A német püspökök elvi egyetértésre jutottak arról, hogyan nyújtsanak kártérítést a katolikus papok és egyházi alkalmazottak által megrontott, illetve megerőszakolt személyeknek - értesült a Frankfurter Allgemeine Zeitung
Meghalt egy 22 hónapos csecsemő, mikor rázuhant egy tévékészülék a Csongrád megyei Bakson. A halálesettel kapcsolatban a Csongrád megyei rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást. A gyermek hozzátartozóit nem gyanúsították meg, a nyomozás egyelőre ismeretlen tettessel szemben folyik.
A negatív részvénypiaci hangulat ellenére is sikerült pozitív hozamot produkálnia a legtöbb fedezeti alapnak, aminek köszönhetően 0.23 százalékkal nőtt augusztusban a szektor teljesítményét mérő Dow...
Egyre kevesebb összeggel támogatja a költségvetés a kedvezményes hiteleket a tavalyi szabályozásnak köszönhetően. A múlt évi 200 milliárd forintos kifizetés után az idén már csak 147 milliárdos előirányzatról beszél a költségvetés. A rekord szintet 2005-ben érte el a kifizetések összege 232 milliárddal, aminek idén csupán a 63%-a jut....
2010 második negyedévében a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) 806 millió euro volt. A szezonális hatások kiszűrésével a...
A Figyelő az orosz-magyar tárgyalási erőviszonyokról közöl írást, a Heti Válasz az Állami Számvevőszék önkormányzatok gazdálkodásáról szóló jelentését elemzi.
Egymillió forintot kellett volna az oktatási államtitkárságnak fizetnie a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek (PPKE), mivel öt napig az egyik ingatlanukban zajlott a köz- és felsőoktatási törvény módosításának előkészítése - olvasható a stop.hu-n. Az egyetem rektora azonban később úgy döntött, mégsem fogad el anyagi ellenszolgáltatást a szakértők ellátásért és a tanácskozás helyszínének…
Lakos Imre szerint jogilag teljesen rendezett annak az ingatlanátruházásnak az ügye, amellyel kapcsolatban hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség; Újbuda alpolgármestere erről a TV2 Mokka című műsorában beszélt csütörtökön
Mivel hamarosan elérkezik az ajándékozás időszaka, szeretnék egy olyan ötletet továbbítani, amelyet nőknek szánt karácsonyi ajándékként használtam fel.
Már rögtön, a cikk elején elárulom, hogy a fehér Fiat 500 semmilyen különös meglepetést nem tartogat: ezúttal nem a nyitható tetejű 500C változatról van szó, – hanem a hagyományos „acéltetősről” - és a motortérben sem a vadonatúj 0,9 literes, kéthengeres benzinmotor duruzsol.
Megérkezett a fővárosi állatkertbe az elefántcsalád új tagja, Angele, az elefánttehén. A 9 éves elefánthölgyet Franciaországból szállították Budapestre kamionnal. Indulása előtt már egy héttel kiutaztak hozzá majdani magyar gondozói, hogy ne teljesen idegen környezetbe érkezzen. Az elhelyezés közben az egyik dolgozó megsérült, őt a mentő elszállította.
Leégett egy családi ház tetőszerkezete csütörtök reggel Budapesten, a XI. kerületi Örsöddűlő úton; a tűzben senki sem sérült meg - közölte Paul Tamás, a Fővárosi Tűzoltóság sajtóügyeletese az MTI-vel
A kormány a cigányság és a mélyszegénységben élő személyek életkörülményeinek, társadalmi helyzetének javítása, valamint társadalmi integrációjának elősegítésére irányuló kormányzati tevékenység összehangolása érdekében létrehozta a Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottságot (TFCTB)
Hazánk gazdaságának versenyképessége a magasan képzett, nyelveket beszélő munkaerőben, a tudásalapú iparágakban rejlik, így a magasabb értéket képviselő tevékenységeket kell idehozni. A legtöbb szolgáltató központ felismerte ezt, ahogy a Diageo Business Services is. A pénzügyi szolgáltató központ frissen kinevezett személyügyi igazgatójával a HR megítéléséről, stratégiájukról, új HR modelljukről…
A Magyar Villamos Művek Zrt.-t (MVM) jelölte ki a magyar kormány az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia gázszállító rendszer (AGRI) megvalósítását előkészítő azeri-grúz-román vegyesvállalathoz való csatlakozásra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI kérdésére csütörtökön.
Idén hét eurónál megállt a B kategóriás irodák bérleti díjainak két éve tartó csökkenése. A piac várakozása szerint a jövő év elején megkezdődik a visszakapaszkodás a válság előtti tízeurós...
A szellemi s egyben érzéki, az elmélet s egyben a gyakorlat itala. A szódavíz szentelte bor a végletek összebékítője. A fröccsben – és ezt avatott fogyasztói jól tudják - mágikusan egyesül a szent és a profán.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleménye szerint már az első néhány hét bebizonyította, hogy jó döntés volt a családi pótlék átalakítása, valamint az iskoláztatási támogatás felfüggesztésének lehetővé tétele.
Már negyedik napja csökkennek az európai részvénypiacok a csütörtöki napon, miután a befektetők szabadulni próbálnak a kockázatosabbnak tartott eszközeiktől. Mindennek oka pedig az Írországgal és Spanyolországgal kapcsolatos aggodalmak felerősödése.
