Ha a parlament változatlan formában fogadja el az új önkormányzati törvény tervezetének illetményekre vonatkozó pontjait, 2013-tól rosszul járnak a polgármesterek és a települési jegyzők is - közli a Népszabadság.
Nagyobb mennyiségű, házilag gyártott euró bankjegyeket fizetett be saját bankszámlájára egy volt bróker, a hamis tranzakcióra csak napok múlva derült fény; az ügyben - tanúk meghallgatásával - szerdán folytatódott a tárgyalás a Budakörnyéki Bíróságon.
Több mint húsz személyt állítottak elő kedden a Tesco gyáli logisztikai központjában, ahonnan többeket bilincsben vittek el - értesült a Magyar Nemzet.
Stratégiai cél, hogy Budapesten a takarékszövetkezetek erőteljesebben jelenjenek meg, és ezáltal növekedjen magyarországi súlyuk - hangsúlyozta Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke szerdán, a szövetség Takarékossági Világnap alkalmából rendezett ünnepségén.
Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja figyelemelterelésnek tartja az előző rendszer vezetőinek járó nyugdíjak csökkentéséről szóló egyeztetést. A politikus - aki az MTI kérdésére beszélt erről szerdai sajtótájékoztatóján - azt mondta: az 1990 előtt az apparátusban dolgozók a munkájukat végeztek, és jövedelmükből járulékot vontak, ugyanúgy mint mindenki mástól.
Igencsak rosszul járnak a polgármesterek és a települési jegyzők 2013-tól, ha a parlament változatlan formában fogadja el az új önkormányzati törvény tervezetének az illetményekre vonatkozó pontjait.
A változékony időjárás és az elhúzódó vetés ellenére jól alakult az év a napraforgó-termesztők számára, a magas felvásárlói áraknak és a magas termésátlagoknak köszönhetően mindenképpen szép...
A kereskedők szerint nincs szükség az étkezési utalványok felhasználásának változtatására, az élelmiszerbolti beváltás korlátozására. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) megítélése szerint a jelenlegi utalványrendszer szolgálja legjobban az étkezési utalványokat felhasználó munkavállalók érdekeit....
A nyugdíjalapok tovább keresik a lehetőségét annak, hogy bevédjék magukat az eurózónában folyamatosan csökkenő kamatszintek ellen, az egyik tanácsadó cég szerint ennek részeként érdemes olyan...
Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz egy városligeti épület bérbeadása ügyében Várnai László, a XIV. kerületi önkormányzat LMP-s képviselője; az ellenzéki politikus ezt szerdán, a vendéglővé alakított volt Artézi fürdő előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be, mielőtt elindult a Központi Nyomozó Főügyészségre.
Az MSZP elnöke szerint a kormány nem háríthatja másra a felelősséget, nem hivatkozhat a kedvezőtlen külső körülményekre, az országot ugyanis a kabinet dilettantizmusa és felelőtlensége tette sebezhetővé.
A magyar vállalkozások működésük finanszírozása érdekében számláik négyötödét szándékosan késve fizetik, a felszámolások pedig szinte soha nem vezetnek eredményre
A várakozásokat felülmúló bevételről számolt be a Ford ma közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, viszont a nettó eredmény szintjén alulteljesítette a várakozásokat a társaság. A cég...
Az elmúlt évtizedek legnehezebb pillanatait éli Európa - mondta Angela Merkel, a német parlamentben. A képviselők hamarosan az uniós mentőalap (EFSF) kiterjesztéséről döntenek, amiről tegnap már...
A következő öt évben hatékonyabbá kell tenni a kőolajfinomítók működését, a horvátországi finomítókat a pozsonyihoz és a százhalombattaihoz hasonló színvonalúvá kell fejleszteni - mondta Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke a veszprémi Pannon Egyetemen tartott előadásában szerdán.
Nincs könnyű helyzetben Székely Norbert csapata az MKB Euroleasing Sopron, amely a címvédő Salamancát fogadja ma este az első számú női kupasorozatban!
A megtakarítási hajlandóság ugyan nőtt az elmúlt negyedévben, de az anyagi lehetőségeink egyre rosszabbak. A kisebb megtakarítással rendelkezők felélték tartalékaikat, míg a pénzügyi tervezés egyre nehezebb. A családban és a szerencsében bízunk - az államról pedig tudjuk, hogy nem fog tudni majd elegendő nyugdíjat fizetni
Nem változott Budapesten és környékén az ipari ingatlanok állománya, mivel 2011 harmadik negyedévében sem adtak át új raktárat, derül ki a A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF)...
Nyolc hónappal a Microsofttal kötött együttműködési megállapodást követően a Nokia bemutatta első Windows Phone 7 operációs rendszeren futó mobiltelefon készülékeit.
A korábban várt százmillió eurós nagyságrendű profit helyett nullszaldó körüli eredménnyel zárhatja az évet a PSA Peugeot Citroën autógyártó vállalat az árverseny és az alapanyagok drágulása miatt.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet szerint a világ minden országában problémát jelent a diszkrimináció, amely ellen harcolni kell, és ebben a küzdelemben hasznos, ha az országok megosztják egymással tapasztalataikat.
A BBC szerint az euró megmentése érdekében az uniós vezetők szerda este hozhatják a közös fizetőeszköz történetének egyik legfontosabb döntését – Brüsszelben várhatóan ma este véglegesítik az adósságkezelő tervet, amellyel elejét szeretnék venni az eurózóna válságának. A Financial Times azonban szkeptikus, mint írja egyelőre az alapkérdésekben sincs megállapodás. A Brüsszelben nyilatkozó uniós…
A brit futballválogatott olimpiára való visszatérését barátságos női és férfi válogatott mérkőzésekkel kívánja megünnepelni az angol sportági szövetség (FA).
Megemelte az idei évre vonatkozó várakozásait a Boeing azt követően, hogy publikálta harmadik negyedéves számait. A hírre az amerikai repülőgépgyártó részvényei 4%-os pluszba lendültek a nyitás...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összehangolt ellenőrzést tartott nagybani virágpiacokon; volt olyan eset, hogy adótartozás miatt 11 milliós árukészletet foglaltak le - közölte a hivatal.
Az MSZP szerint veszélybe kerültek az özvegyi nyugdíjak azzal, hogy a jövőben szociális ellátássá alakulhatnak, s így a kormány akár csökkentheti és meg is szüntetheti őket.
Musztafa Abdel-Dzsalíl, a Líbiát jelenleg irányító Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) vezetője szerdán Dohában arra kérte a NATO-t, hogy erői "legalább az év végéig" folytassák líbiai küldetésüket.
Sajtóinformációk szerint „titkos tervet” kötött a "bunga-bunga" partikkal hírhedtté vált kormányfő a legfőbb koalíciós partnerével. Eszerint decemberben, vagy legkésőbb januárban lemondhat, az ország pedig új választásokat tarthat 2012 tavaszán.
Stratégiai megállapodást írt alá a Brokernet Csoport és a Gránit Bank Zrt., melynek eredményeként előbbi részt vesz a Demján Sándor érdekeltségében lévő hitelintézet lakossági és kisvállalati banki...
Az Európai Unió hatóságainak azonnal lépniük kell a válságkezelés érdekében, de minden egyes nemzeti kormánynak is határozott és tartós intézkedéseket kell bevezetnie saját közpénzügyeinek stabilitásához - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) következő elnöke szerdán.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor egyes termékeit "magyar minőség" felirattal népszerűsítette, azonban az állítás valóságtartalmáról nem győződött meg....