Szándékos gyújtogatás gyanúja merült fel Barcson annál a szombati tűzesetnél, amelynek következtében átmenetileg lakhatatlanná vált egy családi ház, a tűzben senki nem sérült meg - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.
Tarlós István főpolgármester lezártnak tekinti "a fővárosi színházigazgatók kinevezése körül kialakult vitát" - mondta a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-nek.
Mérföldkő az új civil törvény megalkotása, amely a kormányzat és a civil szervezetek partnerségét támogatja - mondta Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton Budapesten.
Továbbra is kérdéses, hogy hova igazol a Manchester City argentin válogatott támadója, Carlos Tevez, de ami szinte biztos, hogy a Corinthians együttesének nem kell a 27 éves csatár.
Anglia kijutott az Európa-bajnokságra, de az első meccsére elveszítette Wayne Rooneyt. A dánok, a portugálok és a norvégok között élesedik a helyzet. Melyik csapat lesz a második helyezett a spanyolok mögött? Helyzetkép a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők G, H és I csoportjáról.
A harmadik helyen kiemelt cseh Tomas Berdych három szettben legyőzte az elsőként rangsorolt francia Jo-Wilfried Tsongát, ezzel bejutott a döntőbe a pekingi tenisztorna férfi versenyében.
Az UEFA tájékoztatása szerint a keddi Svédország-Hollandia Eb-selejtező mérkőzés, a svédek kérésére, az eredeti időponthoz képest 15 perccel később, vagyis 20.15 órakor kezdődik.
Magyarország az elkövetkező időszakban támogatja Montenegró euroatlanti integrációs törekvéseit – erről biztosította montenegrói tárgyalópartnereit a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az eddigi legnagyobb szabású támadást intézték szombaton líbiai felkelők Moammer Kadhafi szülővárosa, Szirt ellen, ám a bukott diktátor híveinek heves tüzelése nyomán fedezékbe kellett vonulniuk.
Az U21-es válogatott isztambuli sétával kezdte a délutánt, majd taktikai értekezlet szerepelt a programban, amelyen Róth Antal kihirdette a törökök elleni kezdőcsapatot.
„Ha sikerült a saját szervezetemet méregteleníteni, akkor talán sikerülhet az elmérgesedett belpolitikai viszonyok közé is változást hoznom” – nyilatkozta az atv.hu-nak Schmuck Andor, akit a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) mai tisztújító kongresszusán főtitkárnak választottak. Az elnök továbbra is Kapolyi László maradt.
200 millió dollár: ekkora tőkével szállt be nemrég Rupert Murdoch médiamágnás, Dick Cheney volt amerikai alelnök, Lord Jacob Rotschild brit befektető és Michael Steinhardt tőzsdeguru abba a cégbe, amely a világ legnagyobb feltáratlan olajkészletét igyekszik a felszínre hozni. A 250 milliárd hordóra becsült olajvagyon Izraelben, a Júdeai-síkság alatt rejlik. A kitermelés 2017-ben kezdődhet.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton elrendelte B. Zsolt előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Bíróság az MTI-vel. A férfit három társával együtt a csepeli elásott emberek ügyében emberöléssel gyanúsítják.
Nem azonos egy végtörlesztésre szánt forinthitel az eddig ismert lakáscélú jelzáloghitelekkel. A hitelintézeteknek több problémát is meg kell oldaniuk a következő időszakban. Elő kell állniuk egy, a végtörlesztők igényeire szabott termékkel és helyt kell állniuk a szerződések befogadásakor is. Ez utóbbi a magas ügylet szám miatt nem lesz egyszerű feladat. A termékfejlesztések már folynak. Milyen…
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton elrendelte B. Zsolt előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Bíróság az MTI-vel. A férfit három társával együtt a csepeli elásott emberek ügyében emberöléssel gyanúsítják.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton elrendelte B. Zsolt előzetes letartóztatását – közölte a Fővárosi Bíróság. A férfit három társával együtt a csepeli elásott emberek ügyében emberöléssel gyanúsítják.
A Santos 19 éves támadóját, Neymart nem csak Brazíliában, de Európa több országában is csodálják. Van néhány olyan fanatikus is, amely a játékos arcát is képes magukra tetováltatni, természetesen a lehető legnagyobb méretben, hogy még közelebb érezhessék magukat kedvencükhöz...
