Az előremenekülés stratégiája kifizetődött a kiskereskedelmi piacon, legalábbis a Roland Divatház számára. Berendi András vezérigazgató szerint cége a divatpiacon ma a kevés nyereséges vállalkozás...
Alig két órába került két profi hackernek egy Subaru biztonsági rendszerét leállítani. Ezen idő alatt még a GPS-követőt is kiiktatták. A két férfi ki tudta nyitni az ajtókat és a távolból még a motort is el tudták indítani. Az eszköz megdöbbentő: egy egyszerű sms, amit mobiljukról küldtek.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői hosszabb kihagyás után október végén ismét Ukrajnában tárgyalnak - jelentette be Serhij Tihipko szociálisügyi kérdésekkel foglalkozó ukrán miniszterelnök helyettes szerdán.
Stockholm - Utolsó esélyére készül Zlatan Ibrahimovic (30) a finnek elleni, pénteki Eb-selejtezőn. A svéd válogatott labdarúgója egy interjúban elismerte, felette is eljárt az idő, de pályafutása során még egyszer szeretne nagy nemzetközi tornán részt venni.
Befejeződött a budapesti Nagykőrösi úti zajvédő fal beruházásának második üteme, ezzel véget ért a XIX. kerületben megvalósított zajszigetelési program.
Habár a jövő évi költségvetés tervezetében nem szerepel, Szijjártó Péter miniszterelnöki tanácsadó szerint hamarosan eldőlhet, hogy mi lesz a közeljövőben a sorsa a Puskás Ferenc Stadionnak - írja az...
Az MT legutóbbi kamatdöntő ülésén a tagok egyetértettek abban, hogy a nemzetközi kilátások romlottak, az adóemelések hatását azonban eltérően ítélték meg.
Kilenc év fegyházra ítélték jogerősen azt a tiszasasi férfit, aki nyolc éven át fajtalankodott nevelt lányaival. A Debreceni Ítélőtábla Dr. Kardos Sándor által vezetett tanácsa helyben hagyta az első fokon szemérem elleni erőszak, testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és zaklatás miatt kiszabott büntetését.
Az eredmények nem bizonyítják, hogy kizárólag a tesztoszteronszintben lévő különbség okozta a kockázat mértékében tapasztalt eltérést, ezért a szakemberek szerint túl korai lenne hormonpótlást javasolni.
A regisztrált bruttó keresetnövekedés 5% körülire becsülhető jövőre, a költségvetési szektorban érvényes bérkompenzációt is figyelembe véve pedig 6,5% körüli lehet - de ehhez még hozzá kell venni az adóváltozások hatását is
Régi és újabb alkotások, dokumentum- és játékfilmek is láthatók a Kolozsváron csütörtökön kezdődő és október 9-ig tartó 11. Filmtettfeszt programjában.
A tanulói kedvezményeket október 31-től csak az új diákigazolvánnyal, és az érvényességet bizonyító matricával vehetik igénybe a köz- és felsőoktatásban részt vevő diákok. A tanévkezdéshez kapcsolódóan az Oktatási Hivatal (OH) összesen csaknem 200 ezer új plasztikkártyát, valamint mintegy 1 millió darab hologramos érvényesítő matricát juttatott el több mint 1600 oktatási intézménybe.
Budapest – Hihetetlen összefogás! Egy emberként mozdult meg az ország Barbiért, miután megírtuk, a fél éves rákos baba valószínűleg azért küzd most a halálos kórral, mert magzati korban saját ikertestvét szervezete bekebelezte.
Szeptemberben 91 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államok magánszektorában - jelentette az ADP. A szolgáltató szektorban 90 ezerrel dolgoztak többen, mint egy hónappal korábban, a...
A gabonafélék, az olajos magvak, az élő baromfi és sertés, valamint a bontott baromfi- és sertéshús az a kör, amelynél a fordított általános forgalmi adózás bevezetése pozitív hatásokkal járhat - véli a nemzetgazdasági miniszter. A lépés havonta 1,2-1,5 milliárd forintos bevételt hozhat a költségvetésnek. Adószakértők szerint azonban a fordított áfa bevezetése önmagában nem rettenti el az…
Megkezdődött a kényszerítéssel vádolt szocialista battonyai polgármester, Karsai József büntetőpere. A vád szerint Karsai József és két társa bűncselekményt követett el, amikor 2008 júniusában blokád alá vette a dinnyefelvásárlással is foglalkozó Simba Kft. medgyesbodzási telephelyét.
Enyhén romlott a hangulat az amerikai szolgáltató szektorban - derül ki az ISM szeptemberi felméréséből. A főindex értéke 53,3 pontról 53 pontra csökkent, míg a konszenzus 52,8 pont volt. Az ISM...
Novak Djokovics hiába világelső, hiába nyert meg az idén három Grand Slamet, alig-alig kopogtatnak nála a szponzorok. Marketingszakemberek szerint nem elég eladható, mások szerint nem elég szerény.
A vártnál kisebb mértékben mérséklődött az amerikai szolgáltatóipari aktivitás bővülése szeptemberben. Az ISM szolgáltatóipari beszerzőmenedzser-index értéke 53 pontra csökkent az augusztusban mért 53,3 százalékról. Az elemzői várakozások 52,7 százalékra számítottak. Az index értéke elmarad az elmúlt 12 hónap átlagát jelentő 55,3 százaléktól.
Elfogadhatatlannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ) a NAV törvény legújabb módosítását, és azonnali egyeztetést kezdeményezett a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) és a Belügyminisztériummal (BM) - közölte a szakszervezet szerdán az MTI-vel.
Átadta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca általános iskolájának felújított tornatermét az Országgyűlés elnöke szerdán. Kövér László – aki parlamenti tisztsége mellett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke is – emlékeztetett arra, hogy a 2010-es árvíz által megrongált létesítmény összefogással épült újjá
Kedd délután az interneten kezdett el terjedni egy szabálysértési határozat fotója, aminek az indoklása szerint "kövön üldögélés" miatt vontak szabálysértési eljárás alá egy hajléktalan embert. Az utcán élő embereket Kocsis Máté polgármester utasítására a rendőrség és az önkormányzat 24 órás ügyeletben bünteti sorra, többeket pedig a rendőrkapitányság fogdájába is beszállítottak. Magánszemélyek…
A munka és a tőke közötti egyenlőtlen jövedelem-eloszlásra hívta fel a figyelmet Bill Gross, októberi kitekintésében. Véleménye szerint az elmúlt évek robusztus fejlődéséből szinte csak a tőke...
Fenyegetést jelent a közel-keleti térségre Izrael, mert rendelkezik atomfegyverekkel – jelentette ki a török miniszterelnök. Recep Tayyip Erdogan ezt dél-afrikai látogatásán nyilatkozta.
A Facebook-ot és Twittert használ Kim Dzsong Nam, Kim Dzsong Il észak-koreai vezető legidősebb fia, hogy hangot adjon apjával és a fennálló rendszerrel szembeni elégedetlenségének - jelentették a napokban a dél-koreai újságok.
Az Est Media a szeptember 14-i ülésén elhatározott zártkörű alaptőke-emeléssel kapcsolatban a részvények átvételére vonatkozó elsőbbségi jog - amely mindazon személyeket megilleti, akik 2011....
Minden évben a hagyományokat szigorúan követve választja ki 1901 óta az irodalmi Nobel-díjasokat a Svéd Akadémia, a nyelvakadémia összetételét és munkamódszerét még régebbi, a testület 1786-os alapításáig visszanyúló rendelkezések szabályozzák.