Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ELFOGYOTT A LENDÜLET -a hétfői szünnapot követő kereskedési...
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) több javaslatot is kidolgoz az Új Széchenyi Tervhez - mondta Suhajda Attila, a szövetség elnöke kedden a kormány és az üzleti szféra közötti szakmai konzultáció szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Továbbra is a szűkülő alakzatban mozog az árfolyam, de a sáv aljáról történő felpattanás nem tudta elérni a 2800-as ellenállás szintet. (Solar Capital)
A román szocialista rendszer károsultjainak kárpótlására létrehozott befektetési alap kezelésével megbízott guru, Mark Möbius bejelentette, az alapot jövőre a bukaresti, majd a londoni tőzsdére is...
A munkaadók üdvözlik a kormány eddigi, a vállalkozások helyzetének javítása érdekében hozott intézkedéseit, velük szemben több szakszervezeti vezető is keményen bírálta a kabinet eddigi munkáját, elsősorban az érdemi lépéseket, a társadalmi párbeszédet és az OÉT összehívását hiányolták.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 júliusában 9 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt. A termelés az év első hét hónapjában 9 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index júliusban 1,1…
A hosszú hétvége alatt elszállt a lelkesedés Amerikában, és az eladók sikerrel döngölték lejjebb az indexeket a világ minden piacán. Ma reggel az S&P500, a DAX és BUX indexeket és az OTP grafikonját...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,21 pontos csökkenéssel, 22.820,45 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,59 százalékos gyengülést jelent. Gyengüléssel nyitottak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdék is.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. stratégiai partnerével, a BROKERNET-tel megkezdi értékesítési tevékenységét Szlovákiában határon átnyúló szolgáltatás formájában
A bruttó hazai termék (GDP) az idei második negyedévben 1,0 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest, 2010 első negyedévével összevetve pedig stagnált - közölte a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,21 pontos csökkenéssel, 22.820,45 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest a mutató így 0,59 százalékkal gyengült. Előzetesen piaci szere...
Az ipari termelés júliusban 9 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt tavaly júliushoz képest, az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított index szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján.
Kommandósok lepték el tegnap délután Budapesten, a XV. kerületi Szentmihályi úton lévő benzinkút melletti parkolót. A Bors információja szerint egy bandára csaptak le, akik korábban egy egész kamion tampont loptak el.
Az idei tanévtől elindult az első iskolabusz, amely Szabadka (Subotica) környéki falvakból visz alsó tagozatos gyerekeket magyar iskolákba az észak-bácskai városba - írta az újvidéki Magyar Szó
Még egy hétig, szeptember 15-ig igényelhető ebben a tanévben a diákhitel azon felsőoktatásban tanulók számára, akik eddig nem kértek diákhitelt, de már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez szeretnének jutni. Az állami finanszírozásban tanuló hallgatók esetében akár 200, a költségtérítéses képzésben résztvevőknél pedig akár 250 ezer forint is lehet ez az összeg.
Az Európai Bizottság jelenleg nem lát okot arra, hogy eljárást indítson bármely EU-tagállam ellen az alapvető jogokhoz tartozó szólás- és sajtószabadság megsértése miatt - mondta Neelie Kroes, az uniós végrehajtó testület médiaügyi biztosa az Európai Parlament (EP) strasbourgi vitájában.
A rendőrök drótkerítést húztak az épület elé, hogy féken tartsák az aggódó betéteseket, akik ki akarják venni pénzüket még a ramadán muzulmán böjti hónap végét jelző háromnapos ünnep előtt
Mind a Bruxinfó hírösszefoglalója, mind a Népszabadság mai cikke azt tartalmazza a tegnapi brüsszeli pénzügyminiszteri találkozóról, hogy kölcsönös a készség a magyar kormány és a nemzetközi...
Megállíthatatlannak tűnik a svájci frank erősödése: az euróval szemben újabb történelmi csúcsára szárnyalt, ami újabb nyomást helyezett a forintra is. A hazai fizetőeszköz a frankkal szemben már a 225-ös szint körül jár, míg az euróval szembeni árfolyam 289 felé közelít. Úgy tűnik a nemzetközi befektetői hangulat nem tud javulni, ami rossz hír a feltörekvő piaci devizák, főként a sérülékenynek…
Az utcai Ferrarikat fejlesztő mérnököknek bizony nincs könnyű dolguk. Eddig az volt a feladatuk, hogy minél gyorsabb, erősebb autókat tervezzenek, s mi tagadás, ebben a tekintetben szakmájuk legjobbjai közé kerültek.
