2011. október 16. vasárnap

okt. 16
10:00
A cégek 70%-a veszélyben van (ProfitLine)
Jóllehet a magyar cégek 70 százaléka tart attól, hogy elveszít adatokat, háromnegyedük semmilyen szoftveres védelmet nem alkalmaz a mobileszközökön.
okt. 16
10:03
Emberi csontokat ásott ki egy férfi a kertjében (Blikk)
okt. 16
10:12
Vigyázat: Romániában büntetnek, ha nyári gumival balesetet okoz az ember (Infostart)
Romániában elvileg november elsejétől kötelező a téli abroncsok használata, nem tudni azonban ki, mikor és milyen módon ellenőrzi a járművek téliesítését, az autóst pedig csak akkor büntetik, ha csúszós úton nyári gumival okoz balesetet.
okt. 16
10:12
Vettel világbajnokként is győzött (Infostart)
A már világbajnok Sebastian Vettel nyerte a Formula-1-es Dél-koreai Nagydíjat.
okt. 16
10:12
Soha nem látott győzelemmel térhet vissza (HírTV)
Véget ért a szlovákiai jobbközép kormánykoalíció szűk másfél éves működése, aminek eredményeképpen 2012. március 10-én Robert Fico soha nem látott győzelemmel térhet vissza a hatalom csúcsára. A mostani kormány egyértelműen saját maga alatt vágta a fát, aminek a betetőzése a keddi parlamenti szavazás volt, ahol végleg megbukott Iveta Radicová.
okt. 16
10:12
Hatalmas építmény- és telekadó-emelés várható (ATV)
Akár ötszörösére is emelkedhet jövőre az építmény- és a telekadó. Az adótörvények javaslatában ugyanis az szerepel, hogy megszűnik a négyzetméterkorlát. Helyette az ingatlan forgalmi értéke adja az adóalapot, amire az önkormányzatok akár évi háromszázalékos adót is kivethetnek. Ezzel együtt több kedvezmény is megszűnne. Ez sokak szerint bújtatott vagyonadó, amely ellen a Fidesz ellenzékben erősen…
okt. 16
10:14
Stoner másodszor világbajnok (Infostart)
Casey Stoner az Ausztrál Nagydíjon aratott sikerének köszönhetően pályafutása során másodszor végez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto GP kategóriájának élén.
okt. 16
10:14
Népszámlálás: ma éjfélig lehet interneten kitölteni a kérdőíveket (ATV)
Ma éjfélig lehet interneten kitölteni a népszámlálás lakás- és személyi kérdőíveit; internetes adatközlésre a lakáskérdőíven szereplő azonosítókód alapján van lehetőség.
okt. 16
10:16
Medvegyev: Putyinnal nem térünk vissza a múltba (ATV)
Dimitrij Medvegyev orosz elnök szerint Oroszország nem a tekintélyelvűség felé billen, hanem a nyugatétól eltérő demokráciamodell felé tart. "Magunknak kell megteremtenünk modern politikai rendszerünket", s "nem pedig azt, amilyet diktálni akarnak nekünk".
okt. 16
10:18
Vettel ismét győzött (Blikk)
okt. 16
10:20
Videó: Elkaptak minket a Gripenek! (Blikk)
okt. 16
10:21
Megszámláltatunk, majd régiókba soroltatunk... (Gondola)
Magyarul beszélünk, s a történelmi magyar egyházakat hisszük, tudjuk és akarjuk a magunkénak.
okt. 16
10:23
Országgyűlés: Cél a meggyőzés, és nem a legyőzés… (Gondola)
Megvédeni a legszegényebbeket, és lesújtani a törvény szigorával: börtön vár az uzsorásokra.
okt. 16
10:30
Több mint két évig tart a közigazgatás átalakítása - a nap hírei (Infostart)
Felülvizsgálja a gyanús szerződéseket a kórházi rendszer átalakításánál az egészségügyi államtitkárság. A tervek szerint csak az euróövezeti válságkezelés alapelveiről dönt majd az Európai Tanács október 23-án. Világszerte tüntetéseket tartottak a gazdasági válság és a munkanélküliség elleni tiltakozó mozgalom felhívására. A nap legfontosabb hírei október 15-én.
okt. 16
10:30
Emiatt majdnem meghaltak (HírTV)
Kigyulladt egy családi ház melléképülete vasárnap reggel a Somogy megyei Vízváron; egy férfit súlyos égési sérülésekkel, a fiát füstmérgezéssel szállították kórházba – közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség.
