2011. december 13. kedd

dec. 13
18:02
Innovációra is épít a kormány bővülési terve (ProfitLine)
Valószínűleg még az idei esztendőben megjelennek az innovációs támogatásokra kiírt pályázatok, amelyekre 13,5 milliárd forintot különítettek el a 2012-es központi költségvetésben a képviselők - hangzott el tegnap. Olyan vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek idén műszaki, gazdasági innovációs teljesítményükkel kiemelkedő üzleti hasznot értek el.
dec. 13
18:03
Feltételeket szab a Bundesbank (Portfolio)
A Bundesbank csak bizonyos feltételek mellett menne bele, hogy a jegybanki segítséggel oldják meg az eurózóna problémáit. A múlt heti EU-csúcson elfogadottak szerint a tagországok jegybankjaitól 200...
dec. 13
18:03
PSZÁF: Még az IMF követelések előtt lépnie kellene a kormánynak (ATV)
A PSZÁF szerint mielőbb meg kellene emelni a bankok hitelezési kockázatokra számított tőkekövetelményét, a felügyelet már elküldte erre vonatkozó javaslatát a nemzetgazdasági miniszternek. A bankrendszer tőkehelyzetének megerősítése fontos lenne az ország esetleges további leminősítésének megelőzése érdekében és az IMF-fel folytatott tárgyalásokon is - mondta a felügyelet elnöke az MTI-nek.
dec. 13
18:06
Ismét életeket menthet Dzsudzsák csapattársa (Sport365)
Az orosz bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskala labdarúgója, Samuel Eto'o 122 ezer eurót adományozott egy kameruni kórház építéséhez.
dec. 13
18:18
Ő Csordás Tibi új barátnője (Blikk)
Siklós — Új barátnőjével romantikázott Siklóson a termálfürdőben Csordás Tibi (40).
dec. 13
18:18
Az utcán csellengett a milliárdos rabló (Blikk)
Magyarország — Két napig Budapest utcáin lófráltak az évszázad zsákmányával meglépő sikkasztók.
dec. 13
18:18
Szünetelteti karrierjét a manchesteri sztár (Infostart)
Egészségügyi problémája miatt hosszabb időre felfüggeszti pályafutását Darren Fletcher, a Manchester United futballistája.
dec. 13
18:20
Pucéran verseng Sarközy székéért (Blikk)
Párizs — Alaposan fel kell kötnie a nadrágját Nicolas Sarkozynek (56) a jövő áprilisi elnökválasztáson.
dec. 13
18:21
A Raiffeisennél is elbocsátások lesznek (Pénzcentrum)
Az Erste Bank múlt heti bejelentését követően a Raiffeisenről is kiderült: több száz alkalmazottat bocsát el, és rövidesen tíz fiókot zár be. Az origo információit a bank is megerősítette. Jelenlegi 141 fiókjából tízet egy héten belül megszüntet a bank, és folytatja már megkezdett leépítéseit is. Év végén 200 fővel kevesebben dolgozhatnak a banknál, mint egy évvel korábban, ami közel 6%-os…
dec. 13
18:21
Lomnici-ügy: támogatja a tiltakozást az Európai Újságíró-szövetség (ATV)
Támogatásáról biztosította az Európai Újságíró-szövetség (EFJ) kedden Brüsszelben kiadott közleményében "azt a küzdelmet, amelyet magyar újságírók és szakszervezeteik folytatnak a médiába való politikai beavatkozás és hírmanipuláció ellen".
dec. 13
18:23
Kivizsgáltatná a választási panaszokat az orosz elnök (ATV)
Alaposan ki kell vizsgálni a parlamenti választások során tapasztalt jogsértésekkel kapcsolatos panaszokat - tájékoztatott kedden az erre vonatkozó utasításról az orosz államfő.
dec. 13
18:33
Továbbra is tartja magát az OTP (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,07 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel, 16.924,89 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
dec. 13
18:35
Az euró 11 havi mélyponton a dollárral szemben (ProfitLine)
Az euró 11 havi mélypontra esett a dollárral szemben kedden késő délután.
dec. 13
18:36
MCDC, a sármőr (Blikk)
Orfű — MC DC (28) jó barátjával, a szintén a Csillag születikben feltűnt Horváth Tomival (19) készített közös dalt és hozzá egy fülledt hangulatú videót, amelyben MC DC, azaz Veres Robi egy csinos modellt csábít el.
dec. 13
18:36
Tartalék-felhasználásról, bevételnövelésről és kiadáscsökkentésről dönt a kormány (Infostart)
A kormány a jövő évi 300 milliárd forintos tartalék felhasználásával, valamint bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedések kombinációjával kezeli az alacsonyabb növekedés és gyengébb forintárfolyam miatti eltérést a büdzsében - közölték a Nemzetgazdasági Minisztériumnál.
