Az észt elnök lemondta az ukrán külügyminiszterrel tervezett találkozóját tiltakozásul amiatt, hogy Ukrajnában elítélték Julija Timosenko volt kormányfőt.
Két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült, amikor frontálisan ütközött két személygépkocsi pénteken a 65-ös úton Tamásinál - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Az immár ötödik éve hagyományosan ősszel Sopronban rendezték meg a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának konferenciáját. Az első nap mottója: „Adópolitika – az adózás aktuális helyzete és jövője” volt. Szakemberek, aktuális témák, lehetséges irányok.
Míg sok helyen éheznek, egyben hatalmas pazarlás is folyik: itthon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszert nem használnak fel. Ebből 394 ezer tonna a háztartási élelmiszerhulladék.
Hívatlan vendégek érkezhetnek a romániai lagzikra: speciális ellenőrző bizottság járja majd a zenés rendezvényeket, szigorúan behajtják a szerzői jogdíjakat.
A szászországi tartományi gyűlés felfüggesztette a baloldali frakcióvezető – aki egy neonáci felvonulás útjába állt- mentelmi jogát. A politikus ellen eljárást akarnak indítani.
Nagy felzárkózó térségi országok keresik a módját annak, hogy miként tudnának gyorsan pénzt juttatni a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) az euróövezeti szuverén adósságválság elleni küzdelemhez - írta a pénteki Financial Times.
Ezen a héten megállapodtunk a kajakosokkal és kenusokkal, s megkezdjük az elmaradt bérek kifizetését - mondta az MTI-nek pénteken Deutsch Tamás, az MTK elnöke.
Az erős svájci frank hatására érezhetően visszaesett a beutazó turizmus Svájcban, és a vendégösszetétel is jelentősen megváltozott - mondta a Schweiz Tourismus Ausztriáért és Magyarországért felelős vezetője pénteken Budapesten, az új téli katalógust bemutató sajtótájékoztatón. A magyarországi relációból Urs Weber az eddiginél kisebb növekedésre számít.
A Ryanairnél azt tervezik, hogy háromról egyre csökkentik a fedélzeti mosdók számát, ugyanakkor a mosdóhasználat a korábbi elképzelésekkel szemben ingyenes marad
Az erős svájci frank hatására érezhetően visszaesett a beutazó turizmus Svájcban, és a vendégösszetétel is jelentősen megváltozott - mondta a Schweiz Tourismus Ausztriáért és Magyarországért felelős v...
Bizalmi szavazást tartanak ma az olasz parlamentben Silvio Berlusconiról. Az előrejelzések szerint a botrányairól elhíresült miniszterelnök megkapja a további működéséhez szükséges bizalmat.
A Jobbik szerint médiahekk történt, amikor ismeretlenek a media@jobbik.hu címről pénteken olyan közleményt küldtek szét Novák Előd nevében, amelyet nem a Jobbik készített - mondta el az ellenzéki politikus pénteken az MTI-nek. A párt alelnöke hozzátette: feljelentést tesznek az ügyben, és egyébként "kormánypárti hekkerre" gyanakszanak.
Az LMP arra biztatja a Szerbiában és Romániában élő magyarokat, hogy vegyenek részt a népszámlálásokon és ott vallják magukat magyar nemzetiségűnek - írja Dorosz Dávid az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Szeptemberben a várt 0,6 százalék helyett 1,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban, ami némi jó fényt vet az egyébként nem túl kedvező növekedési kilátásokra. A múlt havi értéket 0...
A Nemzetgazdasági Minisztérium péntek délután közleményt adott ki az adótörvények 2012-re tervezett várható változásáról, amivel igyekszik cáfolni az eddig kiszivárgott téves sajtóértesüléseket és...
A múlt heti fals letörést követően visszatért 100 pontos kereskedési sávjába az S&P 500, majd pár napon belül immár harmadszor a sávtetőig száguldott a benchmark. A feszültség a hangulatindikátorok...
Csepregi Éva élete legnagyobb ajándékának tartja, hogy a fiával együtt zenélhet. Életük legnagyobb dobására készülnek: decemberben együtt szeretnék teltházassá varázsolni a Sportarénát.
Nem terheli népegészségügyi termékadó a kávét, míg a személyi jövedelemadó és a járulékok szabályainak változása miatti esetleges nettó bércsökkenés ellentételezése érdekében a kormány kompenzációs rendszert alakít ki - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Uzsorázás miatt őrizetbe vett a rendőrség egy szabadkígyósi házaspárt. A gyanú szerint több családnak adtak kölcsön pénzt, a tartozásokra pedig többszörös kamatot számoltak fel.
A cukoripar privatizációja olyan időszakban történt, amikor nem volt piaca a magyar cukornak, hiányzott a belföldi tőke és pénzügyi problémákkal küzdöttek a cukorgyárak - mondta Draskovics Tibor és Raskó György az Országgyűlés cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság ülésén pénteken.
Pénteken folytatódott a közlekedési dolgozók csütörtökön kezdődött 48 órás munkabeszüntetése a görög fővárosban, tiltakozásul a kormány megszorító intézkedései ellen.
A Toyota a saját módszerével száll be az Audi és a Peugeot Le Mans-i dízel csatájába: hibriddel. A következő legendás 24 órás versenyen, 2012-ben már viszont is láthatjuk a prototípus kategóriában induló japán versenyautót.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint a visegrádi országokban minden feltétel adva van ahhoz, hogy a válság utáni időszakban sikeresek legyenek, s az európai gazdasági fejlődés motorjává váljanak.
Nem mindennapi programot talált ki Fluor Tominak barátja Sub Bass Monster. Mivel Tomi az utóbbi időben túlhajszolta magát, a kimerültségtől még az ügyeletre is bekerült, ezért Szabi úgy gondolta, ráfér egy kis lazítás.
A Policy Solutions a Lázár János fideszes frakcióvezető által javasolt parlamenti képviselői díjazás rendszerét hasonlította össze a többi uniós tagállam szabályozásával. A politikai elemző intézet szerint a magyar parlamenti képviselők tiszteletdíja összegszerűen a huszadik, az átlagbérhez viszonyítva viszont az egyik legmagasabb lesz az Európai Unióban.
Néhány héten belül, de legkésőbb novemberben az Országgyűlés elé kerül a köznevelési törvény javaslata - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, miután részt vett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi ülésén.
Az Egyesült Államokban szeptember folyamán a kiskereskedelmi értékesítés 1,1 százalékkal emelkedett, melyre az elmúlt hét hónapja nem volt példa. Az elemzők ennél mérsékeltebb, 0,8 százalékos bővülésre számítottak az augusztusban mutatott 0,3 százalékos bővülés után. Az előzetesen augusztusra vonatkozóan stagnálásól számoltak be.
Továbbra is dinamikusan nő a mobil adatforgalom, amit mutat az is, hogy 2011 második negyedévére megduplázódott 2010 hasonló időszakához képest - hozta nyilvánosságra az Ericsson pénteken.