Alek és barátja szombaton este egy budai szórakozóhelyen bulizott, ahol lányok tucatjai fordultak meg körülöttük. Marci egy harminchat éves édesanyát vitt magával az ÖsszeEsküvők Rezidenciájára, Alekosz pedig egy őzikeszemű vörös cicababával tért haza.
Az igazságügyi reform részét képező törvények elfogadásáról is dönt hétfőn az Országgyűlés. A nemzetgazdasági miniszter szerint a növekedési fordulathoz van szükség az IMF pénzügyi védőhálójára. Az Egyiptomba tervezett utazás elhalasztását javasolja a magyaroknak a Külügyminisztérium. A nap legfontosabb hírei november 20-án.
New Yorkban letartóztattak egy férfit, aki csőbombákkal merényleteket szándékozott elkövetni rendőrségi objektumok, posták és olyan amerikai veteránok ellen, akik Irakban vagy Afganisztánban szolgáltak - jelentette be vasárnap éjjel Michael Bloomberg, New York polgármestere.
Több mint 100 asszony és lány megölését vallotta be Szergej Tkacs, csakhogy egyszer filmet csináljanak róla. Új sorozatunkban a hozzá hasonló lelketlen sorozatgyilkosokat mutatunk be, akik áldozatok százainak haláláért felelősek.
Az elmúlt héten 0,58 százalékkal emelkedett a Budapesti Tőzsde (BÉT) részvényindexe, miközben a vezető részvények vegyes teljesítményt nyújtottak. A BUX 17.030,14 ponton zárt pénteken, 99 ponttal magasabban az előző heti záróáránál. A részvénypiac heti forgalma 82,7 milliárd forint volt, míg az előző héten 117,5 milliárd forint értékben születtek üzletek.
Szabó Zsófi szerint a mai tinédzserek túl korán kezdik a nemi életet, így huszonévesen már kiégnek. A színésznő szívesen megosztaná saját tapasztalatait, mert hiszi, hogy ezzel megóvhatja a fiatalok lelkét.
Spanyolországban a szavazatok csaknem teljes, 99 százalékos feldolgozottsága alapján a konzervatív Néppárt nyerte az előrehozott parlamenti választásokat.
Félbeszakadt a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzése, a Granada-Real Mallorca, miután a 60. percben megdobták - valószínűleg egy esernyővel - az egyik partjelzőt.
150-es sebességnél akadt ki annak a Skodának a kilométerórája, amely frontálisan belerohant egy kisteherautóba Józsán. Az autót vezető nő kirepült a kocsiból és meghalt.
Az igen szerény elemzői várakozásoknál is sokkal gyengébb számokkal rukkol elő a pénteki piaczárást követően közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében az Állami Nyomda, melynek üzemi eredménye...
New Yorkban letartóztattak egy férfit, aki a hatóságok gyanúja szerint csőbombákkal akart merényleteket elkövetni rendőrségi objektumok, posták valamint Afganisztánban és Irakban szolgált amerikai veteránok ellen.
A jelenleginél lényegesen kisebb létszámú, 199 fős parlamentet, egyfordulós választási rendszert tartalmaz és átszabja az egyéni választókerületek határát az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap este önálló képviselői indítványként nyújtott be az Országgyűlésnek.
A jövő évi adótörvényekről, az igazságszolgáltatási reformról, valamint a megyei önkormányzati vagyon és a megyei fenntartású intézmények államosításáról is dönthet ma az Országgyűlés.
A 2-es metróban kialakított óvóhelyen vészeltünk át egy vegyi katasztrófát csütörtök éjjel. A polgári védelem gyakorlatán 300 „túlélőtársunkkal” osztoztunk a bunkeren, mely el volt zárva a külvilágtól.
Országos katasztrófariasztási gyakorlatot tart ma a katasztrófavédelem a médiahatósággal együttműködve; a rendszer próbája alatt a lakosságnak sem a fiktív tartalmú közlemények, sem a szirénajelzések hallatán nincs teendője - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Megbeszélést tartott november 18-án a HÖOK és a kormány a felsőoktatási törvénytervezetről. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elmondta, a miniszterelnök úgy gondolta, teremtsenek még egy utolsó alkalmat a hallgatóknak és a doktoranduszoknak arra, hogy az esetleg még vitás kérdéseket megbeszéljék - írja az Edupress hírlevele.
Többek közt a szellemi tulajdonjogok védelméről, az amerikai export fellendítéséről és Kína amerikai befektetéseinek könnyítéséről tárgyalnak a felek az amerikai és kínai kereskedelmi képviselőkből álló vegyes bizottság éves ülésén.
Többek közt a szellemi tulajdonjogok védelméről, az amerikai export fellendítéséről és Kína amerikai befektetéseinek könnyítéséről tárgyalnak a felek az amerikai és kínai kereskedelmi képviselőkből álló vegyes bizottság éves ülésén.
