Hosszú napok, sőt hetek óta komolyan számolnunk kell a levegőszenyezettség káros hatásaival. A kritikus korcsoportba tartozók - kisgyermekek, idősek - szervezete rövid távon is nehezen bírja a megterhelést, de most úgy tűnik, hosszabb tortúrára kell készülniük.
Októberben 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak havi összehasonlításban és 3,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az új munka törvénykönyve az ígéretekhez híven valóban csak a fő garanciák mentén szabályozza a munkaviszonyokat, és bőven nyújt teret a foglalkoztatóknak a jog kreatív alkalmazására, a munkáltató és...
Nemcsak az empátiáról, az önismeretről, a női és férfiszerepekről lenne szó ezentúl az iskolákban, de olyan praktikus ismeretekről is, mint hogy hogyan kell megszervezni egy nyaralást, vagy hogyan kell takarékoskodni....
Optimistán kezdte a hét utolsó napját a hazai parkett, a BUX 0,7%-os pluszban indított a vezető részvények vegyes elmozdulása mellet. A jó hangulatot a kedvező amerikai és ázsiai zárások mellett a...
Billy Crystal menti meg az Oscar-gálát: a 63 éves színész a Twitter közösségi portálon jelentette be, hogy elvállalta a házigazda szerepét, miután Eddie Murphy az est producerének távozása után visszalépett.
A finn pilóta először szólalt meg visszatérésével kapcsolatban, szerinte megbeszéléseket folytatnak a Williamsszel, de még nincs semmilyen irányú megállapodás.
Októberben a fogyasztói árak 3,9%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, legnagyobb mértékben az egyéb cikkek drágultak, döntően az üzemanyagok áremelésének hatására. A háztartási energia...
A Richter bejelentette, hogy 7 710 db saját részvényt vásárolt tözsdén kívüli forgalomban, amit a bónusz programjához kíván felhasználni. A közlemény szerint a társaság saját részvény állománya...
A Rába BÉT közleményt tett közzé, amelyben tájékoztatják a részvényeseket azokról a lépésekről, amelyeket a vállalat tesz az MNV vételi ajánlatát követően. A Rába az MNV nyilvános vételi...
Kissé kedvezőbb befektetői hangulatban kezdődött a részvénypiaci kereskedés pénteken, a BUX 197,90 pontos, 1,22 százalékos emelkedéssel, 16.414,23 ponton nyitott.
A HR számára nagy kihívás, hogy miképpen lehet az új mobileszközöket, okostelefonokat, táblagépeket, illetve a közösségi média információit integrálni a vállalati, üzleti, szolgáltatási kultúrába. Erre tesz most kísérletet a Nexon új fejlesztési stratégiája.
Fejleszti a készpénzkezelést az UniCredit Bank, így a bankfiókok nyitvatartási idején kívül is lehet készpénzt befizetni a bank pénzautomatáiba, a pénzintézet az év végéig, a már meglévő tíz után, további huszonöt új típusú, forint-készpénzbefizetésre alkalmas készüléket helyez üzembe.
Lelakatolták csütörtökön Kiskunhalason a református új temető és a katolikus sírkert kiskapuit, amit eddig a könnyebb megközelíthetőség miatt tartottak nyitva. A két temető ugyanis néha horrorisztikus képet mutat: zsákszámra viszik oda a döglött állatokat.
A rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatból történő átcsoportosítás révén dologi kiadásokra a rendőrség 6,3 milliárd, a büntetés-végrehajtás 2,8 milliárd forintot kap.
A Barcelona trénere szerint a futballöltözőben eltöltött időszakból tapasztalatot nyerhet egy edző, de ahhoz, hogy jó edző váljon valakiből, ez nem szükséges.
Októberben 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak havi összehasonlításban és 3,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.
A sportolót először szívkatéterezték, majd szívműtétet hajtottak végre rajta. A műtét utáni napokban rosszul lett, ezért ismét katéterezni, majd műteni kellett, erről azonban már nem szólnak az orvosi nyilatkozatok.
A Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 400 millió forintos tőkeemeléssel a Blueprint Entertainment Zrt-ben szerez részesedést - olvasható a kockázati tőkealap közleményében. A Blueprint...
A Budapest Bank Liga 10. fordulójának beharangozójából megtudhatják, hogy miért érdemes ezen a játékhéten is kitüntetett figyelemmel követni a színvonalas magyar férfi kézilabdát.
Az OMV líbiai kitermelésének hozzávetőleg 30%-a a konfliktusok előtti szintre emelkedett, tájékoztatta a befektetőket a társaság. Tavaly az OMV kitermelésének 10%-át tette ki Líbia, így az ottani...
London — A vámpírrajongók a végletekig elmennek, ha imádott sztárjukról van szó. A fanok mindent megtesznek, hogy minél jobban hasonlítsanak a Cullen családra.
Visszavonták a szmogriadót Nyíregyházán, így annak riasztási és tájékoztatási fokozata sincs már érvényben - közölte a városháza sajtószolgálata. Megszűnt a szmogriadó Miskolcon is.
„A Barna pópa” cím sem lenne jogosulatlan. Ezen a néven keresték éppen ötvenöt éve az oroszok. A budai vár ellenálló csoportjából a legtöbben csak „a Csuhás” néven ismerték.
Délelőtt kezdődik a vita és még ma szavaz az olasz szenátus az Európai Unió által igényelt államadósság-csökkentő lépésekről, amely a felgyorsult események közepette próbálná a veszélyes láncreakció...
Kínában az idei évben megnégyszereződhet az újonnan telepített napenergia-kapacitás a tavalyi évhez képest, ami által az év végre az ázsiai ország összes napenergia-kapacitása elérheti a 3000 MW-ot -...
Nem az Unicum, hanem a családi vállalkozás sikerének titkát tudhattuk meg Zwack Izabellától a Personal Hungary szakkiállításon. Izabella a hatodik generációt képviseli, testvérével 2008 óta a vállalat igazgatóságának tagja, ekkor vették át a stafétabotot édesapjuktól. A sokoldalú üzletasszony előadásában őszintén beszélt arról, mit jelent számára a családi vállalkozói lét, mire kötelez a múlt, és…
Jelentősen csökkent a német Allianz, a legnagyobb európai biztosítótársaság adózott eredménye az idei harmadik negyedévben a befektetési veszteségek, valamint a görög kötvényleírások miatt.
Az iskola rendszerű képzés évek óta fix eleme a béren kívüli juttatási rendszernek. Sajátossága miatt zárványként őrzi az előző évek szabályozásást, ami adott esetben rendesen megkavarhatja a munkáltató kimutatását. A képzés díjának átvállalása ugyanis több évre is szólhat - cikkezi a Napi Gazdaság.
Javult péntek délelőtt a forint árfolyama csütörtöki mélypontjaihoz képest: az eurót 312 forint környékén jegyzik, 5 forinttal történelmi csúcsa alatt.
A munkaerő költségének növekedése és az alkalmazottak által elkövetett öngyilkosságok miatt a Foxconn teljesen átalakítaná a gyártóipart. A vállalat bejelentette, hogy 223 millió dollárból létrehoz Tajvanon egy robotikával foglalkozó kutatásfejlesztési központot, és megépít egymillió ipari robotot - írja az Index.
Október 18. óta több ütemben felújítási munkálatokat végeznek a budapesti Kacsóh Pongrác úti felüljárón. A szakemberek megvizsgálták a felüljárót, és azonnali javításokat kell elvégezni. A munkák a hónap végéig tartanak.