A Graphisoft Park SE 1,016 millió euró adózott nyereséget ért el 2011 első kilenc hónapjában, szemben a tavalyi háromnegyedév 86 ezer eurós eredményével - közölte az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság a BÉT honlapján szerdán.
Nyílt levélben fordult az európai intézményekhez és az osztrák európai parlamenti képviselőkhöz az Új Színház új vezetőinek kinevezése elleni tiltakozásként egy osztrák újságírónő másokkal közösen. A kezdeményező, Susanne Scholl szerdán arról tájékoztatta az osztrák hírügynökséget, hogy az internetes petíciót aznapig mintegy ezren támogatták. Othmar Karas, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP)…
Szerdán a világelső Novak Djokovics is bemutatkozott a párizsi férfi tenisztornán, ahol egy második fordulós találkozó is 1,6 millió dollárt hozott neki a konyhára.
1,54 milliárd dollárnyi forráshoz kíván jutni az amerikai befektetési bank, a Goldman Sachs az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC)-ban lévő részesedésének csökkentése révén. A Goldman 2,4...
Két és fél éves mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, az elemzők szerint a görögországi és az olaszországi események mozgatják az árfolyamokat. Jóváhagyta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Nemzeti Vagyonkezelő vételi ajánlatát a Rába Holding részvényeire. Csütörtök estére a vasárnapi egyiptomi busztragédia összes sérültjét hazahozzák. A nap legfontosabb hírei november 9-én.
Az Európai Központi Bank állásfoglalása a magyar végtörlesztésről szóló törvényről alátámasztja a Magyar Bankszövetség által korábban megfogalmazott aggályokat - mondta el a szervezet főtitkára. Kovács Levente egyetért azzal az EKB-s megállapítással is, hogy a banki forráshiány negatív hatást fejt ki a magyar gazdaságra is.
A kínai autóeladások 7,5 százalékkal visszaestek októberben a szeptemberihez képest, amit piaci megfigyelők a központi ösztönzők változásának tudnak be - derül ki a kínai autógyártók szövetségének (CAAM) szerdai közleményéből.
A nemzetközi környezet romlása, valamint Magyarország leminõsítésével kapcsolatos piaci pletykák újabb megjelenése miatt méretes esést szenvedett el a forint a reggeli órákban, ezt követõen...
A Sopron hazai pályán magabiztos győzelmet aratott szerdán a lengyel Polkowice felett a női kosárlabda Euroliga ötödik fordulójában, ezzel 2/3-ra javította győzelem/vereség mérlegét.
Szerda este 5,7 erősségű földrengés sújtotta Kelet-Törökországot, összesen 18 épület dőlt össze Van várostól délre - jelentette a török állami televízió.
Hozzávetőleg 3-4 hónapig tarthat majd az az eljárás, amíg a nehéz helyzetbe került hiteladós a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) segítségét igénybe véve, a bank által indított végrehajtás bejelentését követően megszabadulhat az adósságától, és tulajdonosból bérlővé válhat - derült ki a számvevőszéki és költségvetési bizottság szerdai ülésén.
Szerda este 5,7 erősségű földrengés sújtotta Kelet-Törökországot, két szálloda és egy irodaépület dőlt össze Van várostól délre - jelentette a török állami televízió.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) október 8-án jóváhagyta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. előző napon benyújtott kötelező nyilvános vételi ajánlatát a Rába Nyrt. valamennyi részvényére - közölte a Rába szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Jelentõsen elromlott a hangulat ma a részvénypiacokon, aminek elsõdleges oka az Olaszországgal kapcsolatos aggodalmak felerõsödése: a 10 éves olasz kötvényhozamok 15 éves csúcsra...
Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú ökölvívó világbajnok csak a Tavoris Cloud elleni, december 31-én (magyar idő szerint már az újévben) sorra kerülő félnehézsúlyú címmérkőzést követően dönt arról, hogy befejezi-e a pályafutását.
Jelentõsen elromlott a hangulat ma a részvénypiacokon, aminek elsõdleges oka az Olaszországgal kapcsolatos aggodalmak felerõsödése: a 10 éves olasz kötvényhozamok 15 éves csúcsra...
