2011. november 6. vasárnap

nov. 6
17:24
Federer ötödik diadala (Metropol)
A hazai közönség előtt szereplő, címvédő Roger Federer nyerte az 1,84 millió euró összdíjazású, keménypályás bázeli férfi tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben két sima játszmában verte a japán Nisikori Kejt.
nov. 6
17:24
Demokratikus Koalíció - Gyurcsányt pártelnökké választották, négy alelnök lesz (Alternatív Energia)
A Demokrata Párt tagjai döntöttek a szervezet átnevezéséről és alapszabályának megváltoztatásáról, valamint arról is, hogy a jövőben a Demokratikus Koalíció (DK) nevet viselő párt elnöke Gyurcsány Ferenc legyen.
nov. 6
17:24
Ruha nélkül akartak tüntetni – képeken a balhés feministák (hirado.hu)
A rendőrök négy aktivistát még azelőtt elfogtak, hogy elérték volna a teret. Egyikük azonban bejutott.
nov. 6
17:27
MSZP: 2012 nem az önkormányzatok éve lesz (ProfitLine)
Az MSZP szerint 2012 nem az önkormányzatok éve lesz, sőt a kérdés az, jövőre lesznek-e egyáltalán önkormányzatok, és a helyi közösségek beleszólhatnak-e majd a közügyekbe.
nov. 6
17:33
Hengerelt a Milan, ismét nyert a Lazio - Serie A eredmények (Sport365)
Az olasz bajnokság 10. fordulójának vasárnapi eredményei.
nov. 6
17:42
Katalin leendő gyermekét félti? (Blikk)
London – Egyre több jel utal arra, hogy Katalin hercegnő (29) terhes. A napok óta pletykaként terjedő hírt az indította el, hogy több hivatalos látogatáson is a hasa előtt tartotta a kezét, mintha óvná a benne fejlődő magzatot.
nov. 6
17:42
Napi cuki: egy apróság is képes kacagásra késztetni egy kisbabát - videó (BorsOnline)
Vagy nagyon türelmes, vagy rettenetesen álmos lehetett a francia bulldog. A kutyát ugyanis egyáltalán nem zavarta, hogy a mellette ülő kisgyerek bökdösi és közben jókat kacarászik a horkantásain.
nov. 6
17:42
20 évet ültek ártatlanul (Blikk)
Chicago – Húsz év börtön után engedtek szabadon öt amerikai férfit, akiket egy tinilány megerőszakolásáért és meggyilkolásáért ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre.
nov. 6
17:42
Milyen energiaforrást szeretne a fogyasztó? (Infostart)
Intenzív politikai csatározások övezik az Egyesült Államokban a napenergia kérdését. Egy új kutatás eredményei segíthetnek, hogy a hangsúly a döntéshozók oldaláról a fogyasztói elvárásokra terelődjön.
nov. 6
17:42
Izrael szerint Irán nukleáris gyújtószerkezetet próbált ki (Gondola)
Irán nukleáris gyújtószerkezetet próbált ki, és úgy alakított át ballisztikus rakétákat, hogy azok atomtöltetek hordozására is alkalmasak.
nov. 6
17:42
Zene zuhanyozáshoz: Melyik szám illik a tusolóba? (hirado.hu)
Ha csak addig tusolunk, míg egy Beatles számot éneklünk el a zuhany alatt, pont optimális ideig csurgatjuk magunkra a vizet.
nov. 6
17:42
Bikafejű cápa született a Nyíregyházi Állatparkban (ATV)
A kipusztulás szélén álló faj megmentése érdekében az európai állatkertek tenyészprogramot indítottak, Nyíregyházán most született meg az első utód - tájékoztatta Révészné Petró Zsuzsa, a sóstógyógyfürdői állatpark sajtóreferense vasárnap az MTI-t.
nov. 6
17:42
A Schalke Hannoverben játszotta idei első döntetlenjét (Agroinform)
A Schalke 04 2-2-es döntetlent játszott a Hannover otthonában a német labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
nov. 6
17:44
Valóra vált Veca álma (Blikk)
Budapest — Valóra vált Janicsák Veca (22) egyik legnagyobb álma, a tavalyi X-Faktor aranytorkú énekesnője ugyanis élete első nagykoncertjén énekelt több ezer rajongója előtt a Budapest Sportarénában.
nov. 6
17:44
Felesége mellé temették Albert Flóriánt - fotókkal (BorsOnline)
Kétezer-ötszázan búcsúztatták az óbudai temetőben Albert Flóriánt, 1967 magyar aranylabdás labdarúgóját. A hetvenévesen elhunyt legenda felesége, Irénke mellett lelt végső nyugalmat.
nov. 6
17:44
Frankgyengülésre számít a svájci jegybank elnöke (hirado.hu)
Az SNB elnöke szerint a svájci gazdaság a második félévben legjobb esetben is csak stagnál.
