteken. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 197,84 ponttal, vagyis 1,86 százalékkal gyarapodva 10.860,26 pontra nőtt. Az S and P 500-as mutató 23,84 ponttal, azaz 2,12 százalékkal emelkedett, és 1.148,67 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 54,14 ponttal, vagyis 2,33 százalékkal felugorva 2.381,22…