Budapest - A családja tudta nélkül nevezett be Tátrai Tamara (21) a Blikk szépe versenyünkbe, így igazi meglepetés lesz számukra, hogy a szőke szépség címlapunkon pózol.
A műszakpótlék, a túlóra kifizetése és a területi minimálbér kérdésében is módosító javaslatokat terjeszt be az új Munka törvénykönyvének tervezetéhez az MSZP. Ezeket a szakszervezetek javaslata alapján terjesztik a Ház elé. Mesterházy Attila pártelnök szerint a kormány tervezete alapján az embereknek többet kellene dolgoznia kevesebb pénzért.
A Nemzeti Vagyonkezelő költségvetéséből egy korábbi döntés alapján 8 és fél milliárdot költ az állam a piacon lévő részvények megvételére és arra, hogy a céget kivezesse a tőzsdéről. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési minisztérium államtitkára szerint a közvagyonnal felelősen bánik az állam, mert úgy erősíti a gazdaságot, hogy közben bevásárol stratégiai iparágakba, mint a járműgyártás.
Több lépcső megnyitására is lett volna lehetőség, ha tudják, hogy 1800-nál több embert engednek be a Nyugati téri Skálából átalakított klubba, erre már korábban is volt példa, így a fiatalok a többi emeletet is igénybe vehették volna - számolt be vallomásában tegnap a bíróságon a január 15-én a West Balkánban történt, három lány életét követelő tragédiáról az ügy elsőrendű vádlottja, Szalontai…
Az év vége felé szinte alig tudjuk úgy bekapcsolni a televíziót, kinyitni a napilapokat, hogy ne fussunk bele egy-egy kötelező gépjármű felelősség-biztosításról (kgfb) szóló reklámba. A színes, szagos hirdetésekből azonban gyakorta kimaradnak a legfontosabb határidők, pedig ezek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy részt vegyünk a kampányban. A Pénzcentrum.hu most elkalauzolja olvasóit a határidők…
A kreativitás csúcsa később mutatkozik meg a természettudományokban, napjainkban, mint egy évszázaddal korábban - vélik Nobel-díjasok teljesítményének elemzése alapján amerikai kutatók.
Teljességgel érthetetlennek tartja Hack Péter büntetőjogász azt a kormányzati tervet, amely szerint a jövőben csak a sértett tanúkénti kihallgatásán lehetne jelen ügyvéd, más nyomozati tanúkihallgatásokon nem.
Két repülőgéppel 17 sérült érkezett meg tegnap Egyiptomból Budapestre. A hurghadai autóbusz-szerencsétlenség sebesültjeit a Péterfy Sándor utcai Kórházban kezelik. A súlyosabb sérültek esetében az orvosok döntenek, mikor indulhat értük a különgép. Az elhunytak szállítására talán már ma kiadhatják az engedélyt.
A verőerek valamelyikén kialakuló tágulatot orvosi nyelven aneurysmának nevezik. Ilyen elváltozás leggyakrabban az aortának nevezett nagy verőér hasi vagy mellkasi szakaszán jön létre, de ritkábban kialakul a comb verőerében, a térdhajlatban futó érben, esetleg a nyaki erekben vagy a szívet ellátó koszorúerekben, valamint az agyi ereken is.
Az euró megmarad, de az államadósság egy részét el kell engedni, egy másik jelentős részét pedig egyszerűen el kell inflálniuk a kormányoknak - mondta Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója kedden Szombathelyen, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megtartott gazdasági fórumon.
