2011. november 10. csütörtök

nov. 10
18:18
Járai: A közeljövőben nincs lehetőség gyors növekedésre (Infostart)
Az eurót csak úgy lehetne fenntartani, ha közös lenne a gazdaságpolitika az Európai Unióban - mondta el a Költségvetési Tanács elnöke egy konferencián. Járai Zsigmond szerint jövőre a magyar gazdasági növekedés lelassul.
nov. 10
18:18
Hurghadai baleset - Több mint 65 ezer hívás a Nemzeti Segélyvonalon (Alternatív Energia)
Több mint 65 ezren hívták csütörtök estig a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat. A gyűjtéssel az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit és sérültjeit segítik.
nov. 10
18:18
Több ezer nőt kényszerítettek prostitúcióra Irakban (Kripto Akadémia)
Több ezer nőt és leányt raboltak el Irakban Szaddám Huszein kormányzatának megdöntése után, és prostitúcióra kényszerítették őket bagdadi bordélyházakban vagy az arab ország határain kívül - jelentette csütörtökön a CNN amerikai hírtelevízió egy londoni központú civil szervezet jelentésére hivatkozva.
nov. 10
18:18
"Kiverte a biztosítékot" az ATV interjúban a gyurcsányista politikus (ATV)
Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció alelnöke volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának hétfői vendége. Az ott elhangzottak kivágták a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnél a biztosítékot, mert a párt elnökhelyettese nyílt levelet írt magának Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek.
nov. 10
18:18
Vigyázat! Vadúz-veszély! (Agroinform)
Emlékezés Albert Flóriánra, kényszerű és célirányos változások a keretben, felkészülés a vb-selejtezőkre, telt ház, verhető ellenfél.
nov. 10
18:20
Ez lesz az év szerencsenapja (Blikk)
Magyarország - 2011.11.11. - sokan gondolják úgy: ez a nap szerencsehozó. Nem véletlen, hogy szokatlan házasságkötési csúcsüzem lesz pénteken.
nov. 10
18:20
Semjén: mi a magyar embereknek vagyunk felelősek,nem Brüsszelnek (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány azt vállalta, hogy kivezeti az embereket és az önkormányzatokat az adósságcsapdából, mert mi a magyar embereknek vagyunk felelősek, nem Brüsszelnek, nem a bankoknak, nem különböző érdekeltségeknek és nem az osztrák államnak - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.
nov. 10
18:21
Egy darab olimpiai kvótát sem szereztünk eddig (Sport365)
Valamivel túl a félidőn rosszul áll a magyar súlyemelés szénája a franciaországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon: ha most lenne vége a csúcsviadalnak, egyetlen női emelő se indulhatna a piros-fehér-zöld színek képviseletében a jövő nyári londoni ötkarikás játékokon.
nov. 10
18:23
Jégkorong: Szélig kihagyta a mai edzéseket (Sport365)
Szélig Viktor gyomorpanaszok miatt kihagyja a miskolci tornára készülő magyar jégkorong-válogatott csütörtöki edzéseit, de reményei szerint a pénteki első fordulóban már pályára léphet Japán ellen.
nov. 10
18:24
Európa válsága: csak három országban csökken az államadósság (Portfolio)
Miközben az európai adósságválság újabb, súlyos fejezetbe lépett, jövőre mindössze kettő, 2013-ra pedig három uniós országban csökken az államadósság az Európai Bizottság prognózisa szerint. Ezek...
nov. 10
18:26
Hullanak még a fejek az euróválságban (Portfolio)
Még több politikai skalpot követelhet az európai adósságválság - vetíti előre a krízis lehetséges további következményeit a Citi politikai elemzője, miután három nap alatt az olasz és a görög...
nov. 10
18:36
Vigyázat, túl szexi lányok érkeztek Budapestre! (Blikk)
Budapest - A férfiak álma végre Budapestre érkezett! Hazánkban lép fel ugyanis a világhírű francia társulat, a Crazy Horse.
nov. 10
18:36
Mi fizetjük városunk adósságát (Blikk)
Budapest - Jön a füstadó, hídvám, kapupénz? Vagy megússzuk? Teljes a zűrzavar a körül, hogy mennyire bővítené a kormány az önkormányzatok adókivetési jogosítványait.
