Az Egyesült Államok be tudja bizonyítani minden, a szaúdi nagykövet meggyilkolására irányuló összeesküvéssel kapcsolatban tett kijelentésének megalapozottságát, s azt is, hogy ez felelőtlen lépés volt az iráni kormányzat részéről - jelentette ki csütörtökön a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.
A szlovák kormánykoalíció három pártjának javaslatára a pozsonyi törvényhozás csütörtökön este új házelnöknek Pavol Hrusovskyt, a parlament eddigi kereszténydemokrata alelnökét választotta meg.
Csökkenéssel zártak a nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön. Az európai tőzsdemutatók szerdán még kilenc hete legmagasabb szinten álltak, innen részben annak a hatására gyengültek csütörtökön, hogy Kína a vártnál kisebb szeptemberi külkereskedelmi többletet jelző adatot ismertetett, ami felerősítette a globális gazdaság kilátásaival kapcsolatos aggodalmakat.
Minden bizonnyal a francia első osztályban szereplő Paris Saint-Germain FC-hez szerződik David Beckham. A korábbi angol válogatott középpályásnak november 16-án jár le a megállapodása jelenlegi klubjánál, így ingyen szerződhet a katari tulajdonban lévő csapathoz.
Több mint tucatnyi Wal-Mart üzletet bezártak a délnyugat-kínai Csungkingban (Chongqing), és az amerikai áruházlánc két alkalmazottját is őrizetbe vették, miután a cégről bebizonyosodott, hogy a hagyományos sertéshúst organikus élelmiszernek feltüntetve árulták - adta hírül helyi rendőrségi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség csütörtökön.
A felszámolási eljárás kezdeményezése önmagában még nem von maga után kizárást. Ezt Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogi és sajtóirodájának vezetője mondta el csütörtökön az MTI-nek annak kapcsán, hogy a Nemzeti Sportközpontok (NSK) szolgáltatásidíj- és közüzemiköltség-tartozás jogcímén felszámolási eljárást kezdeményezett az Újpest FC Kft. ellen.
Jelenleg körülbelül 4000 genetikai rendellenesség ismert. A legtöbbjük nagyon ritka, minden több tízezredik vagy több milliomodik ember érintett, ám vannak ettől gyakrabban előforduló betegségek.
Tovább emelkedett a lisztériajárvány áldozatainak száma: már huszonhárom ember halt meg szennyezett sárgadinnye okozta fertőzésben az Egyesült Államokban, és további 116 fertőzöttről tudnak az egészségügyi hatóságok - közölte a járványügyi hivatal. A múlt heti adatokhoz képest kettővel nőtt a halálos áldozatok, s héttel a fertőzöttek száma.
Jogerősen két év, három esztendőre felfüggesztett börtönnel sújtotta a Győri Ítélőtábla csütörtökön meghozott ítéletében az egykori Zalahús Rt. tulajdonos-vezérigazgatóját.
Egy izraeli nagybefektető szerint a Hunvald-ügy egyes vádlottjai háromszoros áron próbálták továbbadni az erzsébetvárosi önkormányzattól vásárolt ingatlanokat, de miután a bérlők kiköltöztetése rájuk hárult, az sem kizárt, hogy végül még veszítettek is volna az ügyleteken – derült ki a befektető tanúvallomásából a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.
Németországban több mint 25 méter hosszú kamionokat próbálnak ki a forgalomban, a jövő tavasszal kezdődő vizsgálatban 400 darab országúti óriással tesztelik a Gigaliner (gigakamion) néven is ismert EuroCombi koncepciót.
Az Alkotmánybíróságtól senki nem veheti el az alkotmány értelmezésének monopóliumát: lehet ugyan szabályozni és korlátozni a testület hatáskörét, de az értelmezését nem lehet kétségbe vonni - mondta Stumpf István.
Október 14-én, pénteken 18 órakor a Mammut Libri könyvesboltban találkozhat a közönség a nagy nevettetővel, Galla Miklóssal. A humoristával a Pa-Dö-Dö együttes két tagja, Falusi Mariann és Lang Györgyi beszélget a napokban megjelent első könyve, a KÖNNYŰ MŰHAJ kapcsán. A felejthetetlennek ígérkező eseményen Galla dalra is fakad majd.
Az egyiptomi légierő parancsnokának közlése szerint egyiptomi harci gépek járőröznek az Izraellel határos térség felett anélkül, hogy a zsidó állam beleegyezését kérnék, holott a két ország békeszerződése korlátozza az egyiptomi katonai jelenlétet a Sínai-félszigeten.
Még hétfőn is az MSZP frakciójának tagja leszek - válaszolta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Keszthelyen újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy Mesterházy Attila hétfői nyilatkozattételre szólította fel a szocialista frakció tagjait, arról, hogy a képviselőcsoportban maradnak-e.
Menesztették csütörtökön este a szlovák törvényhozás elnökét, Richard Sulíkot, kinek pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) a négypárti kormánykoalícióban egyedüliként ellenezte az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kapacitásbővítését, ami kedden a kormány bukásához vezetett.
