Huntelaar jó eséllyel pályázik a selejtező gólkirályi címére, a mögötte álló Miroslav Klose két góllal van lemaradva tőle, de már csak egy fordulót rendeznek.
A kárpátaljai magyarság jelentős részét durva és megmagyarázhatatlan módon kirekesztik a nemzeti együttműködés rendszeréből, s gúnyt űznek vele - írta szombaton az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Nemzeti Tanácsának minapi beregszászi ülésén elhangzottakból idézve.
Több kérdés is tisztázásra vár még a deviza alapú jelzáloghitelek egyösszegű végtörlesztésével kapcsolatban, a törvény ugyanis nem mindent szabályoz pontosan. A bankok többsége már megfogalmazta saját értelmezése szerint a maga válaszát, de van olyan hitelintézet is, amelyik a jogszabályalkotóhoz fordult jogértelmezésért. Cikkünkben sorra vesszük az elmúlt napokban felmerült legfontosabb…
A kárpátaljai magyarság jelentős részét durva és megmagyarázhatatlan módon kirekesztik a nemzeti együttműködés rendszeréből, s gúnyt űznek vele – írta szombaton az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Nemzeti Tanácsának minapi beregszászi ülésén elhangzottakból idézve.
Magánokirat-hamisítás miatt elrendelte a nyomozást a Somogyért Egyesületnél kirobbant lemondatási ügyben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. Az eljárás ismeretlen tettes ellen folyik.
Amikor a szakadék felé tartunk, bele kell lépni a fékbe: a világgazdaságban bekövetkező negatív folyamatokra időben kell reagálni, és ez tükröződik a hazai gazdaságpolitikai fordulatban, melyet a kényszer szült – mondta a Magyar Nemzetnek Csaba László akadémikus, aki szerint ilyen helyzetben nem lehet elvárni a kormánytól, hogy ingyenebédet és -vacsorát osztogasson mindenkinek. A közgazdász ...
A Közép-európai ingatlanbefektetések 2,3 milliárd eurós harmadik negyedévi értéke azt vetíti előre, hogy a régióban történt ingatlanbefektetések az év végéig elérhetik a 6 milliárd eurót - közölte a Cushman & Wakefield az MTI-vel.
Megmarad az öregségi nyugdíjasok, a diákok és a 6 éven aluli gyerekek utazási kedvezménye is - idézte a Magyar Nemzet szombati számában Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára Hír Televíziónak adott nyilatkozatát.
Az árupiacok az elmúlt hónapok során az egyik legbiztosabb menedéket nyújtották a befektetni vágyók számára. Azonban az utóbbi hetekben még ez a biztosnak hitt piac is erőteljesen ingadozni kezdett. Ráadásul a feltörekvő piacok lassulása ahhoz vezethet, hogy az árupiacokon forgó termékek, így az olaj, az arany vagy a mezőgazdasági termékek ára is eshet
Megmarad a nyugdíjasok, a diákok és a 6 éven aluli gyermekek utazási kedvezménye - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára. Völner Pál a HírTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a többi utazási kedvezmény átalakításáról még tart az egyeztetés, így egyelőre nem tudni, hogy megmarad-e a közalkalmazottak vagy a 26 éven aluli fiatalok kedvezménye.
Megállapodtak szombat hajnalra a holland nyelvű flamand, illetve a franciaajkú vallon pártok Belgium átfogó államreformjának intézményi kérdéseiben, abban, hogy milyen jogkörök kerülnek át szövetségi szintről a tartományokhoz.
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy még nem mutatta be a ciprusi cégének felszámolásáról, és kilencszázmillió forintos befektetésének honosításáról szóló bizonylatot Simor András, a jegybank elnöke. A Nemzeti Bank fegyülőbizottsági elnöke szerint ez összeférhetetlen.
A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a sokszor elutasító többségi társadalomnak fel kellene ismernie, hogy a jövőjét is nagyban érinti a romák integrációja.
A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a sokszor elutasító többségi társadalomnak fel kellene ismernie, hogy a jövőjét is nagyban érinti a romák integrációja.
Az európai adósságválság megoldása körüli bizonytalanság a komoly kockázati étvágycsökkenéssel is járt a piacokon, ez pedig oda vezetett, hogy a befektetők tömegestül kezdték el kivonni tőkéjüket a...
