Nagy a befektetői nyomás az Európai Unió vezetőin, hogy átfogó tervet alkossanak a bankok megmentéséről még a G20-ak novemberi találkozója előtt - írja a Bloomberg. A bankok feltőkésítésének...
Az augusztus végi 37,55 milliárdról 38,76 milliárd euróra, történelmi csúcsra nőttek szeptember végére Magyarország nemzetközi tartalékai - közölte az előzetes adatot ma reggel a Magyar Nemzeti Bank....
Nem számolnak jelentős javulással az amerikai munkaerőpiacon az elemzők. A szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi számokat ma délután fél háromkor teszi közzé a munkaügyi tárca. A...
"Én úgy veszem, hogy az érem is megvan, csak nem vihetjük haza" - mondta Kovács László a bakui ökölvívó-világbajnokságot legalább két olimpiai kvótával záró magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Az év első nyolc hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma alig nőtt, a vendégéjszakák száma pedig 2,1 százalékkal mérséklődött az előző évi azonos időszakhoz képest; a szálláshelyek árbevétele folyó áron 2 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Rettegésben tartotta új barátnőjét és három gyerekét V. S. (42) a háromgyerekes anya izsáki házában. Verte és kínozta a gyerekeket, sőt, a nőt is erre kényszerítette. Az anya nem akart engedelmeskedni, de akkor rendszeresen azzal fenyegette: megkéseli őt a gyerekei szeme láttára.
"Én úgy veszem, hogy az érem is megvan, csak nem vihetjük haza" - mondta Kovács László a bakui ökölvívó-világbajnokságot legalább két olimpiai kvótával záró magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Az elmúlt napok jó hangulatában kezdődött a nap a világ tőzsdéin, mely eredőjeként a német DAX már meg is érkezett az elmúlt hetek sávjának a tetejére. Ez az optimizmus kihat a pesti parkettre is,...
A megfelelő autó a neki való helyszíneken – németországi túránk során a kényelmes utazás és a korlátozások nélküli autópályán való száguldás mellett egy tiszteletkörre a Nürburgring nagykörének aszfaltjára is ki terveztük vinni az Opel Insignia OPC Unlimited-et (teszt holnap). Azonban mint ahogy azt oly’ sok tervnél tette már, a Nordschleife ezúttal is közbeszólt.
Kínai és indiai beruházások elősegítésén fog dolgozni a jövőben Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató korábbi vezérigazgatója. A közgazdász Rájátszás című műsorunkban elmondta: szoros üzleti kapcsolatokat ápol olyan befektetőkkel, akik a közeljövőben beruházásaikkal nagymértékben hozzájárulhatnak a magyarországi foglalkoztatás bővüléséhez.
Nem került sokba eddig a svájci jegybanknak az árfolyamküszöb szeptemberi felállítása, ami azóta sikerrel bevált a frank szárnyalása ellen. Becslések szerint 10 milliárd frankot költhetett eddig a...
Az aranypiacon az utóbbi két negyedévben szerény visszatérésben voltak a fedezeti ügyeletek, az ügyletek nettó volumene mindkét negyedévben 6 tonna volt
Nagy érdeklődés övezte szerdán a Design Hét keretein belül megrendezésre került „Ismert nők és kabátjaik” nevű divateseményt, ahol Illéssy Lenke ruhatervező legújabb kabátkollekcióját mutatták be olyan hírességek, mint Détár Enikő, Nyertes Zsuzsa vagy éppen Bencsik Tamara.
Meghalt a világ egyik legnagyobb koponyája, az Apple alapítója, Steve Jobs. A férfi hét éve küzdött a rákkal. Jobsot milliók gyászolják, és úgy emlegetik: megváltoztatta a világot.
Már tart a fűtési szezon a fővárosban, de a legtöbb társasházban még nem kapcsolták be a fűtést. A Főtáv több lakóval is úgy állapodott meg, hogy bizonyos hőmérséklet esésnél a hőközpontokon elhelyezett szabályozó elindítja a fűtést. A lakásokban két órán belül meleg lehet - mondta a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője.
