Már nem kell, hogy folyósítsák a családi pótlékot ahhoz, hogy családi kedvezményt kapjunk jövőre, megszűnik az adójóváírás és csökkenthető a bérleti díjból származó bevétel is. A legfontosabb változásokat a PwC foglalta össze.
A patinás brit márka virágzik mostanság, s ez nem csupán globális, hanem hazai szinten is nyomon követhető, hiszen itthon is néha-néha feltűnnek az utakon a Jaguar újdonságai. Ezúttal tovább bővül az egyedi lehetőségek tárháza, ugyanis az XJ igazán stílusos csomagot, illetve csomagokat kap.
Görögország problémáit, ha nehezen is, de kezelhetőnek tartják az európai vezetők, köztük a magyar és a brit kormány, de Olaszország "más nagyságrend" - mondta pénteken Londonban Orbán Viktor.
Alacsony szintű radioaktív sugárzást észleltek Csehországban és Európa más pontjain, ám a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint a jód-131 részecskék nem jelentenek veszélyt a lakosság egészségére.
Az évadzáró Wales-ralin Mikko Hirvonen kicsúszásának köszönhetően karnyújtásnyi távolságra került Sebastian Loeb nyolcadik rali-világbajnoki címe - mondta Hámor Iván, a Rallyrádió szerkesztő-riportere.
A Richter a mai kereskedésben 186 374 db saját részvényt vásárolt az UniCredit közreműködésével a BÉT-en 36 066 Ft/db átlagáron. A társaság saját részvény állománya a tranzakció lebonyolítása után...
Pozitív nyitást vetítenek előre a tengerentúli határidős indexek. A Dow futures 95 pontos, a Nasdaq futures 21 pontos, az S&P futures pedig 12 pontos pluszt mutat. A piacok egyre nyugodtabbak az...
Az MSZP Demokrácia Központja pénteken feljelentést tett a nyomozó hatóságnál a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által egy ügyvédpárossal kötött két szerződéssel kapcsolatban - mondta budapesti sajtótájékoztatóján a korrupciós ügyek feltárására létrejött szocialista központ vezetője.
Vitatta az intézmények fenntartására, az egésznapos iskolára és a pedagógus életpályamodellre vonatkozó passzusokat az új köznevelési törvényben Pokorni Zoltán a Fidesz pénteki budapesti oktatási konferenciáján. Az Országgyűlés oktatási bizottságának kormánypárti elnöke szerint e pontokon még nem tökéletes a benyújtott törvény és változtatásokra van szükség.
Magyarország – Kinek ne lapulna a pénztárcájában egy-két pontgyűjtő kártya is? A nagy kereskedelmi láncok előszeretettel teszik ügyfeleiket törzsvásárlókká ezzel az eszközzel, hiszen a vásárlás értéke után meghatározott pontot írnak jóvá kártyákon, amit aztán így vagy úgy elkölthető.
Vitatta az intézmények fenntartására, az egésznapos iskolára, az óvodáztatásra és a pedagógus életpályamodellre vonatkozó passzusokat az új köznevelési törvényben Pokorni Zoltán a Fidesz pénteki budapesti oktatási konferenciáján. Az Országgyűlés oktatási bizottságának kormánypárti elnöke szerint e pontokon még nem tökéletes a benyújtott törvényjavaslat és változtatásokra van szükség.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Izrael és Benjamin Netanjahu kormányfő népszerűbb az amerikai állampolgárok körében, mint a saját elnökük, Barack Obama. A felmérés azt követően került nyilvánosságra, hogy kiszivárgott: Obama Sarkozyvel együtt szidta Netanjahut - Mitt Romney, a Republikánus Párt elnökjelöltje ezzel kapcsolatban azt mondta: Obama megveti az Egyesült Államok és Izrael közötti…
A pályafutását Békéscsabán kezdő Balog Zoltán nehéz összecsapásra számít az Előre ellen, Pozsár Gábor szerint óriási dolog a Ferencváros ellen szerepelni.
Az olasz szenátus pénteken 156 igen, 12 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadta a következő két évre szóló költségvetési csomagot, amelyet még jóvá kell hagynia szombaton a képviselőháznak is.
A pletykák szerint, egy kellékként használt tankot vett Magyarországon a gyermekei számára Brad Pitt. Ám ezt a film sajtósa egyelőre nem tudta megerősíteni.
Az érvényben levő szabályozás szerint már nem mindenden esetben a naptári évforduló jelenti a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás évfordulóját, de az autók nagy részét igen, ezért a...
