Nem hozott szerencsét a republikánus elnökaspiránsok kilencedik tévévitája a texasi kormányzónak. Rick Perry amiatt került bajba, amit nem mondott, pontosabban nem tudott kinyögni. Pedig a michigani Rochersterben rendezett, elsősorban gazdasági témájú vitára nyilván alaposan felkészítették, hogy a korábbi összecsapások során nyújtott gyenge teljesítményét végre feledtesse.
Salgótarján-Budapest - Egy egész napon át vizsgálták Gáspár Evelynt (17), akit apja, Győzike kísért a Fiumei úti baleseti sebészetre. Mindketten kiborultak, amikor kiderült, hat hét alatt sem forrt össze a lány első csigolyája, amely a szeptember 26-i autóbalesetekor törött el.
Lukasz Papademosz Görögország új miniszterelnöke. A közgazdász széles többségre támaszkodhat a parlamentben. Az új kabinetről hétfőn tarthatnak bizalmi szavazást.
Tegnap egységesítették az Ivo Sanader elleni két vádpontot. A volt horvát kormányfőt azzal vádolják, kenőpénzt fogadott el a Hypo-Alpe-Adria Banktól még a kilencvenes évek közepén, illetve Hernádi Zsolttól, a Mol vezérigazgatójától azért, hogy előnyös helyzetbe hozza a magyar olajvállalatot a horvát INA privatizációjánál.
Koholmánynak nevezte az iráni elnök az ország nukleáris programjáról készített jelentést, melyet a héten tett közzé az Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. Az IAEA azt közölte, bizonyítékai vannak arra, hogy Teherán atomfegyver előállításán dolgozik. A Nyugat újabb szankciókat sürget, ennek útjában Moszkva és Peking állhat.
Átrendeződött a kábítószerpiac - erősítette meg a Nemzeti Drog Fókuszpont éves jelentését az InfoRádió által megkérdezett toxikológus, Zacher Gábor szerint herointúladagolás ma már ritkán fordul elő, inkább a szintetikus szerek fogyasztása lett divatos.
A közép-európai devizák erősödhetnek a következő 12 hónap során, amennyiben enyhülnek az euróövezeti válságaggodalmak, bár az európai gazdaság lassulása továbbra is a legnagyobb kihívás a térség országai számára - írja a Reuters hírügynökség elemzők körében végzett felmérését összegezve.
Az NFL tizedik játékhetének nyitómérkőzésén az Oakland Raiders legyőzte csoportriválisát az San Diego Chargerst. A vesztes csapat sorozatban negyedik mérkőzését bukta el. Utoljára 2003-ban fordult elő hasonló csúfság a San Diegoval.
Akár ilyen címmel színházba kerülhetne egy modernkori romantikus vígjáték a katalán színházakban, de szerencsére Carles Puyol inkább csak vendégként látogatja a színházakat.
Új magyar film: A halálba táncoltatott leány az Amerikába szakadt Hules Endre első játékfilmje egy Kanadába szakadt magyar hazatéréséről. Ő maga írta, rendezte, főszerepeli, a táncokat szerencsére igazi táncosok járják. Jön egy igazán jópofa amerikai vígjáték, amelyben felhőkarolót ugyan nem akar ellopni senki, de címnek jól hangzik a Hogyan lopjunk felhőkarcolót?, és jókat lehet rajta nevetni.
Csütörtökön délután landolt a kecskeméti repülőtéren az a katonai gép, mely a tizenegy áldozat holttesteit szállította, majd késő éjjel jött meg az utolsó magyar sérült és hozzátartozója Kairóból.
Váratlanul érte a piaci szereplőket a plázastop bejelentése, amelynek az építőipar lehet a legnagyobb vesztese a pénteki lapokban megjelent vélemények szerint.