Véget ért a hazai fehér gólyák költési időszaka, a madarak zöme már elérte a déli telelőterületeket. Ebben az időszakban sokat tehetünk az állomány megőrzése érdekében, ugyanis a zöldhatóságok ilyenkor engedélyezik a vezetéktartó-oszlopokra épült fészkek biztonságossá tételét. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az oszlopokra szerelhető, szabványos fészekemelő eszköz, a…
Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő tegnap arra kérte minisztereit, mielőbb mondjanak le hivatalukról: ha megkezdődik a nemzeti egységkormány megalakítása, mihamarabb rendelkezésre állhassanak. Az új kabinet azonban a vártnál lassabban születik meg. Elvben már úgy volt, hogy hétfőn bejelentik az új kormányfő személyét. Ehhez képest még tegnap délután is folyt a huzakodás a miniszterelnök…
Valószínűleg fellebbez Conrad Murray, Michael Jackson orvosa, akit az esküdtszék hétfőn bűnösnek talált nem szándékos emberölésben. Akár négy évet is kaphat, s várhatóan bevonják orvosi engedélyét. A bíróság november 29-én hirdeti ki az ítéletet, a védelem utána nyújthatja be a fellebbezést.
Mariano Rajoy, a konzervatív Néppárt (PP) miniszterelnök-jelöltje nyerte a hétfő esti tévévitát a kormányzó spanyol szocialisták listavezetőjével, Alfredo Pérez Rubalcaba jelenlegi miniszterelnök-helyettessel szemben. A november 20-ra előrehozott spanyol parlamenti választások előtti egyetlen tévévitában a gazdasági helyzet kapta a legnagyobb hangsúlyt. A voksolás esélyesének tartott Rajoy…
Megérkezett kedden este az egyiptomi buszbalesetben megsérült magyar turisták második csoportja a Liszt Ferenc repülőtérre - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A terrorellenes intézkedésekkel az a "baj", hogy tartósan megmaradnak, mert senki sem meri kimondani, hogy nincs már szükség rájuk - mondta Tom Parker, amerikai terrorellenes szakértő a Közép-európai Egyetemen tartott előadásában.
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a gázolaj ára új csúcsra emelkedett.
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a gázolaj ára új csúcsra emelkedett.
A jelek szerint nem történt előrelépés a görög kormányalakítási tárgyalásokon, Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök szerdán kora hajnalban távozott a parlament épületéből, s egy kormánytisztviselő szerint a nap folyamán folytatják a megbeszéléseket az átmeneti kormány megalakításáról.
A portréfényképezés valójában arról szól, mondta Korniss Péter a Petőfi Irodalmi Múzeumban, hogy akit lefényképezünk, annak el kell nyernünk a bizalmát. Korniss a fényképezés nagy öregje, az Egy sor cigány fotografálása előtt mégis izgult. Kimondhatatlanul. Ugyanis a könyvhöz, amit Závada Pállal közösen készített, huszonnégy mai magyart kellett lefotóznia.
Világhírességek és vezető politikusok titkos megfigyelésére alkalmazott éveken át egy magándetektívet az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóetikai botrányát kirobbantó News of the World, amelynek célpontjai között a brit királyi család legmagasabb rangú tagjai is szerepeltek - erről maga a detektív számolt be a BBC televíziónak.
Orbán Viktort is rajta van az alaptörvényhez rendelt festmények egyikén: azon, amelyik Nagy Imre újratemetését ábrázolja. Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott kedden azt mondta, ez egy elnézhető, apró hiba. Néhány nappal ezelőtt viszont úgy nyilatkozott, a miniszterelnök felesége azt mondta neki, „megöli”, ha le meri festetni a férjét.
Kedden este megérkezett az egyiptomi buszbalesetben megsérült magyarok második csoportja. Egy embert hordágyon hoztak, a többiek saját lábon hagyták el a repülőgépet. Szijjártó Péter közlése szerint négy súlyos sérültért "aggódnak most a legjobban": őket Kairóban ápolják, az egyiptomi orvosok pedig mindent megtesznek az állapotuk stabilizálásáért. Közben kiderült, hogy a sofőrnek nem volt…
Miközben egyre valószínűbb, hogy a kormány módosítja a jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát (amelyre a költségvetés is épül), addig újabb intézkedések végrehajtásáról döntött a...
Budapestet választotta a 2013-as légiközlekedési csúcstalálkozó helyszínéül a Routes Europe, a kontinens legfontosabb éves találkozóját szervező szakmai bizottság.
