Szerbiában megtalálták Pablo Picasso két, évekkel ezelőtt eltűnt olajfestményét, amelyek értékét több millió dollárra becsülik - közölte a belgrádi televízió az SF svájci televízió hírei nyomán.
Budapest, 2011. október 7., péntek (MTI) - A vidékfejlesztési miniszter az állami génmegőrzési feladatok ellátására pályázatot hirdet, amelynek támogatására 120 millió forint áll rendelkezésre - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Az angol válogatott 2-2-es döntetlent játszott a montenegrói nemzeti csapattal az Európa-bajnoki selejtező pénteki mérkőzésén. A találkozó 74. percében Wayne Rooney szándékosan belerúgott a montenegrói csapat játékosába, amiért a találkozó játékvezetője kiállította a Manchester United csatárát.
Új református templom épül Debrecenben a Lencztelepen; a templom alapkövét szombaton helyezte el Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök és Kósa Lajos (Fidesz), a város polgármestere.
SAN FRANCISCO — Hét hónapig tartott az átváltoztatás – mondta büszkén Gregory Kloehn (40), akit meglepett, hogy a San Franciscó-i járókelők mennyire el vannak ragadtatva az átalakított hulladékkonténertől.
PÁRIZS ‒ Három Bentley, két Bugatti, két Ferrari, egy Maserati, egy Aston Martin, egy Rolls- Royce, egy Porsche, az annyi mint 1,7 milliárd forint. Értékben ennyi sportkocsit pakoltak fel a rendőrök az autószállítóra Párizs belvárosában.
A Tatabánya-Carbonex 27-23-ra nyert a görög PAOK Szaloniki otthonában a férfi kézilabda EHF Kupában a 32 közé jutásért rendezett párharc első, szombati mérkőzésén.
Sima, 3-0-s vereséggel mutatkozott be a lengyelországi Gdanskban szombaton megkezdődött asztalitenisz Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott: Harczi Zsolt együttese a jóval esélyesebb oroszoktól kapott ki a csapatverseny B csoportjának nyitókörében.
A magyar állampolgárság felvételére biztatta a németországi magyarokat Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes szombaton Bajorországban a németországi magyarok nemzeti zarándoklatán vett részt, és ennek keretében a kormány nevében átadta az anyaország üdvözletét.
Cherry Brandy címmel láthatja a közönség Nagy József előadását a Nemzeti Színházban vasárnap. A nemzetközi hírű táncos-koreográfus által vezetett Centre chorégraphique national d'Orléans produkcióját a Café Budapest - Kortárs Művészeti Fesztivál keretében tűzik műsorra.
A spanyol konzervatív ellenzék háromnapos konferenciáját lezáró beszédében a párt vezére felhívta az ország lakosságát, hogy vegye ki a részét a válság leküzdéséből, ám adós maradt a konkrét teendők megnevezésével.
Szerbiában megtalálták Pablo Picasso két, évekkel ezelőtt eltűnt olajfestményét, amelyek értékét több millió dollárra becsülik – közölte a belgrádi televízió az SF svájci televízió hírei nyomán.
Budapest – Jogi lépéseket tervez az egykori Tour de Hongrie-győztes kerékpáros, Vanik Zoltán, akit csütörtökön támadott meg Bárdosi Sándor (34) olimpiai ezüstérmes birkózó, világ- és Európa-bajnok szumós.
Összesen 402 millió forint értékben jegyeztek a befektetők a Day One Kockázati Tőkealap I. befektetési jegyeiből - közölte a Day One Capital Zrt. szerdán az MTI-vel.
Sima, 3-0-s vereséggel mutatkozott be a lengyelországi Gdanskban szombaton megkezdődött asztalitenisz Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott: Harczi Zsolt együttese a jóval esélyesebb oroszoktól kapott ki a csapatverseny B csoportjának nyitókörében.
Szuzuka – A szombati időmérő edzést megnyerő Sebastian Vettel (24) személyében nyolc esztendő után avathatnak Forma–1-es világbajnokot a Japán Nagydíjon.
Múzeumba költöztetik és helyreállítják azt a több mint 300 éves épületet, amely – bár megrongálódott – ellenállt a márciusi földrengés és szökőár pusztításának Japán északkeleti részén.
Nem lesz tömeges vezetőségváltás a kórházak állami tulajdonba kerülésével - jelentette ki az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós jövő hét csütörtökön tájékoztatja az intézményvezetőket az átadás-átvétel technikai folyamatáról.
A magyar fiatalok a török válogatott vendégeként szenvedtek 2-1-es vereséget, ezzel gyakorlatilag három forduló alatt eldőlt, hogy nem jutnak ki az Eb-re.
Hétfőn ismerteti a Fidesz választójogi koncepcióját Lázár János az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtt. A koncepció szerint a nagyobbik kormánypárt egyfordulós, kétszavazatos választási rendszert javasol.
A végrehajtók tevékenységének felfüggesztését követeli a „Fehér Kéményseprők” nevű civil jogvédő szervezet. Szerintük ugyanis a kamara nincs bejegyezve, és miután a törvény kötelező tagságot ír elő a végrehajtók számára, ezért már eddig is jogellenesen működtek. Az érdekvédők az adóhivatalhoz és az igazságügyi minisztériumhoz fordultak az ügyben.
A melanin nevő festékanyag fontos szerepet játszik a szervezetet érő különböző sugárhatások kivédésében, leginkább az UV-sugarak elleni védelemben, ezért a melanin hiánya (albinizmus) esetén a megfelelő életmód csak a szükséges óvintézkedések mellett biztosítható.
Claudio Ranieri az Inter Tottijának nevezte Wesley Sneijdert, miután a holland középpályás nélkül felálló csapat meglepetésre 2-0-s vereséget szenvedett a svájci másodosztályban szereplő Luganotól.
A tehetséget a sokféleség, a változatosság jellemzi, a tehetségek kibontakoztatásához pedig ennek a sokféle embernek az együttműködésére van szükség – mondta el Csermely Péter a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke a Roma Tehetségsegítő Tanács (RTT) szombati megalakulásán. Az RTT mint szakmai műhely hozzá kíván járulni a soros magyar EU-elnökség keretében elfogadott uniós romaintegrációs ker...
Elgázolt egy embert egy Ceglédre tartó vonat Monornál. A baleset miatt késésekre kell számítani a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon – értesült a HavariaPress.