nov. 6
17:44
Elindult a Volvo Ocean Race, két hajó máris megsérült - videó (Agroinform)
Szombaton a spanyolországi Alicante kikötőjéből útjára indult a vitorlázók 2011/12-es Volvo Ocean Race elnevezésű versenye - két hajó már meg is sérült.
nov. 6
17:46
Óriási bajban a József Attila színház (Blikk)
Budapest - Még itt vagyunk! - üzenik a József Attila színház egykori társulatának tagjai, akik egyre ritkábban állhatnak színpadra egykori anyaszínházukban.
nov. 6
17:48
Hackertámadás érte az Adidas honlapját (Portfolio)
Csütörtök óta, vagyis 4 napja nem lehet elérni az Adidas központi honlapját, az adidas.com-ot, de a cégcsoport online webshopja sem érhető el. A vállalat hivatalosan is megerősítette, hackertámadás...
nov. 6
17:48
Szobrot állított magának Benkő Dániel (Blikk)
Budapest — Benkő Dánielnek (64) egy eddig nem ismert rajongó formázta meg a mellszobrát, amelynek Dániel jelenleg helyet keres.
nov. 6
18:00
Alakformáló alsóneműt villantott a csinos színésznő - fotó (BorsOnline)
Női rajongók milliói féltékenyek rá világszerte, hogy ő lehet a barátnője az Alkonyat-sorozat szívtipró vámpírját alakító Robert Pattinsonnak, Kristen Stewart ennek ellenére annyira elégedetlen a saját testével, hogy speciális alakformáló alsóneműt hord.
nov. 6
18:00
Közel 300 millió forintos városfejlesztés fejeződött be Kunhegyesen (ProfitLine)
Kunhegyesen egy olyan, közel 300 millió forint értékű fejlesztéssorozat zárult, amelyet az ország bármelyik települése megirigyelhet, az elkészült beruházások pedig mind azt a célt szolgálják, hogy a vidéki Magyarország még komfortosabb, élhetőbb legyen - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vasárnap a nagykunsági város funkcióbővítő projektjének záró rendezvényén.
nov. 6
18:00
A mohamedán ünnepen Moszkvában betiltották az utcai állatáldozatokat (ATV)
A moszkvai rendőrség vasárnap megakadályozta, hogy hívő mohamedánok vasárnap, hagyományos áldozati ünnepükön a szokásos állatáldozatot a nyílt utcán végezzék el.
nov. 6
18:00
Bedarálta a Videoton az emberhátrányban játszó Újpestet (Agroinform)
Balajcza Szabolcs bravúrt bravúrra halmozott a 79. percig, amikor Nikolics Nemanja talált be a kapujába fejjel, majd újabb gólt lőtt, és egy gólpasszt adott Andre Alvesnek.
nov. 6
18:02
Halálra gázoltak egy kerékpárost Sárosdon (ATV)
Halálra gázolt egy személyautó egy kerékpárost vasárnap délután a Fejér megyei Sárosdon – közölte az MTI-vel a rendőrség.
nov. 6
18:06
Halálra gázoltak egy kerékpárost (Blikk)
nov. 6
18:06
Traktorból lett bicikli (Blikk)
Tangshan — A bicikli ősét, a 19. századi velocipéd mai, elég bolondos változatát készítette el saját maga szórakoztatására egy kínai férfi.
nov. 6
18:06
Élő: Ferencváros-Paks, OTP Bank Liga, 15. forduló (Sport365)
A Ferencváros egy győzelemmel a 9. helyre ugorhat. Kövesd nálunk élőben a mérkőzést!
nov. 6
18:18
Veszélyes is lehet a szexszomnia (BorsOnline)
Egyre több férfit érint a még a kilencvenes években diagnosztizált szexszomnia szindróma, vagyis az alvás közbeni szex kezdeményezése.
nov. 6
18:18
Berlusconi miatt dobták le a ruhát (Blikk)
Róma — Órákig készülődtek a félmeztelen ukrán női aktivisták, hogy figyelemfelkeltő szerelésben tüntessenek Berlusconi ellen.
nov. 6
18:18
Csőben sült zöldségek (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 db sárgarépa {kockázott} 1 fej brokkoli 10 dkg zöldborsó fél csomag metélőhagyma {aprózva} 2 db tojás 1dl tej 1dl tejszín 6 dkg parmezán sajt {reszelve} vaj {a tepsi kenéséhez} só bors kockázott feta sajt mozzarella
nov. 6
18:18
Veszélyben a hajléktalanok téli ellátása? (Gondola)
Hajléktalanokat segítő szervezetek szerint veszélybe került a hajléktalanok téli ellátása, nem állnak rendelkezésre a szükséges források.
nov. 6
18:19
A Bolton kiütéses győzelemmel kezdte meg a felzárkózást (Agroinform)
A kiesőhelyen álló, idén nyolc vereséget és két győzelmet felmutató Bolton Wanderers meglepetésre 5-0-ra nyert a vendég Stoke City.