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton elrendelte B. Zsolt előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Bíróság. A férfit három társával együtt a csepeli elásott emberek ügyében emberöléssel gyanúsítják.
Wales legjobbjai Aaron Ramsey és Gareth Bale góljainak köszönhetően 2-0-ra legyőzte Svájc csapatát az Európa-bajnoki selejtező G-csoportjának pénteki derbijén.
A gyermeket nevelők munkaerő-piaci védelmét és a családokat megillető kedvezményrendszer rögzítését emelte ki a készülő családvédelmi törvényből Harrach Péter a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége(KÉSZ) nyolcadik kongresszusán szombaton a Parlamentben.
Október 12-13-án rendezik meg a Műegyetemen az őszi állásbörzét, amely csaknem 140 kiállítóval várja a frissdiplomás és a néhány év szakmai tapasztalattal rendelkező álláskeresőket, de szakmai gyakorlati helyeket is kínál az alsóbb éveseknek.
Debrecenben kikapott a Szolnok a labdarúgó NB II 8. fordulójának szombati játéknapján, ezzel - és a Békéscsaba hazai sikerével - elvesztette vezető helyét a Keleti csoportban.
A gyermeket nevelők munkaerő-piaci védelmét és a családokat megillető kedvezményrendszer rögzítését emelte ki a készülő családvédelmi törvényből Harrach Péter a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) nyolcadik kongresszusán szombaton a Parlamentben.
Megjavították a biztosítóberendezést Tárnok és Martonvásár között, a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vasútvonalon az esti órákra helyreállhat a menetrend szerinti közlekedés - közölte a Mávinform szombat délután az MTI-vel.
Balatoni regionális TDM szövetség alakul október 20-án - jelentették be a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Siófokon, ahol beszámoltak az egyedi szennyvízkezelési mintaprogram tapasztalatairól, valamint egy kiemelt, 5 milliárd forintos költségvetésű kerékpárút-fejlesztési program kidolgozásáról.
London — Délután összeköti az életét egy 69 éves vállalat vezető, és egy 51 esztendős ügyvezető igazgató. Sir Paul McCartney, és amerikai barátnője, Nancy Shevell e foglalkozásokat adták meg a szándéknyilatkozatban.
Budapest — Az életének 76. évében elhunyt Makovecz Imretől búcsúztak el barátai és tisztelői, akik a Farkasréti temetőben az általa tervezett ravatalozóban rótták le kegyeletüket a nemzetközi hírű építész koporsója előtt.
Valószínűleg minden szülő hallotta már az "Elkényeztetitek ezt a gyereket!" című mondatot. Tulajdonképpen mit is takar az elkényeztetett gyerek fogalma? Honnan tudhatjuk, hogy a miénk az-e, illetve hogyan kerülhető el, hogy az legyen?
Budapest — Hatalmas csalódás érte Benkő Dánielt (64)! Kiderült ugyanis, hogy a napokban felröppent hír, miszerint volt feleségjelöltje Andrea terhes, csupán pletyka volt.
A WBO egykori félnehézsúlyú, illetve a WBC korábbi cirkálósúlyú profi világbajnok ökölvívója idén még szeretne ringbe lépni az Egyesült Államokban, de menedzsmentje még nem tudott megegyezni senkivel.
Napokon belül távozik a hatalomból a jemeni elnök. Ezt maga az államfő jelentette be egy beszédben. Ali Abdul Szaleh uralma ellen hónapok óta tüntetnek, a brutális oszlatásokban több száz ellenzéki halt meg.
Az európai adósságválság kezelése a görög államkötvények leértékelésén keresztül valósulhat meg, az európai bankszektor problémái pedig - még ha ez nem is látszik - jelentősen érintik az amerikai...
Megérkezett Brad Pitt szombaton Budapestre, az amerikai színész a World War Z című filmjét forgatja majd Magyarországon. Fotósunknak elsőként sikerült képet csinálnia a hazánkba érkező színészről.
Az államnak és a társadalom rendjét biztosító más szereplőknek a közjó érdekében kell tevékenykedniük, ez hordozza az igazságosság és a méltányosság igényét - mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szombaton Budapesten.
Horvát szurkolókra támadtak görög fanatikusok a Görögország-Horvátország Eb-selejtezőn péntek este. A rakétázás után egy gyújtóbombát is dobtak a vendégszurkolókra. A találkozót 2-0-ra a görögök nyerték.