A Pannunity Kft. kötelező nyilvános vételi ajánlat révén 2011. október 18-án megszerezte a Pannunion által kibocsátott részvények 98.8%-át és a Pannunity Kft. a Tpt-ben foglalt jogával élve a...
Budapest - Nem alakíthat frakciót az MSZP-ből Gyurcsány Ferenc vezetésével kivált Demokratikus Koalíció (DK), ehhez fél évig a függetlenek közé kell ülniük.
A 24 tagból álló NEÉT funkciója, hogy megjelenítse az ágazati működés során jelentkező lényeges szakmai és fenntartói álláspontokat, valamint hogy az állami és szakmai együttműködés fóruma legyen.
Több mint tízezer pénznyerő automatát adtak le az üzemeltetők, novembertől ugyanis a játékgépek utáni adót 100 ezer forintról 500 ezer forintra emelte a kormány. A Nemzeti Adó és Vámhivatal összesítése szerint a nyerőgépek több mint fele forgalomban maradt - mondta el az InfoRádiónak Honyek Péter szóvivő.
Balajcza Szabolcs, az Újpest kapusa parádés formában védett a hétvégi, Videoton elleni bajnokin, sőt, még egy tizenegyest is kivédett, így nem rajta múlt, hogy csapata 3-0-s vereséget szenvedett. A hálóőrrel az ujpestfc.hu készített interjút.
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy döntött, nem szűkíti keretét, vagyis 24 játékossal készül az év utolsó két mérkőzésére, a liechtensteiniek elleni, pénteki, illetve a lengyelekkel szembeni, jövő keddi összecsapásra.
Kaán Zsuzsa szerkesztő, tánckutató, koreográfus búcsúztatását november 25-én, pénteken 12 óra 45 perckor tartják az újpesti Megyeri temető nagytermében - közölte a család.
Az Ford által az iparágban elsőként alkalmazott technológia segítségével megelőzhető, hogy a fiatal autósok bejövő hívásokat vagy SMS-eket kapjanak vezetés közben: a 'ne zavarjanak' funkció a jövő évtől Európában is számos modellben elérhető Ford MyKey rendszer egyik eleme, ami arra ösztönzi a fiatal autósokat, hogy telefonjuk helyett az útra összpontosítsanak. Az új funkció kiegészíti a MyKey…
A megújuló önkormányzati rendszer költségtakarékos és feladatközpontú lesz, továbbá szigorúbb kereteket szab az önkormányzati autonómiának az országgyűlés honlapján közzétett új Önkormányzati törvény (Ötv.) javaslata szerint.
Nem "fontolgatja" Kuncze Gábor a belépést a Demokratikus Koalícióba (DK), ezt az SZDSZ korábbi elnöke újságírói kérdésre válaszolta a párt által szervezett hétfői szegedi lakossági fórum előtt.
A Fidesz frakció három lehetőséget lát az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) módosítására, egyelőre tehát nem biztos, hogy az adót megszüntetnék, írja az MTI. Az eva vagy megszűnik, vagy ha...
Tízből négy megkérdezett teljes mértékben egyet ért a nemdohányzók védelméről szóló törvénnyel, további közel 50 százalékuk a korlátozás szükségességét támogatja, de a tervezett intézkedést túlzónak tartja - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából.
Az aranyhörcsöghöz hasonlóan stressz hatására sok ember mértéktelen mennyiségű élelmet fogyaszt, és meghízik. Tudósok felfedezték, hogy ez a viselkedés első sorban a magányos egyedekre jellemző. Ön is a hörcsögökhöz hasonlóan viselkedik vagy inkább úgy, mint az egerek?
Rostoványi Zsolt foglalhatja el a Budapesti Corvinus Egyetem rektori székét januártól, a felsőoktatási intézmény szenátusa hétfői ülésén döntött így. Az egyetem tájékoztatása szerint Rostoványi Zsoltnak a három rektorjelölt közül már az első fordulóban sikerült megszereznie a szenátorok többségének voksát.
Az elektronikus kormányzati gerinchálózat (EKG) szolgáltatásait decembertől fokozatosan átterhelik a Magyar Villamos Művek (MVM) szabad hálózati kapacitását igénybe vevő Nemzeti Távközlési Gerinchálózatra.
Huszonegy éves korára már szinte mindent megnyert az osztrákok kitűnő síugrója, Gregor Schlierenzauer, aki az új évadban a hagyományos Négysáncverseny megnyerésére pályázik.
