2011. december 12. hétfő

dec. 12
18:20
93 ezer forintos minimálbér lehet - az Autonómok elégedetlenek (hirado.hu)
A munkáltatókat arra kéri a kabinet, hogy 5 százalékos mértékig a bérkompenzációt maguk hajtsák végre, efölött a kormány vállalja a teljes kompenzációt.
dec. 12
18:21
Fidesz: nincs szó a nyugdíjak megadóztatásáról (ProfitLine)
Nincs szó a nyugdíjak megadóztatásáról, sem az utazási kedvezmény vagy az özvegyi nyugdíj eltörléséről - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MSZP-s Korózs Lajos hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
dec. 12
18:21
Két-két emberi kéz- és lábdarabot találtak Budapesten (ATV)
Emberi testrészeket találtak hétfő délután a főváros XVIII. kerületében - erősítette meg az MTI információt a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
dec. 12
18:21
Kontinentális mennydörgés - bemutatkozott a Bentley V8 (Auto Pult)
Gondos találgatásainknak köszönhetően szinte már nem is jelent meglepetést, de megérkezett a Bentley hatékonyabb, V8-as erőforrása. Az elsőként a Continental GT lemezei alatt debütáló erőforrás a takarékoskodás mellett ráadásul az erő luxusát is megadja a brit márka vásárlóinak.
dec. 12
18:22
Vitalij Klicsko is megverné Haye-t (Blikk)
Hamburg — Lehet, hogy hamarosan eljön Vitalij Klicsko (40) utolsó csatája.
dec. 12
18:22
Kavart almás habbal (Mindmegette)
Hozzávalók: 1,30 kg alma csapott kiskanál fahéj 25 dkg margarin 4 tojás 20 dkg cukor 3 dl tej 30 dkg liszt 1 csomag sütőpor 2 csomag vaníliás cukor
dec. 12
18:22
Magyarországot még nem érte el az Európában terjedő kanyaró (hirado.hu)
Az ÁNTSZ szerint Európában az idén a 30 ezret is meghaladja a kanyarós betegek száma, és a betegség szövődményeibe nyolcan bele is haltak.
dec. 12
18:23
93 ezer forintos minimálbért javasol a kormány (ProfitLine)
A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ülést követő tájékoztatón.
dec. 12
18:23
Halálosan megfenyegették Róma polgármesterét (ATV)
A Vörös Brigádok halálos fenyegetését - és nyomatékul két 40-es kaliberű lőszert - tartalmazó levelet kapott Gianni Alemanno római polgármester hétfőn, három nappal azután, hogy egy levélbomba megsebesített egy olasz adóhivatali vezetőt; ismeretlenek szintén lőszert küldtek az olasz igazságügyi miniszternek.
dec. 12
18:24
Balotelli bulizott szombat éjjel, klubja 150 ezer fontra büntetheti (Agroinform)
Mario Balotelli megszegte a City szabályzatát, a Chelsea elleni, hétfő esti mérkőzés előtt kevesebb, mint 48 órával egy szórakozóhelyen mulatott barátaival.
dec. 12
18:24
Hizlalnak a karácsonyi vásárok (Blikk)
Magyarország – Csillogó portékák, fenyő- és kolbászillat, vég nélkül játszott karácsonyi dallamok – csúcsüzem van az adventi vásárokon.
dec. 12
18:24
A Jobbik nem ért egyet a közösségi közlekedés drágításával (hirado.hu)
A párt nem ért egyet a tervezett kedvezménycsökkentésekkel.
dec. 12
18:26
Három hónapra kidőlt André Santos (Agroinform)
Bokaszalag-szakadás miatt előreláthatólag három hónapig nem léphet pályára André Santos, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal brazil válogatott védője.
dec. 12
18:26
Egyetemisták figyelem - négy munkanap van a diákhitel igénylésére (hirado.hu)
A felvehető hitelösszeg akár 200 ezer - költségtérítéses képzésen résztvevők számára akár 250 ezer - forint is lehet.
dec. 12
18:27
A világ legkiválóbb ligájának legjobbja egy magyar (Sport365)
Meskó Zoltán még csak második idényét tölti a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL), de a magyar származású játékos máris a legjobb punterek közé tartozik.
dec. 12
18:28
Kettős Honvéd-siker a párbajtőrcsapatoknál (Agroinform)
A férfiaknál és a nőknél is a BHSE nyerte a párbajtőrözők csapatversenyét. Előbbi együttes megvédte címét, míg utóbbi a tavaly győztes Vasast legyőzve diadalmaskodott.
dec. 12
18:36
12 év alatt operáltatta Barbie-vá magát a transzszexuális - fotó (BorsOnline)
12 éven keresztül operáltatta magát egy amerikai férfi, hogy a megszólalásig hasonlítson Barbie-ra.
dec. 12
18:36
Megtarthatnák földjeiket az egyházi státuszukat elveszítő egyesületek (Infostart)
Az egyházi státuszukat elveszítő, 2012. január 1-jétől egyesületként működő vallási közösségek és szervezetek tarthassák meg a korábban szerzett földtulajdonukat - javasolja a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága.
