A korábbi 7200 forintról 5600 forintra csökkentette célárát a Credit Suisse. Az elemzőház továbbra is tartás ajánlást fogalmazott meg az OTP részvényekre vonatkozóan. A Credit Suisse elemzője...
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a három embert, akik a gyanú szerint összeverték és kirabolták egy tanya tulajdonosát a hétvégén Kiskunhalason.
Kisebb lejtmenet jöhet ma magyar piacon, elsősorban az OTP piacán várható lejtmenet a svájci frank rohamos erősödése miatt - véli Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője. Csökkenés jöhet ma a...
Idén nyáron a munkaadók részéről több igény érkezett az iskolaszövetkezetekhez, amelyek így több munkát tudtak kínálni a diákoknak. Idén a termelő, szolgáltató és kereskedelmi szektor is kínált állásokat, legnagyobb arányban betanított jellegű feladatokat végezhettek a fiatalok. A munkabérek csak a minimálbért fizető állásokban nőttek.
Németország exportja júliusban havi szinten 1,5 százalékkal, míg importja 2,2 százalékkal csökkent a Szövetségi Statisztikai Hivatal ma közzétett adatai alapján.
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ELFOGYOTT A LENDÜLET -a hétfői szünnapot követő kereskedési...
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) több javaslatot is kidolgoz az Új Széchenyi Tervhez - mondta Suhajda Attila, a szövetség elnöke kedden a kormány és az üzleti szféra közötti szakmai konzultáció szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Továbbra is a szűkülő alakzatban mozog az árfolyam, de a sáv aljáról történő felpattanás nem tudta elérni a 2800-as ellenállás szintet. (Solar Capital)
A román szocialista rendszer károsultjainak kárpótlására létrehozott befektetési alap kezelésével megbízott guru, Mark Möbius bejelentette, az alapot jövőre a bukaresti, majd a londoni tőzsdére is...
A munkaadók üdvözlik a kormány eddigi, a vállalkozások helyzetének javítása érdekében hozott intézkedéseit, velük szemben több szakszervezeti vezető is keményen bírálta a kabinet eddigi munkáját, elsősorban az érdemi lépéseket, a társadalmi párbeszédet és az OÉT összehívását hiányolták.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 júliusában 9 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt. A termelés az év első hét hónapjában 9 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index júliusban 1,1…
A hosszú hétvége alatt elszállt a lelkesedés Amerikában, és az eladók sikerrel döngölték lejjebb az indexeket a világ minden piacán. Ma reggel az S&P500, a DAX és BUX indexeket és az OTP grafikonját...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,21 pontos csökkenéssel, 22.820,45 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,59 százalékos gyengülést jelent. Gyengüléssel nyitottak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdék is.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. stratégiai partnerével, a BROKERNET-tel megkezdi értékesítési tevékenységét Szlovákiában határon átnyúló szolgáltatás formájában
A bruttó hazai termék (GDP) az idei második negyedévben 1,0 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest, 2010 első negyedévével összevetve pedig stagnált - közölte a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,21 pontos csökkenéssel, 22.820,45 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest a mutató így 0,59 százalékkal gyengült. Előzetesen piaci szere...
Az ipari termelés júliusban 9 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt tavaly júliushoz képest, az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított index szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján.
Az idei tanévtől elindult az első iskolabusz, amely Szabadka (Subotica) környéki falvakból visz alsó tagozatos gyerekeket magyar iskolákba az észak-bácskai városba - írta az újvidéki Magyar Szó
Még egy hétig, szeptember 15-ig igényelhető ebben a tanévben a diákhitel azon felsőoktatásban tanulók számára, akik eddig nem kértek diákhitelt, de már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez szeretnének jutni. Az állami finanszírozásban tanuló hallgatók esetében akár 200, a költségtérítéses képzésben résztvevőknél pedig akár 250 ezer forint is lehet ez az összeg.
Az Európai Bizottság jelenleg nem lát okot arra, hogy eljárást indítson bármely EU-tagállam ellen az alapvető jogokhoz tartozó szólás- és sajtószabadság megsértése miatt - mondta Neelie Kroes, az uniós végrehajtó testület médiaügyi biztosa az Európai Parlament (EP) strasbourgi vitájában.
Mind a Bruxinfó hírösszefoglalója, mind a Népszabadság mai cikke azt tartalmazza a tegnapi brüsszeli pénzügyminiszteri találkozóról, hogy kölcsönös a készség a magyar kormány és a nemzetközi...
Megállíthatatlannak tűnik a svájci frank erősödése: az euróval szemben újabb történelmi csúcsára szárnyalt, ami újabb nyomást helyezett a forintra is. A hazai fizetőeszköz a frankkal szemben már a 225-ös szint körül jár, míg az euróval szembeni árfolyam 289 felé közelít. Úgy tűnik a nemzetközi befektetői hangulat nem tud javulni, ami rossz hír a feltörekvő piaci devizák, főként a sérülékenynek…
Az utcai Ferrarikat fejlesztő mérnököknek bizony nincs könnyű dolguk. Eddig az volt a feladatuk, hogy minél gyorsabb, erősebb autókat tervezzenek, s mi tagadás, ebben a tekintetben szakmájuk legjobbjai közé kerültek.
