Egyértelműen és jelentősen rontotta a nemzetközi befektetői hangulatot az a tegnap éjszakai fejlemény, hogy a görögök a tervezett népszavazáson kizárólag az eurótagságuk fenntartásáról szavazhatnak....
Több mint 1300 embert jelentett fel október végéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az adócsalók összesen 43 milliárd forinttal akarták megkárosítani az államot....
A Yahoo esetleges eladásával kapcsolatban az elmúlt hetekben több értesülés is napvilágot látott, a legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy a vállalat kisebbségi részvénycsomagot adna el egy...
A tegnapi szép amerikai zárás ellenére ma újfent komoly mínuszt áraznak a világ irányadó határidős részvényindexei, mely eredményeként a magyar parketten is folytatódhat a negatív hangulat - véli...
Minden idők legjobb harmadik negyedévét könyvelhette el a BMW a szeptemberben végződőtt három hónapos időszakban, a német autógyártó új rekordot ért el az értékesítésben, az árbevételben és a...
Tegnap este az Est Media bejelentette, hogy a tőkeemelés a meglévő részvényesek felől mutatkozó alacsony érdeklődés ellenére sikeres volt, intézményi befektetői közbenjárásnak köszönhetően. Az Est...
Augusztusban jelentősen megélénkült a külkereskedelmi forgalom az előző kéthavi stagnálás után: az export euróban 13,0 százalékkal, az import 13,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg volumenben 10,9, illetve 8,4 százalékos volt a növekedés - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.
A nyári hónapok pánikhangulata után nem csillapodtak látványosan a kedélyek, amit az is jól mutat, hogy az amerikai részvényalapokból azóta is szinte töretlenül vonják ki pénzeiket a befektetők. A...
Folytatódik az esés a Budapesti Értéktőzsdén a szerdai 4,17 százalékos esés után ma a BUX 192,95 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel, 16.672,54 ponton nyitott.
Az Európai Központi Bank új elnöke ma tartja első sajtótájékoztatóját Frankfurtban. Szakértők szerint Mario Draghi mindent megtesz majd azért, hogy lehűtse azokat a várakozásokat, amelyek szerint az...
Tegnap este még tudott korrigálni a forint, ma reggel viszont már újra gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben, 1 euró 308 forint ismét
Az antiszemitizmus még mindig számottevő méreteket ölt Németországban - állapította meg egy szakértői jelentés, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Berlinben.
Az elmúlt hetekben élénk közéleti vita támadt arról, hogy milyen átrendeződések várhatóak a politikai mezőben, van e létjogosultsága új pártoknak, illetve mely civil szerveződések indulhatnak el a párttá válás rögös útján. A Policy Agenda szerdai elemzésében megvizsgálta, hogy milyen külső és belső feltételeknek kell megfelelnie egy mozgalomnak ahhoz, hogy képes legyen helytállni a politikai…
A kormány elfogadta a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési tárca hamarosan az Országgyűlés elé...
Az Európai Központi Bank új elnöke ma tartja első sajtótájékoztatóját Frankfurtban. Szakértők szerint Mario Draghi mindent megtesz majd azért, hogy lehűtse azokat a várakozásokat, amelyek szerint az...
Tegnap este az Est Media bejelentette, hogy a tőkeemelés a meglévő részvényesek felől mutatkozó alacsony érdeklődés ellenére sikeres volt, intézményi befektetői részvételnek köszönhetően. A hír...
Egyre jobban elveszíti a befektetők bizalmát a BlackBerry gyártója, a Research in Motion, amit jól mutat, hogy a részvények P/BV rátája tegnap már 1-szeres szint alá esett, ami kilenc áve először...
A cégcsoport stratégiai döntése nyomán november elsejétől egy vállalatként működik a Temic Hungary Kft. és a Continental Teves Magyarország Kft. Az új cég hozzávetőleg háromezer főnek ad munkát - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Erre az évre 1,5 százalékos növekedést, jövőre viszont egy százalékos gazdasági visszaesést tartalmaz a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése, melyet a Népszabadság idéz.