Megérkezett az Országgyűlés mentelmi bizottságához az a levél, amelyet a számvevőszéki és költségvetési bizottság írt a Simor András jegybankelnök ciprusi offshore cégének eladásáról szóló, a házelnöknek eljuttatott szerződés ügyében - mondta el Rubovszky György, a testület kereszténydemokrata elnöke pénteken. Rubovszky György jelezte, hogy a tervek szerint november 22-én tárgyal majd róla a…
Az OTP ma közzétette az általa gyűjtött elemzői konszenzust. Ez alapján a fontosabb bevétel-sorokon tavalyhoz képest nem lesz érezhető változás, a konszolidált adózás utáni eredmény azonban közel 20...
A Red Bull német világbajnoka, Sebastian Vettel és a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso is összetörte a kocsiját a Forma-1-es Abu Dhabi GP második szabadedzésén, amelyet végül Lewis Hamilton nyert meg.
Ajka - Új élet született a mindent elpusztító iszapkatasztrófa helyén! Amikor Juhász Zoltánné Erzsébet karjai közül a hömpölygő, maró vörös áradat kitépte gyermekét, Angyalkát (†1), azt hitték vége a világnak.
Sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja ingatlanadó bevezetését - jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja ingatlanadó bevezetését - jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Ókovács Szilveszter szerint a Népszabadságban publikált írásával Győriványi Ráth György karmester rontotta az Operaház hitelét, ezért felmondta karmesteri szerződését. Győriványi a Népszabadságban megjelent cikkében azt állította, nem is volt szerződésük Dohnányival, akit Ókovács perrel fenyegetett, miután Dörner György színházigazgatói kinevezése elleni tiltakozásul lemondta az október 28-29-ére…
A II. kerületiek nem csak egy országgyűlési hely sorsáról dönthetnek a most vasárnapi időközi választásokon, hanem véleményt mondhatnak a Fidesz eddigi politikájáról - mondta Lévai Katalin független, az MSZP által is támogatott jelölt mai Széll Kálmán téri sajtótájékoztatóján.
Az Alstom megkapta a 2-es metróvonalra szánt új szerelvények fékrendszerére a magyar jogszabályok alóli mentességet a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) pénteken - értesült az ügyet jól ismerő forrásból az MTI.
Budapest - Pénteken délelőtt 11 órakor megszületett Majka és Dundika első közös gyermeke, Marián! A közel négykilós baba időzített császármetszéssel látta meg a napvilágot. Playmate édesanyjával együtt jól vannak, az újdonsült kispapa pedig ugrál örömében.
Az eurózóna válságának hirtelen felgyorsulása óta a piacok elkezdtek szelektálni a jó és rossz adósságok között, s Franciaország egyre inkább a rosszak közé csúszik át - figyelmeztetett pénteken a Le Monde című napilap. Erre utal a tízéves lejáratú német és francia kormánykötvények hozama közötti történelmi rekordot döntő különbség is.
David Cameron brit kormányfővel tárgyalt Orbán Viktor Londonban. A magyar miniszterelnök szerint egyetértettek abban, hogy Olaszország megsegítése mindenkinek az elsőrendű érdeke. A mostani válság távolabb tolja Magyarország eurócsatlakozását - fogalmazott a kormányfő, aki szerint a magyarok sajátos észjárására jellemző, hogy képesek egyszerre több fejjel is gondolkodni.
Az Egyesült Államok profi ligájában (MLS) légióskodó David Beckhamet is beválasztották a szezon álomcsapatába, az angol sztár most először lett kiválasztott.
Az éjszakában befejeződő második gyakorláson Lewis Hamilton állt az élre csapattársát megelőzve. A harmadik-negyedik helyen a Ferrari kettőse végzett, Webber és Sebastian Vettel csak utánuk következett.
Két hónap után ismét nőtt a fogyasztók optimizmusa az Egyesült Államokban. A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének értéke 60,9 pontról 64,2 pontra emelkedett. A konszenzus 61,3 pont volt. ...
A delet elhagyva meredekebb emelkedésbe kezdtek a hazai részvények, a vezető részvények kivétel nélkül nagy pluszban állnak. A legnagyobb nyertes az OTP, mely visszaküzdötte magát a lélektanilag...
Budapest - Pénteken délelőtt 11 órakor megszületett Majka és Dundika első közös gyermeke, Marián! A közel négykilós baba időzített császármetszéssel látta meg a napvilágot. Playmate édesanyjával együtt jól vannak, az újdonsült kispapa pedig ugrál örömében.