Az Európai Központi Bank (EKB) mindössze 635 millió euró értékben vásárolt államkötvényeket az elmúlt héten másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében - jelentette be a bank hétfőn.
A Signal Biztosító az idén szeptember végéig 9,7 milliárd forint díjbevételt ért el, ez 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt, és év végére is ez lesz a növekedési arány, ugyanakkor a 2015-ig kidolgozott stratégiai terv már kétszámjegyű növekedést valószínűsít a következő időszakra - mondta Kálózdi Tamás, a fél éve kinevezett elnök-vezérigazgató sajtóbeszélgetésen hétfőn Budapesten.
A spanyol férfi kézilabda bajnokság (Liga Asobal) szuperrangadóján a Barcelona idegenben, tizenegyezer néző előtt legyőzte az örök rivális Atlético Madridot (25-23), így egyedüliként, veretlenül vezeti a tabellát.
Erősen valószínű, hogy az EU-csúcson elhatározott kormányközi szerződés tartalma az eurózóna országaira vonatkozik, ezért igazából a többi EU-tagország aláírása csak szimbolikus jelentőséggel bír -...
A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ülést követő tájékoztatón. A kormány korábbi javaslata még 92.000 forint volt.
Magyarországot egyelőre nem érinti a több európai országban terjedő kanyaró - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel.
Megdöbbentő dolgot találtak a XVIII. kerületi Pósa Lajos utcában. Információink szerint ugyanis emberi testrészekre leltek: két kéz és két láb került elő egy szelektív hulladéktároló mellett - törzs nélkül.
Nagy-Britannia bizonyos biztosítékokra tartott igényt nemzeti érdekeinek védelmében a múlt heti brüsszeli EU-csúcson, ezeket azonban nem kapta meg, ezért vált szükségessé az uniós pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új szabályozási egyezménytervezet brit vétója - közölte hétfőn a brit parlamentben David Cameron.
Nincs szó a nyugdíjak megadóztatásáról, sem az utazási kedvezmény vagy az özvegyi nyugdíj eltörléséről - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MSZP-s Korózs Lajos hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
Egész napos felülteljesítés jellemezte a régiós piacokhoz képest a pesti parkettet a hét első kereskedési napján. A BUX 0,5%-os emelkedéssel zárt átlagtól elmaradó, 12 milliárd forintos forgalom...
A gazdasági nehézségek miatt a háztartások számára minden fillér fontos lehet. Mostanság egyátalán nem mindegy mire, mennyit költünk. A pénzügyi szolgáltatók is segítenek a takarékoskodásban, sajnos azonban az ügyfelek nem mindig értesülnek a számukra is előnyös lehetőségekről. Az alábbiakban egy ilyen lehetőséget ajánlunk olvasóink figyelmébe....
A közigazgatási minisztertől 72 kérelem érkezett egyházi regisztrációra az Országgyűlés emberi jogi, civil és vallásügyi bizottságához - mondta el Lukács Tamás, a testület kereszténydemokrata elnöke hétfőn.
Nagy-Britannia bizonyos biztosítékokra tartott igényt nemzeti érdekeinek védelmében a múlt heti brüsszeli EU-csúcson, ezeket azonban nem kapta meg, ezért vált szükségessé az uniós pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új szabályozási egyezménytervezet brit vétója - közölte hétfőn a brit parlamentben David Cameron.
Már csak négy munkanapjuk maradt a diákhitel igénylésére azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik az idei szemeszterben ezt még nem tették meg, de még a tanév első felében szeretnének pénzhez jutni.
Készüljön a megfázás-és influenzaszezonra helyes táplálkozással, testedzéssel és az alkoholfogyasztás korlátozásával!A szervezet immunrendszere erősebb, mint hinné. Mégis mennyire?
A jótékonysági vetítést december 21-én tartják a Cinema City Aréna VIP páholyában, a szervezők elsősorban tehetős magánszemélyek, cégek jelentkezését várják az eseményre.
Jövőre várható valamelyes növekedés az euróövezeti gazdaságban, és a négy legnagyobb eurótagállam közül valószínűleg csak Olaszország lesz egész évben recesszióban - közölte hétfőn összeállított világgazdasági előrejelzésében a Fitch Ratings. A legnagyobb európai hitelminősítő londoni elemzői szerint ugyanakkor most már egyharmados az esélye annak is, hogy a valutaunió 2012 egészét mégis…
Új sorozatot indított a Sport365.hu melyben minden idők legjobb magyar csapatait vesszük górcső alá. A tízrészes sorozat kilencedik epizódjával a Ferencváros 2011-es KEK-győzelme előtt tisztelgünk.
Budapest - Hiába keresi már napok óta a Blikk szerkesztősége a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségét (MÖOSZ), a szervezet se telefonos, se pedig írásos megkeresésünkre nem válaszol. Pedig az általuk szervezett Azori-szigeteki úttal kapcsolatban még bőven van mit megtudnunk.
Mindössze tizenkét, nagyrészt a helyi kormány által támogatott vagy irányított kínai hackercsapat áll az Egyesült Államok vállalatait és kormányügynökségeit érő rendszeres kibertámadások jelentős részének a hátterében.
Esztergom polgármestere közölte: az Ab visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a város adósságrendezési tervének alapját jelentő reorganizációs tervet.
Budapest - Visszavonulót fújt a szocialisták ostorozásában Orbán Viktor miniszterelnök? A Blikk felfedezte, hogy a kormányfő hétfői beszédében több nem túl hízelgő megállapítást tett az MSZP- kormányzás elmúlt nyolc évéről, ám végül mégsem mondta el azokat a parlament előtt.
Esztergom független polgármestere hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a város adósságrendezési tervének alapját jelentő reorganizációs tervet, amelyet szavai szerint "törvénytelenül tartott testületi ülésen, a város vezetőjét és az ellenzéket kizárva" fogadott el áprilisban a helyi Fidesz-frakció.