Szombaton 7 és 19 óra között zárják le a Bem rakpart egyik sávját a Margit híd alatt, vasárnap pedig 7 és 13 óra között teljes szélességben lezárják a Széchenyi rakpart Margit híd alatti szakaszát.
Amszterdam — Alig egy éve van jelen szervezett keretek közt Magyarországon a pankráció, de a magyar bajnok máris nemzetközi porondon mérethette meg magát. Icarus (22) a holland Gabirel Angelfyre-t hívta ki, és a ringen kívül a pankrációban szokásos üzengetéssel borzolták egymás idegeit.
Szakemberek szerint 6-7 ezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és folyamatosan csökken a számuk, mert sokan nyugdíjba mentek, nagy a migráció, ugyanakkor kevesen választják ezt a képzést, így nincs megfelelő utánpótlás.
Arc- és orrcsonttörést, kéztörést, zúzódásokat szenvedett az a két rendőr, akit szerda este négyen bántalmaztak Érden. A rendőrség hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak miatt indított eljárást az elkövetők ellen, és kezdeményezte letartóztatásukat.
Az amerikaiak ezzel két napon belül harmadszor hajtottak végre dróntámadást a tálibok és az al-Kaida fegyvereseinek fellegváraként szolgáló északnyugat-pakisztáni törzsi területeken.
Kihirdette a november elején, Szerbiában sorra kerülő Négy Nemzet Kupájára készülő magyar férfi kézilabda-válogatott keretét Mocsai Lajos szövetségi kapitány.
A péntek délután zárult határidőig öt jelölt adott le ajánlószelvényeket a budapesti 2. számú egyéni választókerületben novemberben esedékes időközi országgyűlésiképviselő-választásra; közülük háromnak már jogerőre emelkedett a jelöltsége a helyi önkormányzat internetes oldalán közölt adatok szerint.
A gyerekek harmada biztos, de iskolatípustól függően akár 70 százalékuk is megtapasztalja az iskolai erőszakot. A gyerekek egyre erőszakosabbak nem csak diáktársaikkal, hanem már a tanárokkal szemben is. Az okokról és a megoldási lehetőségekről tartottak régiós szakmai fórumot Veszprémben.
A péntek délután zárult határidőig öt jelölt adott le ajánlószelvényeket a budapesti 2. számú egyéni választókerületben novemberben esedékes időközi országgyűlési képviselő választásra; közülük háromnak már jogerőre emelkedett a jelöltsége a helyi önkormányzat internetes oldalán közölt adatok szerint.
Magyar befektetők egyelőre nem érdeklődnek, csak külföldiek a Megyeri hídhoz tervezett uszodacentrum felépítése iránt - nyilatkozta Martin György, a vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöke a DIGI Sport pénteki Reggeli Start című műsorában. Az MVLSZ első embere megvédte a helyszínválasztást és bízik a kormányban, melynek szerinte több évtizedes adósságot kellene törlesztenie, különben csak a csodában…
Várhatóan "markánsan feszesebbé" válik jövőre a magyar költségvetési politika, miután a kormány jelentős lépéseket tett a strukturális hiány csökkentésére, a növekedési kilátások miatt azonban nehéz...
1 százalék körüli emelkedésekkel indult a nap az amerikai tőzsdén, mostanra olvadtak a pluszok, de továbbra is emelkedést mutatnak az irányadó indexek a tegnapi záróértékhez képest. A hangulatot a...
A Tyrannosaurus rex gyorsabban növekedett és jóval nehezebb volt, mint azt korábban gondolták a szakemberek, ami azt jelenti, hogy a félelmetes ragadozók meglehetősen falánk tinédzserek lehettek.
Olajtalálatot ért el a MOL a pakisztáni Karak blokkban. A hazai olajtársaság által 40%-ban birtokolt blokkban a Halini-1 kút kezdeti rétegvizsgálata során 1700 hordó 26 API olajnak megfelelő...
Nem tervezi az ügyészség Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter tanúkénti kihallgatását a Sukoró-ügyben. Ezt a szocialista Molnár Csaba írásbeli kérdésére válaszolva közölte Polt Péter. A legfőbb ügyész a parlament honlapján elérhető válaszában hangsúlyozta: ennek törvényi akadálya és nem politikai oka van.
Esztergom polgármesterének tájékoztatása szerint a város képviselő-testülete pénteki ülésén a volt városvezetők életbiztosításának ügyéről és korábbi ingatlanok értékesítési illetékéről hozott visszamenőleges érvényű határozatokat a kétharmados többségű Fidesz-frakció.
