Megnyílnak az üzletek pénteken a KÖKI Terminálban, a 60 ezer négyzetméternyi bérbe adható kereskedelmi terület 85 százalékán már fogadják a vevőket, és a maradék területnek is lesz bérlője karácsonyig...
Átadták a Budaörsi úti buszsávot Budapesten, így a Budapesti Közlekedési Központ szerint közösségi közlekedéssel gyorsabban lehet a belvárosba jutni, mint autóval.
"A kormány ezt a témát már nem tűzi napirendre" - közölte Iveta Radicová csütörtökön Jozef Mihál munkaügyi és népjóléti miniszterrel.Az adó- és járulékreform a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt egyik legfőbb prioritása volt. A miniszter, aki az SaS tagja, újságíróknak nyilatkozva sajnálatának adott hangot a döntés miatt.
Megnyílnak az üzletek pénteken a KÖKI Terminálban, a 60 ezer négyzetméternyi bérbe adható kereskedelmi terület 85 százalékán már fogadják a vevőket, és a maradék területnek is lesz bérlője karácsonyig - mondta László Márton, a KÖKI Terminál kereskedelmi és pénzügyi igazgatója az ünnepélyes megnyitón csütörtökön, a helyszínen.
Lehet, hogy hiába ígérte meg a választási kampányban Tarlós István az önálló Szent Margit Kórház „újranyitását”, vagy Németh Szilárd, Csepel polgármestere a helyi kórház fejlesztését, ugyanis egyre kevesebb ráhatásuk van az egészségügyben zajló folyamatokra. A kórházak elkerülnek a fővárostól, viszont nyomokban sem látható, hogy az új rendszer miként működik majd. A fővárosi fideszeseket…
A magyarság semmilyen formában nem tudja elfogadni a kollektív bűnösséget és a jogfosztást – állapította meg csütörtöki megbeszélésén Semjén Zsolt és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a miniszterelnök sajtóstábjának MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint.
Lezuhant Pápua-Új-Guinea őserdői fölött egy utasszállító repülőgép, 32 ember volt a fedélzetén, a katasztrófának az első jelentések szerint négy túlélője van - közölte csütörtökön egy helyi illetékes.
A törvényi tiltás ellenére több bank is költséget akar felszámolni az ügyfeleknek a végtörlesztéssel kapcsolatos eljárásban. A napokban több ilyen panasz érkezett a pénzügyi felügyelethez. A szervezetnél megduplázták a panaszokkal foglalkozó munkatársak számát.
Az érintett végzősök fele sem tavaly, sem az idén nem lépett be a szakorvosképzésbe, ez azt jelenti, hogy 2015-2016-ban alig lesz újonnan képzett szakorvos Magyarországon - mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtökön egy konferencián.
Indulásakor a kormány mintegy 5-6 kis adónemet szüntetett meg, ám azóta az adónemek egyre inkább szaporodnak, mondta Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő az ATV Start-ban.
Pápua-Új-Guinea őserdői felett lezuhant egy utasszállító repülő 32 emberrel a fedélzetén, a szerencsétlenségnek az első jelentések szerint négy túlélője van.
Az európai uniós tagországok között összehangolt lépésekből és reformokból álló, gazdasági válságellenes lépéseket sürget az Európai Parlament a témáról csütörtökön elfogadott határozatban.
Minden bizonnyal a francia első osztályban szereplő Paris Saint-Germain FC-hez szerződik David Backham. A korábbi angol válogatott középpályásnak november 16-án jár le a megállapodása jelenlegi klubjánál, így ingyen szerződhet a katari tulajdonban lévő csapathoz.
Az európai bankoknak fel kell készülniük arra, hogy a tervezettnél nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk Görögország és az euróövezet megmentéséhez - jelezte a francia pénzügyminisztérium csütörtökön, alig egy nappal az után, hogy az Európai Bizottság átfogó menetrendet tett közzé a szektor sürgős feltőkésítése érdekében.
Háromszáz milliárd forintos hiánnyal indul jövőre az egészségügyi ágazat költségvetése az MSZP számításai szerint. Havas Szófia szakpolitikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt: az ügyészségeken feljelentést tettek a megyei közgyűlési elnökökkel szemben hűtlen kezelés gyanúja miatt.
Magyarország békéjét és biztonságát szolgálja az, hogy az ország teljes jogú tagja a világ legerősebb és legeredményesebb katonai szövetségének, a NATO-nak – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Szombathelyen, a Magyar Atlanti Tanács által rendezett konferencián.
Még hétfőn is az MSZP frakciójának tagja leszek - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Keszthelyen újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy Mesterházy Attila hétfői nyilatkozattételre szólította fel a szocialista frakció tagjait, arról, hogy a képviselőcsoportban maradnak-e.
Az előzetes jelzések szerint küszöbön áll a kormányalakítás Belgiumban, ahol a feladattal megbízott Elio Di Rupo vallon szocialista politikus, miniszterelnök-jelölt csütörtök délután állítólag már fel is kereste II. Albert királyt, hogy beszámoljon neki a pártközi egyeztetések eredményeiről.
Az európai bankoknak fel kell készülniük arra, hogy a tervezettnél nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk Görögország és az euróövezet megmentéséhez - jelezte a francia pénzügyminisztérium csütörtökön, alig egy nappal az után, hogy az Európai Bizottság átfogó menetrendet tett közzé a szektor sürgős feltőkésítése érdekében.
Jóri András adatvédelmi biztos szerint nyilvánosak az egészségügyi fekvőbeteg-ellátó intézmények adósságállományára vonatkozó adatok, így nem tarthatók vissza a számok sem azok döntés-előkészítő jellegére, sem pedig az adatvédelmi törvényre való hivatkozással.
Elévülésre hivatkozva vádemelés nélkül lezárta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetője ügyét csütörtökön a párizsi ügyészség, de azt kimondta, hogy szexuális zaklatás történt.
Elévülésre hivatkozva vádemelés nélkül lezárta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetője ügyét csütörtökön a párizsi ügyészség, de azt kimondta, hogy szexuális zaklatás történt.
Hétfői ülésén napirendre veszi a Fidesz parlamenti frakciója a szocializmus egykori vezetőit megillető kiemelt nyugellátások megvonásának kérdését - mondta Wittner Mária, akinek javaslatára a kormánypárti képviselőcsoport foglalkozik majd a témával.
Rendszeres szűréssel megelőzhető a látásromlás és a vakság – erre hívja fel a figyelmet a látás világnapja alkalmából, csütörtökön indított kampányában az egészségügyi államtitkárság.
Nyilatkozatban biztosítja szolidaritásáról Márta Istvánt 12 romániai magyar társulat vezetője, kiemelve: megdöbbenéssel vették tudomásul az Új Színház igazgatóváltásáról szóló híreket, és aggódva figyelik egy 13 éve tartó színvonalas, szakmailag eredményes munkafolyamat hirtelen félbeszakítását.
A Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) szerint a kormány tovább bünteti a magyar élelmiszeripart, újabb büntetőadóval sújtotta a magyar élelmiszeripart, nem gondolva a gazdasági következményekre.