nov. 10
18:36
Már több mint 65 ezer hívás a Nemzeti Segélyvonalon (Infostart)
Több mint 65 ezren hívták csütörtök estig a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat. A gyűjtéssel az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit és sérültjeit segítik.
nov. 10
18:36
Bővül a pécsi hajléktalanellátó rendszer (Alternatív Energia)
Két további ingatlannal bővül a pécsi hajléktalanellátó rendszer - döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a pécsi önkormányzat; a baranyai megyeszékhelyen eddig hat helyszínen és utcai szociális munkával működtette a rendszert az önkormányzat által megbízott Támasz Alapítvány.
nov. 10
18:36
A Magyar Narancs szerint a miniszterelnöki szóvivő hazudott (ATV)
A Magyar Narancs szerint Orbán Viktor kapott démarche-ot a budapesti amerikai nagykövettől kettőjük október 18-i megbeszélésén. Szijjártó másnap azt nyilatkozta: nem volt démarche. Ugyanezt csütörtökön az atv.hu-nak is megismételte.
nov. 10
18:36
Felavatták Elek Ilona, az első magyar olimpiai bajnoknő emléktábláját (Agroinform)
A MOB Nők a sportban bizottsága csütörtökön délután, az V. kerületi Deák Ferenc utca 15-ös számú házon felavatta Elek Ilona emléktábláját.
nov. 10
18:38
KSH: csaknem 25 ezer lakcímről jelentkeztek a pótösszeíráson (Infostart)
Csaknem 25 ezer lakcímről jelentkeztek a pótösszeíráson november első napjaiban, hogy adatot szolgáltassanak, és kitöltsék a rájuk vonatkozó lakás- és személyi kérdőíveket - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője.
nov. 10
18:38
Aknavetőgránátot találtak a XIII. kerületben (Alternatív Energia)
Vélhetően egy második világháborús aknavetőgránátot találtak csütörtök délután Budapesten, a XIII. kerületi Mosoly utcában, emiatt mintegy háromszáz embernek kell elhagynia az otthonát - közölte a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
nov. 10
18:42
Aknavetőgránátot találtak a XIII. kerületben (Blikk)
nov. 10
18:42
Távozik az EKB igazgatótanácsának egy tagja (Portfolio)
Lemond Lorenzo Bini Smaghi, az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja és év végével távozik posztjáról - tudatta az EKB mai közleményében. Bini Smaghi a Harvard Egyetemen folytatja munkáját...
nov. 10
18:42
Vége a rokkantnyugdíjnak! Hol vannak a tízmilliárdok? (Pénzcentrum)
Táppénzszerű ellátássá alakul át a jövőben a rokkantsági nyugdíj, a rendszeres szociális járadék és az átmeneti járadék - jelentette be a kormány által tegnap elfogadott koncepciót Giró-Szász András szóvivő. Rövid távon nem várnak nagy bevételt az intézkedéstől, a cél a friss ellátások csökkentése, a foglalkoztatás emelése, valamint hosszabb távon átláthatóbb rendszer kialakítása....
nov. 10
18:44
Kicsit visszajött a forint, már "csak" 312 az euró (Portfolio)
A tegnapi igen nagy nemzetközi befektetõi hangulatromlás után ma reggel is borongós hangulatban kezdõdött a nap, igaz ez konkrát hír/bejelentés hiányában alakult ki. Az olasz...
nov. 10
18:54
Pesten a varázslósztár (Blikk)
Budapest - David Merlini meghívására november végén egyenesen Las Vegasból repül hazánkba Jeff McBride, a világ egyik legismertebb illuzionistája.
nov. 10
18:54
Szabó Máté: Hiányoznak a szakemberek az egészségügyből (Infostart)
Hosszú ideig kísér minket az egészségügy betegsége - mondta Szabó Máté ombudsman egy projekt bemutatása után.
nov. 10
18:54
Tabajdi: térségi szocialista összefogás az uniós támogatás megtartásáért (Kripto Akadémia)
Összefognak az Európai Unió közép- és kelet-európai tagállamainak szocialista EP-képviselői annak érdekében, hogy a kohéziós politika továbbra is a felzárkózás motorja maradjon - jelentette be Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője csütörtöki brüsszeli közleményében.