Szédületes népszerűségre tett szert a pillanatok alatt az iPhone 4s: szerte a világon boldog tömegek állnak sorba a kevés technikai újdonságot hozó készülékért.
A Mol Nyrt. olajat és várhatóan kísérőgázt is talált Pakisztánban, az ország északnyugati részén található Karak kutatási blokkban - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Budapest — Ki is az igazi megszorítóbajnok? A múlt héten még Gyurcsány Ferencet hoztuk ki győztesnek 885 milliárd forinttal a legutóbbi három miniszterelnök közül, azóta azonban újabb tervezett adókra derült fény.
Szobrot állít a Graphisoft Parkban a legendás Apple-alapító, Steve Jobs emlékére a Graphisoft SE és a Graphisoft Park Kft. - olvasható pénteki dátummal a cég honlapján.
A munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltöttek és a terhességük 6. hónapját elérő nők kivételével minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kell a jövőben - tartalmazza a büntető tárgyú törvények módosítására tett kormányzati javaslat. Az Országgyűlésnek pénteken beterjesztett indítvánnyal a kormány megtiltaná, hogy a jogerősen elítéltek pénzt kapjanak a médiának…
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében azt írja: a javaslat cáfol a sajtóban megjelent több információt is, például az origo.hu hírportál cikkében megjelenteket.
A Mol Nyrt. olajat és várhatóan kísérőgázt is talált Pakisztánban, az ország északnyugati részén található Karak kutatási blokkban - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A brazil versenyző köztudottan gyűjti a nagy versenyzők bukósisakjait, a gyűjteményből pedig péntek óta már a friss világbajnok Sebastian Vettel „bukója” sem hiányzik.
A Kulcsár-ügyben pénteken tanúként meghallgatott egyik banki dolgozó azt mondta, hogy a vádbeli időszakban jelentettek gyanús eseteket, de nem történt semmi.
Fellegi Tamás szerint a bankoknál felszínre kerültek olyan pénzforrások, amelyek jó alapul szolgálnak a közös - állami és pénzpiaci - konstrukciók kidolgozására még az év végéig.
Az olaszliszkai önkormányzat úgy határozott emléknappá nyilvánítják az öt évvel ezelőtt októóber 15-én a településen brutális módon megölt Szögi Lajos halálának napját.
Rengeteg kgfb-szerződés évközbeni törléséhez vezethet a baleseti különadó bevezetése - vélik a Napi Gazdaság által megkérdezett iparági szakértők, akik szerint az adó kivetésének az adócsomag-tervezetben szereplő módja uniós jogelveket is sérthet. A megugró biztosítási díjak miatt a díjelmaradások és biztosítás törlések felfutása várható.
Köztudott, hogy a fogamzásgátló tabletta segít az elhúzódó, fájdalmas menstruáción, de kérdés, hogy cukorbetegek is használhatják-e? Hogyan befolyásolja a betegséget?
Az amerikai gazdaság stagflációs periódus elé néz, mely rosszabb lehet, mint amit a hetvenes években láttunk. Mindez a kötvényhozamok jelentős emelkedését vonhatja maga után - hangsúlyozta a legendás...
Megmarad a teljes, 1,27-szeres szuperbruttósítás a havi bruttó 202 ezer forint fölötti jövedelemrészre - derül ki a 2012. évi adótörvény-módosítási javaslatból. Az az alatti jövedelmeknél viszont csak a bruttó összeg után kell megfizetni a 16 százalékos személyi jövedelemadót. A családi kedvezményre vonatkozó szabályok alapjában véve nem változnak....
Az szja nem lesz egykulcsos, a kávé megússza a chipsadót, a gyümölcsös sör nem. Jön a kötelező biztosítást drágító baleseti adó. Emelkedik több illeték, a válóperé 30 000 forintra, míg egy bírósági peres eljárásé akár másfél millió forint is lehet. A dízel adókedvezménye a tervezettnél kevésbé nő, írja az Index.
A pozitív befektetői hangulat közepette nagy emelkedést mutat a mai kereskedésben az olaj árfolyama, a novemberi szállítású WTI 3,2%-os pluszban, 86,94 dolláron áll. Három hetes csúcsra emelkedett...
Örülnek a biztosítók, hogy az október 30-án esedékes díjhirdetés előtt megszülethet a törvény a baleseti adóról, mert ezzel megszűnik a díjhirdetés körül támadt bizonytalanság. A Biztosítás.hu internetes alkusz információi szerint igaz ugyan, hogy a kormány által benyújtott tervezett szerint 30 százalék lesz az adó, de a díjak várható 5 százalék körüli további esése miatt a tényleges díjemelkedés…