2011. október 14. péntek

okt. 14
11:48
Rekordszinten az ország devizatartaléka (ProfitLine)
A jegybank devizatartaléka 1,7 milliárd euróval meghaladva a félévi összeget szeptember végén rekordmagasságúra, 38,8 milliárd euróra nőtt, ebben szerepet játszott a Európai Bizottságtól a harmadik negyedévben érkező 1,1 milliárd euró nettó transzfer - közölte negyedéves jelentésében pénteken a Magyar Nemzeti Bank.
okt. 14
11:48
Asztalitenisz Eb: Negyeddöntős a Tóth, Póta és a Jakab, Kosiba kettős (Sport365)
A péntekre versenyben maradt három magyar páros közül a tavaly bronzérmes Tóth Krisztina, Póta Georgina és a Jakab János, Kosiba Dániel kettős jutott tovább a délelőtti nyolcaddöntőből a lengyelországi Gdanskban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon.
okt. 14
11:48
Palikot Strasbourgig is elmenne a kereszt miatt (hirado.hu)
"A kereszt nem nemzeti jelkép. Az állam jelképe a koronán lévő sas" - mondta Palikot, akinek kezdeményezésével egyetlen parlamenti párt sem ért egyet.
okt. 14
11:50
Fennmaradhat a papír alapú meleg étkezési utalvány is (HR Portál)
Egyre inkább hajlik a kormány arra, hogy az eredeti elképzelésekkel szemben ne csak a Széchenyi Pihenőkártyán (SZÉP-kártya) lehessen 2012. január elsejétől meleg étkezésre szánt cafeteria juttatást adni -– írta pénteki számában a Világgazdaság. A lap szerint azt azonban még nem tudni, hogy a papír alapú meleg étkezési utalványok kibocsátására ki lesz és ki marad jogosult.
okt. 14
11:50
Szigorú megszorító intézkedéseket tervez a portugál kormány (ProfitLine)
Elkészítette a portugál kormány a 2012-es költségvetés tervezetét, amely egyebek között az áfa emelését és a munkaidő meghosszabbítását irányozza elő - jelentette be csütörtökön késő este sugárzott televíziós beszédében Pedro Passos Coelho miniszterelnök.
okt. 14
11:50
Csúszópénz-ügy: gyanúsított lett Pálháza polgármesteréből (hirado.hu)
A gyanú szerint a városvezető Kőkapun találkozott egy vállalkozóval, akinek "bizalom megerősítése céljából" 200 ezer forintot adott át.
okt. 14
11:51
Adómentességet kapnak azok a nyugdíjasok, akik... (Pénzcentrum)
Egy, a kormány előtt lévő törvényjavaslat alapján 16 százalékos személyijövedelemadó-kedvezményt kapnának azok a szolgálati nyugdíjasok, akik tartalékosként visszatérnek a honvédség kötelékébe - mondta az InfoRádiónak Hende Csaba honvédelmi miniszter. A tartalékos állományt kétezerről nyolcezer fősre növeli a Honvédelmi Minisztérium a következő években....
okt. 14
11:52
A végleges adatok alapján is 3% az euróövezeti inflácó (ProfitLine)
Az euróövezetben az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek szeptemberben fogyasztói árak, éves szinten 3,0 százalék volt az infláció - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
okt. 14
11:52
Üdvözli a Fidesz lépését a Jobbik (hirado.hu)
Novák Előd örül annak, hogy a Fidesz "végre kihátrált a kommunista bűnösök luxusnyugdíjai mögül".
okt. 14
11:54
Gyász: "Keynote" öltözékkel emlékszik a világ Steve Jobsra (hirado.hu)
A világ az Apple társalapítójára emlékezik. Október 14-én a tisztelgők fekete garbót, kopott farmert és fehér teniszcipőt viselnek.
okt. 14
11:57
Bankok: ha baj van, az osztrákok az oroszokkal is leülnek (Privátbankár)
A Volksbank-csoport vezető osztrák bankja romániai leánya miatt van bajban, de az állam kisegíti. A magyar leánycégét még időben elpasszolta az oroszoknak
okt. 14
12:00
Brad Pittet nem hallgatja ki az NNI (HírTV)
Jelenleg nincs olyan adat, amely indokolttá tenné Brad Pitt kihallgatását a lefoglalt fegyverekkel kapcsolatban - jelentette ki az MTI-nek Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője pénteken, cáfolva a Blikk információját.
okt. 14
12:00
Szakszervezetbe tömörülhetnek és sztrájkolhatnak a mianmariak (Metropol)
Fél évszázad után ismét szakszervezetekbe tömörülhetnek és sztrájkolhatnak mostantól a mianmariak a héten életbe lépett törvény értelmében, amelyet üdvözölt mind az ellenzék, mind az ENSZ.
okt. 14
12:00
Száz kérdés Matolcsynak (Metropol)
Száz, írásbeli választ igénylő kérdést tettek fel Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek az MSZP-s képviselők.
okt. 14
12:00
Újra alakíthatnak szakszervezetet a mianmariak (hirado.hu)
Egy héten életbe lépő törvénynek köszönthetően ötven év után újra szakszervezetekbe tömörülhetnek és sztrájkolhatnak a dolgozók.