nov. 10
18:54
Orbán hallani sem akar az ingatlanadóról (ATV)
Az [origo] információi szerint a gazdasági minisztérium újabb érveket dobott be a szerdai kormányülésen az eva ellen, de rontja az adónem esélyeit az is, hogy aggasztó híreket kapott a kormány csütörtökön az EU-tól. Úgy tudják, Orbán Viktor hallani sem akar a választókat bőszítő ingatlanadóról, de a kormány szerdán azt is eldöntötte, hogy mégsem ad olyan széles lehetőséget az önkormányzatoknak az…
nov. 10
18:54
Kivégzéssel ért fel az év legbrutálisabb szerelése (Sport365)
Csúnya sérülést okozott Tom Ryan Murphy a kanadai OHL junior ligában, amikor letarolta a német Tom Kühnhackl-t.
nov. 10
18:54
Kettétörött a partjelző piros lapja a Haladás-Lokin (Agroinform)
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a Haladás Sopron Bank-DVSC-TEVA mérkőzésen a hazai szurkolók részéről történt rendzavarás miatt a Haladást írásbeli figyelmeztetésben részesítette.
nov. 10
18:56
Szócska: A kemoterápiás gyógyszer hiánya miatt akár a szer gyártásáról is gondoskodni kell (Infostart)
Világméretű hiány alakult ki abból a vegyületből, amely a Zala Megyei Kórház készletéből is kifogyott, és emiatt a héten nem tudták elvégezni a kemoterápiás kezeléseket; a tárca ezért "alternatív beszerzési megoldásokon" gondolkodik, és ha hosszú távon hiány alakul ki, "a hazai gyártásról is gondoskodni kell" - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Nagykanizsán tartott…
nov. 10
18:56
Európa Tanács: jogsértő volt a romák tömeges kitoloncolása Franciaországból tavaly nyáron (Kripto Akadémia)
A francia hatóságok jogsértő eljárás keretében toloncolták ki tavaly nyáron tömegesen az országból a romániai, illetve bulgáriai eredetű romákat - állapította meg a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET).
nov. 10
18:56
Díjazott VW-biztonság (ATV)
Újabb Volkswagen kapta meg a kategóriájukban legjobb eredményt elérő autóknak járó TOP SAFETY PICK minősítést az Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) amerikai non-profit tudományos- és kutatóintézet töréstesztjén. Így már a kilencedik Volkswagen típus kapta meg ezt az elismerést, így biztonság terén a Volkswagen márka vezet az amerikai autópiacon.
nov. 10
18:56
Íme, a tíz legdurvább idézet Ibrahimovic önéletrajzi könyvéből (Agroinform)
Az egyik népszerű focis blog összegyűjtötte a legszaftosabb részleteket Zlatan Ibrahinovic könyvéből, amiből egy tizes listát készítettünk.
nov. 10
18:58
A Mitsubishi Motors a 42. Tokiói Autókiállításon (ATV)
A Mitsubishi Motors Corporation összesen 15 járművet (az első sajtónapon 12 járművet) mutat be a november 30. és december 11. között megrendezendő 42. Tokiói Autókiállításon.
nov. 10
18:58
Mardy Fish feladta a mérkőzést, Juan Mónaco jutott a negyeddöntőbe (Agroinform)
A hetedik helyen kiemelt amerikai Mardy Fish a harmadik szettben, 1:6, 7:6, 1:2-os állásnál feladta az argentin Juan Mónaco elleni mérkőzését.
nov. 10
19:00
Elmarasztalta a romák kitoloncolásáért Párizst az Európa Tanács (ATV)
A francia hatóságok jogsértő eljárás keretében toloncolták ki tavaly nyáron tömegesen az országból a romániai, illetve bulgáriai eredetű romákat - állapította meg a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET).
nov. 10
19:00
Mardy Fish feladta a mérkőzést, Juan Mónaco jutott a negyeddöntőbe (Agroinform)
A hetedik helyen kiemelt amerikai Mardy Fish a harmadik szettben, 1:6, 7:6, 1:2-os állásnál feladta az argentin Juan Mónaco elleni mérkőzését.
nov. 10
19:03
Rába-részvényesek, irány az Unicredit! (Privátbankár)
Rába-részvényesek, irány az Unicredit!