dec. 13
18:36
Van Rompuy gyors eljárásra számít (Infostart)
Jerzy Buzek leköszönő elnök búcsúbeszédével zárul az Európai Parlament eheti plenáris ülése. Strasbourgban több jogszabály elfogadása várható.
dec. 13
18:39
Kínai lélegeztetőgépen a Saab (Privátbankár)
Kínai lélegeztetőgépen a Saab
dec. 13
18:39
Tizenegy hónapos mélyponton az euró (Portfolio)
Sajtóhírek szerint Angela Merkel nem támogatná az uniós mentőalap kibővítését, ami miatt délután tovább gyengült az euró a dollárral szemben. Öt óra után nem sokkal már csak 1,3058 dollárt adtak egy...
dec. 13
18:39
Letartóztatták az al-Kaida tartományi vezetőjét Jemenben (ATV)
A jemeni hatóságok őrizetbe vették kedden az al-Kaida hat feltételezett tagját - köztük a nemzetközi terrorszervezet egyik tartományi vezetőjét -, akik a gyanú szerint támadást készítettek elő külföldi diplomáciai képviseletek és nemzeti érdekeltségek ellen.
dec. 13
18:39
A Sopron a címvédőnél, a franciák Győrben vendégeskednek (Sport365)
A Sopron szerdán a címvédő spanyol Salamancánál vendégeskedik, míg a Győr csütörtökön a francia Bourges-t fogadja a női kosárlabda Euroliga kilencedik, illetve tizedik fordulójában.
dec. 13
18:41
Jön az orosz eurókötvény (Privátbankár)
Jön az orosz eurókötvény
dec. 13
18:41
Fiókokat zár be és leépít a Raiffeisen Bank is (ATV)
Több száz emberétől válik meg, és egy héten belül 10 fiókot szüntet meg a Raiffeisen Bank is - írja az origo internetes hírportál. Korábban az Erste és a CIB jelentett be hasonló intézkedéseket.
dec. 13
18:42
Fletcher bélproblémája miatt szünetelteti futballkarrierjét (Agroinform)
Egészségügyi problémája miatt hosszabb időre felfüggeszti pályafutását Darren Fletcher, a Manchester United futballistája.
dec. 13
18:51
Bírság vár azokra, akik visszaélnek a bérkompenzáció után járó adókedvezménnyel (Adózóna)
Az Országgyűlés kedden több ponton módosította a jövő évi adótörvényekre vonatkozó szabályokat, egy a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló előterjesztéshez benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslattal.
dec. 13
18:53
Név szerint szavaztak: elfogadták az új Munka törvénykönyvét (Adózóna)
Elfogadta az Országgyűlés az új munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba.
dec. 13
18:54
Ostromolják a nők Ádámot (Blikk)
Budapest — Naponta kap arcpirító üzeneteket a GoldenCoast együttes énekese a hölgyektől az egyik közösségi oldalon.
dec. 13
18:54
Fertőzés: Hibázott a Sportkórház (Blikk)
Budapest – Nem az igazat jelentette be az Országos Sportegészségügyi Intézet, azaz a Sportkórház az idei MRSA-fertőzéses betegségekről.
dec. 13
18:54
Csiba: Nem biztos, hogy a zsarolás követendő (Infostart)
Zsarolásnak, és a jelenlegi helyzetben kivitelezhetetlennek tartja a Rezidensszövetség akcióját a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke. Csiba Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az egészségügyi államtitkárság komolyan foglalkozik a bérek rendezésével.
dec. 13
18:56
Szilánkosra tört SP lábujja (Blikk)
Budapest — Baleset érte SP-t (23)! A fiatal énekes a TV2 két ünnep között adásba kerülő műsora, a Furcsa hétköznapok forgatásán esett el olyan szerencsétlenül gördeszkázás közben, hogy eltört a lábujja.
dec. 13
18:57
Ma négyet lőtt a Fitch (Privátbankár)
Ma négyet lőtt a Fitch
dec. 13
18:57
A Fedre vár a piac (Portfolio)
Alig két órával a Fed közleményének megjelenése előtt enyhe, 0,1-0,5 százalékos pluszban tartózkodnak a vezető amerikai részvényindexek. A kedvező hangulatban valószínűleg az is szerepet játszik,...
dec. 13
18:59
A webáruházak ellenálltak a válságnak, de kevés van belőlük (Privátbankár)
A webáruházak ellenálltak a válságnak, de kevés van belőlük
dec. 13
19:00
Novak Djokovics a Balkán legjobb sportolója (Agroinform)
Az idén három Grand Slam-tornán győztes Novak Djokovics, a férfi tenisz-világranglista éllovasa nyerte el az év legjobb balkáni sportolója címet.