Sem a kormánypárti képviselők, sem az Új Színház jövőbeni vezetői, sem az őket kinevező főpolgármester, és a Fideszes kultúrpolitika irányítói nem vettek részt tegnap a Parlament kulturális bizottságának ellenőrző albizottsága ülésén, ahol a Dörner-Csurka páros kinevezése volt terítéken. Többen sürgették Tarlós István főpolgármestert, vonja vissza döntését, mert Dörner pályázatában valótlanságokat…
A vártnál valamivel nagyobb távolságra, 325 ezer kilométerre haladt el a Föld mellett 2005 YU55 katalógusjelű kisbolygó közép-európai idő szerint szerda hajnalban; ekkora aszteroida több mint három évtizede nem közelítette meg bolygónkat.
Bereményi Géza író, drámaíró, aki majdnem egy évtizedig színházvezető is volt, a Hír TV Kontraszt című műsorában nyilatkozott az Új Színház-ügyről. Arról, hogy a mai magyar társadalomban Csurka Istvánt a szélsőséges kijelentések, a gyűlölködés nagymesterének tartja:
A negyvenpercesre tervezett miniszteri expozé és a bizottsági álláspontok ismertetése után a kormánypárti és az ellenzéki frakciók is négy-négy órában fejthetik ki véleményüket.
Megmutatta a nyilvánosságnak Kerényi Imre az alaptörvény népszerűsítésre megfestetett képeket. A szekértő szerint a posztmodern korunkban a történelmi festészettel kísérletezni nem kelthet más hatást, mint a nevetségességet. György Péter szerint Kerényi Imre műveletlenségét mutatja, hogy nem tudja, megbízásával a kor szelleme ellen cselekszik. Az elkészült festmények azért kínos színvonalúak, mert…
Éveken át szabálytalanul használt fel Magyarország egyes uniós támogatásokat, mert közlekedésfejlesztésre szánt uniós pénzekből fizetett olyan beruházások áfáját is, amelyet nem lett volna szabad. Az ez ügyben indított két eljárásban már alulmaradt Magyarország Brüsszellel szemben, most a harmadikról folyik a huzavona - írta szerdai számában a Világgazdaság.
A korhatár alatti nyugdíjasok keresőtevékenységének jelenlegi szabályozás sokak számára nem egyértelmű. Cikkünkben a keretösszeg a fogalmát, a nyugellátás szüneteltetésének körülményeit, és az ellátás megszüntetésének lehetőségeit is sorra veszzük.
A nápolyi bíróság első fokon öt év négy hónap börtönbüntetésre ítélte Luciano Moggit, a Juventus korábbi sportigazgatóját a 2006-ban kirobbant olasz bundabotrányban játszott szerepe miatt.
Valószínűleg nem fordul recesszióba a világgazdaság, ha sikerül lokalizálni a görög és az olasz válságot, vagyis sikerül megakadályozni a krízis terjedését. A növekedés üteme viszont ebben az esetben...
A tervekkel ellentétben nem indult el a Mars felé, hanem Föld körüli pályán maradt a Fobosz-Grunt (Fobosz-Talaj) orosz űrszonda - közölte szerda hajnalban az orosz űrkutatási hivatal (Roszkoszmosz) igazgatója.
Budaörs - Ricsi (25) a nők álma! Az ÖsszeEsküvők ügyeletes szívtiprója benn először Mónika (20) fejét csavarta el, majd összeszűrte a levet Nikóval (22), és most kintről is kapott ajánlatot, méghozzá elég meghökkentőt.
Varsó - Igazán különleges karakter került be a legutóbbi választáson a lengyel parlamentbe. Anna Grodzka (57) eredendően férfinak született, ám miután úgy érezte, hogy női lélek lakozik benne, néhány éve Thaiföldön átoperáltatta magát nővé.
Budapest - Lilu (33) inkább hagyja Dávid fiának, hogy önálló legyen, Gálvölgyi János (63) elárulta, nem volt kötelező tananyag unokái számára, Szulák Andreának (47) pedig már nem a színpad a legfontosabb.