2011. október 7. péntek

okt. 7
15:03
Új Színház - Csurka István Gyurcsányról is darabot íratna (Spa Trend Online)
A magyar drámákra helyezné hangsúlyt Csurka István író, dramaturg, a Hátország Színház leendő intendánsa, aki együtt írta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot. Mint az MTI-nek elmondta: sokkal politikusabb színházat szeretnének.
okt. 7
15:03
Hazaárulással vádolják a bin Laden kézre kerítésében segédkező orvost (ATV)
Sakil Afridit azzal vádolják, hogy a CIA által szponzorált védőoltás-kampány ürügyén DNS-mintákat próbált gyűjteni Abbottabádban, ahol az amerikai kommandósok megtalálták Oszama bin Ladent. Az akció május 2-án történt, az orvost pedig röviddel ezután letartóztatták a pakisztáni hatóságok.
okt. 7
15:04
Viaszba öntötték Sébastien Loeböt (Agroinform)
A párizsi Grevin Viaszmúzeum életnagyságú hasonmással tiszteleg a hétszeres rali világbajnok Sébastien Loeb előtt.
okt. 7
15:05
Szafina befejezi a pályafutását (Metropol)
Két évvel bátyja, Marat visszavonulása után Dinara Szafina is úgy döntött, hogy befejezi teniszkarrierjét.
okt. 7
15:05
Északi hideg érkezik - A nulla felé zuhan a hőmérséklet (ATV)
Erős északi széllel hideg levegő zúdul be térségünkbe, emiatt 15 fok alatt marad a hőmérséklet, a hegyekben már havazás is előfordul. Szombat estig ez a front átvonul fölöttünk, több fokkal visszaesik a hőmérséklet.
okt. 7
15:06
Mezőgazdaság: felértékelődhet az ágazat (Privátbankár)
Magyarországon a GDP 3 százalékát teszi ki a mezőgazdaság részesedése, mely az uniós átlag duplája
okt. 7
15:08
A működőképesség határán a MÁV (Privátbankár)
Kellene a 300 milliárd forintos azonnali szanálás és, hogy a központi költségvetés beszálljon a 2000 milliárdos megörökölt belső adósság leküzdésébe
okt. 7
15:09
Tragédia: Magyar vízilabdázó szenvedett halálos autóbalesetet (Sport365)
Életének 23 esztendejében autóbalesetben elhunyt a PVSK-Fűszért és a Kaposvári VK korábbi vízilabdázója, Hermann Krisztián.
okt. 7
15:12
A vártnál jobban nőtt a foglalkoztatottság Amerikában (Infostart)
A vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban szeptemberben, és a megelőző két hónap foglalkoztatási adatait is felfelé módosította pénteken a munkaügyi minisztérium.
okt. 7
15:12
Metallicát játszik a gyerekbanda (Blikk)
A Mini Band nevű együttes tagjainak életkora szinte összesen annyi, mint a világhírű Metallica zenekar egy-egy tagjáé, mégis tökéletesen adják elő a videón a banda egyik legismertebb számát, az Enter Sandmant.
okt. 7
15:12
Jól jöhet az albániai bankoknak a görög válság (ProfitLine)
Profitálhatnak a görög válság miatt kialakult bizonytalan helyzetből az albániai bankok - fejtette ki az osztrák Raiffeisen albániai érdekeltségének igazgatóhelyettese.
okt. 7
15:14
Sárvár: pihenj a 200 éves fák alatt... (Blikk)
okt. 7
15:14
Az IMF szerint is csökkenhet az EKB kamatszintje (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap szerint az Európai Központi Bank csökkenteni tudná a kamatot.
okt. 7
15:16
Nem változik a gáz ára a negyedik negyedévben sem (ProfitLine)
Nem változik a gáz ára 2011 negyedik negyedévében, így a végfogyasztói árak a fűtési szezon kezdetével sem emelkednek.
okt. 7
15:18
Újra keresik a szponzorok Tiger Woodsot (Agroinform)
Hosszú idő után ismét egy komoly világcég kötött szponzori megállapodást Tiger Woods-szal, a tavalyi botrány már a múlté, az egykori világelső játéka azonban még nem javul.
okt. 7
15:21
Súlyos tömegkarambol Tatabányánál (HírTV)
Három autó ütközött Tatabánya és Tarján között pénteken, a balesetben három ember súlyosan megsérült - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
okt. 7
15:21
Csurka Gyurcsányról is darabot íratna a Hátország Színház számára (Gondola)
A magyar drámákra helyezné a hangsúlyt Csurka István író, dramaturg, a Hátország Színház leendő intendánsa.
okt. 7
15:21
Kulcsár-ügy - Schönthal Henrikkel szemben felfüggesztették az eljárást (Alternatív Energia)
Felfüggesztette a a Fővárosi Bíróság Schönthal Henrikkel szemben a büntetőeljárást a brókerbotrány perében.
