Már 3-0-ra is vezetett a hazai pályán játszó Maribor a Bruges ellen, a belga csapat azonban a hajrában 4-3-ra fordítani tudott az Európa Liga H-csoportjában.
A 77 ember meggyilkolásával vádolt norvég szélsőjobboldali Anders Behring Breivik már 2006-ban paranoid téveszmékkel küzdött - derült ki anyjának, Wenche Behringnek a beszámolójából, amely eljutott a Verdens Gang című norvég napilaphoz.
Kövér László házelnök több módosító javaslattal írná át azt a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett előterjesztést, amely egyebek mellett egy új titkosszolgálatot, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központot (NIBEK) hozna létre.
A felnőtt- és gyermekutasok védelme, a gyalogosvédelem és a biztonsági segédrendszereket is magában foglaló felszereltség alkotta együttest értékelte a Volkswagen up! és az új Beetle esetében az Euro NCAP (European New Car Assesment Programme) fogyasztóvédelmi szervezet, mégpedig kiváló eredménnyel: a Volkswagen mindkét újdonsága ötcsillagos minősítéssel zárta a tesztet. Az up! innovatív városi…
Mind a HIV/AIDS megelőzésébe, mind pedig a kezelésbe fektetett hosszú távú befektetések, úgy tűnik, kezdenek megtérülni. A WHO, az UNICEF és az UNAIDS közös jelentése azt mutatja, hogy az AIDS ellenes kampányok 15 százalékos csökkenést hoztak az új fertőzések terén az utóbbi 10 évben, valamint 22 százalék csökkenést az AIDS-el kapcsolatos halálozás terén az elmúlt 5 évben. A gyerekek azonban…
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Bilincsben vitték el szerdán Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank vezetőedzőjét csapata Videoton elleni Magyar Kupa mérkőzését követően az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint.
Kilencven éves korában szerdán elhunyt Zdenek Miler cseh rajzfilmkészítő és rendező, a világhírnévre szert tett csehszlovák rajzfilmfigura, a Kisvakond atyja, megalkotója - közölték szerdán este Prágában.
Kövér László házelnök több módosító javaslattal írná át azt a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett előterjesztést, amely egyebek mellett egy új titkosszolgálatot, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központot (NIBEK) hozna létre.
Bilincsben vitték el szerdán Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank vezetőedzőjét csapata Videoton elleni Magyar Kupa mérkőzését követően az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint.
A részvénypiacok számára csupa kedvezõ hír látott napvilágot szerdán, így a fõbb amerikai indexek a nyitás utáni jó formájukat megtartva végig 3% feletti emelkedést mutattak. A kereskedés...
Bilincsben vitték el szerdán Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank vezetőedzőjét csapata Videoton elleni Magyar Kupa mérkőzését követően az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint.
A lassútól a mérsékelt ütemig terjedt az amerikai gazdaság növekedése októberben, illetve november közepéig az Egyesült Államok legnagyobb részén - olvasható az amerikai jegybank 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben.
A Mercedes-Benz minden autómárkánál sikeresebb az „Arany kormánykerék“ választás történetében. Az idei szavazáson az M-osztály és az SLK lett kategóriájának győztese. A stuttgarti prémiummárka e két első hellyel az „Arany kormánykerék” örökranglistájának élére került. Összesen 21-szer győzedelmeskedett a Mercedes-Benz Európa egyik legfontosabb autós kitüntetésén. A díjakat Dr. Dieter Zetsche, a…
A Győr kiütéses vereséget szenvedett az A csoportban éllovas spanyol Valenciánál, a Sopron remek hajrával nyert a B csoportban a sereghajtó francia Tarbes-nál.
A PAOK Szaloniki bravúros, 2-1-es győzelmet aratott a Tottenham otthonában, a Spursnek csak nagyon halvány esélye maradt az egyenes kieséses szakaszra.
A Honvéd győzött a Vasassal szemben a férfi Vodafone vízilabda ob I szerdai rangadóján, amelyet – több kispesti pólós megbetegedése miatt – még az októberi 2. fordulóban kellett elhalasztani.
Szerdai sikerével a görög PAOK az A, az ukrán Metaliszt Harkiv a G, míg az Atlético Madrid az I jelű kvartettben harcolta ki a továbbjutást a labdarúgó Európa Liga csoportküzdelmeinek 5. fordulójában.
Az idei bronzérmes a Volkswagenhez igazolt, Ogier azonban csak 2013-től áll rajthoz a Polo R WRC-vel, addig teszteli a versenygépet, ám jövőre valamennyi WRC futamon részt vesz egy Skoda Fabia S2000-rel.