Több ezer lejárt szavatosságú, átdátumozott konzervet foglaltak le a Pest Megyei Kormányhivatal munkatársai a nagybani piacon. Volt közte olyan meggybefőtt, aminek 11 évvel hosszabbították meg a címkén a szavatossági idejét. Az érintett cég vezetői nem nyilatkoznak, a rendőrség rossz minőségű termék gondatlan forgalomba hozatala miatt indított eljárást. Ha az elkövetőket bűnösnek találják, akár 3…
Eddig több mint ötezren csatlakoztak a Hiteltársuláshoz, egy héttel az indulás után több mint 60 milliárd forintra nőtt csatlakozók hiteligénye - közölte csütörtökön a társulás az MTI-vel.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Bár minden bizonnyal ösztönzőleg hat a kamattámogatott forinthitel újbóli megjelenése a hitelpiacon, azért meghatározóvá nem fog válni - véli a Portfolio.hu elemzője. Palkó István felhívta a figyelmet arra is, hogy a kamattámogatás mértéke évente csökken. A Cordia Zrt. vezérigazgatója szerint a lakásépítésre pozitívan fog hatni az otthonteremtési program.
Több mint százmilliárd forint értékben döntött vidéki nagyberuházások támogatásáról a kormány. A háziorvosi ellátás megerősítését nevezte az egészségügyi átalakítás egyik legfontosabb részének a nemzeti erőforrás miniszter. 85 éves korában elhunyt Herskó János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező. A nap legfontosabb hírei október 13-án.
A német gazdaság jelentős lassulását jósolja jövőre több gazdasági elemzőintézet. A 8 vezető európai agytröszt szerint a várt 2 százalék helyett legfeljebb 0,8 százalékos növekedésre lehet számítani.
Az Egyesült Államok be tudja bizonyítani minden, a szaúdi nagykövet meggyilkolására irányuló összeesküvéssel kapcsolatban tett kijelentésének megalapozottságát, s azt is, hogy ez felelőtlen lépés volt az iráni kormányzat részéről - jelentette ki csütörtökön a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.
Elindult a Semmelweis-tervben szereplő szerkezetátalakítás az egészségügyben- közölte a területért felelős államtitkár. Szócska Miklós azután beszélt erről, hogy Budapesten megtartotta első tájékoztatóját az átadás-átvételről az állami kézbe kerülő megyei és fővárosi egészségügyi intézmények vezetőinek és fenntartóinak.
Bealkonyulhat a rokkantkártya hamisítóknak és a visszaélőknek. Idén már 400 eljárást indított a rendőrség. A részletekről Fülöp Valtert, a BRFK bűnügyi helyettesét kérdezzük.
Megfejtette egy nemzetközi kutatócsoport a fekete halál néven ismert, az 1300-as években, Európában hatalmas járványt okozott Yersinia pestis baktérium teljes genetikai állományát.
A 2006. október 23-i budapesti tüntetések során alkalmazott rendőri intézkedések ügyében perújítás engedélyezése miatt indult eljárás a Fővárosi Bíróság (FB) Közigazgatási Kollégiumán csütörtökön; a felperesek szerint a rendőrség jogtalanul járt el; az alperes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a kérelem elutasítását kérte.
Csütörtökön dördült el a startpisztoly. Fokozatosan veszi át az állam az önkormányzati kórházakat és rendelőintézeteket. Vendégünk Rácz Jenő, a kórházszövetség elnöke.
A Pannunion Nyrt. részvényeire tett nyilvános vételi ajánlat lezárásához szükséges utolsó feltétel is teljesült - tette közzé a Pannunion a BÉT honlapján csütörtökön.
Történetének első Euroliga-mérkőzésén a Győr női kosárlabdacsapata csütörtökön kikapott otthon a spanyol Valenciától a kontinenssorozat első fordulójában.
A francia ügyészség elévülés miatt nem emel vádat Dominique Strauss-Kahn ellen. Azonban azt közölték, hogy a Nemzetközi Valutalap korábbi vezetője valóban zaklatta az őt feljelentő írónőt.
A görög kormány olyan válságkezelést vár, amely túlmutat az euróövezeti vezetők július 21-i megállapodásában foglaltaknál, és átfogóbb enyhítést kínál a görög államháztartás helyzetére - mondta Eliasz Moszialosz görög kormányszóvivő csütörtökön a Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke közötti megbeszélést követően.
Az Arsenal egykori játékosa az utóbbi években már többször szerepelt a brit bulvárlapok hasábjain, szerdán hajnalban egy ittas vezetés került be a Merson-aktába.
A legendás közvetítőt, George Cohent sajnos ellátják munkával az amerikai sportágak képviselői. A Szövetségi Közvetítői és Békéltetői Szolgálat igazgatója a nyáron az NFL, most pedig az NBA-ben segédkezik a tárgyalásoknál.
Elsőre furcsának tűnhet az ötlet, de meghatározó portugál újságok szerint a novemberi pótselejtezőkre José Mourinho veheti át a nemzeti labdarúgó válogatott irányítását.