Húszmilliárd forintot fordít az elkövetkező években kerékpárutak építésére és a meglévők felújítására a kormány – mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren, a Füzért és Felső-Mislét összekötő kerékpárútvonal indító kilométerkövének felavatásán szombaton.
Átlagosan 50-60 perccel hosszabb menetidőre számíthatnak az utasok a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vasútvonalon szombaton délutáni órákban, mert meghibásodott a biztosítóberendezés Tárnok és Martonvásár állomások között - közölte a Mávinform az MTI-vel.
A történelem nagy alkotásait örök béke lengi körül, ahogy Makovecz Imre műveiből is a kiengesztelődés árad - méltatta a Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építészt Orbán Viktor miniszterelnök. Makovecz Imrét szombaton a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra; a nemzetközi hírű alkotót életének 76. évében, szeptember 27-én érte a halál.
A svédek ítéletidőben nyertek Helsinkiben, s ezzel kettétörték a magyarok Eb-döntős (vagy inkább: pótselejtezős) álmait. A franciák és a bosnyákok győzelemmel léptek közelebb a 16-os döntőhöz. A görögök a saját kezükbe vették a sorsukat. A D, az E és az F csoport.
Két, eddig veretlen csapat is búcsúra kényszerült a rögbi-világbajnokság negyeddöntőjében, így jövő szombaton Franciaország-Wales elődöntőre kerül sor.
Ukrajna volt a legsikeresebb nemzete a szombaton zárult bakui ökölvívó-világbajnokságnak, melyen öt versenyzőjük került fináléba, s közülük négy aranyérmet szerzett.
A történelem nagy alkotásait örök béke lengi körül, ahogy Makovecz Imre műveiből is a kiengesztelődés árad – méltatta a Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építészt Orbán Viktor miniszterelnök.
Három Kelet-magyarországi megyében, Szabolcs-Szatmár-Beregben, Hajdú-Biharban és Jász-Nagykun-Szolnokban a következő két évben 13,8 milliárd forintból újítanak fel négy- és öt számjegyű utakat - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
A 2010-ben vb-4., idén Copa America-győztes Uruguayi hazai pályán 4-2-re győzte le Bolíviát. A találkozón a liverpooli Luis Suárez nyitotta a gólok sorát, Diego Lugano kétszer volt eredményes, de a napoli gólvágója, Edinson Cavani is betalált.
A tenisz világranglista éllovasa, Rafael Nadal és a másodikként kiemelt brit Andy Murray vívja az 1,214 millió dollár összdíjazású tokiói keménypályás férfi tenisztorna döntőjét.
Jean-Marie Seyler, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főigazgatóságának Magyarországért is felelős igazgatója szerint az ország jó helyen áll az uniós projektek elfogadásában, míg a kifizetésekben az átlagos szintet teljesíti.
Intenzív osztályon ápolják azt az idős asszonyt, akit mobiltelefonjáért támadott meg két cigány fiú Nádudvaron. A rendőrség házkutatás során megtalálta az asszony telefonját és asztali óráját. A kihallgatás során a fiúk beismerték tettüket.
A történelem nagy alkotásait örök béke lengi körül, ahogy Makovecz Imre műveiből is a kiengesztelődés árad - méltatta a Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építészt Orbán Viktor miniszterelnök. Makovecz Imrét szombaton a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra; a nemzetközi hírű alkotót életének 76. évében, szeptember 27-én érte a halál.
Jogsértő lehet az, ahogy a Fidesz "államosítja" az önkormányzati vagyon egy részét és az adósságállományt - közölte Legény Zsolt, az MSZP Demokrácia Központjának vezetője szombaton.
A nyugat-dunántúli cukorgyártás újraindítására csaknem száz taggal megalakult a Rábaközi Korona Szövetkezet. A kezdeményezéshez a Győr-Moson-Sopron megyei mellett a szomszédos Komárom-Esztergom és Vas megyéből is egyre többen csatlakoznak. A gazdák számítanak a kormány támogatására, mert szerintük csak közösen lehet visszaszerezni az agrárium elmúlt években tönkretett, vagy külföldieknek…
PILISVÖRÖSVÁR — Munkásnak állt a Barátok közt szereplője, Peller Anna, a sorozat Juhász Gabija. A színésznő és férje, Miki fél éve vágott bele az építkezésbe, s remélik, hogy egy év múlva már lakható lesz a megálmodott házikó.
