2011. október 19. szerda

okt. 19
6:38
Létezésre ítélt emberek nyomasztó haláltánca (Spa Trend Online)
Nincs nagy romantikus szenvedély, nincsenek önáltató, nagy hazugságtirádák, a Radnóti Színház Vágyvillamos című produkciójában, mint például voltak Szász János A vágy villamosa című emlékezetesen elsőrangú előadásában Nyíregyházán. Zsótér Sándor rendező nem utó-csehovi műként játszatja Tennessee Williams darabját, hanem inkább Becketthez, vagy a még későbbi abszurdokhoz közelít.
okt. 19
6:38
Közös fegyverkísérletre invitálta Moszkvát Washington (hirado.hu)
Az Egyesült Államok felajánlotta Oroszországnak, hogy kapcsolódjon be saját radarjaival és egyéb érzékelőivel az amerikai rakétavédelmi rendszer tesztrepüléseibe.
okt. 19
6:38
Történelmi csúcsra nőtt a benzin ára (ATV)
Mától két forinttal drágábban tankolhatunk benzint, hárommal drágábban gázolajat. A kutaknál óriási különbségek is lehetnek.
okt. 19
6:40
Még sose toloncolt ki ennyi embert az Egyesült Államok (ATV)
Csaknem 400 ezer embert toloncolt ki az Egyesült Államokból a bevándorlási és vámhivatal (ICE) a szeptemberben véget ért, előző pénzügyi évben - jelentette ki kedden Washingtonban Jim Morton, a hivatal igazgatója.
okt. 19
6:42
Egyszerre két fokozattal minősítette le Spanyolországot a Moody's (ATV)
Egyszerre két fokozattal rontotta Spanyolország kormánykötvény-adósságának osztályzatát a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a spanyol gazdaság változatlanul érzékeny a piaci stresszre és az ezzel járó eseménykockázatokra.
okt. 19
6:44
Gyilkolt a Munkáspárt - 24 halott (ATV)
A szerdai támadás az ország történelmének egyik legvéresebb, összehangolt merénylete - egy nappal korábban rendőröket robbantottak fel.
okt. 19
6:45
Törzstőke leszállítása: hogyan kell jól csinálni? (Adózóna)
Egy cég törzstőkéjének leszállításával kapcsolatban számos kérdés felmerül. Összegyűjtöttük a legfontosabb feltételeket, tennivalókat, lehetőségeket - példákkal.
okt. 19
6:45
Itt a külföldi figyelmeztetés: Magyarország megítélése forog kockán (Portfolio)
Az elmúlt pár napban újra felfigyelt Magyarországra a nemzetközi sajtó és külföldi elemzői körök, és sajnos ezúttal nem túl biztató fejleményeket emelnek ki beszámolóikban. Elsősorban ugyanis a...
okt. 19
6:48
Meztelenül ne shortoljunk! (ProfitLine)
Az Európai Unió megállapodott abban, hogy szigorúbb szabályozást vezet be a részvények és kötvények shortolására, valamint megtiltja az államadósságok törlesztésleállási kockázata ellen köthető határidős biztosítási cserekontraktusok (CDS) úgynevezett "meztelen" short eladását.
okt. 19
6:54
Ölni ment a tettes a Z. Nagy családhoz - durva fotók +18! (BorsOnline)
Kárándi Béla nyugalmazott alezredes a 90-es évek legnagyobb, legvéresebb bűncselekményeinél, közlekedési baleseteinél helyszínelt.
okt. 19
6:54
Pénzeső hullik rájuk, 4,5 milliárd a kosárban (Behaviour)
Közel 4,5 milliárd forint támogatásról döntött legutóbbi ülésén a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége, amely a társaságiadó-kedvezményből igénybe vehető támogatásokra beérkezett pályázatokat bírálta el.
okt. 19
6:54
Vesztésre áll a régészet (Spa Trend Online)
A régészek számára még kedvezőtlenebb formában változtatta meg a Parlament Kulturális és Sajtóbizottsága az örökségvédelmi törvény módosító indítványát tegnap. E szerint a földmunkával járó építkezések kapcsán a beruházó költségére elvégzendő leletmentő régészetei feltárások összege nem haladhatja meg a 200 millió forintot.
okt. 19
6:54
Történelmi csúcson az üzemanyagok ára (hirado.hu)
A Mol Nyrt. legutóbbi emelése után a benzin átlagára 398 forintra, a gázolajé pedig 395 forintra nőtt.
okt. 19
6:54
Las Vegas: az eddigi legkeményebb vita a republikánus jelöltek között (ATV)
Minden eddiginél keményebb, időnként udvariatlansággal és személyeskedéssel tarkított vitát folytattak kedd este Las Vegasban az amerikai republikánus elnökaspiránsok, a legélesebb támadásokat most is a két, egymással holtversenyben álló listavezető, Mitt Romney és Herman Cain kapta riválisaitól.
