Ma gyakran emlegetik az EKB-elnök, Trichet gazdasági fejlödéssel kapcsolatos szavait, aki szerint a vártnál kedvezöbbek a konjunktúra-adatok, azonban fokozódtak az inflációt illetö kockázatok, mégis mérsékeltek maradhatnak. Az EKB alapkamatát Trichet a gazdaság szempontjából is megfelelönek tartja. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Még ebben a ciklusban megkezdődik az új Tisza-híd felépítése. Erről - a miniszterelnök szóvivőjének közlése szerint - Orbán Viktor állapodott meg a Fidesz szegedi polgármesterjelöltjével hétfőn.
Szépen teljesített a forint szeptemberben. Míg a hónap elején 289 felett is járt az euróval szemben, addig a hónap végére leért a sáv aljára az árfolyam és ma pont a határon, 276.60 környékén mozog. (SOLAR CAPITAL)
A Lyoness Holding Europe AG.-t és a Lyoness Hungary Kft.-t - együttesen - egymillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel nem a valóságnak megfelelő tájékoztatásokat tettek közzé a kínált vásárlási kedvezményekről - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Káposzta, paradicsom, paprika, padlizsán – egy internetes felmérés szerint ezt a négy zöldséget kedvelik a legjobban a magyarok. Alábbi összeállításunkban annak jártunk utána, minek köszönhetik a népszerűségeket.
Szingapúr — Mark Webber (34) és Lewis Hamilton (25) nem fér meg egymás mellett. Legalábbis a Forma–1-es pályán, ha éppen egyszerre érkeznek egy kanyarhoz. A Red Bull Racing és a McLaren pilótája idén már másodszor koccant össze: március 28-án Ausztráliában, majd vasárnap Szingapúrban.
Rekord mennyiségű kábelt loptak el a hétvégén a csömöri HÉV vonalán. Azon túl, hogy a magasfeszültségű vezetékek levágása, megrongálása bizonyos esetekben a forgalomban jelentős akadályt jelent, sőt akár komoly balesetveszély forrása is lehet, súlyos anyagi kárt okoznak a BKV-nak a kábel-tolvajok.
Várhatóan 2011 végére Nyíregyháza és Őr között is elkészül az M3-as autópálya folytatása – jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn az M3-as autópálya Nyíregyháza és a 49. számú főút közti szakaszának ünnepélyes projekttábla-avatóján a sztráda jelenlegi végpontjában, a nagykállói csomópontban.
Világméretű problémává nőtte ki magát a modellek csontsoványsága. Évről évre egyre többen lépnek fel ellene, jó néhány szankciót is bevezetett már a divattanács, az idei milánói divathéten mégis akadtak csont és bőr lányok a kifutón.
A szlovák katonák visszatérése hazájukba szakaszos lesz, az utolsó szlovák katona november végén hagyja el az időközben önállóvá vált szerb tartományt - közölte Iveta Radicová
Kalapáccsal támadt egy 51 éves garamsallói férfi a 60 éves, zselízi Ludovítra. A károsult éppen vezetett, amikor a hátsó ülésen utazó támadó kalapáccsal fejbe majd orrba vágta őt. Amikor a sérült sofőr leállította a járművet, támadója elmenekült, de másnap elfogta a rendőrség.
Csaknem 88 ezer kárbejelentés érkezett a Generali-Providencia Biztosítóhoz május óta a szélsőséges időjárás miatt, ezek becsült értéke meghaladja a 12 milliárd forintot
A Lyoness Holding Europe AG.-t és a Lyoness Hungary Kft.-t - együttesen - egymillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel nem a valóságnak megfelelő tájékoztatásokat tettek közzé...
Talpra állt a káprázatos arab emírség, miután a Dubai World állami holdingcégnek sikerült átütemeznie tartozásait - nyilatkozta Mohamed bin Rasid al Maktum sejk, Dubai uralkodója. "Visszatértünk. Még...
Magyarország — Egyelőre nem büntetik meg azt, aki veszélyes potencianövelő szereket árusít. Mint megírtuk, olyan férfierő-növelő hatást ígérő étrend-kiegészítők kerültek hazánkban forgalomba, amelyek a feltüntetett növényi eredetű összetételtől eltérő módon gyógyszert tartalmaznak, így szedésük akár halálos is lehet.
Pórszombaton, Kovács Gyula helyi pincéjében éjfél óta főtt a pálinka. Tüskés körtéből főzték egy professzionális pálinkafőző géppel, amely egy miskolci cég fejlesztése. A 700 ezer forintos gép segítségével hajnalra 9 liter csöpögött le.