okt. 14
12:00
A Tóth-Póta és a Jakab-Kosiba páros is nyolc közé jutott az asztalitenisz Eb-n (ATV)
A péntekre versenyben maradt három magyar páros közül a tavaly bronzérmes Tóth Krisztina, Póta Georgina és a Jakab János, Kosiba Dániel kettős jutott tovább a délelőtti nyolcaddöntőből a lengyelországi Gdanskban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon.
okt. 14
12:00
Nem csupán benzinmotor hajtja a következő Honda NSX-et (Auto Pult)
A japánok megerősítették, hogy az NSX nem csupán egy szép emlék marad a múltból, egy ikonikus sportautó, amelyet sosem feledünk, hanem a jövőben sem kell lemondanunk a kompromisszummentes sportautóként aposztrofálható típusról. A Honda kutatói és fejlesztői részlegének vezetője, Mibe Toshihiro a híres brit Autocar magazinnak mondta el, hogy a legendás NSX utódjának fejlesztése már gőzerővel…
okt. 14
12:02
Személyeskedő szóváltással indult az esztergomi ülés (hirado.hu)
Zárt ajtók mögött kezdték a megbeszélést a képviselők Esztergomban, de kiderült, hogy adásban maradt az internetes rádió...
okt. 14
12:04
Jó kezdés után jó folytatás az európai tőzsdéken (hirado.hu)
Fél százalék körüli nyereséggel kezdő indexek pénteken a nyitás után már egy százalék körüli nyereséget halmoztak fel.
okt. 14
12:06
A kilövőállásba szállították a Szojuzt Francia-Guyanán (hirado.hu)
A Szojuzt pénteken vontatták ki az összeszerelésre szolgáló épületből az új kilövőállásra, melyet kifejezetten ezen rakétáknak fejlesztettek ki
okt. 14
12:09
Elég a börtöncelebekből! (Gondola)
Könyvet írt a viszkis rabló, tévéshow-t csinált börtönéletéből a popénekesnő, televízióban magyarázkodott a halálraszúrt kézilabdázó támadója.
okt. 14
12:09
Elárulta az NGM: szakmai tanácsokat ad az IMF (Portfolio)
Ezekben a napokban Magyarországon tárgyal a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége, jövő héten véglegesítik a kormánnyal történt megbeszélések eredményét - írja a Népszabadság. A kormány az önkormányzati...
okt. 14
12:09
Vesztegetéssel gyanúsítják Pálháza polgármesterét (Blikk)
okt. 14
12:11
4 millió új iPhone találhat gazdára egyetlen hétvége alatt (Portfolio)
Mától vásárolható meg a legújabb iPhone, ami már az előzetes rendelések alapján is az Apple legsikeresebb termékének számított. A becslések szerint 2-3 millió darabot értékesíthetnek az iPhone 4S...
okt. 14
12:12
Videó: Esküvő miatt eregettek a színészek (Blikk)
okt. 14
12:15
Változnak az akciók a Budapest Bankál és az Ersténél (Privátbankár)
A Budapest Banknál a lakossági, az Ersténél a vállalati betétek kondíciói változnak.
okt. 14
12:17
Baleset, hogy a sarcot baleseti adónak hívják (Privátbankár)
A baleseti adót nyugodtan hívhatjuk kötelező adónak eztentúl, az ugyanis nem a balesetezőket, hanem minden autóst egyaránt sújt - kétszeresen is. Az eddig sem volt kérdés, hogy ha egy szem baleset sem történik, a biztosítóknak akkor is fizetnie kell. Átlagosan 5000 forinttal lesz drágább a kgfb - de milyen alapon? Az NGM reagált
okt. 14
12:18
Milliókat játszott el Gera volt csapattársa (BorsOnline)
John Hartson, a West Brom korábbi csatára őszintén beszélt szenvedélybetegségéről, és a hererákjáról. Volt, hogy Gera Zoltán korábbi csapattársa 100 millió forintnak megfelelő fonttal tartozott.
okt. 14
12:18
Vese velővel (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db sertésvese 40 dkg sertés agyvelő 15 dkg füstölt tarja 15 dkg parasztkolbász 15 dkg kolozsvári szalonna 3 közepes fej vöröshagyma 1 db paradicsom 1 db paprika 2 dl száraz fehérbor 2 evőkanál liszt só bors pirospaprika
okt. 14
12:18
Baleseti adó, emelkedő illetékek - ezt tervezi a kormány (Infostart)
30 ezer forint illeték a válásért, 30 százalékos baleseti adó, extra adó a földdel spekulálóknak és emelkedő chipsadó - ezek is szerepelnek a jövő évi adótörvény tervezetben, amely egyelőre nem nyilvános, az Origo azonban megszerezte a dokumentumot.
okt. 14
12:18
Még a földbe csapódás előtt katapultált (HírTV)
Lezuhant egy katonai repülőgép Kínában egy légibemutatón. A pilóta még a földbe csapódás előtt katapultált, a balesetben senki sem sérült meg.