okt. 19
6:56
Chelsea vár a magyarokra (Behaviour)
A Köteles Lászlót és Tőzsér Dánielt is foglalkoztató Genk a Chelsea-hez látogat a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A belga csapat eddig gólt és pontot sem szerzett a BL-ben, meglepetés lenne, ha megszakadna ez a sorozat.
okt. 19
6:56
A hármascsillag szépsége (Spa Trend Online)
Nők, szépség, tudomány.
okt. 19
6:57
Súlyos sérüétek egy budapesti balesetben (Blikk)
okt. 19
6:59
Új csúcson az üzemanyagárak (Blikk)
okt. 19
7:03
Zuhant az Apple a negyedéves eredményekre (Portfolio)
Tegnap, az amerikai tőzsdék zárását követően tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését az Apple, amire a befektetők első reakciója negatív volt, az árfolyam közel 7%-ot esett a zárás utáni...
okt. 19
7:12
Leminősítette Spanyolországot a Moody's (Infostart)
Egyszerre két fokozattal rontotta Spanyolország kormánykötvény-adósságának osztályzatát a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a spanyol gazdaság változatlanul érzékeny a piaci stresszre és az ezzel járó eseménykockázatokra.
okt. 19
7:12
Logitech G9X egér és G105 billentyűzet, játékosoknak (PCWorld)
Call of Duty: MW3-köntösben érkeznek az új perifériák.
okt. 19
7:12
Pecsétekkel izgatták fel Fanni nővért (BorsOnline)
A világhírű rendező, Jirí Menzel Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéből merített ihletet a Jóban Rosszban. A sorozatban ugyanis újraálmodták a fülledt erotikával töltött pecsételős jelenetet.
okt. 19
7:12
Már a fűszerpaprika is kínai (HírTV)
Az élelmiszer-feldolgozók java része kínai fűszerpaprikát használ Magyarországon, emiatt a magyar össztermelésnek megfelelő, nagyjából kétezer tonnányi távol-keleti ételízesítőt importálnak – írja a Magyar Nemzet. Még a Szegedi Paprika Zrt. sem szegedi paprikát forgalmaz.
okt. 19
7:12
London miatt nem kell aggódni (Behaviour)
MolnárZoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint reális eredmények születtek a hétvégén befejeződött olimpiai kvalifikációs torna- és vívó-világbajnokságon, illetve a gdanski asztalitenisz Európa-bajnokságon. A sportvezető nem érzi úgy, hogy aggódni kellene az eredmények miatt.
okt. 19
7:12
Nyolc emberrel végzett egy pokolgép Törökországban (hirado.hu)
A robbanás öt rendőrt és három civilt, köztük egy kétéves kislányt ölt meg - közölték a török biztonsági erők.
okt. 19
7:12
Az IMF cáfolta Kósát: a kormány kérte a segítséget (ATV)
Kósa Lajos szavaival ellentétben nem csak úgy "idejött" az IMF, hanem a kormány kérte a segítséget – nyilatkozta a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője, Iryna Ivaschenko.
okt. 19
7:14
Elcsalta és megkínozta Esztert volt kedvesének családja (BorsOnline)
Egy órán át verték, tövig vágták a haját Matyék Eszternek, mert viszonya volt egy 44 éves családapával. A férfi felesége és lánya közölte a lánynyal, választhat: felgyújtsák vagy elássák.
okt. 19
7:14
Győr multifunkcionális csarnokot akar (Behaviour)
November végére készülhet el a tanulmány arról, mennyi pénzből és mekkorára lehetne átépíteni a győri Magvassy Sportcsarnokot - közölte az MTI érdeklődésére Borkai Zsolt polgármester.
okt. 19
7:14
Tízmilliárdok folynak be a filmes bérforgatásokból (hirado.hu)
Az elmúlt évben összesen tíz külföldi produkció készült Magyarországon összesen 23 milliárd forintos költséggel.
okt. 19
7:14
Tüntetnek a hallgatók, Hoffmann szerint hiába (ATV)
Továbbra sincs egyetértés a felsőoktatási koncepcióról a Hallgatói Önkormányzat és a szaktárca között. Az önköltséges oktatás és a hallgatói szerződések ügyében nem tudnak megegyezni. Ezeket ugyanis a diákok elfogadhatatlannak tartják, a szaktárca azonban közölte, néhány részlettől eltekintve nem tud engedni elképzeléséből.
okt. 19
7:15
Ő lehet a leggonoszabb hős (Blikk)
okt. 19
7:16
Több mint százan haltak meg Közép-Amerikában az esőzések miatt (hirado.hu)
Guatemalában és Salvadorban helyenként 1200 milliméter csapadék esett, ami háromszorosa a megszokottnak.
okt. 19
7:18
Egy napra a fogyatékkal élőké volt a Vidám Park (hirado.hu)
Kedden egész nap csak fogyatékkal élőket és az őket segítő embereket engedtek be a budapesti Vidám Parkba, ráadásul ingyen.