A kormány hét tételben összesen több mint 2,5 milliárd forintot csoportosított át a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatából. Ebből 1 milliárd forintot kap a MÁV a dolgozói ösztönzésére - derült ki a Magyar Közlönyből. Az összeg további négy milliárddal bővülhet a következő két évben.
Már a kudarc kommunikálása készül az Egyesült Államok kongresszusának "szuperbizottsága", amelynek feladata lenne, hogy próbáljon meg kompromisszumot kötni arról, hogy az elkövetkező 10 év során hol lehetne 1200 milliárd dollárt lefaragni a költségvetésből az államadósság növekedésének megfékezése érdekében - jelentette törvényhozási forrásokra hivatkozva vasárnap internetes oldalán a CNN.
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés szerint a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit.
Átalakítaná a kormány a rendvédelmi dolgozók érdekképviseletét, és létrehozná 2012-től a Magyar Rendvédelmi Kart (MRK), a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak és közalkalmazottainak érdek-képviseleti köztestületét, amelyben kötelező lenne a tagság.
Országos elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság a 36 éves Csoma László János, budapesti lakos ellen. A férfit azzal gyanúsítják, hogy szombaton este egy soroksári benzinkútnál több lövést adott le az Auchan – őt feltartóztatni akaró – biztonsági embereire.
Állami kézbe helyezné a tankönyvterjesztést a parlament kulturális és sajtóbizottsága, a kormánypártok így kerülnék el, hogy a magánvállalkozókból álló tankönyvterjesztők újra tankönyv bojkottal fenyegessék az iskolákat, ha nem kapják meg időben a könyvekért járó pénzt - írta a Magyar Nemzet.
A jövő évi adótörvényekről, az igazságszolgáltatási reformról, valamint a megyei önkormányzati vagyon és a megyei fenntartású intézmények államosításáról is dönthet ma az Országgyűlés.
New Yorkban letartóztattak egy férfit, aki csőbombákkal merényleteket szándékozott elkövetni rendőrségi objektumok, posták és olyan amerikai veteránok ellen, akik Irakban vagy Afganisztánban szolgáltak - jelentette be vasárnap éjjel Michael Bloomberg, New York polgármestere.
Még idén elfogadja az Országgyűlés az új nemzetiségi törvényt, amelyet sürgőséggel nyújtott be a közigazgatási és igazságügyi tárca. A javaslat az indoklás szerint több jogot biztosít a nemzetiségeknek és megnehezíti az úgynevezett etnobizniszt, azaz a visszaélést a közösségek jogaival. Nem minden nemzetiségi önkormányzat ért egyet azzal, hogy 2014-től az idei népszámlálási adatok alapján kap majd…
Keresztes Ildikó versenyzője, Lil C esett ki, mégis Geszti és Malek veszett össze az élő adás után. A huszonöt év felettiek mentora berágott a Gringo Sztár frontemberére, mert szerinte az taktikázott, félretéve ezzel a szakmaiságot.
A tavaszi fagyok után meglehetősen kevés alma termett Magyarországon, az árak emiatt folyamatosan nőnek, de még mindig nem érték el a tavalyi szintet - írta a Napi Gazdaság hétfőn.
Az amerikai kormány lazított a Nabucco-fölgázvezeték mögötti, több éve tartó kizárólagos kiállásán, és kész mind a négy lehetséges alternatívát támogatni, amennyiben azok gázt szállítanak az Európai Unió igen "sebezhető" államaiba - írta hétvégi számában a The Wall Street Journal.
A korábbi negyedévekben látott csökkenést követően az idei harmadik negyedévben profitnövekedésről számoltak be a hazai tőzsdén forgó áramszolgáltatók, ez azonban nem az iparági környezet javulásának...
A Szigetnek köszönhetően jelentős növekedés mutatkozott az idei harmadik negyedévben az Est Media árbevételében, s bár a költségek megugrásával együtt is sikerült pozitív EBITDA-t és üzemi eredményt...
Budapest - Malek Miklós (36) teljesen kifordult önmagából, és úgy tűnik, hogy a korábbi érzelmi kitörései után végleg betelt a pohár, és már képtelen kordában tartani az indulatait.
Makláron kezdett új életet az a 47 éves férfi, akit 2009 óta a világ összes rendőre keresett. S. Gy. idôközben Attilára változtatta a nevét, és csak másfél hónap hiányzott ahhoz, hogy elévüljön a tette
Az ázsiai részvénypiacokon a hongkongi Hang Seng vezetésével folytatódott a csökkenés, a legnagyobb mértékben a nyersanyagtermelő vállalatok árfolyama csökken, miután a befektetők továbbra is az európai és az amerikai adósságproblémákra fókuszálnak.