Súlyos pénzbüntetést kaphat Magyarország, de akár az uniós támogatásokat is visszatarthatják, ha jogtalannak ítéli az Európai Bíróság a végtörlesztési törvényt. Ezt Kovács László, az európai bizottság volt adóügyi biztosa mondta az ATV Híradónak. Ausztria felülvizsgálati kérelemmel fordult az európai bizottsághoz a végtörlesztés miatt - erre minden tagállamnak van lehetősége, ha egy-egy intézkedés…
Pénteken északkeleten zavartalan napsütés, máshol kelet felől időnként erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű - közölte az Időkép. A hétvégén mindenütt fagyni fog éjszaka.
Milyen adó- és járulékvonzata lehet egy céges rendezvényen kisorsolt nyeremény kifizetésének? Olvasónk kérdésére Erdős Gabriella, a PwC adópartnere, az Adózóna szakértője válaszol.
Csütörtökön újabb sérültek érkeztek haza, őket egy hét fős orvoscsoport kísérte. Azt egyelőre nem tudni, hogy a holttesteket pontosan mikor hozzák haza, erről csak akkor adnak majd tájékoztatást, ha a katonai gép leszállt Magyarországon. Közben az egyiptomi turisztikai minisztérium államtitkára azt mondta: a sofőrnek nem volt turisztikai szolgáltatásra engedélye. Ezt a Best Reisen közleményben…
A 2011. november 9-én Berlinben került megrendezésre az Arany Kormánykerék (Goldenes Lenkrad) díjkiosztó, amely az európai autóipar egyik legfontosabb eseménye. A Környezetvédelmi díjat a PSA Peugeot Citroën kapta a világelső HYbrid4 dízeltechnikáért.
Több társával egy „halálbrigádot” alkottak, megölték, majd megcsonkították a civileket. A katona szerint így akartak kedveskedni az általuk kedvelt katonáknak.
Több mint nyolcvanan - többen közülük súlyosan - megsebesültek a perui bányaprogram ellen tüntető parasztok és a rendőrség összecsapásaiban, az Andokban fekvő Apurímac tartományban - közölték orvosi források. A sebesültek között 15 rendőr van.
Korényi János harminchét éves görögkeleti vallású ikonfestő és restaurátor egyike azoknak, akiket Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott fölkeresett, és arra kért, fesse meg az elmúlt százötven év valamelyik kiemelt eseményét. A művész négy nap gondolkodás után, tudva, hogy a hatalom bérenceként tartják majd számon, a feladatot elvállalta, és két hónap alatt teljesítette. A beígért bruttó 1,6…
Veszélybe kerülhet a kiváló ("Aaa" minősítésű) osztrák adósbesorolás az olaszországi problémák miatt - vélekedett Bernhard Felderer osztrák közgazdász, az IHS bécsi kutatóintézet vezetője.
Külföldön is visszhangot ver az Új Színház-ügy. Susanne Scholl osztrák újságírónő nyílt levélben fordult az európai intézményekhez és az osztrák európai parlamenti képviselőkhöz tiltakozásul az Új Színház új vezetőinek kinevezése ellen. A nyílt levél "szörnyű és riasztó jelnek" nevezte Dörner György és Csurka István kinevezését.
Magyarországon állítólag még soha nem mutattak be gyerekdarabot jeltolmácsolva, siket és nagyothalló gyerekeknek. A pesti Centrál Színházban vasárnap délelőtt tizenegy órakor ez történik a Hang-villa titka című darabban. Két jeltolmács lesz, Bödök Ilona és Nagy Adrienne, akik nemcsak a szöveget közvetítik, hanem az előadás részévé válnak, a történéseket kiegészítik.
Miközben az EU figyelmeztette Magyarországot, a kormányfő Londonban a kormány döntéseiről, az európai válság okairól, a hitelminősítők véleményéről és Magyarország következő nagy csatájáról beszélt. Orbán Viktor pénteken David Cameronnal találkozik.
Összecsaptak a rohamrendőrök csütörtökön State College egyetemvárosban a Pennsylvaniai Állami Egyetem diákjaival, akik azért tiltakoztak, mert egy pedofília-ügy miatt leváltották a Penn State amerikaifutball-csapatának népszerű edzőjét.