nov. 6
18:20
Kábítófegyver az adórendőröknek (Blikk)
Budapest — Bilincsek, lövedéksebesség-mérő, galléros tű és fecskendő a kábítófegyverekhez, pisztoly- és puskatokok – többek között ezekkel a fegyvertechnikai eszközökkel bővülhet hamarosan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arzenálja.
nov. 6
18:20
Csirkesült kelkáposzta ágyon (Mindmegette)
Hozzávalók: 80 dkg kelkáposzta 1 db póréhagyma 15 dkg sárgarépa 20 dkg burgonya 2-3 gerezd fokhagyma 4 csirkemell filé 25 dkg csirkemáj só bors 4 evőkanál olaj őrölt kömény 1 babérlevél 1 dl húsleves kockából
nov. 6
18:21
Döntetlen Zaragozában és Granadában (Agroinform)
A Real Zaragoza hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Sporting Gijónnal, a Granada és a Santander összecsapásán gól sem született.
nov. 6
18:24
Koszfészek a lakásunk (Blikk)
Magyarország – Porszívózunk, felmosunk, kisikáljuk a vécét, letörölgetjük a polcokon a port – és elégedettek vagyunk, hogy tiszta a lakás. Pedig dehogy!
nov. 6
18:24
Tengeralattjárókat gyártanak a drogcsempészek (Blikk)
nov. 6
18:26
Gyermekpornó a professzor gépén (Blikk)
Pittsburgh — Pedofil képeket találtak egy magyar egyetemi professzor számítógépén az Egyesült Államokban, írta meg a Pittsburgh-Tribune Review című lap.
nov. 6
18:28
Furcsa vírust találtak (Blikk)
Budapest — Titkosszolgálatok nyomában Budapesti Műszaki Egyetem? A BME Crysys biztonsági laborjának kutatói fedezték fel azt a Duqu nevű roppant veszélyes számítógépes vírust, amelynek szerzői szinte biztosan azok lehetnek, akik a hírhedt Stuxnet „férget" létrehozták.
nov. 6
18:33
Törvényjavaslat a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről (ProfitLine)
Törvényjavaslatot nyújtott be kormány szombaton, amelynek célja a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti események miatti kockázatok hatásának enyhítésében való kockázatközösség kialakítása, a mezőgazdasági termelők öngondoskodásán alapuló felelősségének megerősítése - áll az Országgyűlés honlapján közzétett javaslatban.
nov. 6
18:36
Ami biztosan nem okozta a mamutok kihalását (Infostart)
Az észak-amerikai mamutok kipusztulását az első vadászok megjelenése és egy enyhe klímaváltozás idézhette elő, de semmiképpen sem egy aszály. Erre a következtetésre jutottak kanadai kutatók az ősi ormányosok fogzománcának elemzése alapján.
nov. 6
18:36
Nem mindennapi meglepetésben részesült a pecázásból megjött fiatalember (BorsOnline)
David Shoemark feldobva érkezett meg a családi piknikre a pecázásból, de álmában sem gondolta, miben lesz része.
nov. 6
18:36
Eredményes hajrával nyert a Videoton (Metropol)
Hat perc alatt három gólt szerzett a Videoton a hajrában, ezzel nyert az Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának vasárnapi játéknapján.
nov. 6
18:36
Meghalt az árokba borult autó vezetője - fotók (hirado.hu)
A baleset a 33-as főúton Hortobágy es Debrecen között, a Keleti Főcsatorna hídja előtt történt.
nov. 6
18:36
Carlos Tévez lehet a megoldás a Liverpool csatárgondjaira (Agroinform)
A Manchester Citynél száműzött argentin támadót szívesen látná Kenny Dalglish, a Liverpool menedzsere.
nov. 6
18:39
NB I: A hajrában lőtt három góllal nyert a Vidi (Sport365)
Hat perc alatt három gólt szerzett a Videoton a hajrában, ezzel nyert az Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának vasárnapi játéknapján. Győzelmével a címvédő székesfehérvári csapat a negyedik helyen áll a tabellán.
nov. 6
18:42
A genovai magyar sportolók is megijedtek a víztől (Blikk)
Genova — Épségben megúszták a magyar válogatott sportolók a genovai ítéletidőt!
nov. 6
18:42
Bővítést tervez a Continental (Portfolio)
Annak ellenére, hogy a globális konjunktúrával kapcsolatos kilátások jelentősen romlottak az elmúlt időszakban, a Continental komoly beruházási stratégiát kíván megvalósítani a következő években....
nov. 6
18:42
Ingyen pénz mindenkinek, fürdőszoba felújítás 1 millióért - Heti hírösszefoglaló (Pénzcentrum)
Az év 44. hetét egy átlagos lakás fürdőszobájának felújításával kezdtük, egy időtálló és nem utolsó sorban szép fürdőhelyiség alig jön ki 1 millió forint alatt, megéri a befektetést? Lakáscélú megtakarításból mindenképp, az Erste színrelépésével már három lakáskassza kínál ilyen jellegű befektetést, mind a három pénztárat összehasonlítottuk és kiszámoltuk, melyik a legjobb. A forintgyengülés…

Keresés