okt. 14
12:18
NGM: szakmai tanácsokat ad az IMF (Alternatív Energia)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországon tárgyaló szakértői az önkormányzati rendszer nemzetközi tapasztalatait tekintik át partnereikkel - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
okt. 14
12:18
Nem hallgatják ki a magyar hatóságok Brad Pittet (hirado.hu)
Az NNI szóvivője azt mondta: egyelőre nincs olyan adat a birtokukban, ami miatt a filmszínészt ki kellene hallgatni.
okt. 14
12:18
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
okt. 14
12:18
A címvédő Dortmund utolérné a szökni vágyó Brement (Agroinform)
A második helyen álló Werder Bremen vendége a címvédő Borussia Dortmund lesz a Bundesliga 9. fordulójának péntek esti mérkőzésén.
okt. 14
12:19
Ennyi még sose volt: csúcson a devizatartalék (Privátbankár)
Idén szeptemberben soha nem látott magasságokba, 38,8 milliárd euróra emelkedett az MNB hivatalos devizatartalékainak nagysága
okt. 14
12:20
Rohác a hűvösön marad (HírTV)
Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtöki végzésében előre kitervelten elkövetett emberölés miatt indult büntetőügyében Josef Rohác előzetes letartóztatását.
okt. 14
12:20
Washington Post: Orbán nem kívánja a demokráciát (Alternatív Energia)
Az amerikai nagykövet szeretné hivatalosan is kifejezni az Orbán Viktor kormányzásával szemben fennálló washingtoni aggodalmakat, de a magyar miniszterelnök augusztus óta túl elfoglalt ahhoz, hogy találkozzon Eleni Tsakopoulos-Kounalakisszal - írja a Wahington Postra hivatkozva a Népszabadság.
okt. 14
12:20
Pattanásból veseleállás: egy mellékhatás-per tanulságai (hirado.hu)
A lány veséje a pattanásokra szedett gyógyszer miatt állt le, milliós kártérítést kap, a gyógyerészek civil segítséget kérnek a mellékhatás-figyeléshez.
okt. 14
12:20
A katari sportakadémia kitiltotta a nőket (Agroinform)
Nem látták volna szívesen a katari sportakadémián a világbajnoki bronzérmes magasugrónőt - az arab világban továbbra is jelen vannak a nők sportolását akadályozó szokások.
okt. 14
12:21
Szakmai tanácsért fordult a kormány az IMF-hez (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországon tárgyaló szakértői az önkormányzati rendszer nemzetközi tapasztalatait tekintik át partnereikkel - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére pénteken.
okt. 14
12:21
Vívó-vb: Az ausztrálok ellen melegítettek a magyar kardozók (Sport365)
Az ausztrálok elleni könnyed győzelemmel kezdte meg pénteki szereplését a magyar férfi kardválogatott a cataniai vívó-világbajnokságon.
okt. 14
12:22
Száz kérdést szegezett Matolcsynak az MSZP (hirado.hu)
Tóbiás József szerint a kérdések rávilágítanak, hogy a kabinet által hirdetett "gazdasági szabadságharcnak" egy szűk réteg kivételével csak vesztesei vannak.
okt. 14
12:23
1-1,5 éven belül áll helyre az OMV líbiai olajtermelése (ProfitLine)
Az OMV osztrák olaj- és gázipari cég líbiai olajtermelése 12-18 hónapon belül éri el a februárban kezdődött népfelkelés előtti szintet - közölte az osztrák vállalat szóvivője pénteken.
okt. 14
12:24
Március óta 3000 áldozata van a megtorlásnak Szíriában (hirado.hu)
Az ENSZ felmérése szerint a háromezer áldozat közül 187 gyermek, ezen kívül ezrek vannak őrizetben, tűntek el vagy kínozták meg őket.
okt. 14
12:25
1 százalék feletti nyereségben az európai indexek (ProfitLine)
Pozitív kezdés után tovább erősödtek az európai tőzsdeindexek péntek délelőtt.
okt. 14
12:27
Még van remény az olcsóbb kötelező biztosításra! (Portfolio)
A napokban beterjesztésre kerülő tervezet szerint a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását 30%-os baleseti különadó is terhelné, mely a biztosítótársaságok által kívánatosnak tartott...
okt. 14
12:30
Alvó lánya mellett lőtte le feleségét (Blikk)
Féltékenységből végzett 19 évvel fiatalabb feleségével egy 70 éves osztrák férfi, majd saját magát is megölte. A gyilkosságnál a házaspár 14 éves lánya is jelen volt.
okt. 14
12:33
NGM: ingyen tanácsot oszt az IMF, nem hitelt (Privátbankár)
Magyarországon tárgyal a Valutaalap küldöttsége a kormánnyal. Nem hitelt kérünk: az önkormányzati rendszer átalakításához kér segítséget az ország
okt. 14
12:36
Zaklatója nejeként találtak a rendőrök az áldozatra (BorsOnline)
28 éven át kereste a kínai rendőrség azt a férfit, aki megölelt egy nőt annak beleegyezése nélkül. A bűnözőt végül az állítólagos áldozat oldalán találták meg.

Keresés