Jenson Button nyert a Formula–1 mindkét pénteki szabadedzését Szuzukában. A McLarennel a héten szerződést hosszabbító angol pilóta után a ferraris Fernando Alonso végzett a második helyen, a világbajnoki esélyes Sebastian Vettel pedig a harmadik.
Kegyetlen gyilkosságra derült fény Battonyán. Egy egykori melléképület alatt találtak rá egy huszonéves lány holttestére. Állítólag annál a családnál dolgozott, amelyiké a telek, ahol rábukkantak a maradványaira. A helyiek azonban azt mondják, volt egy másik lány is a családnál alkalmazásban.
Az év első nyolc hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma alig nőtt, míg a vendégéjszakák száma 2 százalékkal mérséklődött az előző évi azonos időszakhoz képest. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 2 százalékkal emelkedett a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adatai alapján.
A Rába tegnap a Budapesti Értéktőzsdén 4000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 540 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt. A tranzakciót...
Fejfájást, hányingert, sőt eszméletvesztést is okozhat az a hamis Air Wick légfrissítő, amelynek piaci felbukkanásával kapcsolatban a napokban adtak ki figyelmeztetést a brit hatóságok....
Nemrég igaz, de már hazánkban is kapható a Chevrolet felélesztett izomautója, a Camaro, amely a Nordschleifén gyors kört futva bizonyította a vásárlóknak, hogy bizony komoly teljesítményre is képes – az 580 lóerős Camaro ZL1 7 perc 41,27 másodperces időt villantott a zöld pokolban.
Szeptemberben 1,210 milliárd euróval nőttek az ország devizatartalékai augusztushoz képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett előzetes adataiból.
Az év utolsó hónapjaiban a jövedéki adók emelése és a népegészségügyi termékadó miatt újból erősödésnek indul az infláció, a jövő év első felében pedig 4,5-5 százalékos drágulás is elképzelhető az...
Tekintve, hogy a Porsche Boxster következő generációja már jövőre a kereskedésekben kelleti magát, nem is meglepő, hogy az elmaszkírozott tesztautók már a világ minden szegletében feltűntek.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén 5.000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt darabonként 540 forintos átlagáron - közölte a társaság a BÉT honlapján pénteken.
A megfelelő autó a neki való helyszíneken – németországi túránk során a kényelmes utazás és a korlátozások nélküli autópályán való száguldás mellett egy tiszteletkörre a Nürburgring nagykörének aszfaltjára is ki terveztük vinni az Opel Insignia OPC Unlimited-et (teszt holnap). Azonban mint ahogy azt oly’ sok tervnél tette már, a Nordschleife ezúttal is közbeszólt.
A következő 7 éves uniós büdzséből több kohéziós forrásra számít Magyarország és a balti államok, akik tiltakozó levelet juttattak el az Európai Bizottsághoz
A Romániában jelenleg is futó roncsprogram keretében több százezer, tíz évnél öregebb autót vonnak ki a forgalomból, az így keletkezett hatalmas mennyiségű fémhulladékhoz pedig ingyen jutnak hozzá az erre szakosodott magáncégek (REMAT) − anélkül, hogy ebből bármi visszafolyna a költségvetésbe. A roncstelepek tiszta haszna többmillió eurósra tehető - írja a Napi Gazdaság.
Achilles-ín-szakadást szenvedett Alicia Sacramone, az amerikaiak háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes tornásza, így kihagyja a pénteken rajtolt tokiói vb-t, s még a jövő évi londoni olimpiai szereplése is veszélybe került.
Hozzávalók 2 pohár natúr joghurt (150g-os pohár, a többi hozzávalót a joghurtos pohárral mérjük ki) 1 pohár olaj nyírfacukor (vagy cukor) 3 db egész tojás vanília 1 csomag sütőpor 2 pohár liszt kb. 10 db sárgabarack
Nagyobb az asztma kialakulásának kockázata azoknál a gyerekeknél, akiknek az anyja várandósan szennyezett levegőjű munkahelyen dolgozott – állapították meg ötvenezer gyerek adatainak elemzésével dán kutatók.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megdöbbenéssel értesült a Gyermekszegénység Elleni Program (GYEP) ellehetetlenítéséről szóló sajtóhírekről, álláspontja szerint az ügyben téves információkon alapuló, méltatlan hangnemű nyilatkozatok jelentek meg.