A spanyol hitelbesorolás csökkentése elbizonytalanította a piacokat, így az európai indexek lefelé vették az irányt. A FTSE 0.2, a CAC-40 0.6, a DAX pedig 0.2 százalékos csökkenést mutat. Makroadatok...
Világviszonylatban is a magyar lakosság készségei javultak a leginkább az elmúlt 10 évben, ugyanakkor a vizsgált készségek és kompetenciák terén szélsőségesen kettészakadt képet mutat a társadalom, a foglalkoztathatóság legnagyobb akadálya az alapkészségek hiánya - mondta a Kanadai Statisztikai Hivatal felmérésének hazai felelőse, egy a lapunknak eljuttatott sajtóközlemény szerint.
Nagy momentummal folytatja a lejtmenetet az USDCHF árfolyama a paritás átlépését követően is. A tavalyi mélyponton már a héten átesett, most a következő célszint a 2008 márciusi leszúrás lehet 0.9652-nél. Jól látszik a heti bontású charton, hogy a második negyedévtől kezdődően milyen agresszív súlypontáthelyezés történt a két eszköz között. Egyelőre nem utal semmi a főbb trend fordulására.(Solar…
Egyre valószínűbbnek tűnik egy extra adó kivetése az energia és a telekom szektorra, bár az, hogy ez valósággá válik-e, legkorábban a jövő hét elején derülhet ki, írja mai számában a Magyar Nemzet. ...
Szűk sávban mozog a forint árfolyama, az eurót 277,40 forinton jegyezték délelőtt fél tizenegy előtt a bankközi kereskedelemben a szerda esti 277,81 forint után, a nap folyamán is csak kismértékű ingadozás várható a kereskedők szerint.
"Bértervezés 2011" című kutatásában idén is felméri a jövő évi bérek és béren kívüli juttatások módosítására vonatkozó munkáltatói szándékot a DGS GLOBAL - számolt be Dara Péter szakértő, a tanácsadócég elnöke.
Megvonta a lehető legjobb adóskockázati besorolást Spanyolországtól a Moody´s Investor Service az euróövezeti tagország gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva
A szabolcsi régió Magyarország igazi aranytartaléka, Nyíregyháza és a város térsége sokat tehet hozzá Magyarország fejlődéséhez – mondta Orbán Viktor csütörtökön a szabolcsi megyeszékhelyen. A miniszterelnök szerint nyolc év hibáit nem lehet négy hónap alatt kijavítani, de az irány és a tempó jó.
Papuccsal fejbe vágta és megfutamította támadóját egy 69 éves asszony Makón; a rendőrök elfogták és őrizetbe vették a rablót - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A mai nap árfolyamalakulásait leginkább az ír AIB bank újabb esetleges állami tőkeemelésének piaci fogadtatása befolyásolhatja, és persze az amerikai adatdömping is a kereskedők fókuszában lesz -...
A fiatal korosztály volt az, akiket a legsúlyosabban érintett a válság - derül ki az Eurostat adataiból. Uniós szinten a 25 év alattiak körében a munkanélküliség 20%-os volt júliusban, ami közel...
Megnyerte a szerda esti bizalmi szavazást az olasz kormányfő, így nem lesznek előre hozott választások Olaszországban. Silvio Berlusconi 5 pontos programját a koalícióból kivált képviselők is megszavazták.
Két zalai kistelepülésen jelentősen megnőtt az utóbbi hetekben az állandó bejelentett lakcímmel rendelkezők száma - tájékoztatta a területi választási iroda csütörtökön az MTI-t
Elmegy a kihallgatásra és vallomást is tesz, mondta az MTV Ma reggel című műsorában Molnár Gyula XI. kerületi polgármester, akit a Központi Nyomozó Főügyészség egy Budafoki úti ingatlan eladása kapcsán akar meghallgatni.
A 2003-as Frankfurti Autószalonon tanulmányként megjelenő, Japánban 2006 januárjában bemutatott, számos díjat elnyerő, a média és a nagyközönség által egyaránt jól ismert, innovatív miniautó, az “i” modell alapjaira épül az MMC új generációs elektromos autó projektje, az i-MiEV, amelynek európai specifikációjú változatát (bal- és jobbkormányos kivitelben) ma mutatjuk be a 2010-es Párizsi…
Optimizmus és vidámság, merészség és kreativitás... Most, hogy a CITROËN márka merőben újszerű, játékos, mégis elegáns és környezettudatos szabadidő-koncepcióautót épít ezekre az értékekre, a Michelin szakértelmében lát garanciát arra, hogy az új modellre megfelelő színvonalú gumiabroncsok kerüljenek.
Még nem tudni, miként alakul át az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), de az valószínűnek látszik, hogy nem jelenlegi formájában fog tovább működni, sejteti a Világgazdaság cikke.
A bő félhónapos korrekció után ismét szárnyal a 10 éves amerikai állampapír árfolyama. Az elmúlt napokban ismét a korábbi csúcs szint közelébe emelkedett a jegyzés és jelenleg az emelkedő trendvonal közvetlen árnyékában mozog a határidős árfolyam. (Solar Capital)
A Mitsubishi Motors Corporation és a PSA Peugeot Citroën új együttműködési megállapodást írt alá a Peugeot Partner és a Citroën Berlingo modellek elektromos hajtású változatának kifejlesztéséről
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 7 biztosítóra, 9 határozatban összesen 1,1 millió forint bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi szabályok megsértése miatt - a határozatok csütörtökön kerültek fel a felügyelet honlapjára.