Valószínűleg tőkét kell emelnie a Raiffeisen Bank Internationalnak magyarországi leányában, hogy így kompezálja a végtörlesztésből fakadó veszteségeket - írja a Reuters. Martin Gruell, a bank...
Három autó ütközött Tatabánya és Tarján között pénteken, a baleset három súlyos sérültjét kórházba szállították; a megyei főkapitányság szemtanúkat keres - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Fót—Montreal — Szorítja az idő Erdei Zsoltot (37). A Bokszvilágszervezet (WBO) egykori félnehézsúlyú, illetve a Bokszvilágtanács (WBC) korábbi cirkálósúlyú profi világbajnok ökölvívója idén még szeretne ringbe lépni az Egyesült Államokban, de menedzsmentje, a DiBella Entertainment eddig még nem árulta el a „tutit".
Kivárást tanácsolnak a hitelközvetítők azoknak, akik forintra váltanák devizaalapú kölcsönüket. A jóslatokkal ellentétben ugyanis késik a banki verseny az új ügyfelekért, csökkentés helyett emelték a kamatokat. Ha kartelleztek, bírságra számíthatnak, ám a pénzintézeteknek ez is kevesebbe kerülhet, mint a tömeges végtörlesztés.
Észak-Kínában súlyos balesetet okozott egy autóbusz és egy személygépkocsi összeütközése pénteken. A szerencsétlenségben legalább 35-en életüket vesztették, 18-an megsérültek.
Három autó ütközött Tatabánya és Tarján között pénteken, a baleset három súlyos sérültjét kórházba szállították. A megyei főkapitányság szemtanúkat keres.
Olaszországot és Spanyolországot is leminősítette pénteken a Fitch Ratings, az "egyre intenzívebbé váló" euróövezeti adósságválság hatásaival indokolva a döntést.
A Közép-Európa előtt álló gazdasági lehetőségekről szóltak a visegrádi országok államfői a Budapesti Corvinus Egyetemen pénteken. Schmitt Pál szerint Magyarország az elmúlt évek "önsorsrontó politikája" miatt mélyen lehetőségei alatt teljesített, és fontosnak tartotta azt, hogy az új alaptörvény meggátolja az adósság további növekedését.
Egyetértés van a német és francia kormányok között arról, hogy szükség van az európai bankok feltőkésítésére, és nincs nézeteltérés azzal kapcsolatosan, hogy ezt miként kellene megvalósítani – mondták francia pénzügyminisztériumi források a Dow Jones üzleti hírügynökségnek pénteken.
Befejezte a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát az elszámoltatási kormánybiztos: álláspontja szerint az ügyben egyértelmű a Wallis korábbi vezetőinek felelőssége. Budai Gyula ezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Krisztusban van az igazság című, nyolcadik országos kongresszusán közölte, ahol arról is beszélt: a kormány nem áll meg az elszámoltatás útján.
Olaszországot és Spanyolországot is leminősítette pénteken a Fitch Ratings, az "egyre intenzívebbé váló" euróövezeti adósságválság hatásaival indokolva a döntést.
Az Európai Unió versenyjogi végrehajtó szerve, az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy az amerikai Microsoft felvásárolja a Skype-ot, mivel ez nem veszélyeztetné jelentős mértékben az európai gazdasági térségbeli versenyt - tájékoztatott pénteken a brüsszeli szervezet.
A népszámlálás első hetének elteltével, péntek 10 óráig 265 438 háztartástól érkeztek be adatok interneten; az elektronikus kitöltésre október 16. éjfélig van lehetőség – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Megalakult a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke abban bízik, hogy egyre több település csatlakozik majd a mozgalomhoz.
A svéd labdarúgó-válogatott pénteken 2-1-re győzött Finnországban az Európa-bajnoki selejtezősorozat E csoportjában, ezzel eldőlt, hogy a magyarok - az utolsó, keddi játéknap eredményeitől függetlenül - a harmadik helyen zárnak a hatosban, azaz már nem juthatnak ki a 2012-es kontinensviadalra.
„Egyik este filmnézés közben megettem egy fél tábla csokit, és nagyon rosszul lettem. Megmértem a vércukorszintemet, 10,1 volt. Nagyon megijedtem. Mivel férjem cukorbeteg, hetente magamnak is mérem, de soha nem volt még 8-nál magasabb értékem. Két-három órával később visszaállt a normális szintre, s jobban is éreztem magam. Lehet, hogy cukros leszek – vagy már az is vagyok?”
Fenyegetés célpontja lett László Gyula, az MRM (Magyar Remény Mozgalom) tartományi képviselője. Postai úton kapott kézhez egy Münchenben feladott levelet, amelyen egy fekete kéz ábrázolása mellett a következő kézzel írott szerb szöveg áll: Mi elegánsak és precízek vagyunk! Apis szervezet. Az Apis vagy közismertebb nevén Fekete Kéz terrorszervezet követte el a Ferenc Ferdinánd elleni merényletet,…
A vidékfejlesztési miniszter szerint a legfontosabb, hogy olyan változás történjen az életminőségben, ami versenyképessé teszi a magyar vidéket Európában.
Az Európai Unió kormányai arra kérték fel az európai banki stresszvizsgálatokat végrehajtó Európai Bankhatóságot (EBA), hogy vizsgálja felül nyári tesztjeinek eredményeit, hogy azok jobban tükrözzék a romló gazdasági kilátásokat - mondta egy európai uniós forrás a Dow Jones üzleti hírügynökségnek pénteken.
Habár David Beckham labdarúgó pályafutása végéhez közeledik, még mindig az egyik legkeresettebb reklámarc a világon. 2010-ben 900 millió forinttal négymilliárd forintra növelte a szponzori bevételeit.
Mélyen belemerült a koreai nyelv tanulásába egy nottinghami iskolában tanuló diáklány, aki bár felsőfokon elsajátította az idegen nyelvet, kiejtésével mégis elégedetlen volt. Annyira, hogy nyelvét is meghosszabbíttatta sebészeti úton, hogy a hangok tökéletesen hagyják el ajkát.
Visszavette a magyar befektetések súlyozására adott ajánlását pénteken a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport, azzal a véleményével indokolva az átértékelést, hogy a romló növekedési kilátások megnehezítik a kormány adósságcsökkentési programjának kivitelezését.
A finn válogatott hazai pályán 2-1-re kikapott a svédektől, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott függetlenül a jövő keddi mérkőzéstől nem lesz ott az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa bajnokságon.
Nem változik a gáz ára 2011 negyedik negyedévében, így a végfogyasztói árak a fűtési szezon kezdetével sem emelkednek – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
A svéd labdarúgó-válogatott pénteken 2-1-re győzött Finnországban az Európa-bajnoki selejtezősorozat E csoportjában. Ezzel eldőlt, hogy a magyarok - az utolsó, keddi játéknap eredményeitől függetlenül - a harmadik helyen zárnak a hatosban, azaz már nem juthatnak ki a 2012-es kontinensviadalra.
A magyar kormányhoz mint a Mol és ezen keresztül az INA tulajdonosához írt nyílt levelet pénteken a Független Horvát Parasztszövetség elnöke, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy üzemanyaghiány akadályozza a mezőgazdasági munkálatokat; az INA ugyanakkor azt közölte, hogy nincs ellátási gond, a vasúthálózat felújítása és a megnövekedett igény okoz szállítási fennakadásokat.
Megbicsaklottak az amerikai részvénypiacok a spanyol és olasz államadósság leminősítésének hírére és végül nem tudtak a pozitív tartományban maradni. A befektetők most megint Európa miatt aggódnak. ...