okt. 19
7:20
Spéci telefonok, tömött borítékok - kitálalt Hunvald sofőrje (hirado.hu)
Laptoptáskában átadott milliós kenőpénzekről és egyszer használatos mobilokról is mesélt történeteket Hunvald György sofőrje a VII. kerületi panamázás miatt indult perben.
okt. 19
7:21
Új csúcson a benzin és a gázolaj! (ProfitLine)
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.
okt. 19
7:21
Kisebbet szólt most az Apple jelentése (Portfolio)
Tegnap, az amerikai tőzsdék zárását követően tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését az Apple, amire a befektetők első reakciója negatív volt, az árfolyam közel 7%-ot esett a zárás utáni...
okt. 19
7:27
Megállapodás az euróövezeti mentőalap forrásainak megemeléséről (Infostart)
Londoni lapértesülés szerint Franciaország és Németország megállapodott abban, hogy 2000 milliárd euróra emelik az euróövezeti mentőalap, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz forrásait.
okt. 19
7:30
Felszámolták a zuglói hajléktalantelepet (HírTV)
Illegális hajléktalantelepet dózeroltatott le kedden Zugló vezetése. Papcsák Ferenc polgármester azzal indokolta döntését: városvezetőként a többség érdekeit kell képviselnie. Hogy lesz-e a hajléktalanoknak hely, kérdéses, ugyanis a Belügyminisztérium helyettes államtitkára tegnap elismerte: országosan alacsony a férőhelyek száma. A Magyar Nemzet információi szerint a várhatóan decemberben…
okt. 19
7:30
Leminősítette Spanyolországot a Moody's (Kripto Akadémia)
Egyszerre két fokozattal rontotta Spanyolország kormánykötvény-adósságának osztályzatát a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a spanyol gazdaság változatlanul érzékeny a piaci stresszre és az ezzel járó eseménykockázatokra.
okt. 19
7:30
Újabb történelmi csúcson az üzemanyagárak (Alternatív Energia)
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.
okt. 19
7:30
Csalódást okozott az Apple gyorsjelentése (hirado.hu)
Először fordul elő 2004 óta, hogy az Apple tényleges eredményei rosszabbak lettek az elemzői várakozásoknál.
okt. 19
7:32
Gyenesei sokmilliós jutalmakat kapott (HírTV)
A Somogyért Egyesület színeiben politizáló Gyenesei István, a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere 1999-ben mint megyei közgyűlési elnök 12 havi bruttó illetményének megfelelő jutalmat vehetett fel – számolt be a Somogy TV. 2000-ben bruttó 2,73 millió forint prémium illette a politikust, míg egy évvel később ez az összeg már bruttó 6,24 millió forintra nőtt – írja a Magyar Nemzet...
okt. 19
7:32
Országgyűlés: közélet,nők,pornó (Alternatív Energia)
A nők közéleti részvételének erősítéséről tart vitanapot ma az Országgyűlés. Tárgyalnak a képviselők arról a kormányzati javaslatról is, amelynek alapján - a törvényben meghatározott kivételekkel - minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kellene a jövőben. Szó lesz a Házban a pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások járulékfizetési kötelezettségének visszaállításáról is.
okt. 19
7:33
Az elfeledett törzs (Blikk)
Róma - A csecsemő Romulust és Remust, Róma városának alapítóit  a legenda szerint az etruszkok farkasa táplálta tejével. De hogy honnan is származott ez a titokzatos nép, még ma is rejtély.
okt. 19
7:33
Németország: feladta magát a biliárdgolyó-dobáló Schalke-szurkoló (She)
Feladta magát az a Schalke-szurkoló, aki szombaton biliárdgolyós kulcstartóval próbálta eltalálni Markus Merk korábbi játékvezetőt a Kaiserslautern elleni labdarúgó bajnoki mérkőzés alatt.
okt. 19
7:33
Kétéves kislány is meghalt a robbanásban (Blikk)
okt. 19
7:35
Szakított Dzsudzsák és Zimány Linda! (Blikk)
Moszkva - Zátonyra futott Dzsudzsák Balázs (24) és Zimány Linda (25) kapcsolata!
okt. 19
7:35
Futsal: nem jutott a felsőházba a csehektől kikapó magyar csapat (She)
A magyar futsalválogatott háromgólos vereséget szenvedett a manausi Brazil GP-n Csehországtól. A mieink a félidőben 2–1-es hátrányban voltak, végül 5–2-re kaptak ki.
okt. 19
7:45
Így kell bevallani a chipsadót (Infostart)
Közeleg a népegészségügyi termékadó, vagyis a chipsadó bevallási határideje. Először a havi, illetve a negyedéves áfa-bevallóknak kell eleget tenni a bevallási kötelezettségüknek, elektronikus úton.
okt. 19
7:48
Hogyan szerezzünk tudomást az új, automatikusan induló programokról? (PCWorld)
A StartupEye figyelmeztet az új, automatikusan induló programokra.

Keresés