2011. október 30. vasárnap

okt. 30
18:00
A fiatalok is szigorítanák az alkohol reklámozását (Infostart)
Fiatal felnőttek és kiskorúak bevonásával készült brit felmérés szerint sokan szeretnék, ha egyértelműbb figyelmeztetések szerepelnének az alkoholos italokon, és szigorítanák az italok reklámozási lehetőségeit.
okt. 30
18:00
Több autó ütközött a 3-as főúton Tura közelében – teljes útzár (ATV)
Egy ember súlyosan, kettő könnyebben megsérült egy hármas karambolban a 3-as főúton, Pest és Heves megye határán vasárnap délután. Az érintett útszakaszt lezárták – közölte a rendőrség az MTI-vel.
okt. 30
18:00
A Honvéd szerzett elsőként pontot Debrecenben (Agroinform)
Ugyan a Loki Szakály révén megszerezte a vezetést, de Torghelle passzából Danilo egyenlíteni tudott.
okt. 30
18:09
Előzetesben maradnak a csalók (Blikk)
BUDAPEST – Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a hazai focifogadási botrány öt gyanúsítottja.
okt. 30
18:09
Kína hűti a várakozásokat (Portfolio)
Kínai és európai illetékesek igyekeznek csillapítani a várakozásokat az európai mentőcsomaghoz Kínától remélt nagy összegű támogatásokkal kapcsolatban - írja az MTI. Csu Kuang-jao kínai...
okt. 30
18:12
Nehezen hiszik, hogy Magyarország kibírja az IMF nélkül (Privátbankár)
A Bloomberg tudósítása szerint Magyarországnak minden bizonnyal hamarosan újra nyitnia kell az IMF felé, ahogy egyre szorul körülötte a "kötvényhurok"
okt. 30
18:18
300 millió forintos autót tart Polgár - videó és képgaléria (BorsOnline)
Egymillió euróba kerül Polgár Árpád Packard Coupéja, amivel a Peking–Párizs oldtimerversenyen szeretne elindulni. Többek között ezt az utót is láthatjuk a budapesti Oldtimer Show-n.
okt. 30
18:18
Elcsent egy pontot a Honvéd Debrecenből (Infostart)
A listavezető Debrecen 1-1-es döntetlent játszott a Honvéddal hazai pályán a labdarúgó NB I 14. fordulójában.
okt. 30
18:18
Elhunyt Körtvélyes Géza (ATV)
Vasárnap hajnalban, életének 86. évében elhunyt Körtvélyes Géza Széchenyi- és Erkel Ferenc-díjas tánctörténész, esztéta, kritikus, főiskolai tanár – közölte az MTI-vel Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója.
okt. 30
18:21
Jövőre indulhat a demográfiai földprogram (ProfitLine)
A Napi Gazdaság szerint várhatóan a jövő év elején elindul a Vidékfejlesztési Minisztérium által tavaly bejelentett demográfiai földprogram.
okt. 30
18:21
Di Natale tovább repíti az Udinesét - Serie A eredmények (Sport365)
Az olasz bajnokság kilencedik fordulójának vasárnapi játéknapján, az Udinese Di Natale 38. percben szerzett góljával 1-0-ás győzelmet aratott a Palermo felett.
okt. 30
18:23
NB I: Vége a Loki nagy menetelésének (Sport365)
A listavezető Debrecen döntetlent játszott a vendég Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának vasárnapi játéknapján.
okt. 30
18:27
Gyurcsány 138. (Blikk)
okt. 30
18:36
Végigmaszturbálja a kávézókat a perverz férfi (BorsOnline)
New York városában 298 StarBucks kávézó van, és a város egy őrült lakója azt az őrült fogadalmat tette, hogy egytől egyig mindegyik intézmény mosdójában maszturbál majd.
okt. 30
18:36
Pontot szerzett Debrecenben a Honvéd (Metropol)
A listavezető Debrecen döntetlent játszott a vendég Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának vasárnapi játéknapján.
okt. 30
18:36
Nem hibázhatnak a cégek a transzferáraknál (Adózóna)
Bár a transzferárakat érintő jelentősebb jogszabály-módosítás az elmúlt egy évben nem történt, az ellenőrzési gyakorlat szigorodása számos ponton új kihívások elé állította a transzferár szabályozás alá eső kapcsolt vállalkozásokat. A Deloitte Zrt. tapasztalata szerint az adóhatóság mára alaposabban és mélyebben vizsgálja a vállalatközi ügyletek körülményeit, a dokumentációk tartalmát, mint…
okt. 30
18:36
Út a halhatatlanok közé - futamértékelő (Agroinform)
Vettel karrierje első Grand Chelemjét, Massa jól megérdemelt büntetését gyűjtötte be a történelem első Indiai Nagydíján, Schumacher verte Rosberget. Értékelés.
okt. 30
18:38
Elszenvedte első vereségét a Levante - videó (Agroinform)
A spanyol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában az Osasuna 2-0-ra legyőzte hazai pályáján a forduló előtt még veretlen Levante együttesét.
