Míg az Opel nyolcszáz fős létszámigényét Szentgotthárd régiójából kívánja fedezni, addig az Audi országos szinten oldja meg az ezerrel több ember toborzását, adja hírül a Napi Gazddaság.
Los Angeles - Ahogy Isten teremtette, úgy szerepel férje, Seal (47) klipjében Heidi Klum (37). A német szupermodell és az énekes világsztár intim bepillantást engedtek a hálószobájukba a Secret (Titok) című videóban, a felvételeken látszik, szinte észre sem vették a kamerákat.
Az amerikai gazdaság második negyedévben a végleges adatok alapján 1,7 százalékkal bővült az első negyedévben mutatkozó 3,7 százalék után. A második becslés szerint a hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal nőtt, az első becslés még magasabb, 2,4 százalékos növekedést valószínűsített.
A spekulánsok és a bankuralom ellen tüntetett a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége a budapesti Kossuth téren. A szervezet elnöke hangsúlyozta: a kis- és középvállalkozások helyzetének rendezéséhez azonnali és határozott intézkedések kellenek.
A jövő évtől létrejövő megyei kormányhivatalokat vezető kormánymegbízottak országgyűlési képviselők is lehetnek, ha az Országgyűlés elfogadja a kormány újonnan beterjeszteni tervezett alkotmánymódosítási javaslatát
A piskótához: 13 tojás, 13 kanál cukor, 13 kanál liszt, 1,5 tasak sütőpor, 1 tasak vaniliás cukor. Öntet: 13 kanál cukor, 3dcl víz. Krém: 50 deka szamóca, 1 l tejszin, cukor izlés szerint. Elkészítés: A piskótát klasszikus módon elkészítjük. A tojások sárgájával a cukrot habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, sütőport és a vaniliás cukrot. A tojás fehérjét habosra keverjük és hozzákeverjük a…
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokkal ellenkezőleg 16.000 fővel 453.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 469.000 főről. Az előzetes elemzői várakozások 458.000 főre történő csökkenésre számítottak.
A korábbinál sokkal nagyobb, sokkal korszerűbb és lényegesen kevesebb energiafelhasználást igénylő, teljesen új üzemet épít a Knorr-Bremse Kecskeméten – ezt a társaság vezérigazgatója, Lepsényi István jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A főként tanácsadással foglalkozó Optimal Management Kft. ebben a hónapban másodikként választotta a BSR Centert új irodájának. Az új bérlő októberben foglalja el mintegy 300 nm-es irodáját. Az...
Gyakorlatilag leállt Magyarországon a lakossági devizahitelezés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett adatai mégis azt mutatják, soha nem volt még olyan magas a devizahitelek állománya, mint...
Jelentős tőkeátrendeződés jön a világban a fejlődő piacok javára a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója szerint. Elképesztő fejlődésre számíthatnak a befektetők
Tiszaújváros – Kampányjáró körúton van Orbán Viktor. A miniszterelnök belehúzott a vasárnapi önkormányzati választások előtt: Tolnától Baranyáig megpróbálja bejárni az országot.
Az önkormányzati választásokon induló jelöltek életrajzából számos olyan momentum kimaradt, amely múltjukat nem is olyan régen még igencsak meghatározta - olvasható az Index összeállításában. Gyenesei István életrajzában például nem szerepel, hogy Gyurcsány minisztere volt.
A Jobbik különleges személyes adattal való visszaélés és választás rendje elleni bűncselekmény miatt tett feljelentést egy, az interneten nyilvánosságra került felvétel alapján
Az LMP szerint az a kiszivárgott terv, hogy hétfőn sürgős eljárással a kormánypártok napirendre akarják vetetni a parlamentben az ügyészséget is érintő alkotmánymódosítást, "a narancsuralmi zsákmányszerzés folytatása" - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője.
Az amerikai adatok elsö része után 1,3650 körül mozog az EUR/USD. Az elsö elsö munkanélküli segélykérelmek 453.000-es értéket hoztak (elörejelzés. 458.000, elözö: 465.000). A 2. negyedévi GDP-t 1,7%-ra igazították ki (elörejelzés: változatlan 1,6%). A fogyasztói kiadásoknál 2,2%-os értéket jelentettek (elörejelzés: változatlan 2,0%). A kereskedök a csekély mozgást a 15.45 órai chicagói beszerzési…
Kiélezett választási küzdelmet jósolt a Fidesz-KDNP és az MSZP helyi polgármesterjelöltje között Miskolcon Orbán Viktor, aki szerint "ez a város sokkal többre képes annál, amit eddig mutatott".
A Legfelsőbb Bíróság csütörtöki döntése értelmében le kellett volna adnia a Jobbik "cigánybűnözést" is említő kampányhirdetését a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak, a Legfelsőbb Bíróság (LB) ezzel helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői döntéseit.