dec. 12
18:36
Halálos fenyegetést kapott a római polgármester (Blikk)
dec. 12
18:36
A Fitch nem vár feltétlenül recessziót az euróövezetben (hirado.hu)
Németországban gazdasági növekedést valószínűsítenek a cég londoni elemzői, ugyanakkor arra számítanak, hogy Olaszország 2012-ben recesszióban lesz.
dec. 12
18:38
A forint stagnált az euróhoz és a svájci frankhoz képest kora estére (hirado.hu)
Hétfőn 18 óra körül 305,74 forinton jegyezték az eurót a délután 4-kor elért 305,69 forint után, míg reggel 7 körül 302,12 forinton volt.
dec. 12
18:39
Kiürítették a bankautomatákat - Elég volt egy Twitter-bejegyzés (Portfolio)
Aki vasárnap bankautomatából szeretett volna pénzt felvenni Lettországban, nagy valószínűséggel késve érkezett egy Twitter-bejegyzés miatt - számolt be a Handelsblatt. Kiürítették a lettek a...
dec. 12
18:39
"Politikai bosszú eszköze" Steiner csalódott és kiszáll (ATV)
A szocialista Steiner Pál szerint koncepciós eljárást készít elő Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és kormányának tagjai ellen a 2002 és 2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság, a képviselő ezért nem vesz részt a testület további munkájában.
dec. 12
18:40
Görögország sorsdöntő tárgyalásokat kezdett a hitelezőkkel (hirado.hu)
A görög államkötvények tulajdonosai - bankok és biztosító társaságok - arról a programról tárgyalnak, amely lehetővé tenné az adósság egy részének leírását.
dec. 12
18:41
Fitch Ratings: recesszióban töltheti 2012 egészét az euróövezet (ATV)
Jövőre várható valamelyes növekedés az euróövezeti gazdaságban, és a négy legnagyobb eurótagállam közül valószínűleg csak Olaszország lesz egész évben recesszióban - közölte hétfőn összeállított világgazdasági előrejelzésében a Fitch Ratings.
dec. 12
18:42
Ismét a stúdióban örjöngött a Milan-szurkoló műsorvezető - videó (Agroinform)
Tiziano Crudeli, az Italia Gold 7 tévécsatorna Milan-fanatikus kommentátora ismét hallatott magáról. A nem kicsit elfogult riporter ezúttal a Bologna elleni 2-2-es döntetlen alkalmával őrjöngött a stúdióban.
dec. 12
18:42
Megtarthatnák földjeiket az egyházi státuszukat elveszítő egyesületek (hirado.hu)
Az Országgyűlés júliusban fogadta el az új egyházügyi törvényt, amellyel összesen 14 egyházat és vallásfelekezetet ismert el.
dec. 12
18:44
Közösségi oldalak a kormányellenes orosz tüntetések szolgálatában (hirado.hu)
Néhány óra alatt több mint tízezer kritikus hozzászólás érkezett Dmitrij Medvegyev orosz elnök vasárnapi Facebook-bejegyzésére, amelyben kifejtette, hogy nem ért egyet a parlamenti választásokon elkövetett csalások ellen tüntetők szlogenjeivel.
dec. 12
18:46
Bíróság előtt Kunszentmárton polgármestere és társai (hirado.hu)
A polgármestert, a jegyzőt és a település volt pénzügyi osztályvezetőjét hűtlen kezeléssel vádolják.
dec. 12
18:48
Andor: Magyarországot félreértették (hirado.hu)
Az Európai Bizottság magyar tagja szerint még a látszatát is kerülni kell annak, hogy egy ország nem azokkal tart, akik a pénzügyi stabilitást kiemelten fontosnak tartják.
dec. 12
18:50
Pénzszállítóügy - bravúros nyomozás vezetett a sofőr nyomára (hirado.hu)
A rendőrség bűnügyi helyettese cáfolta azt a hírt, hogy a gyanúsított mobiltelefonja vezette őket nyomra.
dec. 12
18:51
A bevásárlóközpontok baktériumokkal leginkább zsúfolt helye (WebBeteg)
Az ünnepek közeledtével az utolsó dolog, amit szeretne, hogy megfázzon, influenzás legyen, vagy egyéb betegséget szedjen össze. Ám az ajándékok utáni hajszában ha nem vigyáz, több kórokozónak teheti ki magát, mint gondolná.
dec. 12
18:52
Emberi testrészek a szemétben – fotógaléria a helyszínről (hirado.hu)
A két-két emberi kéz- és lábdarabot egy szemétkupacban, zsákba csomagolva találták.
dec. 12
18:54
Három mentőegység küzdött Sz. Sándorért (Blikk)
Pusztamérges – Szeged – Éppen Szegeden adott át egy beteget a ruzsai mentőegység, ezért egy kiskunmajsai esetkocsit riasztottak  a koponyasérült Sz. Sándorhoz (68).