okt. 16
10:30
Jó hír a vaterázóknak - van esély a revizorok ellen (Adózóna)
Van egy jó hír és egy rossz hír a „Vaterásoknak”. A jó hír az, hogy a jogalkotó egyértelművé tette, hogy az elmúlt években az adóhatóság törvénysértően minősítette üzletszerűnek az Szja törvény szempontjából a magánszemélyek aukciós portálon történő ingó értékesítéseit. A rossz hír az, hogy 2012-től változnak az ingó értékesítés üzletszerűségére vonatkozó feltételek. Mit jelent mindez a…
okt. 16
10:31
Arnesen első és utolsó meccsére készül vezetőedzőként Freiburgban (Agroinform)
A Bundesliga 9. fordulójában a Hamburg kispadján még a sportigazgató foglal helyet Freiburgban, míg a Hannover visszavágna a Kölnnek a múltkori zakóért.
okt. 16
10:32
Időközi választás négy helyen (HírTV)
Négy helyen tartanak vasárnap időközi választást. Abaújszolnokon, Héderváron és Kisherenden polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak. Püspökladányban pedig negyedszerre járulhatnak az urnához a szavazásra jogosultak.
okt. 16
10:33
Csalódott csapatok találkozója az Emiratesben (Agroinform)
Gera Zoltán már felépült sérüléséből, de Roy Hodgson még nem veti élesben a Wolverhamptont fogadó West Bromwich Albionban.
okt. 16
10:33
Férfi vízilabda ob I - Nyert a Honvéd, a Vasas és az FTC (Sport365)
A férfi vízilabda ob I szombati játéknapján a Honvéd a Debrecent győzte le, a Vasas az OSC gárdája felett diadalmaskodott, a Fradi Kaposváron tudott nyerni.
okt. 16
10:35
Musical készül Justine Heninről (Agroinform)
Különös módon, egy személyre szabott musical előadással szeretnének örök emléket állítani Belgiumban az egykori világelső teniszezőről, Justine Heninnek.
okt. 16
10:35
Vettel újra a csúcson, világbajnok a Red Bull (Sport365)
Sebastian Vettel óriási fölénnyel nyerte a Koreai Nagydíjat, és bebiztosította a Red Bull konstruktőri világbajnoki címét.
okt. 16
10:36
Fertőző a szupermodell! (Blikk)
Steven Soderbergh járványdrámájában a vírus senkit se kímél, hollywoodi sztárok, és egy szupermodell is áldozatul esnek, de az a néző sem lesz könnyű helyzetben, aki köhögni merészel
okt. 16
10:39
Felpörög a héten a gyorsjelentési szezon (Portfolio)
Teljes gőzzel beindul a héten Amerikában a harmadik negyedéves vállalati jelentési szezon, elsősorban a bankok és a technológiai cégek kerülnek sorra. Az európai gyorsjelentések közül a Nokia...
okt. 16
10:48
Rossz idők jönnek az uzsorásokra (HírTV)
Hétfőn az uzsora-bűncselekmény szigorúbb szankcionálásáról dönthet az Országgyűlés, majd a képviselők megkezdik annak a fideszes javaslatnak a tárgyalását, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak. Kedden a parlament megvitatja a nemzeti és etnikai kisebbségek…
okt. 16
10:48
Dél-koreai Nagydíj: Vettel győzött, a Red Bull megvédte vb-címét (ATV)
A már világbajnok Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Dél-koreai Nagydíjat. Az osztrák istálló három futammal a zárás előtt megvédte csapat világbajnoki címét.
okt. 16
10:57
Bayer Zsolt két cigánygyerek bűntettéről (Gondola)
okt. 16
10:57
Nem "egyirányú utca" a frankgyengülés, itt az új sztárdeviza! (Portfolio)
A héten nem fokozódott a svájci frankellenes hangulat a nemzetközi devizapiacokon, hanem inkább semleges megítélést mutat a pozícionáltság, azaz egy héttel ezelőtti cikkünknek megfelelően még nem...
okt. 16
10:59
Majka sitten: kábelt lopott a metróból (Gondola)
okt. 16
11:06
Éjfélig lehet interneten kitölteni a népszámlálási kérdőíveket (Infostart)
Vasárnap éjfélig lehet interneten kitölteni a népszámlálási kérdőíveket. Erre a lakáskérdőíven szereplő azonosítókód alapján van lehetőség.
okt. 16
11:06
Pornográf tartalom: bevethetik az adót (HírTV)
25 százalékos adóval sújtanák a pornográf tartalmakat és az internetes szolgáltatókat egy fideszes törvényjavaslat szerint. A tervezetet L. Simon László nyújtotta be.
okt. 16
11:06
Beindult a BUX a héten - tények, okok (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde az elmúlt hetet is erősödéssel zárta, ez már sorozatban a harmadik hét, amikor emelkedett az index; a megelőző héthez képest ráadásul több mint kétszeres mértékben.