Hozzávalók: 25 dkg lebbencstészta 8 db közepes krumpli 1 nagy fej vöröshagyma 10-15 dkg füstölt szalonna 1 db chilipaprika 2-3 mokkáskanál őrölt pirospaprika só bors zöldpaprika és paradicsom apróra vágva
A palesztin elnök közölte, hogy semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a kulcskérdésekben az izraeli-palesztin békefolyamat során, és lemond, amennyiben kudarcba fulladnak a béketárgyalások
A keddi folyamatos gyengülés után szerdán tovább romlik a forint. A svájci frankkal szemben tegnap még 221 forinton kereskedtek, ma reggel 225 forintot adtak érte, mostanra pedig már a 226-os szintet is átlépte.
Magyarország bruttó hazai terméke 2010 II. negyedévében a naptárhatás kiszűrésével 0,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság...
Egy újabb unalmas ing, egy ezredik bögre vagy egy buta csecsebecse helyett miért ne ajándékozhatnánk el az anyaföld ajándékait. Ha a családtagjainkat vagy barátainkat megajándékozzuk a kertünk egy darabjával, az nagyszerű jelkép lehet bármilyen ünnepségen vagy családi összejövetelen.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei második negyedévben 1,0 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 2010 első negyedévével összevetve pedig stagnált - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán
A KSH előzetes adatai alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 júliusában 9%-kal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5%-kal nőtt. A termelés az év első hét hóna...
A palesztin elnök semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a kulcskérdésekben az izraeli-palesztin békefolyamat során, és lemond, amennyiben kudarcba fulladnak a béketárgyalások.
Az augusztusi német kereskedelmi mérleg 12,7 mrd eurós értéket hozott az előző 12,4 mrd eurós érték után. 12:00-kor teszik közzé a német ipari termelésjúliusi mutatóját. Az előrejelzések +1,0 %-ra számítanak a júniusi -1,6 % után. 13:00-kor teszik közzé az USA-ban az MBA jelzálogkölcsön-igénylések mutatóját. Itt az előző érték 2,7 %-on állt. Este 20:00-kor a Beige Book (Fed) közzététele zárj...
Az idei tanévtől elindult az első iskolabusz, amely Szabadka (Subotica) környéki falvakból visz alsó tagozatos gyerekeket magyar iskolákba az észak-bácskai városba - írta szerdán az újvidéki Magyar Szó.
A júliusi adatok alapján megtorpant az ipari szektor bővülése Magyarországon. Az előző hónaphoz képest 1,1 százalékos a visszaesés, de az éves indexek még így két számjegyű bővülést jeleznek, a...
Áttörést hozhat a casco biztosítási piacon, hogy az internetes alkuszi portálok olcsó casco biztosítási ajánlatokat is kínálnak majd idén novemberben, a kötelező biztosítások mellé. A Biztosítás.hu internetes alkusz szerint mindezt a casco díjak elmúlt években bekövetkezett jelentős csökkenése és a kötelező biztosítások adataiból kiszámítható ún. "egyszerűsített casco" megjelenése teszi majd…
Az ipari termelés júliusban 9 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt tavaly júliushoz képest, az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított index szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján
Fegyveresek törtek be egy kis cipőüzembe Hondurasban, kedden, majd tüzet nyitottak az ott dolgozó munkásokra. A közép-amerikai ország hatóságai azt közölték, hogy 18 halottja van a támadásnak, amelyre egyelőre nem találnak magyarázatot.
Cáfolta a Fővárosi Főügyészség szóvivője Gattner Lászlót. A Fővárosi Bíróság elnöke korábban azt állította, hogy az ügyészség mulasztott a norvég lány ügyében, azért adták ki késve a kínai férfi ellen a nemzetközi elfogatóparancsot. Skoda Gabriella szerint még aznap döntöttek az ügyben, ahogy megkapták a nyomozati anyagot
A tegnapi megingás ma folytatódik a pesti parketten (BUX -0.2%), a blue chipek közül szokás szerint ma is az OTP vezeti az esést a maga 1.2%-os csökkenésével. A legnagyobb hazai bank teljesítményének...
Ezzel a címmel (Interim Management: a true profession) szerkesztette könyvét Jacques Reijniers holland professzor, a Nyenrode Business Universiteit tanára. A könyv több szerzőtől tartalmaz tanulmányokat az interim menedzsmentről. Az angol nyelvű szakirodalomban a témát szakmailag eddig a legigényesebben és legsokoldalúbban vizsgáló könyv is megerősíti, hogy az interim menedzsment eszköz…
Az egyre pesszimistább nemzetközi piaci hangulat hatására a hazai piacon is folytatódott a csökkenés. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,21 pontos csökkenéssel, 22.820,45 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,59 százalékkal gyengült.
Ha valamiféle fájdalmas betegséggel nő vagy fekete bőrű keresi fel háziorvosát az Egyesült Államokban, nem kapja meg ugyanazt a hatásos kezelést, mint egy férfi vagy fehér bőrű páciens - állapították meg a Michigani Egyetem kutatói