Dániában botrány robbant ki, miután kiderült, hogy 1947 és 1983 között lobotómiát végeztek az orvosok mentálisan beteg embereken, köztük olyan gyerekeken, akik még a hatodik életévüket sem töltötték be.
Hárman sérültek meg könnyebben abban a balesetben, amelyben egy BKV busz ütközött össze egy tehergépkocsival szombat délután a főváros XV. kerületében.
Nem működik a csendrendelet a VII. kerületben. A vendéglátóhelyek tulajdonosai közül van, aki nem zárja be szórakozóhelyét időben, inkább megvárja a rendőröket, és kifizeti a büntetést.
Az októberi önkormányzati választáson a korábbi választásoktól eltérően már csak a szavazás napján, a szavazókörök bezárásáig lesz érvényben a kampánycsend.
Vona Gábor bízik abban, hogy az október 3-i önkormányzati választásokon egyéni körzetekben is tud mandátumokat szerezni a Jobbik Magyarországért Mozgalom
Egy holland tanulmány szerint a közönséges szemölcs kezelésében – melyet eddig csak az esetek közel felében sikerült gyógyítani – a leghatásosabb a fagyasztásos eljárás (krioterápia), mely jobb, mint a szalicilsav és más eddig alkalmazott módszerek.
A Híd és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) helycseréjével, azzal, hogy a Híd júniusban parlamenti párt lett, míg az MKP kiesett a törvényhozásból a szlovákiai magyarság történetében új szakasz kezdődött - írta az Új Szó című pozsonyi magyar napilapban közölt elemzésében Jarábik Balázs politikai elemző szombaton.
Egy hároméves gyereket gázolt halálra egy férfi Miskolcon. A jármű vezetője az udvarról állt ki és a kapu bezárása közben nem vette észre, hogy a kisfiú az autó mögé került.
2010. október 3-ától lehetővé teszik az Ötöslottón, Hatoslottón, Jokeren, Luxoron, Totón és Góltotón elért kisnyeremények korábbi kifizetését - tájékoztatta lapunkat a Szerencsejáték Zrt....
Máj Krisztina nemcsak jó tanár, hanem kiváló énekeső és színésznő, aki 2006-ban Pannon példakép díjat is kapott. Életszeretetét és vidámságát bárki megirigyelhetné. Diplomás angol tanár és gyógypedagógus.
A kritikus fázison állítólag túl van Calista Flockhart, már ami az anorexiáját illeti, de úgy tűnik, Harrison Forddal való házassága sem segített neki teljesen kigyógyulni a betegségéből.
Törölné az alkotmányból Kovács Tamás a legfőbb ügyész parlamenti interpellálhatóságát; a legfőbb ügyész az alkotmány-előkészítő eseti bizottsághoz juttatta el javaslatait, köztük a képviselők mentelmi jogának szigorításáról szólókat.
Az önkormányzati választások előtt egy héttel adta át a komlói általános iskola felújított épületét a város szocialista polgármestere, pedig az épületben még folyik az építkezés. A kivitelezés három hetet csúszott. A település fideszes polgármesterjelöltje szerint a be nem tartott határidők miatt az építtetőt be kellene perelnie az önkormányzatnak.
A német, a magyar és a török parlament elnökei üdvözlik és támogatják hazájukban a politikai és gazdasági együttműködés mellett a kulturális együttműködés jelentőségének megértését, annak erősítését - hangoztatja a három házelnök Ruhr-vidéki találkozójáról szombaton kiadott közös nyilatkozat
Törölné az alkotmányból Kovács Tamás a legfőbb ügyész parlamenti interpellálhatóságát; a legfőbb ügyész az alkotmány-előkészítő eseti bizottsághoz juttatta el javaslatait, köztük a képviselők mentelmi jogának szigorításáról szólókat
Törölné az alkotmányból Kovács Tamás a legfőbb ügyész parlamenti interpellálhatóságát. A legfőbb ügyész az alkotmány-előkészítő eseti bizottsághoz juttatta el javaslatait, köztük a képviselők mentelmi jogának szigorításáról szólókat.
Magyarország 2030-ig szóló energiastratégiája december 15-éig elkészül, jelenleg négy munkacsoport dolgozik a témán - mondta Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) energia- és klímapolitikai helyettes államtitkára szombaton a Valóságos Kincsesbánya című alternatív energetika Kárpát-medencei fórumon, Budapesten.
Magyarország 2030-ig szóló energiastratégiája december 15-éig elkészül, jelenleg négy munkacsoport dolgozik a témán - mondta Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímapolitikai helyettes államtitkára a Valóságos Kincsesbánya című alternatív energetika Kárpát-medencei fórumon, Budapesten
A 40 esztendős Ed Miliband a brit Munkáspárt új vezetője és miniszterelnök-jelöltje. A május óta tartó vezetőválasztási procedúra végeredményét ma, a Labour manchesteri éves kongresszusán hirdették ki.
Október elején dönt a kormány, mely szakaszokon indulhat újra a vasúti közlekedés a korábban bezárt szárnyvonalak közül. Nyáron öt vonalon állították vissza a forgalmat. A menetrenddel és a menetidővel azonban még a szeptemberi módosítások után is vannak problémák: a bakonyi vonalon van olyan vonat, amely egy órát vesztegel Győr és Veszprém között.
Hozzávalók: 4 nagyobb burgonya 350 g zöldfűszeres Philadelphia light sajtos szendvicskrém 2 evőkanűl zsírszegény tej 2 db füstölt makrélafilé (kb. 10 dkg) 1 db főtt tojás 2 szál újhagyma felkarikázva só bors
"Hamarosan" megkezdődnek a tárgyalások Koszovóval - jelentette ki New Yorkban Boris Tadic szerb elnök, felszólítva egyúttal a világszervezet tagállamait, hogy ne ismerjék el az egykori dél-szerbiai tartomány 2008 februárjában kikiáltott függetlenségét