okt. 7
15:21
Tulajdoni részesedést értékesített a Forrás (Portfolio)
A Forrás értékesítette Agrobaracs Mezőgazdasági Zrt. 44,07%-os tulajdoni részesedését megtestesítő részvényeket. Az értékesítésre került részvények a Vevő részére átadásra kerültek....
okt. 7
15:21
Vége a letöltésnek: rendőrkézen a legnagyobb magyar kalózszervezet (Pénzcentrum)
A pénzügyi nyomozók kiiktatták a legnagyobb magyar kalózszerverközpontot; a működtetők ellen nyomozás indult, a bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken....
okt. 7
15:21
Gyurcsányról is darabot íratna a Hátország Színház (Metropol)
A magyar drámákra helyezné hangsúlyt Csurka István író, dramaturg, a Hátország Színház leendő intendánsa, A Magyar Színházi Társaság tiltakozó levelet írt a főpolgármesternek, amiért a Fővárosi Önkormányzat a többségi szakmai javaslat ellenére döntött az Új Színház igazgatói kinevezése ügyében.
okt. 7
15:23
Sokat elárul a női táska (HírTV)
A világhírű amerikai színésznő, Grace Kelly annak idején terhességét takarta táskájával, a volt brit miniszterelnök, Margaret Thatcher indulatosan az asztalt csapkodta vele. Akárhogy is, a kézitáska a nők legjobb barátja és minden titkainak hordozója - tűnt ki egy legújabb német tanulmányból.
okt. 7
15:24
Hamarosan kiderül, hogy a devizahitelesek is végtörleszthetnek-e (Privátbankár)
A valódi devizahitelesekre nem vonatkozik a szeptember 29-e óta életbe lépő végtörlesztési lehetőség. Azonban a kör hamarosan bővülhet
okt. 7
15:30
Kosárlabdában végződik a kislány csonka teste – sokkoló fotó (BorsOnline)
Autóbalesetben vesztette el alsó végtagjait egy kislány háromévesen. Azóta lábait egy félbevágott kosárlabda helyettesíti.
okt. 7
15:32
46 millió forintot kapnak fejenként, ha kijutnak az Eb-re (BorsOnline)
Jelentős motivációt talált a labdarúgó-válogatott tagjainak a montenegrói szövetség: Mirko Vucsinicsék markát fejenként 135 ezer font, vagyis 46 millió forint üti, amennyiben kijutnak a 2012- es Európa-bajnokságra.
okt. 7
15:33
Nem változik a gáz ára (Infostart)
Nem változik a gáz ára 2011 negyedik negyedévében, így a végfogyasztói árak a fűtési szezon kezdetével sem emelkednek - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből.
okt. 7
15:36
Dinara Szafina is befejezi a pályafutását (Agroinform)
Két évvel bátyja, Marat visszavonulása után Dinara Szafina is úgy döntött, hogy befejezi teniszkarrierjét.
okt. 7
15:38
Pennetta legyőzte a világelsőt (Agroinform)
Az olasz Flavia Penette szetthátrányból felállva verte a világelső dán Caroline Wozniackit a 4,5 millió dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztorna negyeddöntőjében.
okt. 7
15:39
Felfüggesztették a büntetőeljárást (HírTV)
Felfüggesztette a Fővárosi Bíróság Schönthal Henrikkel szemben a büntetőeljárást a brókerbotrány perében.
okt. 7
15:39
Egy fillért se kaptak a becsületes megtalálók (Blikk)
Bath — Egy kézrázáson kívül egy pennynyi pénz jutalmat sem kapott a megtalált, majd visszajuttatott nagy összeg után két brit tinédzser.
okt. 7
15:39
Globális korrupcióellenes kampányt indított a Transparency International (Alternatív Energia)
Globális korrupcióellenes kampányt indított a Transparency International (TI), "Ideje felébredni!" címmel - jelentette be a nemzetközi civil szervezet elnöke pénteken Budapesten.
okt. 7
15:39
A tér, az idő és az eszköz (Portfolio)
A föld lakosságának 60%-a városokban él, Európában ez az arány eléri a 80%-ot. Ekkora embertömeg napi lét- és egyéb szükségleteinek kielégítéséhez a teherautók nélkülözhetetlen eszközök. Nem mindegy...
okt. 7
15:39
Nem változik a gáz fogyasztói ára (ATV)
Nem módosul a gáz ára 2011 negyedik negyedévében, így a végfogyasztói árak a fűtési szezon kezdetével sem emelkednek.
okt. 7
15:40
A finn szurkolók kergethetik bravúrba csapatukat a svédek ellen - nálunk élőben (Agroinform)
A finnek tisztában vannak azzal a furcsa helyzettel, hogy ők lehetnek a mérleg nyelve a csoportunkban, de nem erre koncentrálnak.