dec. 13
19:06
Többnyire csökkenő indexekkel zárult az európai kereskedés (ProfitLine)
A közeledő ünnepek és a bizonytalanság miatt gyenge, az átlagosnak még a felét sem elérő forgalomban a piacok kedden nyugodtabbnak tűntek, mint hétfőn. Vonzók voltak az olcsóbb részvények, de a hétfői visszaesés ledolgozására nem történt kísérlet. A fő műsor kedden a devizapiacon zajlott, az euró 11 havi mélypontra esett a dollárral és kilenchavi mélypontra a fonttal szemben.
dec. 13
19:08
Közép-kelet-európai országok kilátását rontotta a Fitch (ProfitLine)
Négy közép-kelet-európai EU-tagállam - Csehország, Bulgária, Lettország és Litvánia - államadós-besorolásainak kilátását rontotta a felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra kedden a Fitch Ratings, az euróövezeti gazdasági és pénzügyi kilátások romlásával indokolva a lépést.
dec. 13
19:09
Mínuszban zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,07 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel, 16.924,89 ponton zárt kedden.
dec. 13
19:12
Döntött a parlament a köznevelési törvény módosító indítványairól (Infostart)
Szavazott az Országgyűlés kedden a köznevelési törvényhez érkező módosító javaslatokról. A Ház egy olyan indítványt is elfogadott, amely csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát, az MTI információja szerint azonban ezt a zárószavazás előtt korrigálják. A módosítás alapján ugyanakkor a település jegyzője a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével az ötödik életév…
dec. 13
19:12
Átadták az Aase-díjakat (Blikk)
dec. 13
19:12
Meglopták a PSG sztárját (Sport365)
Ellopták a francia bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain argentin légiósának, Javier Pastorénak a sportkocsiját.
dec. 13
19:14
Nem bírt a Himikkel az újonc Atomerőmű (Sport365)
Az Atomerőmű kikapott az ukrán Himik vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, így vereséggel zárta első idényét a sorozatban.
dec. 13
19:18
Ukrajnai vereséggel búcsúzott az Atomerőmű az Eurochallenge Kupából (Agroinform)
Az Atomerőmű kikapott az ukrán Himik vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, így vereséggel zárta első idényét a sorozatban.
dec. 13
19:20
Nem érzi magát favoritnak a motorosoknál címvédő Coma (Agroinform)
A spanyol Marc Coma, aki eddig három alkalommal nyerte meg a Dakar-ralit a motorosok között, azt nyilatkozta, hogy óriási küzdelemre számít, és nagyon nehéz lesz megvédenie a címét.
dec. 13
19:33
Elfogadta az Országgyűlés az új Munka törvénykönyvét (Pénzcentrum)
Elfogadta az Országgyűlés az új Munka törvénykönyvéről szóló javaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba. A képviselők az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással fogadták el a jelenlegi - 1992-ben hozott - törvényt felváltó jogszabályt, amelyre az ellenzéki frakciók nemet mondtak....
dec. 13
19:33
A szlovák állampolgársági törvény ellen tiltakoztak Rimaszombatban (ATV)
A hatályos szlovák állampolgársági törvény módosítását követelték annak a tüntetésnek a résztvevői, amelyet kedd délután tartottak Rimaszombatban.
dec. 13
19:36
Mérsékelték Lipták Zoltán büntetését (Agroinform)
Kettőről egymeccses eltiltásra mérsékelte kedden Lipták Zoltánnak, az Újpest játékosának eltiltását a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.
dec. 13
19:39
Nem finanszírozza az EFSF-et Oroszország (ProfitLine)
Oroszország 2012 elején eurókötvény-kibocsátásra készül - közölte kedden az orosz pénzügyminisztérium adósságrészlegének vezetője.
dec. 13
19:41
Az olajár felszökésére és összeomlásra számítanak a befektetők (ProfitLine)
Az olajárak jövő évi "szuperkiugrására" és összeomlására is vesznek fel pozíciókat a befektetők, egyaránt igyekezve beárazni egy közel-keleti válságot és az euróövezeti adósságválság keresletcsökkentő hatását - írta piaci szereplőket idézve a keddi Financial Times.
dec. 13
19:45
Mérsékelték Lipták büntetését (Sport365)
Kettőről egymeccses eltiltásra mérsékelte kedden Lipták Zoltánnak, az Újpest játékosának eltiltását a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.
dec. 13
19:48
Hat hónap börtön a notórius tojásrablónak (Blikk)
dec. 13
19:51
Lövöldözés Firenzében - több halott (ATV)
Egy férfi tüzet nyitott kedden egy firenzei piacon, megölve két szenegáli árust, majd magával is végzett - közölte a helyi rendőrség.

Keresés