okt. 30
18:45
IMF vagy leminősítés? (Blikk)
BUDAPEST – Épp 15 hónappal azután, hogy az Orbán-kabinet ajtót mutatott a IMF küldöttségének, könnyen lehet, hogy kénytelenek leszünk ismét tárgyalóasztalhoz ülni a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel. Sőt lehet, hogy rövid időn belül ismét rászorulunk a kölcsöneikre is.
okt. 30
18:45
A Hatoslottó 43. heti nyerőszámai (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 43. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten egyvalakinek sikerült eltalálnia mind a 6 számot, így a jövő héten 60 millió forint keresi gazdáját....
okt. 30
18:47
Csók a focipályán! Todorovics szája Regedeiére csúszott (Blikk)
PÉCS – Rendhagyó gólörömmel ünnepelték a Pécs labdarúgói, hogy két hónap után nyerni tudtak az NB I-ben.
okt. 30
18:47
Ezek a nyugdíjak biztosan megszűnnek jövőre, majd a Matolcsy - a hét legfontosabb hírei (Pénzcentrum)
Október utolsó napjait hagytuk magunk mögött az elmúlt héten, a Pénzcentrum.hu virtuális hasábjain azonban egyáltalán nem volt borongós, őszies a hangulat. A vidámabb témák között bemutattuk olvasóinknak például, hogy jövőre nem 7, nem 8, hanem 9 hosszú hétvége is lehet, összeállítottunk egy menüsort kizárólag a 18 százalékos áfakörbe tartozó élelmiszer-alapanyagokból. A kevésbé vidám témák között…
okt. 30
18:54
Milyen veszélyeket rejt a lakás egy allergiás számára? (Infostart)
A pollenszezon végén a szezonális allergiától szenvedők már fellélegezhetnek. Sokan vannak azonban, akik számára az allergiaszezon ősszel sem ér véget.
okt. 30
18:54
Több városban is magas a légszennyezettség (Metropol)
Több városban is magas légszennyezettségi adatokat mértek, így például Budapesten, Pécsen, Miskolcon, Debrecenben, Székesfehérváron és Nyíregyházán, utóbbi városban vasárnap elrendelték a szmogriadót.
okt. 30
18:55
Exit-poll: a jobbközép jelölt győzött (ATV)
A jobbközép kormánypárt jelöltje győzött vasárnap a bolgár elnökválasztás második fordulójában a szavazóhelyiségekből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések szerint.
okt. 30
18:55
Csak percekig volt szoros: Tükörsima ETO-siker a BL-ben (Sport365)
A Győri Audi ETO 33-24-re győzött a Metz otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.
okt. 30
18:55
Petra Kvitová lett a női tenisz új világbajnoka (Agroinform)
Mind az öt mérkőzését megnyerve, a döntőben a fehérorosz Azarenka legyőzésével szerezte meg a világbajnoki címet a cseh Petra Kvitová.
okt. 30
18:57
Így szerzett pontot Debrecenben a Budapest Honvéd - videó (Agroinform)
Szakály Péter révén a Loki került előnybe, de Torghelle passzából Danilo megszerezte 12. gólját az idényben.
okt. 30
19:03
Haj, de előnytelen volt Ördög Nóri sörénye! (Blikk)
BUDAPEST – Sokakat meglepett Ördög Nóri (30) extrém frizurája, az X-Faktor műsorvezetője ugyanis leginkább a jamaicai származású Grace Jonesra hajazott. A hasonlóság cseppet sem véletlen, Nóri hajszobrásza, Hajas László szándékosan választotta ezt a fazont.
okt. 30
19:03
Szávay Ágnes még nem ütőképes (Blikk)
BUDAPEST – Újra teniszütőt ragadott kezébe Szávay Ágnes (22). A fáradásos csigolyatöréssel bajlódó magyar játékos a megszokottnál jóval nagyobb ütővel ismerkedett a budapesti Tennis Classics-gálát követő partin. A fél éve pihenő sportoló az arénában csak a lelátóról figyelhette a külföldi kiválóságokat, de bízik benne, hogy hamarosan újra őt is a pályán látjuk majd.
okt. 30
19:03
Elhunyt Körtvélyes Géza (Blikk)
okt. 30
19:03
Újra adta magát a Plotinus (Portfolio)
A Plotinus pénteken a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 444 db saját részvényt értékesített 1900 Ft/db átlagáron, az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével. A tranzakció után a...
okt. 30
19:12
Massa és Hamilton ötödször ütközött (BorsOnline)
Sebastian Vettel nyerte az első Indiai Nagydíjat, ez volt a 2011-es kiírásban a tizenegyedik sikere. Eközben Felipe Massa és Lewis Hamilton megint karambolozott egymással, idén már ötödször.
okt. 30
19:12
Hengerelt a Győr Metzben (Metropol)
A Győr esélyeshez méltóan, lehengerlő játékkal 33-24-re nyert vasárnap a francia Metz otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a középdöntőbe jutás felé.