okt. 16
11:06
Itt a lista: kegyetlen gyilkosokat enged szabadon Izrael Salitért cserébe (ATV)
Az izraeli büntetés-végrehajtás vasárnap kora reggel közzétette azoknak a palesztin raboknak a listáját, akiket első lépésben szabadon bocsátnak az öt éve elrabolt katonáért, Gilad Salitért cserébe – írja a Jerusalem Post, megjegyezve, hogy az izraeli törvények értelmében a kormány köteles 48 órát biztosítani az állampolgárok számára, hogy fellebbezzenek a foglyok szabadon bocsátása ellen.
okt. 16
11:06
Felemás milánói szereplés, magabiztos spanyol élcsapatok - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
okt. 16
11:06
Prukner harcra számít, Szpisljak segítséget kér (Agroinform)
Vasárnap két mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 12. fordulója. A még nyeretlen sereghajtó Zalaegerszeg a 14. helyezett Újpest otthonába látogat.
okt. 16
11:08
Baromfik, víziszárnyasok és vagyonkimentés - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
Baromfik, víziszárnyasok és vagyonkimentés.
okt. 16
11:08
Így néz ki Michael Jordan magánrepülőgépe - fotó (Agroinform)
Egykoron külső segítség nélkül is ő volt a levegő ura, ma viszont már ő is a technika vívmányait hívja segítségül.
okt. 16
11:10
Dawson felöklelte Hopkinst, aki nem bírt felállni - videó (Agroinform)
Chad Dawson hódította el a WBC világbajnoki övét a 46 éves Bernard Hopkins elleni mérkőzésen Los Angelesben. Az összecsapás már a második menetben véget ért, amikor Dawson felkapta Bernard Hopkinst, és a földre dobta, aki ezekután nem is tudta folytatni a meccset.
okt. 16
11:12
Szja: nézze meg, mennyit vihet haza jövőre! (Privátbankár)
Nézze meg, mennyi marad a borítékban az új adószabályok mellett!
okt. 16
11:15
Lázár szorít a gyeplőn! (Gondola)
Lázár János nemcsak a polgármesteri, hanem a kórházigazgatói állást is összeférhetetlennek tartja a parlamenti képviselői mandátummal.
okt. 16
11:15
Kivégeztek két drogkereskedőt (Blikk)
okt. 16
11:15
Megy a birkózás a frank piacán, itt az új sztárdeviza! (Portfolio)
A héten nem fokozódott a svájci frankellenes hangulat a nemzetközi devizapiacokon, hanem inkább semleges megítélést mutat a pozícionáltság, azaz egy héttel ezelőtti cikkünknek megfelelően még nem...
okt. 16
11:24
Több tucat embert vettek őrizetbe a New York-i tüntetésen (Infostart)
Hetvenegy embert vettek őrizetbe a rendőrök New Yorkban, közülük negyvenkettőt a Times Square-en szombaton a "felháborodottak" világnapjának alkalmából tartott tüntetéseken.
okt. 16
11:24
Megtalálták, majd a halottasházba szállították (HírTV)
Férfi és női csontokat talált lakóháza udvarának tereprendezése közben egy férfi Csengődön, az orvos szakértő véleménye szerint a két ember ötven éve kerülhetett a földbe - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
okt. 16
11:24
Mesterházy: nem lehet politikai fegyver a nemzeti kultúra! (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila szerint a nemzet létének egyik legfontosabb pillére a nemzeti kultúra, amelyet nem politikai fegyvernek kellene használni.
okt. 16
11:24
Durva adóbírságokat szabnak ki jövőre (ATV)
Valóságos luxus lesz jövőre az adócsalás, bizonyos esetekben ugyanis radikálisan megemelkednek a büntetési tételek – írja a Napi Gazdaság.
okt. 16
11:24
A MOB együttműködik a japán olimpiai bizottsággal (Agroinform)
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt csütörtökön aláírta a Japán és Magyarország közötti sportegyüttműködést.
okt. 16
11:26
"Arkhimédész óta a legnagyobb feltaláló" (ATV)
Nyolcvan éve, 1931. október 18-án halt meg Thomas Alva Edison, minden idők egyik legnagyobb, legtermékenyebb és legismertebb feltalálója. Nevéhez ezernél több szabadalom fűződik, volt olyan időszak életében, amikor ötnaponta jelentett be új találmányt.
okt. 16
11:33
Megkéseltek egy fiatalt a HÉV-megállónál (Blikk)
okt. 16
11:33
Súlyos bírságok magyar cégeknek: ki kapta a legtöbbet? (Pénzcentrum)
Az év első felében összesen 10 466 munkáltatónál végeztek munkavédelmi ellenőrzést a hatóságok, és 83,6 százalékuknál tapasztaltak szabálytalanságot. Az esetek körülbelül felénél a munkavállalók veszélyeztetése miatt az intézkedések azonnali végrehajtását kellett elrendelni - derül ki a feketelista.hu adataiból....

Keresés