okt. 7
15:41
Szétszaladtak a munkások (HírTV)
Harminckét, bejelentés nélkül foglalkoztatott munkásra bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy a Mátraaljai borvidéken tartott ellenőrzés során – tájékoztatta pénteken a NAV az MTI-t.
okt. 7
15:41
Ekkora halat még nem láttál! (Blikk)
Spanyolország - Közel 100 kilós harcsát akasztott az Ebróban egy női pecás.Alexa Turness (28) 256 centiméteres fogásával beírta magát a brit horgászkönyvekbe - ekkora halat angol nő ugyanis még nem fogott.
okt. 7
15:42
Nem változik a gáz ára (Privátbankár)
A kormányzati célkitűzéseknek megfelelően a földgáz egyetemes szolgáltatási végfogyasztói árak 2011. negyedik negyedévében sem emelkednek
okt. 7
15:44
Betétlekötési akciók a CIB-nél (Privátbankár)
Új betétlekötési akciókkal jelentkezik október 6-ától a CIB Bank - forintban 9,50%, euróban 4,20%-os kamatot ajánlanak magánszemélyek és egyéni vállalkozók forint és deviza lekötött betéteire vonatkoz...
okt. 7
15:45
Közép-Kelet-Európa felkészültebb a válságra, mint az euróövezet (ProfitLine)
Okkal feltételezhető, hogy Közép-Európa gazdaságai és a balti államok kevésbé sérülékenyek, és jobban felkészültek a gazdasági környezet romlásának kezelésére, mint sok euróövezeti tagország - áll a Financial Times pénteki közép-kelet-európai befektetési mellékletében.
okt. 7
15:46
Vigyázz, kész, short! Indul a Tőzsdebajnokság (Privátbankár)
A magyar kisbefektetők a válság óta egyre bátrabbak, most azonban vesztenivaló nélkül próbálhatják ki, mit tanultak a krízisből: indul a Tőzsdebajnokság!
okt. 7
15:54
Az olaszok megtartják a hathónapos-szabályt (Agroinform)
Bár csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) eltörölte a 2008-as oszakai szabályt, az olasz kerékpáros szövetség mégis ragaszkodik hozzá.
okt. 7
15:56
Érmekért és kvalifikációs pontokért utazik a vívócsapat a vb-re - videó (Agroinform)
A vívók számára az olimpiai kvalifikáció a világranglista alapján dől el, így a dupla pontszámot adó vb-nek óriási a jelentősége.
okt. 7
15:57
Orbán: Szellemi válság is zajlik (+videó) (HírTV)
Az évek óta tartó világválság aligha orvosolható a jelenlegi keretek között – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének VIII. országos kongresszusán pénteken.
okt. 7
15:57
Halálos baleset Mocsa és Kocs között (Blikk)
okt. 7
15:57
Thaiföldön a magyar fenék a menő (Blikk)
Bangkok – Szemet gyönyörködtető domborulatok, tökéletes alak a nyerő Thaiföldön a WBPF testépítő és fitnesz-világbajnokságon. A magyar lányokra pedig itt sem lehet panasz!
okt. 7
15:57
Szombaton vesznek végső búcsút Makovecz Imrétől (Gondola)
Makovecz Imre temetése október 8-án, szombaton lesz a Farkasréti temetőben.
okt. 7
15:57
"Arnie" hivatalosan is megnyitotta az életét bemutató osztrák múzeumot (Kripto Akadémia)
Ausztriába látogatott Arnold Schwarzenegger, és ünnepélyesen felavatta a szülőházában berendezett múzeumot.
okt. 7
15:57
Behajthatatlan követelés: mi lesz a társasági adóval? (Adózóna)
Mit egy cég, ha külföldi partnerének számlát álltott ki, de azt nem fizették ki neki, miként érinti ez a társasági adót? Olvasónk kérdésére Szolnoki Béla (BDO) válaszol.
okt. 7
15:57
Dupla méhű nő egészséges ikreket hozott a világra (WebBeteg)
Annak a valószínűsége, hogy egy anya két méhéből ikerpár szülessen egy az ötmillióhoz. A duplaméhűség tulajdonképpen egy betegség, amely meddőséghez vezethet.
okt. 7
15:57
Csendben készül a végtörlesztésre az AXA Bank (Pénzcentrum)
Nem kíván agresszívan részt venni a forinthitel háborúban az AXA bank. Jelenleg nincs is lehetőség más banknál végtörlesztésre szánt forinthitel felvételére a banknál, de hamarosan bejelentenek egy olyan 11-12 százalékos THM-mel kínált hitelt, melyet már a végtörlesztők is igényelhetnek....

Keresés