Módosítaná a büntető törvénykönyvet a Jobbik. A radikális párt azt szeretné elérni, hogy külön tényállás legyen az állami és a nemzeti vagyon megkárosítása.
Startra kész a Lakics Gépgyártó Kft. kétmilliárdos kaposvári beruházása; az 1,4 milliárd forint saját erőből és 600 millió forint pályázati támogatásból másfél év alatt megépült gyárban szél-, vízi- és atomerőművekhez motorokat és generátorokat, acélszerkezetű részegységeket készítenek
Az amerikai és kanadai adatok közzététele után 80 pipet vesztett az USD/CAD. A GDP a várt szerint -0,1%-os értéket produkált. A kereskedök attól tartottak, hogy még gyengébben alakulnak az adatok, de szerencsére nem így történt. A cél az 1,0240-es és az 1,0215-ös, 1,0190-es érték lehet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A tegnapi napon továbbra is csak őrlődtek az amerikai részvénypiacok, a mai makroadatok hatására a sávtetőt fogjuk támadni az S&P 500-ban 1,150-nél. A határidős indexek közül az S&P 500 jelenleg 7, a...
Egy vidéki kertben sokfajta virág és levéldísz lehet, ami kellemessé teszi a járda vagy a gyep és a ház közötti részt. A látvány részét képezheti egy élő sövény, egy kút, egy pad vagy egy kerti gömb.
Továbbra is jelentős potenciál van a török piacban - mondta a sokat idézet guru, a Templeton feltörekvő piaci alapjának vezetője, Mark Möbius. Véleménye szerint a török piac az elmúlt időszakbeli...
A csúcson lévő gazdasági növekedés után visszaesés jöhet a valutaunióban, s a munkanélküliségi ráta is tovább emelkedhet - derül ki az Ernst & Young elemzéséből. Mindez a magyar GDP-re is hatással lesz, lassú kilábalásra számíthatunk
A Legfelsőbb Bíróság csütörtöki döntése értelmében le kell adnia a Jobbik "cigánybűnözést" is említő kampányhirdetését a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak. A Magyar Helsinki Bizottság szer...
Mohács — B. Mihály (47), azaz Misi bácsi, a 15 rendbeli szemérem elleni erőszakkal vádlott rajztanár ma rendőri engedéllyel ment a házi őrizetéből a zárt tárgyalásra és szabad emberként távozott a bíróságról délután.
Az Otthon Centrum (OC) szerint az új kormány otthonteremtési programjának eddig megjelent elemein túl további - részben a lakásvásárlók, részben a lakásépítők helyzetének javítását szolgáló - intézkedésekre lenne szükség, például az új lakások áfájának 25-ről 5 százalékra csökkentése - közölte a lakásforgalmazó társaság az MTI-vel.
Az AIG és az amerikai kormány megállapodott arról a tervről, aminek a keretében az amerikai biztosító teljes egészében visszafizeti a pénzügyi válság idején mentőövként kapott állami támogatást.
Mintegy 2,4 billió forintnyi (12 milliárd dolláros) vagyonával a hangcsoui (Hangzhou) Wahaha italgyár alapítója, Cung Csing-hou (Zong Qinghou) a legtehetősebb kínai, aki a tavalyi 12. helyről került a gazdagok idei rangsorának elejére.
A Legfelsőbb Bíróság csütörtöki döntése értelmében le kell adnia a Jobbik "cigánybűnözést" is említő kampányhirdetését a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak
Átfogó városrehabilitációs programot szeretne az LMP a fővárosban. Az ellenzéki párt csökkentené az autósforgalmat, és több pénzt adna a tömegközlekedésre.
Első alkalommal nyílik kiállítás Magyarországon a világhírű kolumbiai festő, Fernando Botero műveiből; az 53 festményt és 5 bronzszobrot felvonultató tárlat csütörtöktől látogatható a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
Az endotél a legújabb időkben került az érdeklődés középpontjába, amit az is mutat, hogy még nincs rá magyar szó. Az endotél egyrétegű hám, mely az ereket béleli. A vér sehol sem szivároghat, ezért az endotél sejteket rendkívül erős molekuláris kapcsolatok zárják össze.
Szegeden, Angyalföldön és Miskolcon is veszíthet az MSZP polgármesterjelöltje, ha a választók a tavaszi pártszimpátiák alapján szavaznak – állapítja meg a Forum Politicum kutatóintézet legfrissebb elemzésében. A kutatásban a tavaszi választások egyes önkormányzatokhoz tartozó szavazóköreinek eredményeit elemzik.
Az edényes növények olyan szöveteket tartalmaznak, amelyek elszállítják a vizet és a tápanyagot a növény minden részébe. A magas növények mindegyikének edényes rendszere van, és ezek teszik ki a növények nagy részét.