A sokszor elutasító többségi társadalomnak fel kellene ismernie, hogy a jövőjét is nagyban érinti a romák integrációja – jelentette ki balog Zoltán, a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár.
Leállt a Füzesabonyon átvezető forgalom szombat reggel a Miskolc-Budapest vasúti fővonalon, miután a füzesabonyi pályaudvaron kigyulladt egy InterCity-szerelvény étkezőkocsija, és a tűzoltók áramtalanították az állomást; személyi sérülés nem történt - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem.
Október 12-13-án rendezik meg a Műegyetemen az őszi állásbörzét, amely közel 140 kiállítóval várja a frissdiplomás és a néhány év szakmai tapasztalattal rendelkező álláskeresőket, de szakmai gyakorlati helyeket is kínál az alsóbb éveseknek - közölték a szervezők az MTI-vel.
A férfi vízilabda Eurokupában, a legjobb 16 közé jutásért zajló küzdelmek franciaországi állomásán győzelemmel kezdett a Szolnok, amely az olasz bajnoki ezüstérmes Savonát verte négy góllal a péntek esti összecsapáson.
A pozitív nyitás után, az olasz és spanyol adóskockázati besorolás hitelminősítői rontásának hatására negatív tartományba fordultak a vezető New York-i tőzsdemutatók és a kereskedést is veszteséggel zárták.
Marin Cilic bő másfél óra alatt két játszmában nyert Ivan Ljubicic ellen, így a két horvát közül ő jutott be a döntőbe a pekingi tenisztorna férfiversenyébe.
Személyautó gázolt halálra egy kerékpárost Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az Anarcs és Nyírkarász közötti út gyulaházi kereszteződésénél szombaton – közölte a rendőrség az MTI-vel.
A lengyel rendőrség őrizetbe vett két 39 éves lengyel férfit, akiket megalapozottan gyanúsít azzal, hogy idén május vége és szeptember eleje között több európai ország IKEA-áruházaiban zsarolás céljából kisebb robbantásos merényleteket hajtottak végre.
A lengyel rendőrség őrizetbe vett két 39 éves lengyel férfit, akiket megalapozottan gyanúsít azzal, hogy idén május vége és szeptember eleje között több európai ország IKEA-áruházaiban zsarolás céljából kisebb robbantásos merényleteket hajtottak végre.
Megállapodtak szombat hajnalra a holland nyelvű flamand, illetve a franciaajkú vallon pártok Belgium átfogó államreformjának intézményi kérdéseiben, abban, hogy milyen jogkörök kerülnek át szövetségi szintről a tartományokhoz.
Lapértesülés szerint jelentősen növekedhetnek a kereskedelmi csomagolást használók költségei, mert háromszoros termékdíj-emelést irányoz elő a környezetvédelmi termékdíjról szóló jogszabály módosításának terve.
Olvasónk visszaadta egyéni vállalkozói igazolványát, mégis komoly tartozást akarnak rajta behajtani több év elteltével. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal válaszol.
Kedves Szakértő!Két hónappal ezelőtt hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését, és öt nappal később jött meg a menstruációm. Azóta azonban nem volt menstruációm. Körülbelül két héttel ezelőtt csináltam egy terhességi tesztet, ami negatív volt, de azóta sem menstruálok. Ugyanakkor étvágytalan és fáradt is vagyok. Lehetséges, hogy a menstruációm késése összefügg a tabletta szedés…
A bírósági végrehajtási eljárások gyorsítását és hatékonyabbá tételét célozza a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) a vonatkozó jogszabályok módosítására elkészített tervezete, amelytől a tárca azt reméli, hogy a jövőben a vállalkozások és más hitelezők gyorsabban és biztosabban juthatnak az adóssal szemben fennálló követelésükhöz.
A történeti alkotmányt nem lehet visszahozni, a jogfolytonosságot jelenleg a címer és a himnusz, mint szimbólumok őrzik - mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke a Történelemtanárok Egyletének országos konferenciáján.
A történeti alkotmányt nem lehet visszahozni, a jogfolytonosságot jelenleg a címer és a himnusz mint szimbólumok őrzik – mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke a Történelemtanárok Egyletének országos konferenciáján szombaton, Budapesten.