A festői környezetben álló, 17. században épült Punakha kolostorban megrendezett ünnepélyes ceremóniára csupán a királyi család tagjai kaptak meghívót, a környező falvak népe a közeli mezőn várta a fiatal pár feltűnését.
Tóth Bertalan (MSZP) sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy 1994 és 1998 között is bőséges jutalmazás folyt a pécsi városházán. Példa nélküli módon Páva Zsolt még magának is adott belőle, ilyet egyetlen baloldali polgármester sem tett - írja a pécsistop.hu.
Nem mindennapi programot talált ki Fluor Tominak barátja Sub Bass Monster. Mivel Tomi az utóbbi időben túlhajszolta magát, a kimerültségtől még az ügyeletre is bekerült, ezért Szabi úgy gondolta, ráfér egy kis lazítás.
Mintha csak egy iPad-et látnék – ugorhat be mindenkinek, aki megnézi a Cadillac legújabb központi rendszerének ismertető videóját. Valóban, a tervezők sokat merítettek korunk egyik vezető elektronikai vállalatától, az eredmény pedig magáért beszél – álló helyzetben biztosan, menet közben azonban már kérdéses a helyzet.
A magyar kormány erkölcsileg, jogilag és politikailag is elfogadhatatlannak tartja a szerb vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Martonyi János, aki szerint "komoly gond" lesz abból, ha Szerbia nem oldja meg ezt problémát.
Kritikus ponthoz közeledik az emberiség által működtetett rendszer, amit az egyre gyakrabban jelentkező és hosszabban tartó krízisek jeleznek. Ha nem változtatunk a gondolkodásmódunkon, elkerülhetetlen lesz egy nagyobb méretű - környezeti és gazdasági - válság, ezért a fenntartható működéshez elsősorban a vezetőknek kell megtanulniuk a változásokat jól kezelni - vélik mind a fizika, mind a…
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kezdeményezni fogja, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás jelzálog alapú hiteleknél már bevezetett szigorú feltételeit mindenfajta hiteltípusra kiterjesszék - jelentette be Balogh László, a PSZÁF fogyasztóvédelemért felelős alelnöke csütörtökön az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Akárcsak szerdán, csütörtökön is gyorsan kiesett a tavalyi magyar érmes a cataniai vívó-világbajnokságon: ezúttal Szász Emese búcsúzott már a 64 között, mivel kikapott dél-koreai ellenfelétől.
Kővágótöttösön szerda este egy munkagép alá szorult egy munkás. Mint a megyei katasztrófavédelem ügyelet tájékoztatása szerint a mentők a tűzoltóktól kértek segítséget - írja a Magyar Nemzet.
Több mint 300 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta az idei első félévet a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., ez 10 százalékos növekedés 2010 azonos időszakához képest - közölte Simon Attila vezérigazgató az MTI érdeklődésére.
Több mint hétezer magyar talált munkát Ausztriában az elmúlt fél évben. A szomszédos országban május óta szabadon lehet munkát vállalni. Az ott dolgozók fele naponta ingázik, de egyre többen vannak, akik ki is költöznek. A legtöbben elégedettek, ugyanis a magyarországi jövedelmek többszörösét kapják. A felmérések szerint főleg a turizmusban még mindig több ezer szabad munkahely van Ausztriában -…
Továbbra is a Mol, Audi Hungaria, Nokia hármas vezeti a magyar vállalati TOP-listát a 2010. évi árbevételi adatok alapján - áll a Figyelő TOP 200-as csütörtökön nyilvánosságra hozott és a HVG által megjelentetett TOP 500-as kiadványban.
Csaknem hat tonnás csokoládét kreált a egy brit édességgyár, amivel világcsúcsot döntött. A Thornton cég csokoládétömbje egészen pontosan 5 tonnát 7 mázsát 92 kilót és 50 dekát nyom.
Egyelőre mégsem fogja perbe Páva Zsolt pécsi fideszes polgármestert Tóth Bertalan, az MSZP városházi frakciójának vezetője, mert megkapta azt a listát, amely Páva Zsolt első polgármestersége alatt, az 1994 és 1998 közötti időszakban kiosztott városházi jutalmakat tartalmazza.
Továbbra is a Mol, Audi Hungaria, Nokia hármas vezeti a magyar vállalati TOP-listát a 2010. évi árbevételi adatok alapján - áll a Figyelő TOP 200-as csütörtökön nyilvánosságra hozott és a HVG által megjelentetett TOP 500-as kiadványban.