nov. 10
19:03
Van remény a malária elleni vakcina kidolgozására (Infostart)
Sikerült azonosítani azt az útvonalat, amelyen a malária parazita halálos törzsei belépnek a vörösvértestekbe és megfertőzik azokat. A kulcsot jelentő receptor felfedezése megnyitja az utat célzott vakcinák kidolgozása előtt, mert a belépési mechanizmus a Plasmodium falciparum kórokozó valamennyi ismert törzsénél azonos.
nov. 10
19:12
Magdaléna lesz Rúzsa Magdiból (Blikk)
Líraibb, érzelmesebb oldalát is megmutatja Rúzsa Magdi (25) abban az előadásban, amely november közepétől látható a Pesti Színház színpadán. A szívvel-lélekkel rocker énekesnő egy másik alteregójába bújik, Magdaléna Rúzsaként oszt meg olyan dalokat a közönséggel, amelyek neki fontosak.
nov. 10
19:12
Íme Vitézyék autószerződése (Blikk)
Budapest - Rágalmazás  miatt feljelentést tesz a Blikk a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) autóbérléséről megjelent cikkünkre érkezett „válasszal" kapcsolatban.
nov. 10
19:12
Nem kapcsolják ki a közvilágítást Esztergomban (Infostart)
Nem kapcsolja ki Esztergomban a közvilágítást a szolgáltatást biztosító TIVI Kft., ha a város jövő péntekig átutalja adósságának egy részét, 19 millió forintot - ebben állapodott meg a helyi Fidesz frakcióvezetőjével a cég ügyvezetője.
nov. 10
19:12
Az UNESCO felfüggeszti programjait (Infostart)
Felfüggeszti programjainak végrehajtását az amerikai pénzügyi hozzájárulás hiánya miatt az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete - jelentette be az UNESCO főigazgatója.
nov. 10
19:12
Orbán Viktor: IMF "nagylelkűség" helyett piaci finanszírozást (Kripto Akadémia)
A magyar kormány morálisnak és helyénvalónak tartja a tehermegosztást az üzleti élet, az állami szektor és a háztartások között, és ez az álláspont határozta meg eddigi gazdasági intézkedéseit - közölte csütörtökön Londonban Orbán Viktor.
nov. 10
19:12
Orbán bizakodó, az Európai Bizottság azonban figyelmeztet (ATV)
Még ma figyelmeztető levelet kap Magyarország az Európai Bizottságtól - ezt Olli Rehn jelentette be. Az Uniós biztos szerint a jövő évi magyar költségvetés a növekedés, az infláció és az államadósság tekintetében is túllőtt a célon, és a kormány intézkedései nem elegendőek a túlzott hiány lefaragásához sem. Matolcsy György szerint a jelentés nem olyan rossz, mint amilyennek első hallásra tűnik.…
nov. 10
19:14
Demjén: a bőség zavara (Blikk)
Budapest - Örülhet a közönség: régi nagy slágereket is elénekel Demjén Ferenc (65) a december végi nagykoncertjén! Az énekes szerint a buli egyik legnehezebb feladata kiválasztani a dalokat, a közönség ugyanis követelőzik.
nov. 10
19:16
Ismét kórházban Gábor Zsazsa (Blikk)
Los Angeles - újból kórházba kellett szállítani csütörtökön Gábor Zsazsát (94), az idős színésznő ismét gyomorvérzés miatt szorult az orvosok segítségére.
nov. 10
19:18
Czomba: ott lesz közmunka, ahol a versenyszféra nincs jelen (Portfolio)
A közmunka mintaprogramok alapján a közfoglalkoztatás kiterjesztése a jövőben elsősorban azokban a térségekben várható, ahol kevéssé vagy egyáltalán nincs jelen a versenyszféra, hiszen annak...
nov. 10
19:21
Távozik az EKB igazgatótanácsából Lorenzo Bini Smaghi (ProfitLine)
Lorenzo Bini Smaghi, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának tagja az év végén távozik a szervezettől - közölte az EKB csütörtökön közleményben.
nov. 10
19:23
Vegyesen zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék vegyesen zártak csütörtökön az előző napi két százalék körüli esést követően.

Keresés