Kormánypárti képviselők és több meghívott sem jelent meg az Országgyűlés kulturális albizottságának ülésén, amelyen Dörner György színházigazgatói kinevezésével foglalkoztak. Az így csupán "beszélgetős" találkozón megjelentek többsége érvénytelennek tartja a nyertes pályázatot.
Az Albert család az ftc.hu-n kiadott közleményben köszönte meg a szurkolóknak, hogy méltóképpen búcsúztak el az egyetlen magyar aranylabdástól, Albert Flóriántól.
Továbbra is az európai események befolyásolják a tengerentúli részvénypiacok mozgását, a piaci szereplõk figyelme a görög adósságválságot követõen egyre inkább az esetleges olasz...
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy döntött, nem szűkíti keretét, vagyis 24 játékossal készül az év utolsó két mérkőzésére, a liechtensteiniek elleni, pénteki, illetve a lengyelekkel szembeni, jövő keddi összecsapásra.
Egy nagyszabású hollandiai tanulmány eredménye szerint nagyobb kockázattal alakul ki vastagbélrák az idősebbeknél, a túlsúlyos embereknél és azoknál, akik keveset mozognak.
A tavaly, a kentucky-i Lovas Világjátékokon a világ legjobb lovának választott ló, Hickstead a díjugrató Világkupa-sorozat veronai állomásán az utolsó akadály előtt összerogyott, és szívrohamban elpusztult.
Az Országgyűlés hétfőn módosította az alkotmányt, rögzítve: törvény rendelkezhet arról, hogy a helyi önkormányzat tulajdona az államnak vagy más helyi önkormányzatnak ingyenesen átadható.
Elsősorban fiatal - 30 év alatti - férfiakból verbuválódik az Európai Unióban működő szélsőjobboldali pártok egyre népesebb tábora egy brit politikai kutatóintézet hétfőn közzétett felmérése szerint.
Bocsánatkérést vár a Jobbik Kövér László házelnöktől, aki múlt héten egy televíziós műsorban azt mondta, hogy sem a Jobbikot, sem az LMP-t nem tartja komolyabbnak, mint a Kétfarkú Kutya Pártot.
Minden korábbinál alacsonyabb, csaknem nulla százalékos kamattal jutott forráshoz Németország az állampapírpiacon hétfőn, írja az MTI. Az aukción, amelyen 6 hónapos futamidejű kincstárjegyet...
Kim Kardashian nem szeretné, a legmélyebb érzéseit mindenki előtt kiteregetni, ezért úgy döntött, hogy nem lesz különkiadás a válásáról az E! csatornán, ahol a valóságshow-ja megy – írja a TMZ.
A vasárnapi tragikus egyiptomi buszbaleset könnyebb sérültjeit akár már kedden hazaszállíthatják - közölte Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat műveleti igazgatója, a kedden Hurghadába induló magyar orvoscsoport vezetője.
Átlagosan 34800 forintot költünk karácsonykor, ez ezerrel több, mint tavaly. A megkérdezettek harmada azonban 20 ezer forintnál kevesebbet tud költeni.
Az Országgyűlés hétfőn módosította az alkotmányt, rögzítve: törvény rendelkezhet arról, hogy a helyi önkormányzat tulajdona az államnak vagy más helyi önkormányzatnak ingyenesen átadható.
A befektetői szinten egy fokozattal tovább javította Kazahsztán hosszú és rövid távú szuverén küladósi besorolását hétfőn a Standard and Poor's hitelminősítő: ezzel a közép-ázsiai gazdasági hatalom "BBB plusz" minősítést kapott az eddigi "BBB" helyett. Az új besorolás kilátása stabil.
A Rába részvényeire kedden az utolsó tőzsdei záróárhoz, 621 forinthoz képest legfeljebb 40 százalékkal lehet magasabb a vételi, és ugyanilyen arányban alacsonyabb az eladási ajánlat a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójának azonnali piacán - közölte a BÉT a honlapján hétfőn.
Óriási potyagólnak köszönhetően játszott 1-1-es döntetlent a harmadik helyezett Rapid Wien az eggyel mögötte álló Ried otthonában az osztrák Bundesliga hétvégi rangadóján.
A lakásokból a meleg java a rosszul záródó nyílászárók miatt szökik meg. Ma már azonban arra is mód van, hogy hőkamerás térképet készíttessünk otthonunkról, s annak alapján szakértő segítsen, hogyan faragható lejjebb a fűtésszámla.
Ezentúl ingyen megkapják a vízumot azok a külföldi turisták, akik Japánban felkeresik a márciusi földrengés és szökőár sújtotta területeket is, a többi között például a megsérült fukusimai atomerőmű környékét - jelentette be a japán külügyminisztérium hétfőn.