Több mint százmilliárd forint értékben döntött vidéki nagyberuházások támogatásáról a kabinet: ezek között a legjelentősebb tétel az M43-as megépítése Makó és a román határ között.
Réz András csípős humorával igyekszik megnevettetni az olvasót legújabb könyvében, amelyben számos témát boncolgat. Úgy tesz, mintha a szorongásairól írna, ám csak nevettetni akar.
Nyílt levélben kérik a miniszterelnöktől az adóemelés elhalasztását egy évvel a nyerőgép- és vendéglátóiparban dolgozók. Szerintük a pénznyerő automaták ötszörös adója miatt több tízezer munkavállaló fogja állását elveszíteni.
Megtiszteltetésnek számít vagy fárasztó kötelesség az olimpiai zászlóvivő feladata? Vita robbant ki az olasz sportéletben arról, ki vigye a nemzeti zászlót a jövő évi londoni játékokon.
Százmilliárd forintot is meghaladó összegben döntött nagyberuházásokról szerdai ülésén a kormány. Szerepel köztük gyártelep-kármentesítés és gyorsforgalmi út is
A Rába Járműipari Holding Nyrt. október 12-én a Budapesti Értéktőzsdén 5 000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 575 Ft/darab átlagáron. A tranzakciót követően a RÁBA Nyrt. saját tulajdonában lévő törz...
Az MKOE tételes áfa-bevallási koncepcióját már idén februárban bebenyújtotta a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyidejűleg történt tájékoztatása mellett. Az eddigi nem hivatalos visszajelzések alapján nem hangzott el érdemi kritika a javaslat-csomaggal kapcsolatban, csupán az, hogy az egyszerűsítési szándékokkal nehezen egyeztethető össze - tudatta közleményében a…
A magyarországi nagyvállalatok megkezdték a kilábalást a 2008-09-es válságból. A kétszáz legnagyobb hazai cég árbevételében az tükröződik, hogy nemcsak ledolgozták a 2009-es 10,8 százalékos visszaesést, hanem közel 5 százalékkal túl is lépték azt. Ennek ellenére egyelőre kivárnak a foglalkoztatás-bővítéssel - mutat rá a portálunkhoz érkezett sajtóközlemény.
A rendszeres testmozgás, különösen pedig a nagy kitartást igénylő sportok pedig nem csak a fogyást segítik elő, de a hangulatra és az önértékelésre is pozitívan hatnak – így pedig a depressziós tüneteket is csökkentik.
Továbbra is mínuszban voltak a vezető európai indexek a kereskedés megkezdése után nagyjából két órával. Elsősorban a bányaipari részvények húzták lefelé a mutatókat, miután Kínában már az egymást követő második hónapban csökkent a külkereskedelmi mérleg többlete szeptemberben, az export és az import egyaránt kevesebb lett a vártnál.
Az egészségügy átalakításában a háziorvosi ellátás megerősítésén és magas színvonalon tartásán van a hangsúly - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön a Napi Gazdaság által szervezett egészségügyi konferencián.
Kis dombocskákból méretes halmok. A férfinép legnagyobb örömére ekképpen változott, változik az utóbbi néhány évtizedben a nők kebelmérete egy felmérés szerint. Vajon mi az oka ennek?
Hozzávalók: A pörkölthöz: 1 kg pulykamell vagy -comb hagyma paradicsom paprika pirospaprika só bors A habaráshoz: 2 dl tejföl 2 evőkanál liszt kis tej A szószba: 5 keményre főtt tojás esetleg konzerv apró gomba A palacsintához: 2 tojás 2 dl tej 20 dkg liszt 1 dl olaj 2 dl szóda
Komoly problémát jelenthet Szerbia európai uniós tagjelölti státuszának megszerzésében, hogy Belgrád elfogadta a diszkriminatív vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt - mondta Martonyi János. A külügyminiszter hozzátette: ez a törvény nem magyar-szerb, hanem uniós probléma.
Jó hangulatú, konstruktív megbeszélésként értékelte Tarlós István főpolgármester a délelőtt Orbán Viktor miniszterelnökkel zárt ajtók mögött folytatott egyeztetését. A Városháza kommunikációs igazgatója a Népszavával közölte: a kormányfő és a főpolgármester mintegy két órán át tárgyalt a Parlamentben csütörtök délelőtt.