Tegnap este még tudott korrigálni a forint, ma reggel viszont már újra gyengülni kezdett a főbb devizákkal szemben, a régiótól való leszakadás is egyre látványosabb
Augusztusban jelentősen megélénkült a külkereskedelmi forgalom az előző kéthavi stagnálás után: az export euróban 13,0 százalékkal, az import 13,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg volumenben 10,9, illetve 8,4 százalékos volt a növekedés - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.
A magyar igazságügyi reform nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, a bírói függetlenséget a legcsekélyebb mértékben sem csorbítja az új szabályozás - jelentette ki Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló törvényjavaslat csütörtöki, együttes általános vitáját megnyitó expozéjában.
A nyolcadik helyen kiemelt, spanyol Feliciano Lopez már a nyitókörben kiesett szerdán a 2,019 millió euró összdíjazású, keménypályás valenciai férfi tenisztornán.
Fontos pénzügyi kérdésekről tart ma délután 1 órakor sajtótájékoztatót Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Az esemény meghívójából további részletek a témát illetően nem derülnek ki. Fontos...
Sokat spóroltak a háztartások az ősz első két hónapján: ötödét költötték az egy évvel ezelőttihez képest a gázfogyasztásukra a magasabb átlaghőmérséklet miatt - írja a Napi Gazdaság....
A görög adósságválság körüli problémák tartják ma is nyomás alatt a világ tőkepiacait, így jelentős csökkenéssel kezdték a napot az irányadó fejlett nyugat-európai részvénypiacok. E még mindig kézzel...
Járai Zsigmond szerint az előző kormányok és az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyakorlatilag semmit nem tett azért, hogy megakadályozza a lakosság deviza-eladósodásának növekedését, a jegybanknak ehhez alig volt eszköze.
Mintegy három kilogramm amfetamint és nyolcszáz, már legyártott tablettát találtak a rendőrök a szerda este felfedezett csornai "droggyárban" - közölte a megyei főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Novemberig 1300 személyt jelentett fel adócsalás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetők összesen 43 milliárd forinttal akarták megrövidíteni a közkasszát.
Mintegy három kilogramm amfetamint és nyolcszáz, már legyártott tablettát találtak a rendőrök a szerda este felfedezett csornai "droggyárban" - közölte a megyei főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Fontos pénzügyi kérdésekről tart ma délután 1 órakor sajtótájékoztatót Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Az esemény meghívójából további részletek a témát illetően nem derülnek ki. Fontos...
Az azonnali piachoz hasonlóan a határidős piacon is jelentős forgalomcsökkenés volt megfigyelhető októberben, év/év alapon több mint 50%-os a visszaesés. Augusztushoz képest viszont enyhébb, 9%-os...
Húsz, a húsiparban eltöltött év után Réti Attila eladta két gyárát, és könyvkiadásba kezdett. Október közepén mutatták be első köteteiket, szám szerint egy tucatot. A pályamódosítás okai mellett életfelfogásról, piacról és képregényről is beszélgettünk vele győri irodájában.
Némi meglepetéssel szolgál, hogy a Volkswagen a Passat CC átdolgozott változatának premierjét nem német földre időzítette, így az újdonsággal a Los Angeles-i Autókiállítás látogatói találkozhatnak első ízben. A fejlesztők pedig a legkevésbé sem fukarkodtak munkájuk során, melynek köszönhetően a négyajtós kupé magasabb felszereltségével szinte kategóriát lép, igencsak megrémisztve konkurenseit.
Budapest—Los Angeles — A legnagyobb szerelemnél is bekövetkezhet az a tragédia, hogy az érzelmek egyoldalúvá válnak, s míg az egyik fél menekülne a kapcsolatból, a másik legszívesebben belehalna párja elvesztésébe.