Sokan nem is gondolnák, de a felnőtteken kívül a gyerekeknél is komoly problémákat okozhat a nem megfelelő táska. Dr. Dobos Márta, holisztikus szemléletű ortopéd orvos az ínszalagot, az izmokat érintő lehetséges veszélyekről és a biztonságos táskaviselés szabályairól beszélt.
Az olasz kormánykötvény-hozamokkal együtt az Olaszországgal mint szuverén adóssal kapcsolatos befektetői félelmek erősödését tükrözve rekordot döntött a szerdai londoni kereskedésben az olasz államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, amely valamivel meghaladta a magyar törlesztéskockázat-biztosítási díjszabásokat is.
Az életkor előrehaladtával a szív és az érrendszer állapota, teljesítménye kimutatható betegségek nélkül is fokozatosan csökken, ami azt jelenti, hogy az öregedés a szív-és érbetegségek legfontosabb és külső módszerekkel befolyásolhatatlan kockázati tényezője.
Múlt hétvégén rendezték meg az AAA Texas 500 elnevezésű NASCAR Sprint kupa futamot, amelyet Tony Stewart nyert meg. Az ötszörös bajnok, nem mellesleg címvédő, Jimmie Johnson csak a 14. helyet szerezte meg, így minden bizonnyal lemondhat az újabb „koronáról”. Összesítésben Carl Edwards vezet.
A Barcelona 1-0-ra verte idegenben a L'Hospitalet együttesét a Spanyol király-kupában, a 16 közé kerülésért rendezett forduló első, előrehozott mérkőzésén.
Gyászol a TNA egyik legismertebb pankrátora, Matt Morgan. Hétfőn este egy patersoni nightclub közelében megtámadták a pankrátor unokatestvérét, Michael Morgant, aki egy órával az eset után belehalt sérülésébe.
Budapest - A focipályán a védőkkel, míg szabadidejében a színekkel játszik Pölöskey Péter (23). A Ferencváros labdarúgójának nemcsak a góljai, a képei is sokat érnek.
A sérülések legjelentősebb része otthon, ott is a konyhában vagy barkácsolás közben történik. Szerencsére ezek többnyire könnyű sérülések, de bármikor találkozhatunk súlyos, akár életveszélyes esettel, ilyenkor a profi elsősegély rendkívül fontos.
Tízből hat fogyasztó tartja fontosnak, hogy amikor élelmiszert vásárol, akkor magyar terméket válasszon, közülük egyharmad a jó minőséget, egyötöd a hazai áru egészséges voltát jelölte meg döntése fő okának - derül ki a a Nielsen piackutató felméréséből, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
Csökkennek az állattartás, a húsipar, és a borászat terhei, miután kevesebb költséggel járnak a húsvizsgálat, az állatszállítás, az állatjelölés díjai, valamint egyes minősítő vizsgálatok és az engedélyeztetés költségei - áll a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
Budapest - Őrület! Egy laptop miatt szúrta le bátyját D. Nikoletta (22). Zoltán (25) - információink szerint - azért fizetett kis híján az életével, mert nem engedte húgát skype-olni, vagyis csevegni az interneten.
A nemzeti vagyon 90 százalékát Magyarországon magáncégek védik - mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SzVMSzK) elnöke szerdán Budapesten háttérbeszélgetésen.
Budapest - Még mindig titkolja a szülei elől Tátrai Tamara (21), hogy lapunk címlapján pózol félmeztelenül, holott a barátaitól is csak dicsérő szavakat kapott.
Állását, sőt a jogos végkielégítését is elveszítheti az a rendvédelmi dolgozó, aki bármilyen kormányellenesnek minősíthető kijelentést tesz, vagy legalábbis ilyesmivel vádolják meg parancsnokai vagy a belső elhárítás. Az erről szóló szolgálati törvényjavaslatot a szakszervezetek nemcsak alkotmánysértőnek, hanem emberellenesnek is tartják. A köztisztviselőket is érinti a "lojalitás-törvény", ha nem…