dec. 12
18:54
A forint stagnált az euróhoz és a svájci frankhoz képest (Blikk)
dec. 12
18:54
Cameron: szükséges volt a vétó (Metropol)
Nagy-Britannia bizonyos "szerény és ésszerű" biztosítékokra tartott igényt nemzeti érdekeinek védelmében a múlt heti brüsszeli EU-csúcson, ezeket azonban nem kapta meg, ezért vált szükségessé az uniós pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új szabályozási egyezménytervezet brit vétója - közölte hétfőn a londoni parlamentben David Cameron.
dec. 12
18:54
Cameron: a vétó szükséges volt (hirado.hu)
Cameron szerint csak a megfelelő biztosítékokkal ellátott szerződés, vagy a szerződés elmaradása között lehetett választani, és így a vétó volt a helyes válasz.
dec. 12
18:54
Az EU-csúcsot követő kételyek nyomán eséssel zárult az európai kereskedés (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn visszaestek: a múlt heti nagy reményekre erős másnaposság következett a legújabb euróövezeti államadósság-kezelő programot érő kételyek miatt.
dec. 12
18:56
Teli gyomorral halt meg Ötzi (hirado.hu)
Bőségesen étkezett, és a halál is teli hassal érte Ötzit, a rézkori gleccsermúmiát.
dec. 12
18:57
Lázár: hároméves kortól lesz kötelező az óvoda (ATV)
Fokozatosan vezetik be az egész napos iskolát, csak azokban a középiskolákban lesz kötelező központi felvételi, amelyekben túljelentkezés van, és a jelenlegi öt helyett hároméves kortól lesz kötelező az óvoda - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azután a hétfői tanácskozás után, amelyet a Fidesz-KDNP-frakció tartott a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról.
dec. 12
19:00
A magyar csapat egy vödör töltött káposztát kapott a harmadik helyért (Sport365)
Igazi ínyencek alkothatják a megyei első osztályban szereplő Tiszavasvári csapatát. A játékosok elérték az előzetesen kitűzött dobogós helyezést, és fáradozásaik jutalmául az elnök töltött káposztával vendégelte meg őket.
dec. 12
19:00
Ilyen lesz a magyar formaruha Londonban - fotó (Agroinform)
A Magyar Olimpiai Bizottság hétvégi közgyűlésé bemutatásra került a londoni olimpiára készülő magyar sportolók hivatalos formaruhája.
dec. 12
19:02
Aranyérem megszerzésében is bizakodik a cselgáncsozók elnöke (Agroinform)
Az elmúlt évtizedekben egyre inkább belelendültek a magyar cselgáncsozók. Kovács Antal barcelonai aranya mellett olimpiai ezüst- és bronzérmek, világ- és Európa-bajnoki érmek jelzik: jól áll a sportág.
dec. 12
19:12
Vállalkozáshoroszkóp 2012 (BorsOnline)
A saját vállalkozást működtetők sokat gondolkodnak azon, hogyan tehetnék még sikeresebbé cégüket. Ehhez nem mindig elég a rengeteg munka, időnként szükség van a jó ötletekre is. Demeter Mónika asztrológus mutatja be, mire számíthatnak a vállalkozók jövőre.
dec. 12
19:12
Del Bosque: teljesen nyitott a bajnokság (Metropol)
Vicente del Bosque, a világbajnok spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a Real Madrid szombati veresége az FC Barcelonától csak egy botlás volt az "elképesztően jó idényben."
dec. 12
19:12
Horváth Aladár a magyar romák befogadása mellett érvelt Kanadában (hirado.hu)
A roma polgárjogi politikus arra kérte Kanadát, gondolkodjon el azon, képes-e fogadni jelentős számú roma menekültet Magyarországról.
dec. 12
19:14
Furcsa javaslat Gyurcsányéktól - módosítsák a világidőt! (hirado.hu)
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők törvénymódosítást kezdeményeznek, hogy az Országgyűlés 26 órás ülésnapokat tarthasson.
dec. 12
19:15
Idegesek a befektetők, lejtőn a piacok (Portfolio)
Komoly eladási hullám bontakozott ki az amerikai piacnyitást követően, a befektetők igyekeznek szabadulni a részvényektől, gyakorlatilag minden szektor mínuszba került. Az esést részben a Moody's...
dec. 12
19:15
14 milliárdot nyert a kaszinóban: nem akarják kifizetni (Pénzcentrum)
Több mint 13 milliárd forintot nyert félkarú rablón egy svájci férfi, amit nem akarnak kifizetni neki. A kaszinó vezetősége azt állítja ugyanis, szoftver hibáról van szó. A magyarországi játékgép piac is hatalmas változáson eshet át a közeljövőben, a szabályozás szerint ugyanis a jövőben csak szerver alapú játékgépeket lehet üzemeltetni hazánkban. Nagy kérdés, miként tud az új elvárásokra…
dec. 12
19:18
Íme, a magyar válogatott kerete (Agroinform)
Futsalválogatottunk tagjai a december elején lejátszott szlovéniai edzőmérkőzések után egy hét pihenőt kaptak, majd a mai találkozót követően elkezdődött számukra a felkészülés hajrája.

Keresés