okt. 30
19:12
Újabb londoni rangadót nyert meg a Tottenham (Agroinform)
A Tottenham Hotspur 3-1-re verte a városi rivális Queens Park Rangers együttesét a forduló egyetlen vasárnapi mérkőzésén.
okt. 30
19:14
Kvitova lett a világbajnok (Metropol)
A cseh Petra Kvitova nyerte a női teniszezők 4,9 millió dollár összdíjazású, isztambuli WTA-világbajnokságát, miután a vasárnapi döntőben három szettben jobbnak bizonyult a fehérorosz Viktorija Azarenkánál.
okt. 30
19:14
Kis Károly nem mondta meg mit gondolt, mikor egyenlített a ZTE - videó (Agroinform)
A paksiak trénere a találkozó után nem volt hajlandó elárulni az újságíróknak, mi járt a fejébe mikor a Zete kétgólos hátrányból visszajött a meccsbe.
okt. 30
19:27
Felfüggesztették a kínai szuperjumbo repülését (ProfitLine)
Tizenkét nappal az Airbus A380-as szuperjumbo kínai debütálását követően "műszaki hiba" miatt felfüggesztették az üzemeltetését - jelentette be szombaton a China Shouthern légitársaság.
okt. 30
19:30
Tízéves tehetségnek tapsoltak a gálán (BorsOnline)
TENNIS CLASSICS A múlt és a jelen sztárjai mellett a jövő egyik lehetséges nagy csillaga is bemutatkozott a budapesti Tennis Classicson.
okt. 30
19:30
A Cardiff pontot szerzett, Gyepes nem játszott (Agroinform)
Idegenben ért el 1-1-es döntetlent a Cardiff City a Leeds United ellen az angol másodosztáy tizennegyedik fordulójában.
okt. 30
19:32
Pontosztozkodás Hamburgban, Fink második meccsén sem tudott nyerni (Agroinform)
A hazai környezetben egyelőre nyeretlen Hamburg döntetlent játszott a vendég Kaiserslauternnel a forduló zárómérkőzésén.
okt. 30
19:34
A hajrában szerzett góllal növelte előnyét az AZ a PSV és a Twente előtt (Agroinform)
A Heracles ellen a 89. percben szerzett góllal tudta növeli előnyét a tabellán az egymással döntetlent játszó Twente és PSV előtt az AZ.
okt. 30
19:39
Férficsók a focipályán! Todorovics szája Regedeiére csúszott (Blikk)
PÉCS – Rendhagyó gólörömmel ünnepelték a Pécs labdarúgói, hogy két hónap után nyerni tudtak az NB I-ben.
okt. 30
19:41
Hamilton és Massa Indiában is összeütközött (Blikk)
GREATER NOIDA – Hiába nyerte meg a már világbajnok Sebastian Vettel (24, Red Bull) a Forma–1-es Indiai Nagydíjat, nem róla beszélnek. Lewis Hamilton (26, McLaren) és Felipe Massa (30, Ferrari) a szezonban már hatodszorra karambolozott egymással.
okt. 30
19:43
Otthon botlott a Loki (Blikk)
DEBRECEN – Megszakadt a DVSC hazai győzelmi sorozata. A Loki a tegnap csak 1-1-et ért el a Bp. Honvéd ellen, s így három ponttal vezet a legközelebbi üldöző, a Győr előtt. A debreceniek ha nyernek, akkor öt ponttal meglépnek, s már őszi elsőségüket ünnepelhették volna az Oláh Gábor utcai stadionban.
okt. 30
19:45
Messi már közel a 200. gólhoz (Blikk)
Plzen – Mérföldkőhöz érkezett Lionel Messi (24) pályafutása a Viktoria Plzen elleni labdarúgó-Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt.
okt. 30
19:48
Messi 17 perc alatt 3 gólt lőtt (BorsOnline)
Tizenhét perc alatt három gólt lőtt spanyol bajnokin a Barcelona argentinja, Lionel Messi. Pályafutása tizenharmadik „hat trickjével” bajnoki találatait tekintve megelőzte a mi néhai Kubala Lászlónkat.
okt. 30
19:48
Gének és életmód (WebBeteg)
Senki sem tudja megváltoztatni azokat a géneket, amelyeket az őseitől örökölt, de mindenki kiválaszthatja azt az étrendet, mellyel kedvezően befolyásolhatja az örökölt kockázatot, amivel megszületett.
okt. 30
19:48
Kirúgták a kilenc meccs után nyeretlen Cesena vezetőedzőjét (Agroinform)
A mindössze három rúgott góllal három pontot szerző utolsó helyezett vezetői megköszönték Marco Giampaolo munkáját.
okt. 30
19:50
Ájulásig zabált a díva (BorsOnline)
Ha valakiről, hát a vékony Olivia Wilde-ról végképp nem gondolnánk, hogy képes nagy gasztronómiai dorbézolásokra (értsd: olykor szinte ájulásig zabálja magát). Pedig a helyzet éppen ez.

Keresés