Graciosa - Még alig indultak el útjukra, de az Atlanti-óceánon máris akadályba ütköztek Rakonczayék. Viktória és Gábor a tervek szerint egy év alatt hajózza körbe WWF Panda nevű hajójukkal a Földet, ám már első állomásukon, a Kanári-szigeteknél nem várt nehézség fogadta őket.
Bombariadó miatt kiürítette a francia rendőrség hétfőn a párizsi Saint-Lazare pályaudvart. A riasztást nem sokkal később lefújták, miután a helyszín teljes átvizsgálása után a tűzszerészek "semmilyen gyanús elemet nem találtak" - közölte a rendőrség és a vasúttársaság.
A júliusi törvénymódosítás értelmében az adóalap első 500 millió forintjáig alkalmazható a kedvezményes adókulcs, s ehhez nem szükséges a korábbi szigorú feltételrendszert teljesíteni sem. A gyakorlatban hogyan kell majd az adóalapot megosztani és kikre nem vonatkozik az átmeneti szabály?
A következő években a legnagyobb hangsúlyt az országos közúthálózat felújítására fogja fektetni a kormány - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az M3-as autópálya új, Nyíregyházától a...
11. napja folytatódik a Brent Crude oldalirányú konszolidációja, anélkül, hogy konkrét jelet adtak volna ki. A konszolidációs sáv továbbra is 79,90 és 77,24 / 76,74 között húzódik. Technikai értelemben semlegesnek mondhatók az indikátorok. Csak az értékek alatt illetve fölött érdemes kereskedni. Ha a novemberi kontraktus átlépi a 79,90-es szintet, célba veheti a 83,61-es ellenállást. Támogatások…
Vádat emelt hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy György és 16 társa ellen terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a főügyészség vezetője az MTI-vel.
A francia elnök arra fogja kérni a palesztin elnököt, az izraeli kormányfőt és az egyiptomi államfőt, hogy még október vége előtt tartsák meg a francia fővárosban a közel-keleti béketárgyalások következő fordulóját; ezt maga Nicolas Sarkozy jelentette be hétfőn Párizsban Mahmúd Abbásszal tartott közös sajtótájékoztatóján.
A társaság visszautasítja azt az állítást, hogy egy törvényesen működő cégcsoportot összemosson a Nemzeti Nyomozó Iroda által vizsgált ügyekkel és társaságokkal, függetlenül azok nemzetiségétől
A kormány gazdaságpolitikájának fókuszában tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozása áll – erősítette meg Orbán Viktor Szegeden újságírók előtt. A miniszterelnök később egy rádióműsorban kiemelte: olyan embereket kell választani vasárnap minden településnek – köztük Szegednek is –, akik tudják, hogy mit akarnak, és mernek őszintén beszélni.
NightHawk Radiology Holdings Inc. (NHWK) A NightHawk Radiology röntgen megoldásokat kínál a kórházak számára az Egyesült Államokban. A vállalat szakértői állandó szolgáltatást nyújtanak a hét minden napján 0-24 óráig az amerikai kórházak 26%-ban. A részvény mozgása pedig igazán nem mindennapi.
Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány gazdaságpolitikájának fókuszában tíz év alatt, egymillió új munkahely létrehozása áll, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Jonathan Whitworth nem igazán értékelte, hogy a S.W.A.T. speciális rendőri egység tagjai betörtek a házába, lelőtték a kutyáját, és hétéves gyerekét fegyverrel tartották sakkban. A családapa úgy érzi alapvető jogaiban sértették meg, és pert indít az agresszívan fellépő rendőrök ellen.
Eddig csak szürkét, feketét és kötöttet viseltél ősszel? Itt az idő, hogy megismerj új színeket, mintákat ahhoz, hogy igazán nőiesnek és stílusosnak érezhesd magad!
Tartja a Fidesz-KDNP a kétharmados támogatottságot; a parlamenti pártok társadalmi támogatottsága nem, vagy csak alig módosult a korábbi felméréshez képest a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint.
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint "rossz lóra tett", aki őt támadja. Papcsák Ferenc a Látleletek 2010 kora őszén című hétfői budapesti konferencián úgy fogalmazott: "innen üzenem az engem támadóknak, hogy nagyon rossz lóra tettek", mert „kérlelhetetlen antikommunista vagyok”.