A palesztin elnök közölte, hogy semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a kulcskérdésekben az izraeli-palesztin békefolyamat során, és lemond, amennyiben kudarcba fulladnak a béketárgyalások
A keddi folyamatos gyengülés után szerdán tovább romlik a forint. A svájci frankkal szemben tegnap még 221 forinton kereskedtek, ma reggel 225 forintot adtak érte, mostanra pedig már a 226-os szintet is átlépte.
Magyarország bruttó hazai terméke 2010 II. negyedévében a naptárhatás kiszűrésével 0,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság...
Egy újabb unalmas ing, egy ezredik bögre vagy egy buta csecsebecse helyett miért ne ajándékozhatnánk el az anyaföld ajándékait. Ha a családtagjainkat vagy barátainkat megajándékozzuk a kertünk egy darabjával, az nagyszerű jelkép lehet bármilyen ünnepségen vagy családi összejövetelen.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei második negyedévben 1,0 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 2010 első negyedévével összevetve pedig stagnált - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán
A KSH előzetes adatai alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 júliusában 9%-kal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5%-kal nőtt. A termelés az év első hét hóna...
Az augusztusi német kereskedelmi mérleg 12,7 mrd eurós értéket hozott az előző 12,4 mrd eurós érték után. 12:00-kor teszik közzé a német ipari termelésjúliusi mutatóját. Az előrejelzések +1,0 %-ra számítanak a júniusi -1,6 % után. 13:00-kor teszik közzé az USA-ban az MBA jelzálogkölcsön-igénylések mutatóját. Itt az előző érték 2,7 %-on állt. Este 20:00-kor a Beige Book (Fed) közzététele zárj...
Az idei tanévtől elindult az első iskolabusz, amely Szabadka (Subotica) környéki falvakból visz alsó tagozatos gyerekeket magyar iskolákba az észak-bácskai városba - írta szerdán az újvidéki Magyar Szó.
A júliusi adatok alapján megtorpant az ipari szektor bővülése Magyarországon. Az előző hónaphoz képest 1,1 százalékos a visszaesés, de az éves indexek még így két számjegyű bővülést jeleznek, a...
Áttörést hozhat a casco biztosítási piacon, hogy az internetes alkuszi portálok olcsó casco biztosítási ajánlatokat is kínálnak majd idén novemberben, a kötelező biztosítások mellé. A Biztosítás.hu internetes alkusz szerint mindezt a casco díjak elmúlt években bekövetkezett jelentős csökkenése és a kötelező biztosítások adataiból kiszámítható ún. "egyszerűsített casco" megjelenése teszi majd…
Az ipari termelés júliusban 9 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt tavaly júliushoz képest, az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított index szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján
Fegyveresek törtek be egy kis cipőüzembe Hondurasban, kedden, majd tüzet nyitottak az ott dolgozó munkásokra. A közép-amerikai ország hatóságai azt közölték, hogy 18 halottja van a támadásnak, amelyre egyelőre nem találnak magyarázatot.
A tegnapi megingás ma folytatódik a pesti parketten (BUX -0.2%), a blue chipek közül szokás szerint ma is az OTP vezeti az esést a maga 1.2%-os csökkenésével. A legnagyobb hazai bank teljesítményének...
Ezzel a címmel (Interim Management: a true profession) szerkesztette könyvét Jacques Reijniers holland professzor, a Nyenrode Business Universiteit tanára. A könyv több szerzőtől tartalmaz tanulmányokat az interim menedzsmentről. Az angol nyelvű szakirodalomban a témát szakmailag eddig a legigényesebben és legsokoldalúbban vizsgáló könyv is megerősíti, hogy az interim menedzsment eszköz…
Az egyre pesszimistább nemzetközi piaci hangulat hatására a hazai piacon is folytatódott a csökkenés. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,21 pontos csökkenéssel, 22.820,45 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,59 százalékkal gyengült.
Ha valamiféle fájdalmas betegséggel nő vagy fekete bőrű keresi fel háziorvosát az Egyesült Államokban, nem kapja meg ugyanazt a hatásos kezelést, mint egy férfi vagy fehér bőrű páciens - állapították meg a Michigani Egyetem kutatói
Budapest II. kerületében ezentúl csak a polgármester engedélyével maradhatnak nyitva a kerthelyiségek. A VII., illetve a II. kerületben is összefogtak a vendéglátósok a korlátozások ellen, kérdés, milyen eszközeik maradtak üzleteik életben, illetve a szórakozni vágyók ébren tartására - írja a Népszabadság.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei második negyedévben 1,0 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 2010 első negyedévével összevetve pedig stagnált - közölte a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) szerdán.
Hét önkormányzattól vonja vissza a támogatásról szóló döntést a nemzeti fejlesztési miniszter, így azok összesen 10,5 milliárd forint uniós forrástól esnek el - adja hírül a Népszabadság.
Tovább gyengült a forint, szerda reggel fél tízkor egy euró 287,96 forintot ért a nemzetközi devizapiacon, a svájci frankot pedig 224,82 forinton jegyezték, igaz az alpesi deviza a nap folyamán korábban már új történelmi csúcsra, 225,22 forintra drágult.