Az elkövetkező három évtizedben a felére csökkenhet az Egyesült Államok egyik legnagyobb borvidékének számító Napa-völgy prémium bortermése. A Stanford Egyetemen készült tanulmány szerint az ok a klímaváltozás, amelynek következtében a pinot noir, a chardonnay és a cabernet sauvignon termőterülete a felére zsugorodhat.
Nem az alkotmány az új, hanem az alkotmányos hozzáállás, amellyel csökkentették az alkotmány tekintélyét - mondta Sólyom László volt köztársasági elnök a Történelemtanárok Egyletének országos konferenciáján szombaton Budapesten
Thal — A Schwarzenegger Múzeum pénteki szoboravatásának körülményei arról regéltek, viharos szelek fújnak, mióta nem Arnold Schwarzenegger kormányozza Kaliforniát, és mióta kiderült, házvezetőnője 13 éves fiának is ő az apja.
BUDAPEST ‒ Alámerült a maffia világába Árpa Attila: könyvet írt a 90-es évek zavaros időszakáról. – Ez a legdurvább vállalkozásom a Szerencsekerék óta – viccelődik a rendező-producer-műsor vezető-színész-szerző.
Ismét bebizonyosodott, hogy a megfázás és az influenza kezeléséhez, vagy a télen gyakori betegségek megelőzéséhez nem kell rögtön patikai szerekhez fordulnunk.
Új fájdalom- és fúrásmentes módszert dolgoztak ki arra, hogy a jövőben elkerülhető legyen a fogtömés. A fogszuvasodást azok a szájban élő baktériumok okozzák, amelyek savat állítanak elő bizonyos élelmiszerekből.
A férfi vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjébe jutásért kiírt budapesti torna pénteki nyitómérkőzésén az orosz Sturm 2002 magabiztosan nyert a Würzburg ellen; a csehovi alakulat 12 góllal diadalmaskodott a német együttes felett. A csoport harmadik tagja, a házigazda Honvéd szabadnappal kezdte a körmeccses eseményt.
Szombat este 18 órakor hazai pályán folytatja a szereplést a Bajnokok Ligájában az MKB Veszprém együttese, amely a dán bajnokság egyik élcsapatát, a Silkeborgot fogadja.
A bor jótékony hatásai a szépségápolásban is eredményesen felhasználhatók. Az erre alapuló kezelések amellett, hogy javítják a bőr minőségét, izomlazító, érregeneráló és méregtelenítő hatásúak is.
Tíz órára nőtt a kamionok várakozási ideje a Záhony és Csap közötti határállomáson szombat délutánra – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján.
Az amerikai adóhivatal a külföldi intézményeket választási lehetőség elé állítja, 2013 elejéig vagy belemennek az ügyfeleket illetően információk átadására, vagy 30 százalékos forrásadót kell...
Senki nem születik lepedőakrobatának, a szexet is tanulni kell. Valaki mesteri fokon űzi az erotikát, valaki egész életében átlagos képességű marad. Van azonban néhány olyan tanács, melyet mindenképpen érdemes megfogadnunk, ha nem akarjuk, hogy partnerünk kellemetlen élményekkel távozzon a hálószobánkból. Egy amerikai internetes lap férfi olvasói szavazata alapján sorba vette, hogy melyek azok a…
A nemzetközi pénzügyi válság következtében a NATO tagországainak többsége nem növelte katonai kiadásait, de a szervezet a korábban megkezdett missziókat folytatja, a vállalt feladatokat pedig teljesíteni fogja a jövőben is – ezt a gondolatot fejtette ki Bukarestben Balla Mihály, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
Nagy örömömre szolgál, hogy több mint egy éve a Vasárnapi Blikk szakácsa lehetek. Remélem, receptjeim alapján több olyan ételt is elkészítettek, ami azóta többször is az asztalukra került. Ezen a héten is krémlevest ajánlok, amihez különösen illik a pirított zsemlekocka. Főételnek magyaros csirkemájat javaslok párolt rizzsel, amely nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető. Desszertként…
Szándékos gyújtogatás gyanúja merült fel Barcson annál a szombati tűzesetnél, amelynek következtében átmenetileg lakhatatlanná vált egy családi ház, a tűzben senki nem sérült meg – közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.