Az olasz kötvénypiacon látható események azt jelentik, hogy az európai adósságválság egy új, sokkal veszélyesebb fejezetéhez érkezett - véli Mohamed El-Erian, a Pimco befektetési igazgatója a CNBC...
A Rába részvényekért felkínált 815 forintos vételár kifejezetten kedvező ajánlat a társaság eredményességi szintjét, a vételi ajánlat előtti utolsó tőzsdei kereskedési záróárfolyamához viszonyított jelentős, 31 százalékos prémiumot, valamint az egy részvényre jutó könyv szerinti értéket figyelembe véve - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Portugália tartja magát korábban elhatározott takarékossági programjához az európai adósságválság elmélyülése ellenére - fejtette ki csütörtökön a parlamentben a jövő évi költségvetési tervezet ismertetése kapcsán az ország miniszterelnöke.
Az észak-amerikai Penn State egyetemen 46 éve dirigáló amerikaifutball tréner, Joe Paterno lett Jerry Sandusky homoszexuális kicsapongásainak egyik áldozata. A szakvezetés szerdán rúgta ki a sikeredzőt.
A jogszabályban engedélyezettnél öregebb autókat is használ az Országos Mentőszolgálat - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság arról ír, hogy akár 35 százaléknál magasabb lehet jövőre az eva.
A rendszerváltás forgatókönyvét a nyugati világnak a Szovjetunióval történt titkos megállapodása alapján, külföldön készítették el, állítja Torgyán József. A Kisgazdapárt egykori elnöke a Heteknek adott interjújában beszélt az Antall-Pozsgay „összejátszásról”, Sólyom László alkotmánybíróvá történt kinevezésének hátteréről és a saját pártját érintő ügynök ügyekről is.
Összesen 147 körözött bűnözőt fogtak el október eleje óta a főváros VIII. kerületében az önkormányzat által indított közrendvédelmi akció részeként - tájékoztatta a városrész önkormányzata pénteken az MTI-t.
Erősödött a forint péntek délután, az eurót 310 forint alatt jegyezték 16 óra után. A piacokat kedvező hírek mozgatták, az olasz parlament felsőháza megszavazta a következő két évre megszorításokat előirányzó költségvetési csomagot.
Mexikóban elfogták a Sinaloa drogkartell egyik fővezérét, Ovidio Limón Sánchezt, akinek a fejére ötmillió dolláros vérdíjat tűztek ki az amerikai hatóságok.
Az elmúlt héten sikeresen lezárult alaptőke-emeléssel nemzetközivé vált EST MEDIA cégcsoport igazgatósága Pankotai Csaba igazgatósági tag személyében új vezérigazgatót választott - olvasható a portálunkhoz eljuttatott közleményben.
Készületlenül érte az autóbuszgyártó iparágat a kormány bejelentése arról, hogy többségi tulajdont szerez a Rábában, a cégek megrendeléseiket féltik - írja a pénteki Magyar Nemzet.
A közmunka mintaprogramok alapján a közfoglalkoztatás kiterjesztése a jövőben elsősorban azokban a térségekben várható, ahol kevéssé vagy egyáltalán nincs jelen a versenyszféra, hiszen annak elsődleges támogatása nem lehet kérdéses - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki kunhegyesi sajtótájékoztatóján.
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) nyílt levélben kér választ Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkártól a munkavállalókat érintő kérdésekben a készülő munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatban - tájékoztatta a szövetség közleményében csütörtökön az MTI-t.
Budapest - Kockázatos lépésre szánta el magát a TV2 a nézettség érdekében. Akár 80 millió forintjába is kerülhet a csatornának, hogy a VV4 nyertesét, Alekoszt (33) és édesanyját, Váját beköltöztette az ÖsszeEsküvők rezidenciájába.
Hárman meghaltak, öten megsérültek péntek hajnalban a 4-es főúton, Abony térségében egy közúti balesetben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!